Eszter belevetette magát a családi vállalkozás teendőibe. Eldöntötte, hogy amennyire lehet, kerüli a Mátrixot, mégis ennek fejlesztésén dolgozott. A terminál és konzolkereskedés szinte minden fortélya ráragadt a szüleivel töltött idő alatt. Az elmúlt évei a függetlenedést szolgálták, most mégis a családi fészek és a munka lett gyógyír a sebeire. Ágitól ugyan bocsánatot kért amiért elrohant, de csak egy rövid videoüzenetben, és nem is realtime csatornán. Egy ideig nem akart ezzel foglalkozni. Sietve beadta a „válóper” dokumentumait, de amilyen könnyű volt összekötni két virtuális személyt, a bürokrácia épp annyira rátelepedett a szétszakadásra, mint a valóságban.

Az „özvegy” fiatalasszony tehát inkább a munkát választotta. Szeretett terepen lenni. A legtöbb férfinél jobban értette a gépek üzembe helyezését, nem okozott neki túlzott megerőltetést a fizikailag nehéz gépek mozgatása sem, amivel gyakran meg tudta lepni a vevőket. Mindenki szerette, csodálkoztak hogy ez a szőke lány mit akar, de mérhető forgalomemelkedést adott a cégnek, hogy ő vonult ki a szállítmányokkal. Ménesiék büszkék voltak a lányukra, sőt egy időre kettesben el is utazhattak valahová végre, mivel annyi év után pár napra teljesen rábízhatták a céget Eszterre. A lány Nagykálba is költözött emiatt. Volt egy városszéli ház az apja tulajdonában, amit még évekkel ezelőtt raktárnak használtak, a melléképületekben még mindig volt pár eladatlan, és azóta is eladhatatlan régi konzol, amik sajnos az ilyen, dinamikusan fejlődő iparág esetén, a gyors modellciklusváltások miatt járulékos veszteséget jelentettek. Eszter lendülete és ügyessége azonban ezeket is jelentős részben kisöpörte. Szabad kezet kapott az apjától. Egyenként meghirdette őket, és bár áron alul, de megszabadult tőlük, így megfelelő lakóteret tudott kialakítani magához az életéhez. Az egész napi pörgés után viszont sokszor nagyon egyedül érezte magát. Kedvenc saját konzoljai és kiegészítői csak porosodtak, vagy olvasott valamit, vagy vevőt keresett a bennragadt készleteknek. Sőt, sokszor csak elszontyolodva üldögélt az ágyán és összeomlott világának romjait siratta. Ezt az állapotot lehetőség szerint elkerülte volna. Ám egy csodálatos kapcsolat ilyen összeomlása nem múlt el egyik napról a másikra.

Egy szép tavaszi napon furcsa megrendelést kapott. A Szi-Fly központjába kértek egy „ágykonzolt”. Ez az Eszter egyik kedvenc saját gépéhez hasonló szerkezet volt. Rengeteg apró, erős ugyanakkor precíz felület egységeként szinte minden létező és kitalált formát ki tudott alakítani, rá lehetett ülni, feküdni, mászni. Ráadásul precíz erőhatásokkal jelzett vissza. Sokan használták - különféle kiegészítőkkel - szexuális kalandokra is a hasonlókat, ezért a lány egy pillanatra megijedt. Sajnos arra is volt példa, hogy valaki csak azért rendelt az elmúlt időkben tőle konzolt, mert hallotta hogy egy fiatal szőke lány szereli be... Bár Eszter meg tudta védeni magát, és az illető is számíthatott megfelelő rendőri és ügyvédi intézkedésre, nem szerette volna, ha megismétlődik.

A cím azonban meggyőzte. Személyesen Szilágyi Tamás rendelte az eszközt, és semmilyen kiegészítőről nem volt szó, csak egy nagyobb méretű gépről, amit ráadásul nem is a megadott irodába szántak, csak működőképes állapotban kellett bemutatni a képességeit, és utána egy Eszter számára ismeretlen helyre szállították, már a Szi-Fly emberei. Amikor először megtudta, nem értette, de úgy volt vele hogy mindegy is, örült a drága szerkezet eladásának.

A két fickó, aki a megfelelő időben a szállítmányt várta, szokás szerint meglepődött. „Ja persze, nem mindenki azért rendelt Ménesi konzolt, mert szőke csaj vagyok” gondolta.  A bemutatkozáskor kiderült, hogy az idősebbik maga Szilágyi Tamás, a harmincas pasas meg egy bizonyos Szabó Dávid, aki meglehetős érdeklődéssel figyelte, ahogy Eszter dolgozik a beállítással, a nagyobb daraboknál segített is neki. Szakszerűen bánt a szerkezetekkel.

- Köszönöm – vette át a modult a lány. - Úgy látom ért hozzá.
- Ehhez ugyan nem. De egy műszaki eszköz nem tud olyan zavarba hozni, minthogy egy fiatal lány ügyesebben szereli össze egy programozó elektromérnöknél.
- Miből gondolja hogy nem vagyok mérnök! – kacagott Eszter.
- De persze nem vagyok. Ezek szerint viszont...
- Igen - válaszolt Dávid. - Ezt akkor ide? Azt meg gondolom ott, a csatlakozásnál. Az áramot külön kell kábelezni, vagy a kommunikációs kábel látja el?
- Ennél a modellnél külön is van, de elbírná a com-kanóc is. Biztonsági előírás. Hasonló konzollal volt baleset, a kivételvezérlést és vészmegállást minden modul külön kezeli. Ha megszakad a kapcsolat, és külön akkuk vannak bennük. A szabvány szerint nem okozhat személyi sérülést műszaki hibából. Viszont a programozásából eredő sérülésekért a gyártó nem vállal felelősséget. Akár egyetlen pixelnyi tüske is elbír, sőt megemel egy embert, az egyetlen védelem hogy nem lehet olyan parancsot adni, amivel nyílként átszúrja a testet. Az ilyen kéréseket tompítva adja át, maximum egy bordatörés lehet. Illetve a szemre, vagy hasonló lágy és sérülékeny testrészekre lehet káros, de ezt a video visszacsatolás tiltja le, ha jól van telepítve a kamerája.
- Ez megnyugtató. Kísérleti eszközhöz kell, egy házilag átírt szimuláció fog rajta futni. Pont az ilyen specifikációk miatt vettük ezt a modellt.
- Mennyire gyorsan reagál? Lehet vele mondjuk egy széllökést emulálni, ha az ember ráfekszik mintha repülne? - Kérdezett közbe Tamás, aki még mindig nem volt meggyőzve teljesen, hogy erre kell költse a pénzét.
- Nyugi Tamás, meg fog felelni a cucc – válaszolt Dávid.
- De a hölgy gondolom mindjárt szabatosabban is kifejti neked.
- Nehéz lenne nem hazabeszélni, hiszen a kereskedő vagyok, de erővisszajelzős multifunkciós készülékben ez a legjobb. A nyíllövéssel nem vicceltem, és kb. 100 kilót emel egy tüske könnyedén. Meg tudom mutatni. Illetve van egy tengeri hullámzás demó. Mindjárt elindítom.

A bemutató mindkettejüket meggyőzte. A hullámzásos rész különösen lenyűgözte Tamást.
- Természetesen rendelhető hozzá különleges Ruha, amitől simább a tapintás, mint a bevonattól, sőt annak a stimulátorai hangolhatók úgy, hogy akár egy legyező szellőmintáját is közvetítsék.
- Köszönjük, arra azért nem lesz szükség - mondta Dávid.
- Ilyennel mekkora poén lenne koptert vezetni. A sok kezdő érezné hogy üt vissza egy termik, vagy erős szélben a toronyházról lefúvó szembeszél! - lelkesedett finoman Tamás.
- Nem mintha különösebben rám tartozna, de koptervezetéshez ez feleslegesen bonyolult és drága technika - akadékoskodott finoman Eszter. – Azokhoz, ha jól tudom, elég egy Szék is, esetleg egy speciális botkormány kiegészítővel.
- Valóban. Szinte bármilyen konzoleszközre van vezérlőszoftver. És a vicc az, hogy egy húszéves konstrukciójú Székkel, ha lehet még precízebben is elvezetik a profik a drónokat, mint egy kezdő bármi mással.

Amíg Dávid szakszerűen szétszerelte az imént összerakott konzolt, Tamás és Eszter a kopterekről beszélgettek. A lányt valamiért különösen elkezdte érdekelni a téma.
- Mennyire valóság és mennyire virtuális?
- Mindkettő. A szemed a kopter kamerája, a füled a mikrofonja, a szelet csak satnya utánzatként érzed, ha támogatja a konzol. De a valóságban repülsz, valós embereket látsz, és ha lezuhansz, valós pénzedbe kerül a biztosítás és az esetleges bírság. Nem mindenki szereti és nem mindenki képes ügyesen vezetni őket, de csak Nagykálban több ezer ember él közvetlenül vagy közvetve a futárkodásból.
- Úgy tudom van egy vizsga...
- Igen. Meg egy biztosítás, arra az esetre ha bajt csinálsz. De utána pénzt lehet vele keresni, ha nem is annyit valószínűleg, mintha ilyen drága játékszereket ad el az ember. Az ügyesebb, szorgalmasabb pilóták azért ha nem is busásan, de tisztességesen megélnek belőle.

Eszter meghallgatott még néhány sztorit Tamástól, aki szemmel láthatóan szívesen beszélt a szakmájáról, majd megköszönte a vásárlást, és hazament. Nem lakott messze, élvezte az áprilisi napsütést, süttette az arcát a fénnyel. Elégedett volt. Az eladott konzol jelentős bevétel volt, annak ellenére, hogy nem tett rá túl sokat. Viszont már azt is tudta, hogy kiknek fogja elpasszolni a bent ragadt maradék Székeket, és hogyan...


- Hmm, nagyon szépen karbantartott verda - dicsérte Dávid a kombit, amibe bepakolták a konzol darabjait.
- Ja, bár nem mai darab. Még télen kiglancolta az egyik alkalmazottam. Cserébe azért, hogy valami nőügyhöz állandóan kölcsönkérte. Azóta annyira megtetszett, hogy még én is néha kocsival megyek haza, amit már rég nem csináltam. Már nem is tartom a hangár talajának mocskában. Igazán lehetne egy olyan ember is, aki azt is tisztességesen kitakarítja, mert mondjuk itt akar randizni a csajával. Felőlem még akár egymáséi is lehetnek a padlón, ha UTÁNA is felmosnak.
- Ez elég valószínűtlenül hangzik, tekintve hogy legalább 50 kopter kamerája alatt kényszerülnének romantikázni.
- Ne legyél már ilyen pesszimista. Arra is volt már példa a világtörténelemben, hogy valaki hasonlóra izgult. Én még mindig hiszek a csodákban, még mindig valószínűbb, minthogy azt a port én fogom kisöpörni onnan, amíg nem ér olyan magasra, hogy zavarja a koptereket.
Ahogy elindultak, Dávid azért felszisszent.
- Szegény kerékcsapágyakat hallani. A srác talán gyönyörűre suvickolta, de valamit csinált vele...
- Nem ő tehet róla. Egyrészt előtte is ilyen volt. Tudod, az utak… Másrészt ő marketinges, te meg mérnök. Ha neked kell csajozásra, te is megkaphatod, de akkor pöpecek legyenek a csapágyak! - kacagott Tamás.

- Hogy tud ilyen drága vackot megvenni valaki? - fakadt ki Tamás amikor a hangárban újra összeszerelték a szerkentyűt.  Még morgott rajta.
- Ez egy kicsit fájt. Eddig csak munkaórákat és némi alkatrészt meg hasonlókat fektettünk a Szárny projectbe, ezt viszont lelkesen bevállaltam, mert nem tudtátok karbantartásként elszámolni. De még így, hogy én el tudom költségelni, így is durva. No meg ha  könyvelőm megtudná, hogy ráadásul nem is a cég telephelyén lesz...
- Te ajánlottad. De ha akarod, beszállok a saját pénzemből valamennyivel. Hidd el, enélkül nem fog menni a virtuális tesztelés.
- Tudom. Egy kicsit azért megsirathatom a sok lóvét, remélve hogy a Szárnyból lesz valami, mert egy ilyen konzol pont olyan mint egy jármű, ha már egyszer áram alá rakod, 20-30%-ot buktál az árából – morogta.

Pár nappal később azonban Tamás lett a legnagyobb híve az új szerzeménynek. Az Ágy tökéletesen szimulálta a hevedereket, a levegő a képpel együtt szinte a szemébe csapott, a forduló valóban megdobta végre. Az Erőmű elmaradott székei és ipari kézikonzoljai, szemüvegei után ez már majdnem maga volt a valóság. Szinte összeveszett Dáviddal, hogy ki hogy tesztelje a Szárny programját, Dávid meg alig tudott lépést tartani a módosításokkal. Végre beindult a tervezés, ami hetek óta elakadt a repülés-stabilitási problémák nehéz tesztelése miatt.

Károly segítségével elkészítették a gép egy lehetséges üres vázát, amire a vezérlést és a hevedereket fel lehetett erősíteni, hogy még valósághűbb legyen a program. Amikor Tamás aznap odaért, Dávid lelkesen zümmögött a hátára szíjazott vázzal és a hangárban rohangált, mint egy gyerek.
- Elment az összes eszed?
- Sosem volt neki – morgott Károly.
- Szia Tamás! Ez itt az új tesztvezérlő! Itt vannak az irányítókarok, és tényleg hozzád van szíjazva. Nézd meg, már majdnem olyan mintha tudna repülni, tegnap maratta, hegesztette meg csavarozta a Károlyunk. Ja, és van itt még valami!
Levette a hátáról a fura szerkezetet és Tamás kezébe nyomott egy meglehetősen nehéz dobozt.
- Azt a rohadt... Ez nehéz. Mi ez?
- Két első csapágy a verdádba. Az Erőműnek van egy nagyon hasonló kocsija, aminek mint kiderült a hajtáslánca és az futóműelemei megegyeznek a te modelleddel. A mienket viszont az egyik idénymunkás tavaly eléggé meggyűrte, amikor a szüretkor a már megerjedt mustból többet ivott mint amivel be tudott venni egy kanyart. Úgyhogy jelenleg épp hogy is mondjam... Betegecske. Mármint a kocsi, a munkás csak a pénz miatt fogta a fejét, de már abból is kigyógyult. A járművet leselejteztük, megpróbáltuk alig használt javítandó roncsnak eladni, de tudod milyen halott az autópiac... Még nem adtuk le a romot újrahasznosításra, de az egy nagyon keveset futott gép. Beolvasztani pedig éppen úgy be tudják a te csapágyaidat is... Ha akarod, Károllyal kicseréljük neked. És még kárpitot se kell takarítanod az anyósülésen, átizzadt bugyik után. Ezen kívül van egy nagyipari automata robotporszívónk, amivel a Bölcsőben szoktunk rendet vágni, és még fémforgácsot és 3 centinél kisebb darabokat is simán megeszik. Szóval csak szólj, ha nincs semmi a hangár padlóján amit nem akarod hogy beszívjon, és 3 órára kiírom külsős takarításra, a hatkerekű meg éppen arra fog menni, hogy elvigye a platóján.
- Aranyosan vagytok!
- Ez a legkevesebb. A konzol nélkül leállt volna a Szárny projekt.


Ahogy Eszter a konzol leszállítása után otthon elhelyezkedett a gépe előtt, utánanézett pár dolognak. Végre volt mit csinálnia esténként. Mindössze 7 nap alatt levizsgázott, a légi KRESZ nem volt logikátlan, ő pedig gyorsan tanult. A közösségeket kereste, és mire megvolt a biztosítása és jelentkezett a Szi-Fly-hoz futárnak, már el is adott egy bent ragadt, de új és csillogó Széket egy vele együtt végzett srácnak. Rájött, hogy a régi készletek egy része ugyan elavult számítástechnikát, de még drágább „bútort” használt. Ahogy az évek során egy-egy termékcsalád egyre olcsóbbá vált, úgy spóroltak a gyártók mindenen, amin lehetett. Az új Székek jobb műszaki paraméterekkel ugyan, de kényelmetlenebb jószágok voltak.

Egy név még hiányzott. A legtöbben a sajátjukkal repültek, a biztosításhoz ez szükséges volt, de a többi pilóta felé, illetve kérdés esetén az ügyfelek felé közvetítettek, lehetett egy egyedi nick. Észrevette, hogy a legtöbb futár fiú, és egyelőre egyáltalán nem vágyott rá, hogy kitűnjön a tömegből és arra sem, hogy a sok „éhes makk” disznókat álmodjon, ha egy női nevet lát. Lendvai-Ménesi Eszter így lett EleMéR.

A lány hamar megszerette új hobby-munkáját. Nappal továbbra is a konzolok eladásának szekerét tolta, de új szerelme a város ezer éjszakai fénye, levegőjének lüktető nyüzsgése és a gyors fordulók adrenalinpumpáló izgalma lett. Alig két hónap alatt vált az egyébként kisebb létszámú, de számára több szépséget kínáló éjszakai műszak egyik legmegbízhatóbb pilótájává. Ha belátott egy lakásba, mindig örült neki, ha egy Ménesi konzolból állt fel valaki a vacsorájáért. Közben pedig szép lassan kiürült a raktára, a futártársak és saját maga legnagyobb megelégedésére...