Figyelmeztetések: Erotikus tartalom, Saját szereplő, Trágár beszéd, Homoszexualitás

 

 

+18 

 

 

 

7.

- Jack?

- Hajnal kettő van, Jin - mormogta álmosan ébresztőórájára pillantva, miközben felült az ágyban, háta mögé igazítva párnáját és a támlának dőlt. - Valami baj van?

- Nem, ne haragudj, csak nem tudok aludni - felelte a fiú csendesen.

- Átmenjek?

- Ne, Tanja itt van. Csak beszélgess velem, kérlek.

- Miről szeretnél beszélgetni?

- Nem tudom. Timről, bármiről…

- Jin, biztos ne menjek át hozzád?

- Ne, inkább akkor találkozzunk lent a kis bisztrónál, itt az állomás mellett - kérte tőle, továbbra is a lehető leghalkabban beszélve, hogy ne ébressze fel az ágyában békésen alvó doktornőt.

- Fél óra és ott vagyok, rendben? Magadat hibáztatod, igaz? - tett fel egy újabb kérdést neki Jack, miközben válla és füle közé fogva a telefont kikelt az ágyból és nekiállt öltözködni. Tiszta boxert és zoknit vett elő, s miután felhúzta őket, egy farmert halászott ki szekrényéből. A felsővel már kicsit több gondja akadt, mert azt amelyiket szíve szerint felvette volna, még nem mosta ki,. Kénytelen volt beérni egy egyszerű, szürke garbóval, ám ezt csak az ágyra dobta, s visszaült helyére, mert nem akarta még letenni a telefont, hogy folytathassa a készülődést.

- Az én hibám volt. Ha nem ugrik elém… Rajtam volt mellény.

- Nem a te hibád, érted? Nem tudta, nem tudhatta… Ő csak meg akart védeni, ahogy mindig mindannyiunkat. Ezért ne vádold magad. Hogy van a karod?

- Fáj. Tanja ellátta, de nem érzem, hogy jobb lenne.

- Vigyek fájdalomcsillapítót?

- Vettem be.

- Jól van, hamarosan ott vagyok.

- Rendben, de most leteszlek, mert így nem tudok felöltözni - magyarázta is meg Jin.

- Várlak. Szia!

- Szia.

Miután Jin bontotta a vonalat, Jack az ágyra dobta telefonját. Belebújt garbójába, zsebébe csúsztatta mobilját és pénztárcáját, majd kisétált az előtérbe. Még cipőbe bújt, magára kapta kabátját, s elvéve lakásának kulcsait a szekrényről elindult, hogy találkozzon Jinnel. Lent az utcán taxit fogott magának, s miután beszállt, bediktálta a férfinak a kapitányság címét. Szerencsére aznap éjjel már nem volt túl nagy forgalom a városban, így mikor a taxi megállt a parkolóban, kifizette a fuvardíjat, majd kiszállt az autóból és besétált a kajáldába. Miután belépett az ajtón, szemeivel már Jint kereste, aki az egyik távolabbi bokszban ücsörögve várta őt, s egy pohár ital társaságában komótosan szívta cigarettáját. Jack intett a pultosnak köszönésképpen és azonnal rendelt is magának egy üveg sört, végül a férfi asztalához sétált és leült vele szemben.

- Szia! Remélem, nem vártál túl sokat rám - köszöntötte őt kissé ügyetlenül, mintha ez lenne életük első együtt töltött estéje.

- Nem egyszerű egy lőtt sebbel öltözni - felelte a srác.

- Nem erőltetted meg, ugye?

- Nem tudom. Órák óta lüktetve fáj, de egyszerűen nem volt kedvem felkelteni Tanját, hogy nézze meg, egyedül meg nem igazán tudom ellátni.

-  Én úgy fejbe váglak, hogy napokig az fog fájni, nem a karod! - morgott rá megrovóan.

- Ne veszekedj velem, kérlek!

- Ne haragudj, csak nem szeretném, ha valami komolyabb bajod lenne - mondta végül kicsit megenyhülve Jack, s közben a kért söre is megérkezett. Jin is rendelt magának egy újabb italt, s amint eloltotta cigarettáját, már gyújtott is rá a következőre. Jack kivételesen szó nélkül hagyta most a dolgot.

- Mi a baj? - kérdezte inkább, miközben maga is rágyújtott.

- Nem találom a helyem. Semmi sem jó Tim halála óta… Bánt… - ismerte el.

- Ne okold magad!

- Tudnia kellett volna, Jack! Senki nem tájékoztatta…

- Mégis, mi lett volna másképp? Akkor is megvédett volna! És ha máshova céloz a rabló?

- Tim élne!

- Vagy ugyanúgy eléd ugrott volna - vetett ellent csendesen.

- A fenébe is, Jack! Ennek nem így kellett volna történnie!

- Hanem hogy?

- Nem tudom - vallotta be.

Jin ezután sokáig nem szólt. Felhajtotta italát, majd még egyet rendelt, miközben meredt maga elé. Jack hagyta őt kicsit, csak sörét kortyolgatva figyelte az előtte ülő férfit. Nem jutott eszébe semmi biztató, amit Jinnek mondhatott volna, így ő is elmerült a gondolataiban. Újra felidézte azt a napot. Azt a pillanatot, mikor a lövés eldördült és Tim Jin karjaiba zuhant. Számtalanszor pörgette végig már a jelenetet az elmúlt napokban. Magyarázatot keresett arra, mit tehetett volna másképp, mit kellett volna csinálniuk, hogy elkerüljék a tragédiát, de sohasem jutott előrébb. Valahol pedig még ő sem egészen hitte le, hogy mindez megtörtént. Hogy a férfi, akit annyira kedvelt már nincs többé.

Jin már az ötödik pohár italt rendelte, s mivel továbbra sem szólalt meg, Jack döntésre jutott. Felállt helyéről, majd át telepedve a férfi mellé magához karolta őt. Úgy tűnt ennyi kellett csak a srácnak, mert amint Jack karjai közé került, megmarkolta annak felsőjét és fejét vállának döntve zokogni kezdett. Hosszú idő kellett neki, mire megnyugodott, majd elhúzódva Jacktől megitta maradék italát és újra rágyújtott.

Amint megnyugodott újabb pohár italt kért magának, majd elmosolyodva mesélni kezdett Jacknek egy kedves emléket. Tisztán emlékezett arra a napra. Talán az volt a második napja az egységnél, a Jackkel történt incidens után. Az udvaron futott össze Timmel. A férfi épp’ dohányzott.

- Tim vagyok - mutatkozott be neki kezet nyújtva és mosolyogva, amint Jin odaért hozzá.

- Jin - fogott vele kezet.

- Bocs a múltkoriért. Jack szeret néha túlzásokba esni, ha viccelődésről van szó, de jól lekezelted őt - nevetett fel. - Még egy újonc sem mert neki visszavágni.

- Nem akarok róla beszélni - szakította félbe csendesen.

- Rendben, ne haragudj. Hogy tetszik itt? - váltott inkább témát Tim.

- Elviselhető.

- Majd lesz jobb - biztatta őt Tim, ám tovább nem kérdezősködött. Csendben elszívta cigarettája maradékát, majd elölte a csikket a hamutartóban. - Ha bármiben segíthetek később, nyugodtan keress meg! - ajánlotta még fel. Jin csak biccentett, s figyelte, ahogy a férfi távozik.

Jack elmosolyodott Jin sztoriján, majd belekortyolt sörébe és ő maga is egy cigarettára gyújtott.

- Azt hittem, tudta, mit műveltem veled az első alkalommal.

- Nem mondtam el neki soha. Volt, hogy akartam. Talán egy pár nappal később, mikor megint bunkó voltál velem a semmi miatt. Nem tettem meg. Beszélni akartam vele rólad, hogy valahogy állítson le, de mikor felétek indultam, hogy félre hívom őt, megint belém kötöttél. Mondhatni, meghátráltam az egésztől.

- Pedig, ha tudnád, milyen fejmosást kaptam Timtől utána - nevetett fel. - Komolyan úgy gondoltam, tud arról az esetről is - ismerte el Jack.

- Semmit nem tudott, és utána sem.

- Hiányzik - vallotta be Jack.

- Nekem is. Mindig volt hozzánk egy-két jó szava és sokat segített, amiben tudott.

- Olyan volt velünk, mintha a fiai lettünk volna.

- Annyira bánt, hogy alig beszéltem vele az utóbbi időben - vált keserűvé Jin hangja ismét.

- Miért? - kérdezte Jack valódi kíváncsisággal. Érdekelte, a férfi miért távolodott el annyira Timtől, hiszen mindig is remek kapcsolatuk volt egymással. Az övék tényleg olyan volt, mint egy valódi apa-fiú viszony.

- Igazából miattad - ismerte el a fiatal férfi, de hangjában nem volt megrovás. - Tudtam, hogy havonta legalább egyszer meglátogatnak. Az elején faggattam is őket, mi van veled, hogy vagy, javul-e az állapotod, de aztán feladtam. Tudni akartam, hogy viszonyulsz hozzám, akarsz-e egyáltalán még, de sosem tudtak mondani semmit, ami reményt adott volna arra, hogy vissza kaphatlak. Egy idő után aztán úgy döntöttem, nem keresem őket. Elhatároztam, hogy megpróbállak elfelejteni, de tudtam, ha beszélek velük, nem tudom megállni, hogy ne faggassam őket rólad.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, Jin. Megint önző barom voltam - ismerte el -, és téged is bántottalak, de szeretném jóvátenni.

- Már mindegy - válaszolta a férfi szomorúan. - Hazaviszel? Nem érzem magam túl jól. - Jack felsóhajtott, de rábólintott Jin kérésére.

- Hozzád vagy hozzám? - kérdezte aztán, Jin pedig pár percre elgondolkodott.

- Inkább hozzád. Most nincs kedvem hallgatni Tanjat. Amúgy sem szóltam neki, hogy veled találkozom, csak írtam egy cetlit és otthagytam a lakásban. Nincs kedvem vitatkozni vele, ha hazamegyek, ráadásul te kísérsz.

- Rendben van. Gyere, segítek! - ajánlotta fel, s igyekezett minél többet tenni a férfiért. Amint kikeveredtek a bokszból, átkarolta Jin derekát, s csak addig engedte el őt, míg rendezte a számlát. Odakint taxit fogott és miután beszálltak az autóba, bediktálta a címet a sofőrnek.

Az autóban kellemes meleg volt, aminek köszönhetően Jin hamar elpilledt, s fejét Jack vállára hajtva lehunyta szemeit. Hamar elnyomta a buzgóság és már csak arra ébredt, hogy a mellette ülő férfi szelíden keltegetni kezdte. Cseppet sem érezte már jól magát, aminek nem csak az éjszaka folyamán elfogyasztott alkohol volt az oka. Tudta, hogy nem lenne szabad gyógyszerre alkoholt innia, de szüksége volt valamire, ami mellett egy kicsit feloldódik, ami segít könnyebbé tenni Tim elvesztését. Nehezen szállt ki az autóból, s a kellemes meleg is megtette jótékony hatását, mert az alkohol bizony alaposan fejbe is vágta. Jin amúgy sem állt sosem egy nagy ivó hírében. Sosem ivott meg egy-két pohár sörnél többet, hiszen amúgy is rosszul bírta a piálást.

Jack kisegítette őt a taxiból, s míg kifizette a sofőrt Jint a kocsi oldalának nyomta, hogy legalább valami biztos támaszt találjon a férfi számára. Nem volt egyszerű feljutnia a sráccal az emeletre, így amikor végre bejutott lakásába, megkönnyebbült. Nem tagadta, tetszett neki a becsípett férfi, ám aggódott is érte.

- Kapsz egy citromos kávét mindjárt!

- Kihagyom - huppant le a kanapéra Jack segítségével és a támlának döntve fejét lehunyta szemeit.

- Nem kérdeztem. Segít józanodni, jó másnaposság ellen is és nem utolsó sorban fájdalomcsillapító hatású - közölte vele egyszerűen, miközben megszabadult kabátjától, s elkezdte a férfiról lehámozni a cipőjét.

- Inkább szeretkezz velem!

- Tessék? - kérdezett vissza cseppet sem leplezve döbbenetét és még a mozdulatba is belefagyott pár rövidke pillanatra.

- Szeretkezz velem, Jack! - ismételte meg Jin határozottan előbbi kérését.

- Legközelebb nem engedem, hogy igyál! - állt fel előle, s cipőit kitette az előtérbe, majd maga is kibújt sajátjaiból.

- Semmi bajom!

- Pont úgy festesz! - nevette. - Na, gyere! - húzta fel a kanapéról és kezdte el terelgetni a háló felé, közben pedig igyekezett lehámozni róla a kabátot is.

- Jack! Szeretkezz velem!

- Részeg vagy, Jin!

- Akkor is ezt akarom!

- Holnap meg rájössz, mit tettél és két hétig kerülni fogsz megint!

- Te kerültél engem! - mordult rá hirtelen, ami meglepte Jacket, s döbbenten meredt Jinre. - Vártam rád másnap, hogy beszélünk, de nem kerestél!

- Együtt voltál Tanjával! - védekezett.

- Az nem számít, eddig sem érdekelt…

- Jin…

- Szeretkezzünk, Jack! Akarlak! Megveszek attól, mennyire vágyok rád!

Jack felsóhajtott, majd szelíden az ágyra nyomta Jint, hogy az végre leüljön, mert a srác nagyon is sikeresen állt ellen neki eleddig. Halvány mosoly ült ki ajkaira, hosszan bámulta a férfi arcát, miközben egyik tenyerét nyaka oldalsó felére simítva hüvelykjével megcirógatta Jin bőrét. Lassan hajolt hozzá közel, s kedveskedő, puhatolózó csókra invitálta őt. Jin nem állt neki ellen tovább. Jack karjába kapaszkodva viszonozta a férfi csókját, szemeit behunyva, kiélvezve a pillanatot. Percekig falták egymás ajkait, végül Jack elfektette őt óvatosan az ágyon és fölé magasodott.

***

Összebújva érte őket a nem is túl korai reggel. Jin meztelenül feküdt karjaiban, békésen szuszogva. Látszólag mélyen aludt, ő pedig nem győzte megcsodálni. Boldogan emlékezett vissza az éjszakára. A rég vágyott szeretkezésre, s csak remélni merte, hogy azzal, ha a fiú felébred, nem törik össze az éjszaka hozta varázs. Óvatosan az órájára pillantott. A digitális kijelző szerint már dél is elmúlt jócskán, s most örült csak annak igazán, hogy pár nap szabadságot kért. Vágyott már rá, hogy így ébredjen, s nem is akart kimozdulni addig a férfi mellől, míg az fel nem ébred. Fél órát bírt így maradni, végül győzött felette a kényszer és a reggeli szükségletek sürgetése. Lassan kicsusszant a férfi mellől, majd egyenesen a mosdó felé vette az irányt, hogy könnyíthessen magán.

Már nem tért vissza azonban a szobába. Hagyni akarta még pihenni a fiút, így egy gyors kézmosást követően a konyha felé vette az irányt, hogy kávét készítsen maguknak. Szájába biggyesztett egy cigit, s miután bekapcsolta a masinát, letelepedett az egyik bárszékre, hogy kényelmesen elszívhassa a nikotinrudat. Eszébe jutott az este. Ahogy az ágyában fekvő fiatal férfi ismét érzékenyen reagálva minden érintésére nyögött alatta, s ez halvány mosolyt csalt arcára. Szerette Jint, mindennél és mindenkinél jobban. Nem érdekelte, kivel kell még megharcolni azért, hogy újra az övé lehessen, nem állt szándékában  feladni a küzdelmet a fiú szívéért vívott csatában.

Merengéséből az előtérből beszűrődő rezgés zavarta fel, s közben a kávéfőző is jelezte, elkészült a fekete nedűvel, így Jack először a gépet kapcsolta ki, majd megindult kifelé, hogy megkeresse Jin telefonját. Az övé a nappali asztalán pihent, így nem volt kétsége afelől, hogy valaki a fiút próbálja elérni. Előtúrta Jin kabát zsebéből a készüléket, majd a kijelzőre pillantott és felsóhajtott. A képernyőn tíz nem fogadott hívás és majdnem ugyanannyi sms díszelgett, mind Tanjától. Már éppen azon volt, hogy kikeresi a nő számát és visszahívja, mikor a készülék ismét megrezdült a kezében.

- Jack vagyok - szólt is bele azonnal, amint a fülére emelte a készüléket és még mielőtt a nő neki kezdhetett volna a litániájának.

- Veled van?

- Igen - felelte rezignáltan.

- Miért nem hagyod végre békén? Nem akar téged, nincs rád szüksége!

- Hagyjuk ezt Tanja, jó? Ha nem lenne rám szüksége, nem engem hívott volna fel éjjel kettőkor, hogy valakivel beszélhessen.

- Miért nem hoztad haza?

- Nem akarta - felelte egyszerűen a férfi, miközben ismét a konyhába sétált, töltött magának egy kávét, letelepedett a pulthoz és ismét rágyújtott. - Nem érezte jól magát, sokat ivott és nem akarta, hogy még te is csak veszekedj vele.

- Nem veszekedtem volna vele - jelentette ki a nő határozottan, mire a férfi felnevetett. - Hozd haza őt!

- Majd ő eldönti, mit akar! Tudod, játszod itt, hogy mennyire szereted, hogy mennyire aggódsz érte, de az elmúlt öt percben annyit nem kérdeztél meg, hogy most hogy van a kölyök - szólt erélyesebben a doktornőre.

- Hogy van?

- Alszik, ha felébredt, majd szólok neki, hogy kerested - válaszolt keményebben, mint ahogy szeretett volna, majd megszakította a hívást.

Bosszantotta a nő, bosszantotta az egész helyzet. Nem akarta, hogy Jin visszamenjen abba a koszfészekbe, amit mostanában otthonának csúfolt és ahol az a nő vele lehetett. Idegesen ölte bele harmadik csikkét is a hamutartóba, majd a készüléket otthagyva a pulton indult el a hálóba, hogy ránézzen Jinre.

A srác látszólag békésen aludt, teljesen a takaróba gubózva, ám ahogy Jack odalépett mellé, hogy megpróbálja felébreszteni, elkomorult. Jin homloka rettenetesen verítékezett és arcára is a fájdalom ült ki, így a férfi gondolkodás nélkül fordította őt a hátára és homlokára csúsztatta a kezét. Forrónak érezte a fiú bőrét és hiába próbálta szelíden keltegetni, amaz nem tért magához. Újra a fürdőbe ment, törölközőket véve magához, majd egy lavórt is megtöltött vízzel, végül visszatért a hálóba. Kihámozta Jint a takaróból, karjaira és lábára borogatást tett, majd nekiállt a fiú homlokát, nyakát és mellkasát áttörölgetni egy vizes ruhadarabbal.

Hosszú percekig csinálta ezt, újra és újra kicserélve a srácon a borogatást, majd kiment a nappaliba telefonjáért és fülére emelve a készüléket Rockot hívta.

- Szia, merre vagy? - kérdezett is bele azonnal, amint a férfi felvette.

- Helló, a kapitányságon, pihenőn éppen.

- Van bent szabad mentőautó és személyzet?

- Azt hiszem, Caitlynék itt vannak, de mindjárt utánanézek - tájékoztatta őt Rock, s Jack hallotta, amint a férfi mögött becsukódik a pihenő ajtaja. - Baj van?

- Jinnek nagyon magas láza van.

- Nála vagy? - döbbent meg Rock. - Tanja nincs ott vele? - jött is rögtön a következő kérdés.

- Éjjel felhívott, hogy nem tud aludni, beszélgetni szeretne. Beültünk az állomáshoz közeli kajáldába, sokat ivott és arra kért, hozzam haza őt magamhoz, mert nem akar veszekedni a nővel.

- Értem - felelte amaz, de nem szól semmi többet. - Itt vannak Caitlynék, szólok neki, hogy menjenek hozzád és nézzék meg Jint.

- Köszönöm.

- Nincsen mit. Nemsokára én is ott leszek - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd bontotta a vonalat.

Újabb hosszú percek teltek el, miközben tovább hűtötte a fiú testét rendíthetetlenül, s mikor az végre magához tért, halványan elmosolyodott. Jin azonban nem bírt mosolyogni. Úgy érezte szét akar robbani a feje, hogy lángol az egész teste és válla is pokolian lüktetett. Bár Jack próbálta őt kifaggatni, hogy érzi magát, nem volt képes megszólalni, így csak megrázta fejét és ismét lehunyta szemeit.

Fél órával később azonban végre megérkezett Caitlyn és csapata, s amint Jack beengedte őket, már mentek is a hálóba ellátni társukat. Míg Andreas, a mentőápoló, lefejtette válláról és karjáról a kötést, addig a doktornő gondosan megvizsgálta őt, végül nekiállt ellátni a sebet, mely bár nem nézett ki olyan borzalmasan, mint amilyennek azt gondolták, mégis gyulladásban volt.

Infúzióban kapott láz- és fájdalomcsillapítót, gyulladás- csökkentővel kevereve, míg az ápoló Jin vállába fecskendezett némi helyi érzéstelenítőt is. Ki kellett tisztítani a sebet, hogy az újra be ne gyulladjon. Jack próbált úgy helyezkedni, hogy minél közelebb lehessen a fiúhoz, s mikor a doktornő tiszta gumikesztyűt húzott és kezébe vette a szikét, maga felé fordította a srác fejét.

Gyűlölte ezt az egészet. Főleg, mikor Jin felüvöltött a fájdalomtól, mert hiába kapott érzéstelenítést, az semmit sem használt a gyulladás miatt. Nem tartott sokáig az ellátása szerencsére, s míg Andreas Jin kezét szorította az ágyhoz, ő a fiú fejét fogta magához és igyekezte nyugtatni. Csak akkor engedte el Jint, mikor a doktornő leragasztotta a sebet. Míg ő segített pakolni Andreasnak, Caitlyn felírt néhány receptet Jinnek, köztük erős fájdalomcsillapítót, antibiotikumot és gyulladáscsökkentőt, végül kifele menet még átnyújtotta őket Jacknek.

Rock éppen akkor lépett ki a liftből mikor Caitlynék megnyomták a másik felvonó hívó gombját, így még volt ideje a férfinak rákérdeznie barátja állapotára. Nyugtalanította őt, hogy a fiú sebét fel kellett nyitni, de mindennél jobban szerette volna remélni, hogy most már felépül Jin. Jack szerencsére nem zárta kulcsra az ajtót, így egy rövid kopogással jelezve jöttét belépett a lakásba és egyenesen a konyhában dohányzó férfihoz lépett.

- Hogy van? - kérdezte Rock, miközben töltött magának egy bögre kávét.

- Most már jól lesz - felelte Jack csendesen. - Lement a láza, a gyulladás is javult valamennyit, miután Caitlyn felnyitotta a sebet és kitisztította.

- Te hogy vagy?

- Borzalmasan - ismerte el. - Le kellett fogni Jint, mert nem használt az érzéstelenítő. Most alszik.

- Most már jól lesz, hamar fel fog épülni.

- Nagyon remélem, Rock. Nem akarom ezt még egyszer átélni. Leírhatatlanul fájt hallani az üvöltését, a sírását - borzongott meg az emlékektől. - Mérhetetlenül dühös vagyok. Tehetetlen dühöt érzek, mert nem figyeltem rá eléggé és haragszom Tanjára is. Orvos, látnia kellett volna… - vágott rá ököllel az asztalra.

- Biztos vagyok benne, hogy Tanja odafigyelt rá - próbálta nyugtatni barátját.

- Én nem! - mordult fel. - De én sem figyeltem… Be kellett volna rángatnom éjjel az állomásra, mert már akkor is panaszkodott, hogy fáj a válla, de hagytam, hogy passzolja a dolgot.

- Öltözz fel! Sétálj egyet, szellőztesd ki a fejed, váltsd ki a gyógyszereit, addig itt maradok vele! - szólt rá erélyesebben Rock. - Most az kell, hogy támogasd őt, azt pedig, ha ennyire feszült vagy nem fog menni - jelentette ki ezt már sokkal szelídebben.

- Mikor lesz Tim temetése?

- A jövő héten - válaszolta, Jack csak biccentett, majd felállva eddigi helyéről elvonult felöltözni.

Megfogadta Rock tanácsát, s miután a közeli patikában kiváltotta Jin gyógyszereit, elindult a park felé. Még mindig feszült és dühös volt valamennyire, bár már ő sem tudta igazából miért. Nem lézengett sokat azonban. Letelepedett az egyik padra, maga mellé rakva a szatyrot és cigarettát halászott elő zsebéből. Az első slukkot mélyen letüdőzte, sokáig bent tartva a füstöt, végül hosszan kifújta és lehunyva szemeit döntötte hátra fejét.

Kellemes idő volt, a madarak vidáman csiripeltek és a parkban is megfordult jó pár ember. Kezdett megnyugodni. Még egy utolsó mély levegőt vett, s miután kifújta, felkelt helyéről, majd kezében a zacskóval elindult visszafelé, lakása irányába. Alig ért ki a park bejáratához azonban, mikor megszólalt telefonja.

- Baj van? - kérdezett is bele azonnal.

- Itt van Tanja, el akarja vinni Jint - felelte neki Rock.

- És Jin?

- Már öltözik. - Nem válaszolt. Kinyomta a hívást, s zsebre tett kezekkel ismét neki eredt az alig negyed órás útnak.

Amint barátja a lakásba lépett, rögtön elé szaladt. Valahogy segíteni akart Jacknek, de igazából fogalma sem volt róla, mit mondhatna neki. Hosszú idő óta most először érezte azt, hogy Jinnek mégsem a doktornőre van szüksége és hosszú idő óta most először érezte magát tanácstalannak is. Jack persze nem szólt hozzá. A nappaliban lévő dohányzóasztalra rakta a gyógyszereket, miután megszabadult cipőjétől és kabátjától, majd a hálóba vonult és lefeküdt. Rock még egy pár pillanatig állt az ajtóban, végül elköszönt Jacktől és elhagyta a férfi lakását.

Odakint már jócskán beesteledett mikor magához tért mély, álomtalan pihenéséből, s az éjjeliszekrényen ácsorgó, digitális órára pillantott. Fél hét múlt.Megdörzsölte halántékát, majd felült az ágyban és végül kicaplatott a konyhába. Nem volt kedve semmihez. Szájába biggyesztett cigarettával ballagott be a nappaliba, hogy a tévét bekapcsolva kerítsen magának valami értelmes műsort. Ám amikor elvette az asztalról a kapcsolót, megpillantotta Jin gyógyszereit. Nem gondolkodott. Felkapta a zacskót az asztalról, cipőbe bújt, s magához véve kocsijának kulcsait indult meg Jin lakásához.

Reménykedett benne, hogy Jint egyedül találja otthon, hogy beszélni tudnak, ha már délelőtt nem volt esélyük sem, ám amikor Tanja nyitott ajtót, egyszerűen elkomorodott.

- Csak elhoztam a gyógyszereit - nyújtotta oda a nőnek a zacskót. - Hogy van?

- Jól, alszik. - Jack csak biccentet, majd sarkon fordult és elindult a liftek felé, ám Tanja becsukva maga mögött az ajtót, utána lépett. - Jack, várj! Beszélnünk kellene.

- Nincs miről szerintem.

 

- Terhes vagyok - közölte vele a nő.