Közös udvar 26.

          Ha egy üzlet beindul , az bizony megy, de az is igaz , hogy amikor valami fogyni  kezd az fogy az utólsó darabjáig , porlad. A közös udvarban, már csak heten voltunk,mint a gonoszok , de nem voltunk gonoszok , csak esendőek gyarlók , mint akármelyik más  ember ezen a földön. Talán egyetlen hátrányunk volt, hogy nem a világ szerencsésebb felére születtünk, hanem oda ahol, évtizedenként határ módositásokat, hajtanak végre , háborúk végén, majd ujabb háborúra készülnek, ahol  jó ha van tartalékban különböző nemzeti szinű zászló mert sohasem tudhatja az ember , hogy mikor kell bevenni az egyiket, és kitenni a másikat , esetleg a harmadikat -- amelyik egyformán idegen a helyi lakosok számára , de most a nagypolitika az erőviszonyok , és a hamis ideológia éppen ezt követeli meg. Most, hogy ezt igy visszaolvasom , azt veszem észre , hogy ez is egy magyarázat lehetne a sok közül , amiért az emberek elkivánkoznak , elvágyódnak, és ha minimális szabadság lenne akkor bizony tömegesen mennének , vándorolnának el , és sovárgó tekintettel néznének vissza egyszervolt  szeretett hazájukra szülőföldjükre.

         Hát, mit mondjak, ez a kórság ütötte fel a fejét imádott városomban, kedves közös udvarunkban is. Mindenki menekült, ki, hova! Aki tehette minél messzebb, akin segitett az anyaország -- mondjuk Izrael-- azok oda. és maradtunk mi, Viktor és Silaghiné. Pedig mi is tartoztunk valahova, azt is tudtuk , hogy hova, de ahova mi tartoztunk, az anyaország egy vesztes háború után volt, kizsigerezve, leigázva fizikailag és szellemileg is. Nekünk nem volt kihez fordulni , mert nekünk , minden gyökerünk, és hajtásunk , itt és csak itt volt.

          Silághinénak, meghalt egy férfi testvére, valahol a Szilágyságban, a temetés után , vagy két héttel megjelent, a sógornője, és addig beszélt a fejének , hogy menjen haza, mert egyedül fél, és különben is, jól ellennének a Silaghiné szülői házában. Egy idő után Silághiné is pakolni kezdett és elmesélte , hogy megy haza, otthon mégis csak jobban fogja érezni magát a szülöi házban, és ott, ahol egész közel vana temető, és igy gyakrabban látogathatja szülei sirját. Mert az emberi érzések nációtól függetlenek, a fájdalom mindenütt fájdalom , a szeretet mindenütt szeretet, és gyülölet minden náció szivében gyülölet. A kérdés az , hogy ezek az érzések milyen arányban  osztódtak, eresztettek gyökeret, az évszázados együttélések, és gyülölködések ideje alatt. És sajnos az ilyesmire nincs patikában kapható gyógyszer, és nincs orvos sem aki ezt gyógyitani tudja! 

          Silaghiné rövidesen összepakolta szegényes motyoját, bútorait, a mi segitségünkkel, majd az egészet felraktuk egy Molotovra, ami úgy elporzott, hogy soha többé nem láttuk.

          Viktor, a Bözsikétől kapott levél óta , nagyon nyugtalan volt , állandóan a menekülés  gondolatával foglalkozott-- néha, hétvégenként bátyámmal leültek sörözni, és a sokadik üveg sör után bátyámat is kapacitálta , hogy szökjenek egyútt ki, mert ő mással nem mer még egyszer  nekiindulni, mert nem bizik senkiben, és semmiben , csak a maga erejeében bátorságában, és a szerzett tapasztalatában. A román határon való átkelés  terve már teljesen, sikerrel kecsegtetően kész volt, és hasznos információkhoz jutott a magyar-osztrák határon való átkeléshez is, mert időközben , a szomszédba érkezett egy vendég , éppen Keszthelyről ,  aki kitünően ismerte a környéket, és a lehetőségeket a szökéshez-- egyszer ő is megpróbálta. De úgyanakkor felhivta a figyelmét Viktornak arra is hogy  ötvenhat után nagyon bekeményitettek  a magyar határőrök , és ha netalán megfogják akkor legyen felkészülve a legrosszabbra. Nos ezzel az "ajánlólevéllel" felvértezve szőtte tovább megmásithatatlan elhatározását Viktor, mikor látta hogy bátyám nem hajlandó a kalandra.

          Nos ennek a két embernek -- Viktornak és bátyámnak--a kivándorláshoz való hozzáállása  is meg érne egy misét, mindketten fiatal jóvágású független emberek voltak-- igaz Viktornak , volt egy  Bözsikéje , vagy kétezer kilóméterre délebbre, de nemcsak azért akart szabadulni, hiszen már a Bözsike szerencsés megismerését is annak köszönhette , hogy szerencsétlenségére megfogták a határon az első próbálkozása alkalmával. Hiába, nem vagyunk egyformák, az egyik menni akar a másik nem.