A Halászsas nevű kétárbocos kereskedőhajó előkelő neve ellenére leginkább csak egy lomha postagalamb volt. Nevét az orrdísze miatt adta neki a kapitány, de a kanárisárga, hattyúnyakú valami kitátott gólyacsőrével inkább tűnt viccesnek mint ijesztőnek. A fedélzeten méla csend, az árbocok közt szélcsend honolt. Mindenki, még a marcona, szakállas kormányos girhes makákója is szó szerint unta a banánt. Két hete vesztegeltek a rekkenő hőségben. A raktérben néhány tonna zölden szüretelt, de lassan barnába hajló gyümölcs intenzív cefreszagától, no meg a gyomrukban megerjedt terméstől mindenki bágyadt volt. A kapitány más lehetőség híján engedélyezte az úgyis hamarosan kárba vesző rakomány megdézsmálását. A szakács ezért banánkrém levest csinált, a papírvékonyra szeletelt, végét járó sózott hal készlet maradékához bőséges sárga szószt főzött. Desszertként felfújt volt. Mindenki „fúj”-ogott, napok óta elég egyoldalú volt a menü.

- Már úgyis megerjedt a fele, legalább csináljunk belőle alkoholt, és adjuk el, mire odaérünk! - javasolta Pike.

- Rá se bírok nézni... - morgott Joe a széles karimájú kalapja és az árboc töve alatt hűsölve.

Reménytelennek tűnő helyzet volt. Poshadt víz, rothadó rakomány.

A hajó egyszer csak halkan cincogni, recsegni kezdett, a vitorlák lomhán feldagadtak. Néhány fokos dőléssel megindult a szerkezet.

- Orrvitorlát feszíts, tatvitorlát fordíts! - dörögte a kapitány, ahogy megérezte a szelet.

A légmozgás egyben a legénység rossz kedvét is elrepítette, ahogy a Halászsast is. A matrózok lassan krónikussá váló banánmérgezését vágyaik tárgyai feledtették.

- Rum... Jó kis Port Alamos-ban főzött alamuszi hatvan fokos rum! - vágyakozott egyikük.

- Sült csülök...

- Drága anyaföld...

- Drága anya...

- Mary...

- Bloody Mary... - zsongták mindenfelé.

Egyre gyorsabban vitorláztak. Annyira fellelkesítette őket a haladás, hogy későn vették észre a veszélyt. Nem a légköri jelenséggel járó néhány felhő, hanem az őket beérő másik hajó fenyegette őket.

- KALÓZOK!!! - üvöltötte az árbockosárból az ifjú Sam.

- DURRRR! - döngte a hajó.

A vérszomjas ellenség kérdés és kérés nélkül tüzet nyitott rájuk. A lövedék pont az övvonalnál találta el a szerencsétlen öreg gályát. Engedelmesen meg is roppant a borítása. A sós víz elkezdett beáramolni a raktérbe.

- Mindenki a fedélzetre! Támadásra készülj! - üvöltötte a kapitány.

A hajó vészesen megbillent, a vérszomjas Jolly Roger lobogó pedig valószerűtlenül gyorsan közeledett.

- Pike, Joe! Valahogy le kell zárnunk a lukat! Siessetek! - loholt utánuk az elsőtiszt, amikor megérezte a bajt.

A raktérben már térdig állt a tenger. A lövedék pont ott találta el a hajótestet, ahol a vízzáró ajtóval le lehetett volna lassítani a süllyedést. A

helyzet reménytelennek látszott.

- Borzalmas ez a szag - szögezte le Joe.

- Ezer kartárs és vitorla! Csak ezzel tudsz törődni? - dörögte Pike.

- Kartács... - helyesbített az elsőtiszt.

- Durr-durr-durr - dörögte a kalózok ágyúja.

- FUTÁÁÁS! - ordították kórusban.

Alig egy percig voltak a raktérben. Sietniük kellett. Felfelé. Meglepően könnyen vették a fokokat.

"Lefogytam a banántól?" - futott át rohanás közben Joe agyán a gondolat. Aztán rájött, hogy a fel mennyire relatív. A lépcsők inkább kisüllyedtek alóla, a gálya összes többi részével együtt. A felismeréstől, a cefrétől, a puskaporfüsttől és a fedélzeten dúló heves csata zajától megszédült. Leült a lépcsőn, tehetetlenül. Az előtte haladó két kollégája már belevetette magát a harcokba, és bele is vesztek. A hajóval együtt. A szeme láttára. A megrázó eseményektől sokkot kapott. A víz emelkedett a lábai alatt, a káosz a vértől csúszós hajópadlón a tetőfokára hágott.

Falfehér ábrázattal nézte az eseményeket. Meglátta az ellenséges csapat vezérét. Két kard volt a kezében, amikkel kíméletlenül osztotta a halált. Ádáz arcán elszántság és kapzsiság tükröződött.

"Ez halálfej Joe a rettegett névrokonom! Kalóz a Spenót tengeren!" - gondolta a matróz. Hirtelen felkacagott:

"Az almaszósz az almaszósz, abban szeret csak fürdeni". Mégis nevetségesnek találta. A káosz közepén, a halál torkában elmosolyodott:

"Nem marad neki, csak banánszósz. Erjedt, vérrel és faforgáccsal keveredett bűzös banánszósz."

A kalózok kardélre hányták a legénységet, Joe pedig lehányta a rakományt. Már a mellkasáig ért. Ült a vízben, a lépcső utolsó két fokán, és egyszerre volt dühös és kárörvendő. Mindennek vége volt, de a mindenbe a zsákmány is beletartozott. Sajnálatos módon ő is.

A halál, mint egy óriási kéz sújtott le a hajóra, amely egy pillanat alatt elmerült.

- Bumm! Blugggy!!! - mondta Józsi, majd diadalittasan felemelte a tenyerét a süllyedő játékról.

Tízéves srác volt, a kerti medencében ültek a szomszéd fiúval, a nyári melegben, a cseresznyefa árnyékában. Jó barátok voltak, pedig nemrég költöztek ide. Ugyanúgy hívták őket, és majdnem napra pontosan azonos korúakként jól megértették egymást. A házigazda azonban hirtelen kiesett a játék ritmusából.

- Miért csaptál oda? Tönkrement!

- Halálfej Joe kegyetlen!!! - üvöltötte válaszként a szomszédja.

A vízen egy háromárbocos hadihajó ringatózott a pancsoló gyerekek által keltett hullámokban. Az előkelő angol hadiflotta egykori legfejlettebb technikáját képviselő vitorlás tökéletes, precíz kicsinyített mása volt, melyet édesapja épített. A másik makett darabokban hevert. A süllyedő roncsról, amelynek semmi esélye nem volt a gyerekököllel szemben, csendben hullottak alá a műanyag játékfigurák. Együtt temetve ideiglenesen hullámsírba kalózt és áldozatot. A raktérbe tuszkolt fél banán, melyet a konyhából kaptak, de nem ettek meg, most foltot hagyott a víz tetején, amint cafatokban eresztette ki az összetört hajótest.

A két fiú civakodni kezdett, de az egésznek annyi eredménye lett, hogy egy árboc a másik makettről is letört. Ettől csak még inkább elszabadultak az indulatok. Észre se vették, hogy a házigazda anyja épp csípőre tette felettük a kezét.

- Fiam! Mit csináltok?

- Csak játszunk...

- Azt látom... - járatta végig a szemét az asszony a felforduláson.

Kiemelte a menthetetlen roncsot a medencéből, és a gyerekére mosolygott.

- Na, szép kis kölkök vagytok! De legalább nekem nincs dolgom vele, hogy leteremtselek benneteket, ha apád meglátja mit műveltetek a féltve őrzött játékszereivel, az bőven elég lesz...

Mindkét Józsi halálra váltan bámulta a nőt. A szomszéd srác sikertelen kísérletet tett az árboc visszaszerelésére, de az nem csak kicsúszott a helyéről, hanem tőből eltört.

- Na gyertek, kész az ebéd! Spenót tükörtojással...

- Jaj, ne már! Azt Halálfej Joe nem eszi meg! - majd csendben hozzátette - Legalább krokodiltojás?

A nő csak mosolygott.

- Igen, krokodiltojás...