Fantázianevek és kiejtésük(olvasás előtt érdemes végigfutni) :

Alzeiron – Álzéjrun

Atroenix – Etrűniksz

Darannos – Darannosz (vagy Dáránnosz)

Dniwrien – Néjrüen

Dréonia – Dréjonyja

Dréon – Dréjon

Eldreona – u.a.

Eldreon – u.a.

Etarianus – Étárjanusz

Exator – Ekzátor

Geldryenn – Geldrüen

Ilderona (=fény istennője) – Ilderóna vagy Ilderónáh (keményen ejtett h-val a végén)

Ilderonia (=Ilderona által teremtett világ) – Ilderónja

Kletoria – Klétorja

Klexor-Klekszor

Letarion (sziget) – Letárijon

Letharius – Letáriusz

Lodérius – Lodérjusz

Manderyon – Mándérüon

Mitrix – Mitriksz

Nesorus – Nizórusz

Pryexor – Prüjekszor

Qatyeren – Kvatüéren

Sethorius – Szedóriusz

Teirammur – Térámmúr (az á-t röviden ejtjük)

Tharémius – Tárémjusz

Traemius – Trémiusz(ae=é)

Trienorix – Triénoriksz

Trisalia – Trizálja

Trisalion – trizálion (eredetileg trisaliai lenne, de azt kiejtve kicsit sok lenne a j hang egymás mögött, úgyhogy megváltoztatták)

Tyerra – Tüjérrá(h)

Wazoria – u.a.

Wazorius – Wazoriusz

Wenderius – Wendérjusz

Werglanius – Werglániusz

Zateria – Zátéria (az á-t röviden ejtjük)

Zaterius – Zátériusz (az á-t röviden ejtjük)

I. fejezet: Szerelem és csalódás (1. rész)

Mitrix arcán hol a meghökkentség, hol a harag mutatkozott. A sisak egy ismerős arcot rejtett; egy nap barnította, kerek s ifjú arcot. Ehhez zöldesbarna tekintet, valamint fekete haj párosult. Mitrix egy gyűlölt osztálytársát vélte felismerni a hősies fiúcskában, ki éppoly sokszor tiport már törékeny lelkébe, akár a többi.

– Alzeiron? – vonta fel szőke szemöldökét a leány.

– Mitrix, sajnálom, mi jó apáddal történt – sóhajtott fel Alzeiron.

– Ugyan, mit tudsz te arról? – felelt a leány gőgösen.

A fiú a konyhaasztalra bökött:

– Ez egy igen hosszú történet. Talán...leülhetnénk.

– Nekem jó így, s időm is annyi, mint a tenger.

– Mitrix, északkeleten lázadás tört ki Nesorus ellen, s már kezdetét is vette az aljas megtorlás. Az iskolánkat ma reggel bezárták, a szolgálat alól felmentett tiszteket pedig visszaküldték Dréoniába, s (mint látod) Darannosszal sem kivételeztek.

– Lehetetlen! Egy szavad sem hiszem.

– Ha nem akarsz, hát ne higgy nekem, de higgy édesapádnak! Vess csak egy pillantást az asztalra! – szólt Alzeiron.

– Essünk túl rajta! – felelte Mitrix egy nagy sóhaj kíséretében, majd a konyhaasztal felé vette az irányt.

Egy tekercset pillantott meg azon, a tekercsen kék pecsét, a trisalion kapitányok pecsétje. Alzeiron a papírra bökött.

– Darannosnak vissza kellett térnie Dréonia peremvidékére. Sajnálom, Mitrix – tette kezét a leány vállára a fiú.

– Eressz! – felelte Mitrix, miközben félrelökte Alzeiront, majd feltörte a pecsétet, s olvasni kezdte a levelet.

Bármennyire is fájt ezt a dréoniai leánynak belátnia, Alzeironnak igaza volt. Darannost valóban harcba küldte a hitvány főtanácsnok.

„Kedves Mitrix!

Fogadd bocsánatkérésemet! Igazad volt mind a sárkányokat, mind az embereket illetően. Hatalomvágy, kapzsiság és gyilkos, állati ösztön vezérel bennünket, ám e három túlontúl erős. Ezek legyűrnek mindnyájunkat, s vérszomjassá tesznek. Akárhogy küzdök, én sem tudom legyőzni a bennem rejlő gazembert. Harcolnom kell a hazáért, félre kell tennem lelkiismeretemet, bármily fájdalmas is, hisz itt halál s szenvedés a jussa mindannak, ki lázadni próbál a világ rendje ellen. Ha nem térnék vissza, ismét kérlek: fogadd őszinte bocsánatkérésemet!

Szerető apád, Darannos” – olvasta fel Mitrix.

Nem tudta, hogy most összegyűrje, vagy szívéhez szorítsa fájdalmában, mert szemébe könnyek szöktek, de szíve mélyén haragot érzett. Még mindig gyűlölte nevelőapját, amiért vakon követi Nesorust, de a sírás fojtogatta, ha arra gondolt, hogy Darannos odaveszhet e szörnyű háborúban.

Hősnőnk végül megadta magát a bánatnak. Tiszta szíve képtelen volt gyűlölni azt, kinek útja akár ma is az égbe vezethet. Mitrix nem is tudta már, miféle isteni varázs vagy átok vezette, de e fájó pillanatban Alzeiron vállára borult hirtelen, s ott zokogta ki magát. A fiú átölelte a leányt. Tudta, hogy hősnőnknek vigaszra van szüksége, ez nem vitás.

– Derék harcos a te apád. Hazatér még, hidd el nekem! – simult Alzeiron keze Mitrix könnyektől ragyogó, piros arcához.

– Igen, igen...én...köszönöm, és...sajnálom, hogy nem bíztam benned, de ismered múltunkat – felelte a leány.

– Ócsárló szavaimmal lelkedbe tiportam, hogy aljas gazember módjára hírnevet szerezzek magamnak az osztályban. De miért is tettem én, galádok galádja? Valójában nekem kéne bocsánatot kérnem. Meg sem érdemlem Ilderona tisztaságával vetekedő könnyeidet, melyek mellett minden ragyogó gyémánt földi bája a semmibe vész. Titkon mindig is csodáltalak, de gyáva voltam lelkem kapuját kinyitni előtted, s talán ezért bizonyult oly kényelmesnek szép udvarlás helyett ócsárlással közeledni szívedhez – sóhajtott fel keserűen a fiú.

Mitrix némiképp megnyugodott, majd (mintha meg se hallotta a „csodáltalak” s az „udvarlás” szavakat) finoman eltaszította magától Alzeiron erős, izmoktól dagadó karjait. A fiú nem tiltakozott, zokszó nélkül elengedte a leányt, aztán halálos csend következett. Mitrix s megmentője hosszasan meredtek egymásra. Tudták, hogy búcsúzni kéne már, de valami visszatartotta őket.

Amint találkozott a zöldesbarna szempár a tengerkékkel, mindkét lélek kapuja kinyílt a másik tekintete előtt. Miféle csoda, miféle isteni bűbáj, miféle földöntúli varázs lehetett? Nem értették, de Mitrix ártatlansága és tisztasága lelket öltött Alzeiron előtt; e leány bárány volt a farkasok közt, igen, a fiú érezte szíve mélyén, s nem csupán ezt, tán jóval többet is, de szavakba önteni eme keserédes érzést most lehetetlen.

Mitrixet is titokzatos, keserédes mámor kerítette hatalmába. Egy vitéz harcost látott maga előtt, ki szívén viseli a gyöngék s elesettek sorsát, ki szembeszállna a világgal is, csak igazság legyen Trisalia földjén. Hiába minden fájdalom, mit ez az angyali szépségű fiú okozott a múlt során, Mitrix most egyszerre mindent megbocsátott egy néma, szelíd tekintettel. Titkos vágyaktól égő arca halk mosolyra derült hirtelen.

Alzeiron nem bírta tovább. Olyannyira felderítette az a gyönyörű, tengerkék szempár s a csinos arc, hogy hangos kacagásban tört ki. Mitrix is elnevette magát, hiába már a fájdalom, mit a Darannosról szóló hírek okoztak. Ifjú hősnőnk e titkos mámortól kezdte furcsán érezni magát. Melege lett hirtelen, s alig állt meg a talpán. Nem is tudta már, merre vagy miért, de indulni szeretett volna. Lépett is egyet előre, ám ekkor elbotlott saját lábában.

Már zuhant is a hideg padló felé, s hasra is esett volna, ha Alzeiron meg nem ragadja őt erős két kezével.

– Megvagy! – mondta a fiú, s fülig pirult. Mitrix is így tett, miközben szíve egyre hevesebben dobbant. Akkor tán ő maga sem tudta volna megmagyarázni, miért, de jó érzés volt Alzeiron karjai közt megpihenni, ha csak egy röpke pillanatra is.

– Én...köszönöm – felelte a leány, miután végre megállt a saját két lábán.

Azzal Alzeiron elengedte hősnőnket. Magához vette sisakját, s indulni készült. Noha szíve fájt kissé, hogy kapkodva kell távoznia, de bizonytalanságot ébresztett benne az a titokzatos rajongás, mit most Mitrix iránt érzett. Szíve oly hevesen dobbant, mintha kívánná ifjú hősnőnk tengerkék tekintetét, kecses, hófehér testét, valamint két piros arcát. Vagy mindez tán egy fellángolás volt csak, semmi más, s a fiú többé látni se kívánja az aranyhajú leányt?

– Most bocsáss meg, kérlek, de...mennem kell. Közeledik az alkony, s tudod, jó anyám már biztosan elkészült a vacsorával – mondta a fiú, majd magára öltötte a sisakot.

– Várj! Én...furcsa, de érzek valamit...hangod hallani, arcod látni mérhetetlen öröm szívemnek. Bár tudnám, mi lehet ez! Nézd, Alzeiron, csak arra kérlek, hogy jöjj vissza még! – felelte Mitrix.

– A jövő hét szerdáján visszatérek. Nem fogom hagyni, hogy a fájó bizonytalanság tovább gyötörjön, ígérem, de most tényleg mennem kell. Nos, minden jót, Darannos leánya! Álmodj szépeket! – búcsúzott el Alzeiron.

– Minden jót, Vörös Lovag! – mosolyodott el a leány.

Azzal már ment is a Vörös Lovag, s hazáig meg sem állt. Miután a fiú távozott, Mitrix bezárta a bejárati ajtót, majd ágyba bújt. Még várt volna rá némi étel, de aznap minden éhségét elnyomta a csodálatos álom, melynek gyönyöre most eggyé vált a hősnőnk szívében ébredező, édes vágyakozással.

Mitrix álmában megint a smaragdzöld sárkányt látta, de most talán egy őnála is kellemesebb meglepetés várta a dréoniai leányt. A teremtmény a csillagos égen repült, míg maga Mitrix Tűzgolyó hátán ült, s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy erős karok ölelik át a derekánál. Mikor a háta mögé nézett, nem hitt tengerkék szemeinek. Alzeiron volt az, ki gyöngéden ölelte őt. Mitrix elmosolyodott. Józan esze már hiába küzdött a rajongás ellen, melyet hősnőnk a fiú iránt érzett, szíve ahhoz túlzottan is erős volt.

A leány szerette volna lelke mélyén, ha ez az álom valóra válik, de emlékei közt ott élt, hogy Alzeiron még Geldryennek lelkes udvarlója. Más szeretőjét sosem kívánná magáénak, így hát szívből remélte, hogy a fiú már feledte Nesorus leányát. Akárhogy is, egy hét múlva kiderül majd, Mitrix szentül hitte.

Mikor végre eljött a nagy nap, alig hitte azt a mi ifjú hősnőnk. Nem tudta, Alzeiron mikor érkezik, de mihelyt ráeszmélt a dréoniai leány, hogy végre szerda van, hosszas készülődésbe kezdett. Folyton-folyvást nézegette magát a szekrénye ajtajára felszerelt tükörben, fésülgette aranyszőke hajfürtjeit, olykor még csinos szempilláit is megrebegtette. Az a hír járta, hogy ez a trükk sok férfiszívet lágyított már meg Ilderonia-szerte. Mitrix ritkán hitt a szóbeszédnek, de úgy gondolta, mégsem árthat, ha tesz egy próbát.

Javában gyakorolta a csábítgatás művészetét, szerény ebédjét is elfogyasztotta rég, sőt már az alkony is jelezte az este közeledtét, amikor valaki a ház ajtaján kopogtatott. A leány gyorsan ajtót is nyitott, s nagy örömére Alzeiron köszöntötte őt.