Közös udvar 25.

           Túl voltam a harmadik telemen a közös udvarban. Ez idő alatt sok minden történt az  udvaron az udvarban, és az udvar lakóinak életében. Nem is hinné az ember , hogy három év milyen nagy idő , én viszont tudom , mert már nem tiz , hanem tizenhárom éves voltam , és egyformán fogékony , jóra , rosszra. Na jó, a rosszra  egy kicsit jobban  hajlottam. De az nem az én hibám volt, hanem a körülményeké ami a rosszat mindig érdkesebbé  teszi a jónál. Mert mi van  abban érdekes, hogy elmegyek egy  csengő mellett, nem nyomom meg és nem szaladok el. De ha megnyomom... Szóval ilyesmire gondolok, nem valami egetrengető rosszaságra.

           Tény és való , hogy Hilda is három évvel nagyobb lett és korának előrehaladtával egyre szebb is. Még hogy szebb , de csinosabb,  lényegesen okosabb és ragaszkodóbb, mert egyre jobban felfogta érezte hogy az a három év, gyermeki  együttlét egyre mélyebb nyomokat hagy benne.

           Ahogy közeledett az elutazásuk ideje, úgy lett egyre szomorúbb, bánatosabb, és vált egyre vigasztalhatatlanabbá. Sajnos  mindezt magamról is elmondhattam, mert csak az őszinte gyerek tud ilyen tisztán, igazán, mellékgondolatok nélkül szeretni. Az igazat megvallva, mikor elfeledkeztünk a napi valóságról a kivándorlás tényéről , már eltudtuk képzelni magunkat öt-tiz év múlva  is, egyűtt, a legnagyobb boldogságban.Aztán eljött a nap --addigi életem legfájdalmasabb napja: Grószék pakoltak és másnap az egész család rövid búcsú után elutazott. A leghosszabb búcsú-- és azt hiszem a legfájdalmasabb és őszintébb --Hilda és közöttem zajlott, mert egy pillanat alatt vált semmivé  hároméves barátságunk,egymásiránti  szeretetünk , de talán azt is mondhatnám bimbódzó szerelmünk gyakorlati volta is.

           A kapitányék napjai is megvoltak számlálva, csak arra vártak , hogy jöjjenek az autók , hogy  mindent felpakoljanak, és egy vonalat huzzanak addigi életük alá, esetelg oda irják: ennyi volt Szatmárnémeti. De ez csak egyszerű, hideg érzelemmentes  távozás lett volna, és talán kőből kellett volna legyenek , hogy elfelejtsék azokat a dolgokat ami történt velük , amit hagytak maguk után. A kapitánynak sem lehetett kétsége afelől , hogy mennyi átkot szórtak rá azok az ártatalan, vagy akár bűnös egyének akikre kezet emelt , vagy kezet emeltetett, mert azt tudta  nagyon jól , hogy amit kapott , azt nem emberbaráti szeretetből, hanem a féktelen düh által felszabaditott érzelmek elszabadulása miatt.

           De lesz mire emlékezzen Sára is, aki lassan rájött , mennyire ingatag (La donna mobile), hiszen egész életét mások irányitották, előbb szülei . majd a párttitkár fia-- de legkevésbé az állandóan elfoglalt férje akit munkája annyira igénybe vett , hogy házastársi kötelezettségeit is sokszor elmulasztotta. És biztos emlékezni fog Bözsikére , aki elinditotta a szerelem keresésének egy mellék, egy kabalautjára, amire magától sohasem tért volna , és a szerelmi boldogság keskeny bizonytalan és veszélyes ösvényét sohasem ismerte volna meg. Mert azt a leggyengébb pillanataiban sem álltotta , hogy  nem élvezte kellőképpen ezeket szerelmi a mellékvágányokon futattott érzéki vadhajtásokat. Csak akkor bánkódott egy kicsit amikor rájött , hogy mindezek ellenére, még mindig nincs kilátásban az áhitott gyermek. De ezen is hamar túl tudott siklani, mert mindig eszébe jutott utólsó  lelki istápolója Grószné , aki kellő magabiztonsággal  hivta fel a figyelmét arra , hogy még nincs itt a világ vége, és férfiak is vannak elegen , akik szivesen hozzájárulnak, ahhoz , hogy bármikor teherbe ejtsék ,mert ennek a technológiáját szeretik a legjobban! 

           Aztán Sáráék is elmentek,és ahogy észrevettem, senki sem  hullatott könnyeket utánuk, talán bátyámnak volt egy  kis hiányérzete az utóbbi napokban, de a fiatal az minden kihever. Viktor sem búslakodott miattuk , sőt kimondottan örült , sőt néhány nappal a távozásuk után-- bátyámnak elmesélte , hogy egy kis részt ő is vállalt a kapitány megverésében.

          Ha akkor leltárt kellett volna készitenem , akkor azt vettem volna észre , hogy a közös udvar tizennyolc lakójából már csak heten maradtunk. És, bár akkor nem ,de  most már  biztosan tudom,hogy nincs ott rendben valami, ahonnan, és  amikor az ember a szűlőföldjéről távozni kényszerűl!