Napok teltek el úgy, hogy sem Jin, sem Tanja nem jelentkezett nála és egyáltalán nem is futott össze velük sem a kórházban, sem pedig az állomáson. Bosszantotta őt ez a helyzet, mert bár a nő nem jelentett neki többet egy jó menetnél, mégis beszélni akart vele arról az éjszakáról. Szokatlanul csendes délelőttjük volt, mintha mindenki eldöntötte volna, hogy egyetlen szabálysértést sem követ el aznap, Jack pedig utálta az ilyen napokat. Túl sok ideje volt gondolkodni. Most is, miközben egymás után rótta az utcákat társával, eszébe jutott az a kép, amit reggel látott. Ahogy Tanja ismét Jin körül legyeskedik, hízeleg neki, míg a fiú boldogan itta minden szavát a szőkeségnek. Nem értette, mire játszik a doktornő, de mindennél jobban tudni akarta. Eszébe jutott az előző nap délutánja, mikor Tim megkereste őt az öltözőben, hiszen a férfinak is feltűnt barátja szokatlan viselkedése. Valóban ideges volt és nyugtalan az elmúlt napokban, ezt magának is be kellett vallania.

- Napok óta furcsa vagy - jelentette ki a férfi, miközben letelepedett mellé az egyik padra. - Kerülöd Jint is… Történt valami?

- Lefeküdtem Tanjával.

- Mikor?

- Pár napja, mikor sörözni voltunk. Valamire készül a csaj én mondom neked, de egyelőre nem jövök rá, hogy mire.

- Képzelődsz.

- Nem, Tim. Megdugtam, érted? Azóta úgy csinál, mintha nem is ismernénk egymást, ráadásul biztos forrásokból tudom, hogy újra Jin körül legyeskedik.

- Elvégre együtt vannak.

- Aznap nem voltak, erre mérget veszek. Nem tudom ugyan, melyikük dobbantott és miért, de abban biztos vagyok, hogy akkor nem volt semmilyen módon sem közük egymáshoz.

- Akkor beszélj Jinnel, az a legegyszerűbb, vagy vond kérdőre Tanját.

- Jint nem akarom összezavarni, az már így is remekül összejött, Tanja pedig állandóan az ő közelében van mostanában. Esélyem sincs vele négyszemközt beszélni. Ha pedig félrehívom az Jinnek is gyanús lesz, márpedig rohadtul nem tervezem az orrára kötni, hogy megdugtam a barátnőjét - fejtette ki véleményét a férfinak Jack.

- Egyáltalán miért dugtad meg?

- Fogalmam sincs! - vallotta be őszintén. - Már csak arra eszméltem, hogy a lakásomon vagyunk és smárolunk. Tudod, Tim, ha nem botlok bele Jinbe és engedek apám nyüstölésének, akkor olyan barátnőm lenne már rég, mint amilyen Tanja. Határozott, szenvedélyes… Most viszont fogalmam sincs, mi miért történt. Jin számomra a minden. Minden porcikám őt akarja.

- Öreg vagyok én már ehhez. A mi időnkben nem volt ennyi szarakodás és kavarás. Ha kellett valaki, azt elhívtad moziba, aztán vagy összejött vagy nem. Ha nem, hagytad a francba és kerestél mást.

- Megszólalt az ügyeletes vénember! Azért ez kicsit több annál, minthogy kell valaki és összejön vagy sem.

- Valóban nem vagyok még vén, de már nem is vagyok húsz éves.

- Ez igaz, de ettől még az ügy kicsit bonyolultabb az általad vázoltnál.

- Ebben egyetértünk. Éppen ezért meghallgatlak, de világmegváltó tanácsokat ne várj tőlem, mert bármennyire is szeretnék, nem tudok segíteni. Talán a kapitányság ügyeletes Casanovája tudna neked ötleteket adni.

- Rock? Inkább nem beszélnék neki ezekről, mert félő, hogy elcsomagol jobb időkre, amennyire szívén viseli mostanság Jin sorsát, és amennyire ellenem van. Mindegy, nekem már az is elég, hogy meghallgattál - tette végül hozzá, majd felkelt a padról és nekilátott befejezni az öltözködést.

Merengéséből társa szakította ki, mikor arra kérte, kanyarodjanak el az egyik kifőzde felé, mert bár reggelire betoltak pár szendvicset, ő bizony megéhezett a semmittevésben. Nem volt oka nem teljesíteni kollégája kérését, így miután a lámpa zöldre váltott, elkanyarodott jobbra a főúton, s alig pár perccel később leparkolt a kajálda előtt. Míg barátja berohant rendelni magának valamit, ő kiszállt a volán mögül, nyújtózott egyet, majd nekidőlve az autó oldalának rágyújtott. Eldöntötte, hogy bármi lesz is, beszélni fog Tanjával, ha előbb nem, műszak végén, bár még továbbra sem volt fogalma arról, hogyan.

***

Épp’ csak befejezte Adam az ebédjét mellette, mikor a kocsiban lévő URH rádióból megszólalt ügyeletes tisztjük markáns hangja. Jack egyből a hangerő gombért nyúlt és feljebb tekerte azt.

- Minden egységnek! Rablás van folyamatban a Baker street és a Rose Aveneu sarkán lévő bankban. Az ötvenegyes és ötvenhármas egység már a helyszínen van, erősítésre várnak!

- Ötvennégyes elindult!

- Ötvenhetes is úton!

- Ötvenötös vette, indulunk! - szólt bele Jack a rádióba, miközben társa felkattintotta a kéklámpa és a sziréna kapcsolóját.

- További utasításig ne tegyenek semmit! Ismétlem ne tegyenek semmit, csak biztosítsák a környéket. A rablóknál fegyver van és több túszt is ejtettek!

- Értettük! - felelték egymás után a járőrök, miközben a szirénák hangja beszűrődött a rádióba.

Ő és társa érkezett először a helyszínre, hiszen az említett bank alig három saroknyira volt attól a kis kifőzdétől, ahol Adammel megálltak ebédelni. A gumik csak úgy füstöltek, ahogy leparkolt Tim és Rock autója mellett, majd szinte azonnal kiugrott a kocsiból és egyenesen idősebb kollégája felé vette az irányt. Tim persze már rangidős tiszthez méltón nekiállt kiosztani a fiatalabbaknak a feladatokat, miközben sorra megérkezett a többi egység is. Jack sem számított már kezdőnek egy ilyen eseménynél. Még jól emlékezett élete első éles bevetésére, mikor zöldfülű újoncként Timmel elsőnek érkeztek egy bolti rablás helyszínére. Timnek köszönhette akkor, hogy nem lőtték agyon, mert figyelmetlen volt. Azóta persze számtalan rablásnál vett részt, már-már gyakorlottnak számított az ilyen eseteknél, de azt is nagyon jól tudta ezáltal, hogy minden elkövető más és más. Sosincs két egyforma rablás, sosincs két egyforma személyiségű bűnöző és sosem lehet ugyanarra számítani, mint ami esetleg már egyszer megtörtént.

Míg sorra érkeztek a járőrkocsik, mentők és tűzoltók, addig ők Timmel igyekeztek felmérni a helyzetet, hogy pontos jelentést tudjanak adni a bankban uralkodó helyzetről. Alig fél órával az után, hogy az utolsó rendőrautó is leparkolt a már felhúzott kordon előtt, megérkezett a parancsnokuk is, egy túsztárgyalóval az oldalán.

- Rogers hadnagy, jelentse kérem, mit tudunk eddig?

- Kapitány úr, Mr. Sanchez! - köszöntötte Tim a másik férfit is. Egyelőre annyi biztos, hogy két fegyveres tartja fogva a bankban dolgozó négy alkalmazottat és a három civilt. A szemtanúk a kiérkezésünk előtt lövéseket hallottak, ám azt nem tudjuk még, hogy van-e sérült vagy csak figyelmeztető lövések dördültek el.

- Próbáltak velük kapcsolatba lépni? - kérdezte a Sanchez névre hallgató, középkorú fickó.

Christopher Sanchez a város legjobb túsztárgyalójának számított, s ezt az is igazolta, hogy több városból is megkeresték már, segítséget kérve tőle egy-egy élesebb helyzetben. Persze a népszerűség mellett sokan gyűlölték is a férfit, nem csak sikerei, de modora és ridegsége miatt is. Christopher nem volt valami barátságos ember. Nyers modora sokaknak szálka volt a szemében, ám azt mindenki elismerte, hogy amit csinál, abban vérprofi. Sokan azonban nem tudták, Sanchez miért is olyan, amilyen. Csak közvetlen kollégái ismerték múltjának azon sötét részét, mely a férfit odáig vezette, hogy rideg és kemény legyen. Akkoriban kezdte pályafutását, mint frissen végzett profilozó és túsztárgyaló, s a legtöbb kezdőhöz hasonlóan ő is egy már tapasztaltabb kolléga oldalán vonult ki élete első bevetésére. Egy iskolai lövöldözéshez riasztották őket. Christopher ekkor már nős volt és felesége éppen első gyermeküket várta. Boldogok voltak, s bár a férfi sokszor kérlelte nejét, ne menjen be dolgozni, az asszony hajthatatlan volt. Szerette a munkáját. Szeretett gyerekek közt lenni és tanítani őket. Az elsők közt volt azok közül, akik áldozatául estek a mészárlást rendező tinédzsernek.

Sanchez ezután sokáig nem ment dolgozni. Fürdött az önvád posványos vizében, bármennyire is tisztában volt azzal, hogy nem tudta volna sehogy sem megakadályozni a történteket. Hónapok teltek el az eset után és Christopher képtelen volt abbahagyni az önpusztító életmódot. Szinte minden estét másik kocsmában és szórakozóhelyen töltött, egyik pohár italt a másik után döntve magába. Hamarosan azonban újabb fordulatot vett az élete.

Az egyik ilyen estét követően, valamivel józanabbul ugyan, mint szokott, ismét hazafelé indult a bárból, mikor pár sarokkal arrébb szirénázásra és nyüzsgésre lett figyelmes. Benne is dolgozott a kíváncsiság persze, mint minden emberben, így elindult a hangok irányába. Éppen egy rablás volt folyamatban. A rendőrök körbevették ugyan az épületet, ahova a bűnözők behúzódtak, ám tehetetlenek voltak velük szemben. A két fickó ugyanis túszokat ejtett. Egy három és egy hat éves gyereket, valamint az anyjukat. Christopher sokáig hezitált, mit tegyen, végül eszére hallgatva odarohant a rendőri kordonhoz, hogy jelvényét felmutatva megkezdhesse azt a munkát, amire rendőrként felesküdött.

- Azt kaptuk parancsba, hogy ne tegyünk semmit, míg ki nem ér az erősítés, uram! - válaszolta neki Tim.

- Rendben, akkor az elsődleges cél, hogy kapcsolatba lépjünk a túszejtőkkel! Kell egy lehallgatható telefon és egy közvetlen vonal, amelyiken tárgyalhatunk zavartalanul!

- Máris intézkedem! - felelte a kapitány, majd fülére emelve a telefont nekiállt megszervezni az előkészületeket.

- Mi mit tehetünk? - kérdezett rá Tim Christopherre.

- Keressenek szemtanúkat, kérdezzék ki őket, és tartsák távol a civileket a banktól, további utasításig pedig vonuljanak vissza.

- Így lesz! - felelte a rangidős férfi, majd Jacket maga után intve elindult vissza a többiekhez.

Kommandósok és mesterlövészek hada lepte el szép lassan a környéket, miközben befutott három mentőautó is. Jack reménykedett benne, hogy Jin kivételesen szabadnapját tölti, ám eszébe jutott, hogy reggel látta őt bent az állomáson, így már csak abban bízhatott, nincs a kiérkező mentősök között. Nem volt szerencséje. Az egyik Ford E450-esből kiszállt a férfi, majd az ápolóval az oldalán elindult a kapitány és Christopher felé, hogy némi információhoz jusson. Jack elölte cigarettájának maradékát az aszfalton és körbepillantott. Tim rangidős tiszthez méltón terelgette a többieket, látszólag mindenkinek meg volt a maga dolga ebben a rögtönzött gépezetben, ő azonban nem tudta, mihez kezdjen. Feleslegesnek érezte magát, életében most először, mintha csak külső szemlélő lett volna. Még Jin is sokkal talpraesettebbnek és összeszedettebbnek tűnt nála, ahogy végignézett a fiatal férfin. A srác, miután odaért a kapitányhoz és Christopherhez, kezett nyújtott nekik, s végül beszélgetésbe elegyedett a túsztárgyalóval.

Jin persze koránt sem volt olyan magabiztos, mint ahogy azt Jack vélte rajta felfedezni. Még sosem vett részt ilyen bevetésen és fogalma sem volt arról, hogyan is kellene egy ilyen helyzetben viselkednie neki, mint a mentőegységek vezetőjének. Bedobták őt a mély vízbe, ő azonban cseppet sem volt biztos abban, hogy nem fog belefulladni még az előtt, hogy kievickélne a partra. Jack viszont látta a bizonytalanságot is Jin mozdulatain, mégsem aggódott egy percig sem a férfiért, hiszen tudta jól, a másik mennyire talpraesett.

Hosszú percek teltek el még, mire Tim végre intett neki, s mindketten visszatértek a kapitányhoz. Kezdhettek bizakodni kicsit. Christophernek sikerült felvennie a kapcsolatot a túszejtőkkel.

- Ha elengedik a sérülteket, lehet szó alkuról! - jelentette ki keményen a férfi.

- Nincsenek abban a helyzetben, hogy alkudozzanak! - morogta az egyik elkövető, amit a kihangosításnak köszönhetően az ott állók is jól értettek.

- Nagyon is téved!

- Ha felbosszant, kinyírjuk az összes túszt!

- Mit érnek el vele? Amint végez mindenkivel, szabad célponttá válik. Nekünk nem kell figyelnünk rájuk, maguknak nem lesz védelme - adott magyarázatot higgadtan a férfinak Christopher, mire a vonal másik végén pár pillanatra csend lett.

- Akkor sem engedem el őket! Szabad utat akarok és mindenki életben marad! Van rá két órájuk, és minél tovább húzzák az időt, annál biztosabb, hogy az őr meghal!

- Próbálja rávenni, hogy bemehessek! - szólt oda Christophernek Jin.

- Arról szó sem lehet! Ha magát is beengedjük, akkor csak a túszai számát növeljük!

- Ha nem, a túsz meghal!

- Meglátom, mit tehetek! - felelte végül Christopher. Jin csak beleegyezően bólintott, ám Jack már cseppet sem volt ennyire nyugodt.

- Beszélnünk kell! - szólalt meg nem sokkal később, Jin karját megragadva, ellenmondást nem tűrő hangon, s kicsit arrébb vonszolta onnan a srácot. Jinnek esélye sem volt tiltakozni, így miután Jack elengedte őt, karba tett kézzel megállt a férfi előtt, dühösen pillantva rá.

- Mit akarsz, Jack?

- Neked teljesen elment az eszed? Nem csinálhatod ezt! Ha bemész oda, az az idióta téged is kinyír!

- Miért vagy ebben olyan kibaszottul biztos? Ezeknek csak pénz kell, meg egérút!

- Akkor sem mehetsz oda be! Nincs más?

- Mégis ki? Az ápolómnak ez a második napja! Az ittlévő autóinkon női orvosok teljesítenek szolgálatot, míg az ápolóknak nincs meg a tiszti végzettségük!

- Akkor veled megyek!

- Akkor biztos, hogy kinyírnak.

- A rohadt életbe! - morogta Jack és rágyújtott.

- Nem lesz gond, Jack. Ellátom az őrt és mindketten kijövünk onnan!

- Jack, Jin! - kiáltott nekik Tim, mire a két férfi futva tette meg a mentő és a túsztárgyaló közti távot.

- Bemehet, de csak maga! - közölte Jinnel Christopher. - Ellátja az őrt és kijön onnan!

- Mennyire alkuképesek?

- Ezt is nehezen értem el, úgyhogy ne hősködjön!

- Hozom a felszerelésem!

- Segítek - jelentette ki Jack.

- Tim! Tájékoztassa a többieket arról, hogy Jin bemegy az őrért és álljanak készenlétben! - adta ki az utasítást a kapitány.

- Igen, uram!

Jack és Jin ismét visszaindultak a mentőhöz, hogy összeszedjék a szükséges felszerelést. Talán ha tíz perc alatt végzett és végül két megpakolt táskával indultak vissza Christopherhez. Jinen ismét úrrá lett valami megmagyarázhatatlan félelem. Már cseppet sem érezte magát annyira magabiztosnak, mint akkor, mikor Christophert győzködte arról, hogy be kell jutnia a bankba. Jack sem érezte magát felhőtlenül boldognak attól, amire a fiú készült, de nem tehetett semmit. Legszívesebben Jinnel ment volna, még akkor is, ha a srác semmi hasznát sem veszi odabent, ám nem akarta kockára tenni Jin életét.

- Először is - kezdett bele Christopher, amint visszaért hozzájuka két férfi -, kap egy golyóálló mellényt és elrejtünk egy poloskát is a felszerelése között. Valahogy információhoz kell jutnunk, hogy pontosabban tudjuk, mi a helyzet bent, de semmi felesleges hősködés.

- Úgy lesz!

- Nagyszerű! Amint ellátta az őrt, vegye rá a túszejtőt, hogy engedje el magukat!

- Mégis mit kell tudni a túszejtőről? - kérdezte Jack a férfit, miközben Jin nekiállt felvenni a golyóálló mellényt.

- Nem dolgozik tervszerűen. Nem gondolt arra, hogy balul sül el az akció, így most kissé össze van zavarodva. Csak pénzt akartak, viszont a sikertelenség bosszantja is. Eddig úgy fest, stressz helyzetben képes hamar felkapni a vizet és ha bosszantjuk csak még dühösebb lesz. Nem akart és nem akar ölni, de fog, ha úgy érzi, csapdába esett.

- Ezek szerint, ha a fickó bekattan, akkor vérfürdőt rendez?

- Ha mindent úgy tesznek, ahogy mondom, akkor ez nem következik be.

- Nem válaszolt!

- Van rá esély!

- Hát ez mesés! A rohadt életbe már!

- Jack, higgadj le! - kérte a férfit Jin.

- Higgadjak le? Talán tapsolnom kéne örömömben, hogy kinyíratod magad? Vagy mégis mi a szent szart vársz?

- Jack elég! - szólt rá a kapitány is végül.

- Elnézést, uram! - felelte, majd távolabb lépett tőlük és rágyújtott.

Jin viszonylag hamar végzett az öltözködéssel. Magára kapta vékonyka mentős kabátját, majd vállaira véve a táskát közelebb lépett Jackhez és Christopherhez. Nem tudta, mit mondhatna, hogy megnyugtassa Jacket, így inkább nem szólt semmit. Értette a férfi aggodalmát, ugyanakkor azt is tudta nagyon jól, nincs más választásuk. Christopher magához vette walkie-talkieját, kért egy megafont, végül Jinnel az oldalán megindult a bank bejáratától pár száz méterre parkoló rendőrautókhoz. Mikor odaértek, a férfi újra kapcsolatba lépett a túszejtőkkel és tájékoztatta őket arról, hogy beküldik a mentőtisztet, így pár perccel később Jin megindulhatott a bejárat felé.

Most már kezdett igazán aggódni. A szíve torkában dobogott, de igyekezett megtartani hidegvérét, s mikor elért az ajtóhoz egy mély lélegzetet vett, majd hosszan kifújta a levegőt. Nem tudta, mire számíthat bent, csak abban volt biztos, hogy minél előbb ki kell onnan jönnie és lehetőleg élve. Olyan gondolatok cikáztak át az agyán, melyekre eddig nem igazán figyelt, ám ezek a gondolatok juttatták el oda is, hogy meghozzon néhány döntést, amit eddig nem tudott. Megfogadta magában, ha élve megússza ezt az egészet, ad egy újabb esélyt Jacknak arra, hogy ismét meghódítsa, hogy a férfi bizonyíthasson. Arról azonban továbbra sem volt fogalma, mit kezd majd Tanjaval. Tudta jól, hogy szakítania kell a nővel, de mint barátot nem akarta elveszíteni.

Jin amint bejutott az üvegajtón, egyenesen az őrhöz indult, aki nem messze tőle, a padlón feküdt, az egyik túsz ölében fejével. Nem nézett körbe alaposan, csak egy pillantást vetett a rá fegyvert fogó rablóra, majd letérdelt a sérült mellé és nekiállt felmérni az állapotát. A férfi nehezen lélegzett, erősen verítékezett, míg hófehér inge hasa magasságában vörös volt a vértől. A nő, aki igyekezett segíteni rajta, az egyik banki dolgozó volt. Valaha volt világoskék blézeréből rögtönzött nyomókötést gyártva szorította rá a sebre az anyagot, mely már épp olyan véres volt, mint az őr inge. Jin a táskáért nyúlt, hogy előkészüljön a szükséges ellátáshoz, ám a túszejtő megakadályozta ebben.

- Hé, hé, hé! - szólt rá ingerülten. - Előbb őt! - intett fejével az egyik távolabbi sarokban, miközben fegyverét továbbra is Jinre szegezte. A srác abba az irányba pillantott. Egy másik fickó ült a fal tövében, hátát a pultnak támasztva, kezében fegyverrel, ám Jin már messziről látta, hogy nem él. Testtartása rendellenes volt, mellkasa nem emelkedett és süllyedt, s bőre is kezdett már elszíneződni.

- Meghalt.

- Nézd meg! - morogta a férfi, s nyomatékosítás képpen fegyverével is sürgető mozdulatot tett.

- Jól van, megnézem! - adta be derekát, majd elvéve a másik táskát a férfihoz ment. Nekilátott megvizsgálni őt is, de már teljesen felesleges volt minden, csak az időt húzta vele. - Már nem tudok segíteni rajta. Negyed órája halott - szólalt meg végül, jó pár perccel később.

- A picsába! A rohadt életbe! Ennek nem így kellett volna történnie!

- Engedje el a túszokat! - próbálta rábeszélni a férfit, aki egyre idegesebbé vált.

Fogd be a pofád! - üvöltött rá a rabló. Jin a táska felé nyúlt, hogy magához véve azt folytathassa az őr ellátását, ám a bankrabló abban a pillanatban elsütötte a fegyverét.

Christopher miután Jin bement a bankba visszasétált a kapitányhoz és a mellette várakozó két rendőrhöz, s mindannyian pattanásig feszült idegekkel figyelték a poloska vevőjét. Jack ideges volt és az sem nyugtatta őt meg igazán, hogy amikor a túsztárgyalóra pillantott, néhány gondterhelt ráncot vélt felfedezni annak homlokán. Egyelőre azonban jobbnak látta, ha hallgat és nem bonyolódik újabb vitába a férfival.

A párbeszédek túl rövidek és lényegretörőek voltak ahhoz, hogy Christopher kibővíthesse a már korábban felállított profilt. Az azonban kiderült számára, hogy már csak egy elkövetővel kell számolniuk. Valahogy meg kellett győznie a bent lévő férfit, hogy adja fel, ám arról fogalma sem volt, hogyan tudná kiénekelni a sajtot a holló szájából. A gondolatai jelenleg makacsul hallgattak, ahogy a vevőkészülék is. Hosszú percekig csak csend uralkodott a bankban, mígnem kattanásra lett figyelmes, végül egy lövés dördült el. Jack és Tim idegesen összenézett, Christopher pedig azonnal a telefonért nyúlt.

- Mi a fene volt ez? - vonta kérdőre a fickót, amint az felvette a telefont.

- Figyelmeztetés! Alig egy órájuk van csak, utána egyesével kinyírom a túszokat!

- Mi van a mentőtiszttel?

- Él.

- Engedje el őt, és az őrt és kaphat egy autót!

- Meglátjuk! Már csak ötven perc, nem több! - Bontotta a vonalat.

- Rohadt életbe! Hozassanak ide egy autót! - adta ki a parancsot Christopher.

- És utána mi lesz? - kérdezte Jack idegesen.

- Nyomkövetőt szereltetünk az autóra és hagyjuk futni. A kommandósok majd leszedik később. Egyelőre a túszok élete fontosabb. A társát minden bizonnyal elvesztette. Már nem fogja érdekelni, hogy élnek-e a túszok vagy sem. Ha nem hagyunk neki egérutat, kinyír mindenkit.

- Azt mondta, nem gyilkolni akart! - szólt közbe Tim.

- Nem ez volt a tervük, de az őr túlságosan is keresztbe húzta a számításaik. Élesítette a védelmirendszert, így míg azt ki nem iktatták, a bank foglyai voltak. Ha csak a pánik gombot nyomja meg és nem hősködik feleslegesen, akkor ez a helyzet nem alakul ki.

- Érthető, hogy az őr a munkáját végezte - elmélkedett hangosan Jack.

- Néha jobb, ha nem avatkozunk bele a dolgokba, csak hagyjuk megtörténni. Fontos a helyes mérlegelés.

- Ha az őr lőtte le a társát, a fickó miért nem végzett vele? - jött a következő kérdés Jacktől.

- Mert nem gyilkos. Ha ezt kihasználjuk, akkor élve kihozhatunk onnan mindenkit.

- Mit tehetünk?

- Várunk.

- Fél óra múlva itt a kocsi a nyomkövetővel felszerelve - szólt közbe a kapitány.

Jack ezután nem szólt semmit. Egyszerűen sarkon fordult és elindult vissza, szolgálati autójához. Cigit húzott elő zsebéből, majd az autó oldalának dőlve rágyújtott. Agódott Jinért. Ki akarta őt hozni onnan minél hamarabb és épségben. Már bánta, hogy az elmúlt napokban abszolút nem kereste a férfi társaságát, hogy nem volt kicsit sem rámenősebb abban, hogy visszahódítsa őt újra. Szeretett volna megint eltölteni egy éjszakát vele, úgy, ahogy azt régen tették, összebújva a kanapén, csak bámulva a tévét. Nem a testiség hiányzott Jacknek igazán, sokkal inkább az a nyugalom, amit Jin mellett érzett, mikor a srác mellette volt. El kellett ismernie, hogy a férfi sokkal erősebbé vált, mint mikor együtt voltak, ám azzal nem bírt megbékélni, hogy milyen módon sikerült ezt elérnie. Sosem akarta őt bántani, s számtalanszor megbánta már, hogy akkor hallgatott apjára, hogy nem fogadta el Jin segítségét, kitartását. Tudta jól, hogy ha egyszer újra visszakapja majd őt, bizonyítania kell. Bizonyítani azt a szerelmet, amit még mindig iránta érzett, mely azóta sem múlt el.

Óráknak tűnt az a fél óra, mire megérkezett az autó, melyet a bankrabló kért, s melybe már ott volt beszerelve a nyomkövető. Christopher újra magához vette a magnetofont, miközben a kezében lévő mobilon már a túszejtőt tárcsázta. Hosszan csörgött a telefon, mire a férfi végül felvette, s miután tájékoztatást kapott a kocsi meglétéről, a megállapodás szerint elengedte Jint és az őrt. Jin persze nehezen bírta kivonszolni a férfit, így amint az ajtón kívülre került az őrrel, két kommandós rohant oda hozzájuk és azonnal az egyik, a bank bejáratához közel parkoló mentőautóhoz szaladtak. Alig, hogy hordágyra tették a férfit a bankból lövések hallattszotak, majd a túszok kirohantak az épületből. Míg a kommandósok igyekeztek a túszokat biztonságos helyre terelni, addig Christopher s a többiek feszülten figyelték a bejáratot, keresve a túszejtőt, vagy bármit, ami gyanús lehet. Jack és Jin is figyelt, mígnem Jin kiszúrta a rablót az emberek között kirohanni.

- Jack! Ő az! - kiáltott oda a tőle két autóval arrébb álló férfinak, s rá is mutatott a rablóra, mire az rászegezve pisztolyát, azonnal tüzet nyitott. Éles fájdalom nyilallt karjába, majd pillanatokkal később Tim teste csapódott az övébe. Hirtelen nem tudta, mi történik körülötte, csak a földre rogyott a férfival karjaiban, akinek mellkasából ömlött a vér. Lelassult körülötte minden. Látta, ahogy Jack feléjük rohan, ahogy a támadót leterítik a kommandósok, miközben a hangok annyira távolinak tűntek számára, mintha nem is ott lenne. Hirtelen józanodott ki végül az első sokkból, s segítségért kiáltott.

- Orvost azonnal! - üvöltötte Jack is, miközben a két férfihoz térdelt. - Tarts ki, Tim! Jin, mit csináljak?

- El kell állítanunk a vérzést! Muszáj! - felelte nehézkesen. - Hol találta el a golyó?

- Mellkasnál, közel a szívéhez! - válaszolt neki Jack sietve, miközben kezét társa sebére nyomta, hogy valahogy csillapítsa a vérzést. Perceknek tűnt mindkettejük számára, mire megérkezett a harmadik mentőautó személyzete is, hogy azonnal elláthassák Timet, s mikor valaki hozzá lépett, hogy az ő karját is megnézze, egyszerűen ráüvöltött a férfira.

- Ne velem foglalkozzatok! Tim a fontos! - morogta fájdalomtól kissé eltorzult hangon, így Jacknek kellett közbeavatkoznia. Magához húzta a férfit derekánál fogva, s kicsit arrébb vonszolta őt Timtől és a rajta segíteni próbáló mentősöktől, miközben igyekezett megnyugtatni is valamennyire a férfit.

- Tim jó kezekben van, Jin! Engedd, hogy téged is megnézzenek!

- Nem lehet, segítenem kell Tim ellátásában! Azonnal be kell őt vinni a kórházba!

- Így lesz, csak hagyd, hogy téged is megnézzen valaki! - kérlelte őt Jack, miközben az ápoló srác fecskendővel a kezében Jinhez lépett, ám megvárta míg a férfi rábólint Jack kérésére. Nyugtatót kapott, erőset, mely végül megtette hatását, mert pár perccel később Jin összeesett Jack karjaiban. Őt is hordágyra fektették, miközben a vele foglalkozó férfi egy egyszerű kötést tett karjára.

Miután mindkettejüket mentőbe rakták, Jack beszállt Jin mellé, miközben már az éppen szabadnapos Rockot tárcsázta, hogy tájékoztassa őt a történtekről. A két mentő szirénázva indult el a Megyei Kórház felé, s most Jack nagyon remélte, hogy nem fut össze még Tanjával is. Nem akart a nővel találkozni, főleg most nem. Egy dolog volt számára fontos, hogy Jin és Tim jó kezekben legyen és minél előbb ellássák őket.

A kórházban már nem kísérhette a kezelőbe Jint és Timet is azonnal műtőbe tolták, így ő egyedül maradt odakint a folyosón. Ideges volt, aggódott az idős férfiért és aggódott Jinért is, holott tudta jól, az ő sérülése nem életveszélyes. Leült az egyik székre, s a falnak döntötte fejét, szemét is lehunyva. Eszébe jutott, amit még Tim mesélt neki. Az, amikor őt szállították kórházba, mert megsérült a tűzben. Már tudta, mit érezhetett Jin, mikor egyedül maradt a folyosón, még ha csak rövid időre is. Utálta ezt az érzést, hiába most tapasztalta meg először. Újra rá kellett döbbennie arra, mennyire önző volt, mikor nem gondolt a fiúra, csak beleegyezett apja akaratába és ez bosszantotta. Hol a műtő, hol pedig a kezelő ajtajára pillantott, mikor nyílik ki valamelyik, mikor lép ki rajta valaki, aki felvilágosítást tud adni bármelyik férfi állapotáról, ám hosszú percekig nem történt semmi.

Léptek zajára lett figyelmes végül, s mikor a hang irányába fordította fejét, Rockot pillantotta meg. Kicsit megnyugodott végre, ám az továbbra is feszültté tette, hogy még mindig semmi tájékoztatást nem kapott sem Jinről, sem pedig Timről. Rock letelepedett mellé egy másik székre, majd barátságosan megszorítva Jack karját faggatni kezdte őt a történtekről. A férfi mindent elmesélt neki, s mikor kinyílt a kezelő ajtaja szinte egyszerre ugrottak fel helyükről. Ágyon tolták ki Jint a kezelőből, karjában infúzió lógott, ő pedig látszólag békésen aludt.

- Hogy van? - kérdezte Jack azonnal a Jint kísérő orvost.

- Kiszedtük a golyót a karjából. Egy darabig aludni fog, de hamar rendbe jön majd. Most áttoljuk egy kórterembe, pár napig itt tartjuk megfigyelés alatt a biztonság kedvéért.

- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Rock.

- Természetesen.

- És mit tud a kollégánkról? Vele együtt hozták be, lőtt sérülése volt, a mellkasán találták el - hadarta el az információt Jack.

- Sajnos semmit, de utánajárok és keresem magukat.

- Kérem, ha bármi történik a kollégánkkal, értesítsenek minket - kérte az orvost Rock tisztelettudóan.

- Értesítjük önöket - ígérte meg a férfi, majd elindult a műtő felé, míg Rock átkarolta Jack vállát és Jin szobája felé kezdte el terelgetni őt.

Jack széket húzott Jin ágya mellé, s letelepedve rá a srác kezét kezébe fogta, miközben békés arcát figyelte. Aggódott még mindig, ideges volt Tim miatt, s fogalma sem volt arról, hogyan és mit tegyen ha esetleg Jin magához tér és a férfit akarja látni. Nem nézték az időt, de óráknak tűnt a várakozás, mire egy orvos jelent meg a szobában, s tájékoztatta őket arról, hogy Tim nem élte túl a műtétet. Túl sok vért vesztett és túl közel volt a golyó a szívéhez. Nem tudták őt megmenteni.

- Szólnunk kell a feleségének és a fiainak - szólalt meg végül, miután az orvos távozott, s Rockra pillantott.

- Beszélek Marilynnel - bólintott rá a férfi, majd felállt eddigi helyéről, s kisétált a szobából. Jack az ágyra borult és zokogni kezdett. Szerette a férfit. Tényleg olyan volt számára Tim, mintha apja helyett apja lett volna mindig. Sokszor mosta meg a fejét, még zöldfülű újonc korában, mikor valamit elrontott, ám dicséretet is szívesen osztogatott, ha valamit jól csinált.

Újabb hosszú és fájdalmas percek teltek el, mire Rock visszatért hozzá, s letelepedett az egyik fotelban, majd nem sokkal később az ágyon heverő fiú is mocorogni kezdett mellette, s bár még nem volt teljesen magánál, már Timet szólongatta. Jack megsimogatta Jin fejét, kisöpörve homlokából egy kósza tincset, miközben nyugtatni kezdte őt.

- Tim… - ismételte el sokadjára a férfi nevét, s bár még kába volt, szemeit óvatosan kinyitotta.

- Jin, kérlek nyugodj meg! - próbálta Jack csitítani őt. - Hívok nővért!

- Jól vagyok! Hol van Tim?

- Jin, kérlek…

- Jack! Válaszolj! - morogta, miközben megpróbált felülni és és karjából is ki akarta szedni az infúziót.

- Hagyd ezt abba, Jin! Maradj nyugton!

- Meg kell néznem Timet!

- Tim meghalt!

- Mi…?

- Meghalt! Érted? Meghalt… - zokogta el magát Jack újra, Jin kezére borulva, aki a döbbenettől egyszerűen megdermedt egy rövid pillanatra. Lassan pillantott körbe a kórteremben aztán, keresve valamit, amiből rájöhet, hogy ez az egész csak egy rossz álom, de semmit nem talált, Csak Rockot ülni az egyik széken. Az ő szemei is vörösek és kisírtak voltak. Újra Jackre pillantott, kezét a férfi hátára simította, de már nem sokat látott belőle a könnyektől.