Ez is valami

            Ó, milyen váratlan meglepetés!

Szeretem a reggelt korábban indítani, mint mások. Így jut egy kis idő magamra, és nem olyan rossz szájízzel indulok el munkába. Miközben az internetet bújtam, rábukkantam, hogy a kedvenc képregény kötetem le lett árazva harminc százalékkal. Ettől úgy fellelkesedtem, hogy betelefonáltam a melóhelyre, hogy ma nem megyek be. Magamra kaptam a dzsekimet és útra is keltem. Szerencsére a könyvesbolt nem volt messze, pontosan nyolcra oda is értem. A rács még le volt eresztve, de amúgy sem úgy nézett ki az üzlet, mint aminek szándékában áll kinyitni. Akkor vettem észre, hogy csak kilenctől nyitnak… Hihetetlen, nem is mondok semmit, egyszerűen csak hihetetlen.

             Annyira mérges lettem, hogy úgy döntöttem, azért sem veszem meg itt, inkább elsétálok egy másikhoz, mire elérek oda, addigra legalább kinyit.

            - Sajnálom, tegnap kellett volna jönnie! –mondta az eladó nő. Elvitték az utolsót is... Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam. Baj nem történt, volt még raktáron pár ötletem. Elsétáltam egy újabba, viszont az a másik nevű üzlet, ahol nem volt akció. Úgy voltam vele, ha már lejártam a lábam, mert így kitolt velem a kilenc órai nyitás, akkor már kifizetem a teljes árat. Így majd megtanulják, hogy mikor nyissanak ki, meg mit kezdjenek a hülye akcióikkal.

            Ez az egész a fejemben jól hangzott, de sajnos itt sem volt már. Egy negyed órás sétányira egy újabb üzlet állt, ahol szintén bepróbálkoztam, ők viszont még csak nem is kaptak belőle. Mivel más választásom nem adódott, megtettem a hosszú túrát vissza ahhoz az üzlethez, ahonnan elindultam. Ott biztos, hogy volt, láttam is.

            Amikor a polcokat fürkésztem, majdnem megállt a szívem, mert nem láttam sehol minden vágyam valóraválásának kulcsát. Megkérdeztem az eladó lányt, itt volt eddig legcsinosabb, a Réka név állt a kártyáján a kis zsömleformájú keblein.

            - Neil Gaimantől keresem a Sandmant –mondtam.

            - Sajnos elfogyott az utolsó is –felelte a lány. Elkeseredettségemben a pultra támaszkodva lehajtottam a fejem, hogy mérgesen és csalódottan sóhajtsak párat, amikor feltűnt valami. Mégis volt egy, a pénztárgép mellett ott pihent, szinte kacsingatott rám.

            - Hé… Hé! És az ott mi? Azt elviszem, oké?

            - Nem lehet, az már az enyém!

            - Micsoda, minek az neked? Ne haragudj meg érte, de nem úgy nézel ki, mint aki rajong az ilyenekért. Nekem viszont múltam van vele, ez… Ez szerelem volt első látásra.

            -  Egy barátom férje kért meg, hogyha látok egyet, tegyem el neki…

            - Még nincs kifizetve…  –próbálkoztam, de ekkor előkapta a bankkártyáját, egyet suhintott vele, és már jött is elő a bizonylat. Köszönöm szépen, paypass, igazán hasznos egy ötlet volt, bárki is találta ki.

            Dél felé járt az idő, elkeseredettségemben pedig beültem a kedvenc helyemre, az Anyós felejtő nevű kocsmába. Rendeltem pár sört.

            - Hogyhogy nem vörösbort iszol? –kérdezte Peti a csapos.

            - Azt csak akkor, ha fiatal lányok is vannak itt, tudod így adom tudtukra, hogy én valami kulturált alak vagyok, aki úri módra kortyolgatja az italt.

            Az egész délutánomat ott töltöttem, dumáltunk Petivel, pizzát rendeltünk, iszogattunk. Meg is jegyezte, hogy reméli, nem záróráig tervezek maradni. Igaza is volt, az ott töltött idő alatt már berúgtam és ki is józanodtam.

            Kifelé menet váratlan dologra lettem figyelmes. Az eladó bige és feltehetőleg az anyja sétáltak el szemben. Vártam, amíg befordulnak a sarkon, aztán utánuk siettem, ezt egyszer még megismételtük, míg végül meg nem álltak egy panelház bejáratánál. A csajszi megállt, levette a táskáját a válláról és csupán egy pénztárcával a kezében elsietett, közben az anyuka a cuccokkal felment. Elkaptam az ajtót mielőtt még becsapódott volna és besurrantam a lépcsőházba, miután elment a lift. A kijelző megmutatta, hogy hol állt meg, így tudtam, melyik emeletre kell mennem. A kis kártyáról emlékeztem a vezetéknévre, és amelyik ajtón volt egyezés oda bekopogtam.

            - Csókolom, anyuka, drága! Rékát keresem, tudja?

            - Elment a boltba, mert elfelejtette a majonézt… Jöjjön csak be!

            - Ó én igazán nem akarok zavarni, megvárom idekint. Úgyis olyan dologról lenne szó, ami… szóval… tudja, drága, ami nem egy anya fülének való.

            - Mi a gond, fiatalúr?

            - Tudja, az egyik éjjel… Nos, volt egy kalandunk. Extrém szinten szexuálisra gondolok, mert minden játszott! És valószínű, hogy itt felejtettem egy képregény kötetet, amit az öcsémnek vettem. Ó, és egy… tudja, azt a vibrációs gyűrűt is. Nem nézne körül nekem, hátha megtalálja valahol? –az anyuka teljesen elsápadt a rögtönzött történetemtől.

            - Jobb lesz, ha ezt maga intézi –felelte lekezelő hangon a száját húzva.

            Sietni kellett mielőtt Réka visszaér és lebukok. Forgolódtam a lakásban, míg nem pillantottam, hogy a táskája a hálószobában pihent az ágy sarkán. Amikor az anyuka nem figyelt, egyszerűen csak kikaptam a táskából és már indultam is. Sikerült megszerezni végre, más nem számított. Boldogabb nem is lehettem volna.  

            Nem semmi, mi? Így sem jutottam még be senki hálószobájába és kaptam meg amit akartam. Igaz nem az történt, és nem úgy alakult a történet, ahogy azt az ember gondolná, de akkor is bent voltam.

            Szóval azért... kalandos volt, azt hiszem!