A történet innen messze, egy távoli, lakható bolygón játszódik, ahol az égitestek, a légnyomás, a gravitáció, és a lakosok is valamelyest kisebbek a számunkra megszokottnál. A bolygót zöld lények lakják, akik bár hasonlítanak ránk, fejük hosszúkás, kezeik-lábaik pedig olyan rövidek, hogy mozogni csak rettentően kacsázva képesek. A tudósaik sosem derítették ki, miként élhették túl a vadászattal töltött évezredeket, de a tudomány mai állása szerint csak valamilyen csoda segíthette őket.

A világuk azonban létezik, és fejlődik, de még hogy milyen tempóban! A repülőket még nem találták fel, autóik sincsenek, és dombokba vájt luxuslakásokban tengetik mindennapjaikat. A nép jelenleg három csoportból áll. Élükön, a tudomány hívei, a gyerekeknek készült kutatócsomagok igazi nagymesterei állnak, ők hajtják előre a gazdaságot, a nagy cél felé. Alattuk helyezkedik el két, nagyjából azonos rangú csoport: a mérnökök és a pilóták. Előbbiek általában műhelyeikben alakítanak át mindenféle, az utcán és lerakatokban talált kacatokat, hihető külsejű űrtechnológiás eszközökké, utóbbiak pedig nagy általánosságban felcseperednek, majd a bolygó körül keringve, vagy a Holdon ücsörögve tengetik utolsó napjaikat.

A Kerbal nép egyetlen célja az, hogy elhagyják bolygójukat. Hogy a levegő büdös, a víz túl meleg, vagy csak ennyire sokan vannak, azt senki nem tudja, de életüket is feláldozva törnek az ég felé. Mármint sok életet. Nagyon sokat.

Mióta a tudósok kijelentették, hogy fel lehet jutni az űrbe, nincs megállás. Kerbálok végtelenül hosszú sora várakozik az űrkutató központ előtt, hogy sorra kerüljenek a felvételi eljárásban, ami mindössze egy fél perces kérdezz-felelekből és egy "első kilövés" kódnevű tesztből áll.

A hajók rendszerei az évek során rengeteget fejlődtek, mostanra kontrollálható a rakéták ereje, ejtőernyőket szereltek fel a visszatéréshez - bár ezeket még sosem tesztelték -, sőt még létfenntartás is van a kabinokban, bár cserébe felállni már nem maradt hely.

Ez a történet Kerbália háromszáz-negyvenkettedik kilövését, a hőssé váló Jebediah, Bill és Bob Kerman történetét meséli el.

************************************************************

Lágyan mozog a széndioxid az Mk1-es típusú pilóta kabinban, mikor Jebediah Kerman elcsavarja szódája kupakját. A szénsav szétfröccsen, nagy riadalmat keltve mind a bent ülők, mind a bázis legénysége köreiben.

- Ezt mégis minek kellett hoznod? - kérdi Bill, aki mérnökként van jelen a küldetésen.

- Megszomjaztam - szól Jeb, majd felemeli az üveget, ami nekikoccan az űrruha üvegének. Ezután hosszú, csendes pillanatok következnek.

- Tudod, ha bekapod azt a csövet a sisak jobb oldalán, víz jön belőle - jegyzi meg a mérnök, majd hozzáteszi a rémült irányítóközpontnak: - Semmi gond nincs, számoljatok tovább.

Öt... Négy... Három...

- Wernher von Kerman azt mondta, van itt valahol egy indító gomb. - gondolkodik a Jeb, a pilóta. Előhúzza a használati útmutatót, és átnyújtja mérnök társának, közben pedig egymás után nyomogatja a piros "ne nyúlj hozzá" feliratú gombokat.

Kettő... Egy... Nulla!

- Bob, fogd meg egy pillanatra, nem láttam tőle a gombok felét. - Jeb hátranyújtja az üveget, a küldetés harmadik tagjának, az okoskodó tudósnak, és előre fordul.

Mínusz egy... Mínusz kettő... Mínusz három...

- Nade... - kezdené Bob, majd felsikolt, ahogy a négy rakéta maximum gyorsulással indul meg előre, Jeb kattintásának hatására. Az utasok az ülésekbe préselődnek, a szóda pedig a hátsó falon folyik szét, miután az üveg apró szilánkokra törik a becsapódástól.

- Megvan! - üvölti Jeb, két kézzel szorítva a botkormányt, ami pillanatnyilag sziklaszilárdan áll a helyén.

- Nehogy megmozdítsd! - Kiált rá Bill a türelmetlen pilótára, még jobban fellelkesítve őt. - Nem hallasz?! Nem rezgetjük meg a tornyot, az előző csapat is abba halt bele! - A botkormány oldalra dől, majd pillanatokkal később a rakéta is billenni kezd.

- Vajon le tudok szállni vele, miközben megy a rakéta? - kérdi Jeb, ám a többiek erőteljesen ellenkeznek az ötlettel szemben. A férfi rendíthetetlenül húzza a kormányt oldalra, de miután apróbb rázkódást okozva az egyik hajtómű letörik helyéről, már nincs különösebb haszna a próbálkozásnak.

A három kerbal most igazán picinek érezheti magát. Négyezer tonnányi üzemanyag, és három hatalmas hajtómű tolja őket kifelé a légkörből nagyobb sebességgel, mint amit eddig valaha mértek a történelemben és teljesen irányíthatatlanul.

- Végünk van! - közli Bill sikoltva, majd rettegő arccal fordul oldalra, hogy kinézzen a kabin ablakán. - A vizet látom! Az óceán felé fordultunk!

- Az jó, akkor csak haza kell úsznunk, ha lesz valami baj - szűri le a lényeget Jeb.

- Már megtörtént a baj! Három hajtóművel nem fogod tudni irányítani, ezt már elég sokszor bebizonyították! - ordítja Bob kétségbeesetten, pedig a hiányzó botkormányt még észre sem vette.

- Most mi lesz velünk? - kérdi Bill, bár arcán látszik, hogy ő is nagyon jól tudja a választ. Maga elé rántja a porszívóból készült lélegeztetőmaszkot, ami koppan a sisakja üvegén, majd bekapja a sapkán belülre, bal oldalra helyezett "vész esetén szívd meg" feliratú csövet, és belélegzi a nyugtató hatású gázt.

- Vagy úgy járunk, mint az a háromszáznegyvenegy hajó, akik előttünk felszálltak és felrobbanunk, vagy talán túléljük - foglalja össze Bob. - Statisztikailag van esélyünk a túlélésre, hisz mindig kell legyen egy első.

- Nyugi van, ez repül, mint egy álom. - Jeb magabiztos vigyorral az arcán jobbra, majd balra fordítja a gépet, a sűrített levegős gombok segítségével, hogy a kabin jobb szögbe kerüljön. Ezzel egy időben a hajtóművek ereje hirtelen elszáll, és magára hagyja a három kis kerbalt negyvenezer méteres magasságban.

- Aszongya, hogy százezer méter magasra megyünk. Az már a légkörön kívül van, nem? - szól hátra Jeb az egyik műszerre mutatva.

- Te... Ez lehetetlen. Hisz oldalra mentünk, nem is felfelé. Mégis mit csináltál?

- ... Itt a központ, Kitekintő 342-es jelentkezz. Kitekintő 342-es jelentkezz - recsegik a fülhallgatóik.

- Bocs központ, félretárcsáztál. Ez a Tűzijáték 342-es - jelentkezik be Bob szarkasztikusan, mivel egyetlen tanult ember lévén, hozzá került a rádió. - Amikor a hajó szétszakadt, a műszereink meghibásodtak, azt mutatják, hogy sikeres volt az út.

- Fiaim. - A Kerbal Űrparancsnokság tábornokának hangja úgy zeng bele a három asztronauta fejébe, mintha pont mögöttük állna. - A központ azt mérte, hogy a kilövésetek sikeres volt. Néhány segédrakéta és egy főhajtómű is felrobbant út közben, de így még jobb pályára kerültetek, mint... Khm, tehát jó pályán vagytok. Amint eléritek a csúcsát, kapcsoljátok le az első fázist, forduljatok előre és adjatok gázt. Ha minden jól megy, még ma Kerbin körüli pályára állhattok. Bár az üzemanyag visszatérni nem lesz elég, mostantól megkezdjük a Hold komp tesztelését, és majd az visszahoz benneteket. Élelmet a kabin külső oldalára kötözve találtok, a sisakok elvileg megvédenek titeket az űrtől. Teszteljétek le. Előre láthatólag mintegy másfél éven belül hazajöttök. Köszönünk mindent, legközelebb a komp fog jelentkezni. - A rádió ezzel elhallgat, és magára hagyja a három hős asztronautát.

Néhány évvel később már kerbalok tucatjai rekedtek a Holdon küldetéseik közben, egy azóta elfeledett tehetség pedig felfedezte az autókat. Mindössze néhány asztalnak gyártott gumigyűrűt kellett a rakéta oldalára szerelnie! Később ebből alakultak ki a babakocsik, és megállíthatatlanná vált a fejlődés.

Ez volt Kerbália történetének első gravitációs fordulása, és a pillanat, amikor a Kerbal Space Program kedvenc játékommá változott.