Óvári:          Mélyen egyetértek veled kedves direktorom, de van némi fenn

                   tartásom, és most felteszek neked egy költői kérdést:Vajon

                   van olyan , hogy valahol valakik,azt vallanák ,hogy nekik fontos

                   lenne, hogy megismertessék a világgal ennek a kis szétszóró

                   dott magyar népnek a klasszikusait, ennek kulturáját? És há

                   nyan vannak a világon , akik egykoron értették a magyar szót

                   de már nem értik , nem használják, nincs rá szükségük, és

                   hány van köztük doktor , tanár, iró, aki nemcsak hazáját adta fel

                   hanem nyelvét is, egy nagyobb darab kenyérért. És hányan

                   oktatnak ki bennünket kivülről, hogy mit , hogy cselekedjünk

                  , hogyan harcoljunk, emberi vagy nemzeti jogainkért.

Besztercey: Ha szabadna folytatnom a kolléga gondolatmenetét, akkor

                   hozzátenném , hogy nekem nem az ellen van kifogásom , hogy

                   néhányan elmennek, hanem az ellen , hogy sokan elmennek.

                   Mert egy bizonyos fokig talán elfogadható a kivándorlás, az

                   agyelszivás nem kimondottan mai találmány. De akkor kifogja

                   megirni az erdélyi, pártiumi, felvidéki,kárptaljai, délvidéki vigjá

                   tékot , drámát , netán tragédiát, Öskének ,nekem , mindenki

                   nek.

Hegyi:         És amikor elmennek, jó ideig semmi hir, se jó , se rossz, néma

                   csend körülöttük.Aztán egy kicsit megkapaszkodnak, emelgetni

                   kezdik fejecskéiket, haza látogatnak--ha még hazájuknak  te

                   kintik szülőhazájukat.--és fülig érő szájjal röhögnek filléres

                   gondjainkon,majd nagysietve becsapják kocsijuk ajtáját, és

                   alig köszönnek a kapu félfának.

Borfalvi:      Azt hiszem , mégis csak a tragédia áll közelebb hozzánk, mert

                   az utólsó percek egyértelmüen a tragédia felé sodort el ben

                   nünket. Higgyéttek el , én már azt is megpróbáltam , hogy

                   visszacsábitsak néhány szinészt, de mást is, de az eredmény

                   lesujtó, minden próbálkozásom eredménytelennek bizonyult,

                   sőt , jómagam is több csábitásnak voltam kitéve. Ekkor jöttem

                   rá , hogy ehhez a mi itthonmaradásunkhoz, egy jó nagy marha 

                   sziv kell, hogy elférjen benne, az a nem mindenkire kötelező

                   hazaszeretet, hogy súlya legyen, megtartó, itt tartó ereje le

                   gyen  ebbe a fogyatkozó, de teljesen ki nem irtható, maradék

                   talanul elnem csábitható közösségnek.

Bihari:         Tudjátok mit utálok a legjobban?

Besztercey: A spenótot!

Bihari:           Na , ne hülyéskedj mindig, tartsál egy kis szünetet  legalább

                   a magad épülésére., és a mi nyugalmunkra való tekintettel.

                   Szóval , én azt utálom a legjobban--az elhangzotakkal ellen

                   tétben --amikor ezek az egykor volt hazánkfiai , nemzet

                   társaink, oda kinnt nyilatkoznak. Úgy hull a könnyük mint a

                   záporeső-- szinte látom , hogy a könnyeikbe áztatják a lábai

                   kon a tyukszemet , amit még itthon szereztek , mert gyalog

                   jártak. Úgy vágyakoznak az óhaza iránt , hogy megszakad az

                   ember szive, amint mondják: gyermekkor, meg édeapám , meg

                   édesanyám, meg a bércek, meg a Bodri kutya, meg a népi ha

                   gyományok: És akkor jön a hab a tortán! Hogy mennyire hiány

                   zik, és gondolatban mindig otthon vagyok veletek. Na , és most 

                   jönne amit szivem szerint mondanék , de finomitanom kell, a

                   jelenlévő személyek iránti tiszteletből.Ezért csak ennyit mon

                   dok:A népi hagyományokat, már rég felváltottad a vándorfolk

                   lórra, a fatornyos falud templomát a kölni dómra --ha még egy

                   általán van istened, az édesapád ökrös szekerét, mercédeszre.

                   A gondolataidat, meg a lelkedet--amelyekben mindig itthon

                   vagy , már rég eljátszottad,akkor amikor ,hátat forditottál , ne

                   künk , tieidnek. Ezért aztán ,nekem  nincs szükségem, sem a lel

                   kedre,sem a gondolataidra! Mert ide nekünk , hus-vér erős

                   becsületes, konok kemény kitartó emberekre van szükségünk.

                   Akik gyógyitanak , akik tanitanak, akik értékeket teremtenek,

                   nekünk, itt, mindanyiunknak.Akik megirják a komédiát, a tragé

                   diát, a drámát ,akik eljátszák és eléneklik szüleiknek  nagy

                   szüleiknek, gyermekeiknek, testvéreiknek, akik sorsközösséget

                   vállalnak velünk, azokkal akik velük együtt vállalják a számkive

                   tettséget, és nem dobják el hazaszeretüket, úgy mint egyhasz

                   nált papirzsebkendőt. Lehet , hogy ez is tragédia , de ezt elkel

                   lett mondanom.!