Idegen város 1

I.

Lassan felemelkedtem, és körbenéztem. Igazából halványlila gőzöm nem volt róla, hol is vagyok pontosan, de valahogy akkor hirtelen nem is érdekelt. Olyan hajnali négy-öt óra lehetett, körülöttem szemeteskukát, és kóbor kutyák, a ruhám piszkos volt. Mellettem egy autó gumijának a nyoma húzódott. Lassan feltápászkodtam. Nagyon fájt a fejem, az a hülye kétoldali lüktetés. Aztán volt még valami…

- A rohadt mindenit! – üvöltöttem mikor végignéztem a jobb oldalamon. – Már megint! Már megint, már megint! – rugdaltam meg egy szemeteszsákot. – Nem hiszem el, hogy mindig ez történik.

Elindultam kifele a sikátorból, közben válogatott káromkodásokat sziszegtem az orrom alatt.

II.

- Csodálatos hely… - mondtam, majd meghúztam a számat. – Milyen lepukkant egy város ez, basszus… - gyújtottam rá egy cigire.

- Nem tudom, mi a bajod, ez már a háború előtt is a Balkán volt. Amúgy meg pontosan tudtad, hogy hova jövünk, szóval ne rinyálj, kérlek… - nézett rám nagy kék szemeivel.

- Elszoktam tőle… - mondtam, majd lekanyarodtam egy szomszédos utcában.

Az utca szűk volt, és mindkét oldalon autók parkoltak, a nagy fekete terepjáró alig fért el köztük.

- Parkolj le, be kell ugranom ide! – parancsolt rám a pasi, majd egy omladozó épületre mutatott.

- Kellek? – emeltem fel a jobb kezem, mire ő mosolyogva megfogta, és megrázta a fejét. – Ez most nem olyan. – Foglald el magad, tíz perc és itt vagyok…

- Aha – hangosítottam fel egy kicsit a zenét.

Ha Toby azt mondja tíz perc, akkor fél óra múlva talán már vissza is ér. Elővettem a mobilomat, hátha találok valahol valamiféle ingyenes wi-fit vagy valami hasonlót, de a telefonom folyamatosan csak a „nincs elérhető hálózat” feliratot mutatta. Hogy is gondolhattam, hogy itt, a világ végén majd én netezni tudok, mikor még otthon sem építették teljesen újjá a hálózatokat? Mindegy…

Maradok a zenénél…

III.

Körbenéztem a szálloda hatalmas halljában, és még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. Körben pálmafák, a terem közepén félkörívbe fehér fotelek, hozzájuk kis üvegasztalkák tartoztak, az asztalokon prospektusok.

- Na, ez már valami, látod, Toby… - mondtam megelégedetten. – Lepakolunk, és az első dolgom lesz a bárban beverni egy adag whiskyt. Szomjan döglök…

- Ezzel nem vagy egyedül – nyugtázta, miközben a liftet vártuk.

Pár másodperc múlva már meg is jelent a díszes felvonó, a liftes fiú kedélyesen mosolygott ránk, mikor kiszálltunk a hatodik emeleten nyomtunk is a kezébe némi aprópénzt. Megörült neki.

A szobámba lépve szintén megelégedettség töltött el, bár nem díjaztam, hogy pont az enyém a 666- os. Olyan balszerencsésen hangzik. Rá akartam venni Tobyt, hogy cseréljünk, de hajthatatlan volt. Hülye babonás fasz ám az is.

A szobába érve bedobtam a cuccom a sarokba, és végigfeküdtem a frissen vetett ágyon, majd újra megpróbálkoztam az internet befogásával. Itt már mindenféle akadály nélkül ment a dolog. Meg is néztem az e-mail-jeimet, igen, megjött az üzenet, amit vártam. Felültem és gondoltam átmegyek és szólok Tobynak, de valószínűleg mindez felesleges volna, hiszen szinte száz százalék, hogy ő is megkapta az üzenetet. Vettem egy nagy levegőt, majd lendületből felpattantam. Lecseréltem az ingemet, aztán pár perc múlva már a liftnél ácsorogtam. Már nagyon kellett az a whisky… Nagyon…

Idegen város 2

I.

- A rohadt életbe! – futottam le a lépcsőn, feltéptem az ajtót, és eszeveszett tempóban a kocsimhoz rohantam.

A kezem szinte remegett, ahogy beledugtam a kulcsot a helyére. Nem vagyok egy félős típus, de akkor, tényleg megijedtem. Rám támadtak, a saját lakásomban, és ráadásul már nem is először az elmúlt két hétben. Sikeresen túléltem a két háborút, végre kezd felfele ívelni a karrierem, nehogy már most végezzen ki két rohadt géppuskás köcsög.

Nane!

Ráléptem a gázra, a Mercedes kerekei füstölve taposták az aszfaltot. Láttam, hogy jöttek utánam, de én tudtam, hogy le fogom rázni őket. Le kellett, hogy rázzam őket. Ismertem a várost, mint a tenyeremet, tudtam, hol vannak kis sikátorok, mellékutcák, hol tudok rövidíteni. De valahogy mindig feltűntek az üldözőim.

- Nyugi, nyugi, nyugi…- fújtam ki a levegőt, majd elrántottam balra a kormányt a főút irányába.

Aztán nem láttam mást, csak valami ponyvás teherautó platóját…

II.

Lassan kinyitottam a szememet. A fejem lüktetett, az egyik szememmel homályosan láttam, és úgy éreztem minden végtagom le van zsibbadva. Óvatosan körbekémleltem a szobában. Valami fehér, csempézett helyiség volt, mint egy nagyon puritán kórházi szoba. Lassan, felültem.

- Igen, igen felébredt… - lépett be egy magas, őszes hajú fickó a szobába.

- Hol az Istenbe vagyok? – kérdeztem.

- Pont jó helyen… - válaszolta a férfi, majd elfordult, és valamit mutogatott egy másiknak, aki az ablak túloldalán állt.

- Hogyhogy nem haltam meg? – ültem fel teljesen.

- Úgy tűnik jól van - nézegetett meg a fickó – Emelje fel a jobb kezét! Köszönöm, most a balt, jól van…

- Hahóóó! – szóltam, miközben engedelmesen teljesítettem a parancsokat – Mi a jó kurva élet folyik itt?!

- Nyugodjon meg Mr. Kusevki… Most már biztonságban van. Megvédjük… - jött be a másik fazon is.

- Köszönöm szépen, de meg tudom védeni magamat egyedül is… - szálltam le az ágyról.

- Nekem eddig nem úgy tűnt… - ragadta meg a kezemet az öltönyös.

- Nem igazán kérek a segítségükből, és azt hiszem világos voltam – néztem rá határozottan.

Erre a fickó előkapott egy pisztolyt és az orromhoz nyomta.

- Én pedig azt hiszem, maga nem értett meg engem – dörmögte. – Nincs választása. Velünk jön…

Ekkor nem láttam túl sok értelmét az ellenkezésnek.

III.

- Ebben a hotelben fog lakni… - közölte az öltönyös férfi, majd rámutatott a hatalmas tíz emeletes színtiszta üveg épületre, amelyen öt csillag díszelgett.

- Na, az első ötlet, ami tetszik… - szálltam ki a furgonból.

- Ne feledje, ne áruljon el semmit magáról, még véletlenül sem! Ne feledje, egy Krisz nevű bérgyilkos a nyomában van… Ha pedig szimatot kap, onnantól kezdve magának annyi. Mi a háttérbe leszünk, ha nagy a baj, közbelépünk… - nézett mélyén a szemembe – De nem s- szeretnénk! Viszlát! - húzta be a furgon ajtaját, majd elhajtottak.

- Hát köszbazmeg… - fogtam meg a bőröndömet, majd besétáltam a nagy fotocellás ajtón. Azt sem tudtam mi van, de egy dologban biztos voltam; meg kell innom egy whiskyt…