Károly a szervizhangár munkaasztalánál szorgoskodott, mert elakadt a Szárny egyik alkatrészének áttervezésében. Kellett valami sikerélmény, ezért egy szelep felújításába kezdett volna bele. Megzörrent a terminálja.

„Kolibrik és egyéb szárnyasok: le!”

Értette a főnöke virágnyelvét. Szerencsére épp egyikük sem volt a levegőben, sőt Tamás is a saját céges ügyeivel foglalkozott a Szi-Fly épületében. Azért a privát kommunikátoráról küldött neki egy üzenetet:

„Ellenség a kapuknál!”

- Dávid, kapás van! - mondta közben hangosan.
- Láttam én is Zoltán üzenetét. Szerinted mit csináljunk?
- Azt, amit eddig. Hogy ne úgy nézzek ki, mint aki egy kísérleti eszköz gyártásdokumentációját csiszolom, inkább segítek neked a robot karbantartásával.
- Hova tegyük a Szárnyakat?
- Hagyjuk ott, ahol vannak. Össze vannak csukva, teszünk rájuk flegmán egy ponyvát, hogy félig kilógjanak a motorok. Tudod, ha valamit nagyon el akarsz rejteni, tedd gyakorlatilag az út közepére...
- Úgyis mindent át fognak szaglászni, ha eldugnánk, gyanús lenne. Igazad lehet - helyeselt Dávid, majd megkérdezte:
- Melyikünk ma a soros? Hogy van a beosztás?
- Ööö... Te. Én elvileg itt se vagyok. Akkor megyek is inkább szunyálni a barlangomba, jobb lesz, mint a roboton matatni. Szólj ha jönnek, addig meggyűröm az arcom a párnával.
- Akkor jó éjt, így délután!

Dávid tovább bütykölte kedvenc gépkarjaikat. Igazából nem volt velük semmi gond, de Károly nagyon komolyan vette az Erőműbeli feladatok precíz elvégzését, főleg amióta az ellenőrzés rémképe lebegett felettük. Még azt is beütemezték, ami akár kihagyható lett volna.

Mindkettejüket meglepte, hogy még jó egy óráig nem történt semmi. Zoltánnak különösen jó orra lehetett, ha a váratlan revizorokat is ennyire előre kiszagolta. Végül csak kinyílt a hangár mellékajtaja, és két ember lépett be rajta. Dávid épp háttal állt, és a két ismeretlent látva nem is volt nehéz meglepettnek lennie.

A nő alacsony és kissé testes, a férfi viszont magas és nyúlánk volt. Ettől elég furcsa párost alkottak. Mindkettejüknek elegáns öltözete és a mezőgazdasági földeken vagy a hangár padlóján való lépkedéshez kissé túl tiszta és „városi” volt a cipőjük.

- Elnézést, ez üzemi terület. Megkérdezhetem kik önök és hogy kerültek ide?
- Jó napot! Ön a Szabó Dávid?
- Igen.
- Szegedi Máté vagyok, az Energiaügyi Minisztériumból, a kolléganőm Nagy Annamária.
Szólalt meg a magas göndör hajú, termete miatt kissé esetlen mozgású, mégis határozott kiállású férfi.
- Az azonosító rendszer már felismert minket, ezért is tudtuk jelzés nélkül megközelíteni a hangárt, de amennyiben kívánja, megerősítheti.
- Nem szükséges, köszönöm. Fáradjanak beljebb! Nem bánja, ha kezet mosok? Azt hiszem a hidraulika folyadék átszivárgott a kesztyűmön. Addig nézzenek körül.
- Persze. Min dolgozik éppen?
- Csak egy kis ütemezett feladat. A robotunk az egyik leghűségesebb segítőnk, kár lenne elhanyagolni.
- Sok karbantartani valójuk van mostanság?
- Akad. Az Erőmű ugyan szépen működik, de épp nemrég kellett egy nagyobb lélegzetvételű szivattyúcserét megcsinálni, amiben jelentősen igénybe vettük mechanikus társunk tudását is.
- Tudunk róla – lépett be a beszélgetésbe az Annamária nevű középkorú, rövid hajú, borzasztóan szigorú tekintetű hölgy, majd hangyányit eltérő hangnemben folytatta:
- Igazából a többi munka érdekel minket.
- Csak nem az új karbantartási szerződésről van szó? - vágott bele Dávid, enyhén kíváncsinak tűnő, de korántsem ijedt arccal.
- De, arról. Esetleg a kollégája itt van?
- Hivatalosan nincs beosztva, de nagyon sokszor itt alszik az Erőműben, van egy külön kuckója, arra – mutatott az idősebb mérnök „barlangja' felé.
- Nem akarjuk udvariatlanul felébreszteni, de szeretnénk vele is beszélni - erősködött a nő.
- Szerintem semmi akadálya. Régebben, amennyire lehetett együtt vittük a műszakot, de a projekt félig-meddig kísérleti dolog volt, és nem akartuk a feladataink rovására csinálni. Cseréltünk, és munkaidőn kívül foglalkozunk vele.

A beszélgetés hangjaira Károly „magától” kászálódott elő a szobácskájából. Dávid majdnem megeresztett egy halvány mosolyt, kollégája tényleg úgy nézett ki, mintha jó pár óra alvás után támolygott volna elő.
„Színészetből jeles” - gondolta.
Átestek a bemutatkozásokon. Szemmel láthatóan Máté játszotta a jó rendőrt, kezet fogott, illendően megkérdezte, nem zavarja-e pár kérdéssel, és elnézést kért, ha esetleg felkeltették volna. Annamária csak a kézfogás idejére hagyott fel a háta mögött összekulcsolt ujjak kissé támadó testbeszédének gyakorlásával. Körbeülték a hangár egyik asztalkáját, és kedélyesen társalogni kezdtek.

- Nem szeretnék sokat kertelni, a karbantartási részleg jelentős anyag- és erőforrás felhasználást mutatott, amit az elvégzett feladat nem indokolt. Természetesen az Erőműben minden rendben van, dicséretes a munkájuk, de szokatlan volt a kiugrás, a könyvelő vette észre – csapott a lecsóba Máté.
- Valóban, kísérleteket folytattunk. Tudja, Zoltán a karácsonyi évértékelőn felvetette, hogy hogy lehetne az üzem kapacitását kihasználni, több áramot eladni vagy bármilyen módon hasznot termelni. Erre született pár javaslat. Elnézést kérünk a titkolózásért, de nem akartunk addig előállni semmivel, amíg nem végeztünk úgymond „kivitelezhetőségi tanulmányt”.
- Ezt hogy érti? - vágott Dávid szavába az asszonyság.
- Az egyik a sok terv közül az, hogy segítünk helyi cégeknek a karbantartási kapacitásunkkal. Mivel a szabályzat szerint csak állami szervezetek használhatják az üzem erőforrásait, nem úgy döntöttünk, egy kicsit titkolózunk. Lehet hogy rosszul tettük – szállt be Károly.
- Kifejtené, kérem?
- A helyi futárcég, a Szi-Fly főnöke, aki Dávid viszonylag újdonsült ismerőse egy szerencsétlen baleset óta, felvetette, hogy a sérült szállítójárművek javítása meghaladja a saját karbantartói részlegének képességeit, ezért drágán kényszerül új alkatrészekkel pótolnia a sérült darabokat. Felvetődött a Bölcső lehetőségeinek kihasználása. Megkérdeztük Zoltánt, ő javasolta a teszteket.
- Mindezt szerződések nélkül? - kötötte az ebet a karóhoz Annamária.
- Úgy tudom, már van írásbeli megállapodás. Ráadásul egyfajta kölcsönösen előnyös szerződés, melyben a Szi-Fly szolgáltatással fizet az elvégzett munkáért, az eddig igénybe vett cég tarifájánál alacsonyabb áron, az utolsó gépkopásig elszámolva a Bölcső munkáját.
- Megkérdezhetem, milyen alkatrészekről van szó?

Dávid egy hangyányit összerezzent, de a kollégája higgadt és természetes tudott maradni.
- Ott a ponyva alatt is lát egy csomó összezúzott feladatok, amit meg kell oldani.
Károly felállt az asztaltól. A letakart kupachoz sietett. Egy flegma mozdulattal előhúzott egy erősen megviselt négyrotoros gépet, és finoman letette az asztal közepére.
- Ezeket tesszük rendbe, meg a nagyobbakat, de olyat nem vonszolok ide, ha megengedik. De ha gondolják, átnézhetik...
A szakállas ember csillogó szemekkel bámulta a két ellenőrt. Közben ujjai a sérült gépet babrálták, mintha álmából felkeltve is szét tudná szedni, a kezei pedig már maguktól működnének.

- Nem szükséges. Bár nem vagyok mérnök, de tudom, mire képes az Erőmű gyártósora. El bírom képzelni, hogy ez egy működő ötlet – folytatta már-már lelkesen Máté.
- Párosan nem könnyebb az ilyen munkákat végezni? - akadékoskodott a nő.
- Igen, talán. De mint említettem, nem akartunk sem a feladataink sem a munkaidő rovására kísérletezgetni, ezért osztottuk így be, hogy a szabadidőnkben szórakozzunk ezekkel. Egyelőre pénzt sem kaptunk érte, de sokat tanultunk. Tudja, alapvetően egyszerű szerkezetek, de mégis érdekes, ahogy…

Károly egyre gyorsuló tempóban formálta a mondatot, mint aki akár napokig képes társalogni a technikai részletekről. A vendégek finoman belé fojtották a szót:
- Picit túlzónak érzem az óvatoskodásukat. Az ötlet valóban nem kompatibilis a szabályzattal, de úgy látom, lenne mit átgondolni rajta, igaz, kollegina? Évek óta sem a katonaság, sem a rendvédelmi szervek nem adnak munkát az Erőmű gépeinek, és bár ezek a berendezések már réges-rég megszolgálták az árukat, egy szabály miatt parlagon hagyni őket valóban pazarlás. Ráadásul képzett szakembereink munkaideje sem feltétlenül kell, hogy semmittevéssel teljen, igaz uraim? Már ha szabad a kizsákmányolásukat így a jelenlétükben megbeszélni – mosolygott Máté.
- Az az igazság, hogy részemről élveztem is, nem szeretek bambán ülni és semmittevéssel múlatni az időt - lelkendezett Károly, majd nagyon meggyőzően hozzátette:
- A gyártósoron végzett munka változatosság és kellemes fáradtság is egyben.

A két, furán nem a hangár környezetébe illő öltözékű ember barátságosan elbúcsúzott, még Annamária is talán elhúzta egy kezdetleges mosolyfélére a szája sarkát, majd távozott. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, az idősebb mérnök újra elkezdte babrálni az asztalon heverő koptert. Felemelte, megforgatta, nézegette, majd a kollégája felé tartotta. Elérzékenyült hangon osztotta meg az álláspontját a szemben lévő székre visszahuppanó társával.

- Dávid, azt hiszem sokat köszönhetünk ennek a jószágnak. Sajnos valószínű nem tudom megjavítani, rosszabb állapotban van, mint ahogy kinéz. Én csak a gépekhez értek, de ennek végzetes belső vérzései vannak, mint egy karambol hús-vér sérültjének. Valószínűleg soha többé nem repül szegény. De zuhanásával és a mostani megjelenésével talán segít nekünk. Örülök, hogy megtartottam.
 - Lehet, de azért az sem mindegy, hogy lassan már magam is elhittem, amit mondtunk. Mert ha picit eltekerjük, igaz is lehet – fújta ki magát a megszólított.
- Szerinted visszajönnek?
- Nem tudom. Egyelőre nem veszem elő a Szárnyakat. Megvárom, hogy a főnökünk kopó orra érzi-e még a szagukat, és ha tiszta a levegő...
- Jó gondolat. Én viszont visszamegyek aludni, mert rájöttem, hogy tényleg álmos vagyok.
- Rendben.


„Gyülekező!” - jött Zoltán üzenete, mintegy négy óra múlva.

Ismét a tárgyalóban volt az egész banda, mint valami titkos társaság. Mindenki ott volt, aki tudott a Szárnyakról. Utolsónak Tamás futott be, aki annak ellenére, hogy még csak alig kezdett szürkülni, megkockáztatta és kopterrel jött.

Zoltán mindenkit üdvözölt. Megköszönte hogy késői órában is a rendelkezésére állnak, de feltűnően elgyötört volt. Aztán belekezdett:

- Töviről hegyire átrágtuk a szerződéseket. Vagy két órán át vágták hozzám a keresztkérdéseket. Az Annamária olyan kekec volt, hogy még engem is meglepett, pedig sok mindent láttam már. Azt hiszem, hogy mindenkinek gratulálnom kell a csapatból. Önök bebizonyították amit eddig is sejtettem, gyakorlatilag családként viselkednek. Főnök ennél többet nem is kívánhat! Ha tehetném, fizetésemelést adnék, de ez sajnos egy személyben nem a hatásköröm. Egyelőre meg kell elégedniük a dicsérő szavakkal.
- Én csak a paradicsomokról és a közeledő aratástól beszéltem nekik – oldotta a hangulatot János, a lehető legbambább hanglejtéssel kiejtve szavait.
- Remekül csinálta! - kacagott Zoltán.
Dávid el is gondolkodott, látta-e valaha ennyire kacagni az igazgatót.
- Nálam is jártak – jelentkezett Tamás. – Mindenféle burkolt kérdésekkel próbáltak kiugrasztani a bokorból, hogy valóban csak azért velem kötött szerződést az Erőmű, mert így olcsóbban oldja meg a szállítást és szó sincs semmilyen korrupcióról. Állandóan azt próbálták rám bizonyítani, hogy maszekoltatom a mérnök urakat és az állami tulajdonú eszközöket. Az elkötelezettségemet nem kellett nagyon eljátszanom, de a végére már magam is el kellett higgyem, hogy tényleg komoly üzleti együttműködésről van szó, mert különben nem állt volna meg a fedősztori.

Az igazgató elismerően bólintott, majd folytatta:
- A jó hír az, hogy ha egy kicsit is helytálló a megérzésem, talán meggyőztük őket. Tudom, a könyvelővel tévedtem, de ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belépni, igaz? Ez egyelőre kihúzna minket a lekvárból, viszont meg kell várnunk az írásos döntést, az eltart pár napig.
- Nem ártana, ha a lekvárt ennénk és nem lennénk benne. Még ha jól számolom, öt Szárnyat tudunk legyártani a megmaradt anyagokból. Ha néhány létfontosságú alkatrészt össze tudunk kuporgatni. Aztán ha valaki összetör egyet... - aggodalmaskodott finoman Károly.
- Ehhez kapcsolódóan nekem is van egy hírem – lelkendezett Tamás, majd a szakácsnő felé pislantott:
- Marikának lehet hogy többet kell főznie mostantól, mindhárom tesztpilóta, akiket kiválasztottam, megígérte hogy eljön szerdán. Egy pillanatig nincsenek kételyeim, hogy tetszeni fog nekik a móka. Szóval tovább halad a szekér, lesz kinek repülnie a maradék alkatrészeinkkel. Remélem néhány adag ételt ki lehet gazdálkodni.
- Azt mindenképp megoldjuk – ígérte Zoltán.

A két mérnök megkönnyebbülten bandukolt vissza. Befejezték a robot karbantartását. Dávid hazaindult. Károlynak viszont most, hogy elvonultak a fellegek, valahogy megérkezett az ihlete a módosított alkatrész megalkotásához. Ahogy végzett vele, átfutotta az Erőmű kontrollábráját, megnézte az ütemezett feladataikat. A létesítmény úgy dorombolt, mint egy kisebb hegy méretű elégedett kandúr. Mintha a rengeteg épület és rendszer által alkotott „lény” is a cinkosuk lenne. Nem kért beavatkozást, csak tette a dolgát, hogy ők is foglalkozhassanak a sajátjukkal.