Egy alak vált ki az erdő sűrűjéből. Komótos léptekkel, mogorva tekintettel haladt a tisztás közepe felé. Csizmája alatt panaszosan nyögtek fel a száradt ágak, ahogy átküzdötte magát egy régen kidőlt fa korhadó maradványain. A reggeli fagy ezüstös háttere előtt körvonalait elmosta a kora reggeli köd, mely komótosan szállt a környező hegyek ormai felé. Lépteinek zajára elcsendesült a környék. Ha volt is vad a közelben, most biztosan megdermedt, csakúgy mint a környező táj. Figyelve, vajon veszélyt jelent e a különös idegen. 

Mozgása elárulta, ismeri az erdőt. Ide tartozott, csakúgy mint a többi vadállat, mely nap mint nap megfordult a tisztáson. Ő viszont nem volt vad. Nem abban az értelemben, ahogy az itt élők. Magabiztos léptei és céltudatos mozgása elárulta, keres valamit. Nem vad volt, sokkal inkább vadász.

Haja csapzott. Kócos tincsei félig eltakarták arcát. Állát régi sérülés forradása bélyegezte, mely amúgy is komor tekintetének adott még sötétebb árnyalatot. Ruhája bal karján szakadt. Hevenyészett öltésekkel összevarrva, hogy védje valamelyest karját a hegyvidék kora őszi hajnalának csípős hidegétől. Ha meglátsz egy ilyen alakot szembe jönni egy elhagyott ösvényen már messziről tudod, nem városi néppel hozott össze a sors. Bármi dolgod is lenne arrafelé inkább megfordulsz és bölcsen továbbállsz, úgy téve mintha ott se lennél. 

Ahogy közelebb ért a tisztás közepéhez arra lett figyelmes, hogy valami megváltozott. Lépteit szaporázva ugrott át egy kisebb sziklán, mely ki tudja mióta hevert ott egyedül uralva a tisztást, mintha csak övé lenne az erdő e kis szeglete.

Nem messze onnan egy mélyedés törte meg a fűtengert. Egy aprócska hiba a természetes káoszban amit avatatlan szem talán észre sem vett volna. De az idegen pont arra tartott. Korábban komótos járásának már nyoma sem volt. 

A gödör úgy két méter mély lehetett. Tetejére korhadt faágak kerültek melyet gondosan befedett a környéken bőségesen fellelhető gyomokkal. Az idegen hetek óta járt ki a tisztásra ellenőrizni vajon akadt e számára valami kiadósabb egy nyúlnál, vagy ami rosszabb, egy szerencsétlen patkánynál amely valahogy megtalálta az egyetlen olyan odút a környéken amiből nem tudott kimászni.

A csapdát valami megbolygatta. Az idegen léptei lelassultak és lassan megállt néhány méterre a gödörtől, hogy szemügyre vegye a környező területet. Tapasztalt vadász volt, azonnal tudta ha valami nem stimmel a képben. A csapda teteje beszakadt, pont ahogy annak lennie kell. A legfurcsább viszont az volt, amit a gödör körül látott. 

Az erdei tisztást úgy térd magasságban fű és gyom lepte. Egy vadcsapás annyira nyilvánvaló volt, mintha lámpásokkal rakták volna körbe. A csapda is épp úgy lett elhelyezve, hogy bármi is használja azt az ösvényt, komoly meglepetést okozzon neki. A jelek szerint a meglepetés nem maradt el. 

Valami volt a csapdában, de az idegen figyelmét a körben letaposott gyomok keltették fel. A fűszálak helyzete arra utalt, hogy a vad észrevette a csapdát. Körbe járta és alaposan szemügyre vette. Valószínű, hogy percekig latolgatta mi tévő legyen, mielőtt ügy döntött hogy beleugrik?! 

Itt valami nem stimmel…

Óvatosan közelebb lépdelt a gödör széléhez, miközben tekintetével a környéket pásztázta. Valaki megelőzte? Valaki lehet itt rajta kívül az erdőben, aki figyelhette. Pontosan tudta hol van a csapda és mikor épp kapás volt, eljött, hogy kifossza. 

Lassan letérdelt, hogy elérje a csapdát fedő, még épségben maradt faágakat. Épp mikor felemelte volna, halk, de egyre erősödő morgásra lett figyelmes. Megdermedt… 

Meglepett zavarában azt hitte a tisztás felől jön a hang. Körülnézett. Semmi… 

A morgás nem akart megszűnni. Ahogy egyre erősödött bizonyossá vált, hogy a gödör mélyéről jön...