Dávid most először nem nézte végig, ahogy Tamás leszáll. Volt még egy kis elintézni valója, az Erőmű egyik javításokért felelős ütemező szoftvere megbolondult, és össze-vissza kezdett megelőző karbantartásokra figyelmeztetni. Kezdett elege lenni belőle. A programozó gárdával nehezen vergődött zöld ágra, bár maga sem vetette meg a kódolást. A legtöbb szoftverfejlesztő alkalmazott részmunkaidőben vagy szerződéssel tartotta karban a speciálisan a létesítmény igényeire szabott, nemzetközi alapokon nyugvó szoftvereket. Igazi digitális bennszülöttek voltak. Dávid még egyikükkel se találkozott, és néha úgy érezte, mintha valamilyen mesterséges intelligenciával társalogna, pedig állítólag valahol a kábelek mélyén ült egy ember.

- Ha ezek legalább életükben látnák egyszer, hogy mihez írnak programot, lehet hogy másként állnának hozzá  - zsörtölődött.
- Szia, légy szíves csukd be gyorsan az erkélyajtót, nagyon hideg van!
- Úgy látom nincs jó napod, egyébként szia! - válaszolt Tamás.

Megmagyarázhatatlan okokból mindig Dávidnál találkoztak, heti 1-2 alkalommal egy éjszakába nyúló beszélgetésre. Általában Tamás beszélt a munkahelyének legérdekesebb szituációiról adomázgatva, Dávid legtöbbször hallgatott, bár ha Tamás be tudta rajta kapcsolni a megfelelő „gombot”, akkor még ő is szívesen beszélt a karbantartási élményeiről.

- Most nincs kedvem a melóról diskurálni. Viszont mutatok valamit! Igazából amióta leszálltál a teraszomon, motoszkált valami a fejemben. Mostanra kikristályosodott, és kíváncsi vagyok a véleményedre. Azt mondtad, a kopter kényelmetlen mint az állat, nehéz mint a só, de annyira szeretsz repülni, hogy vállalod.
- Igen. Nehéz is vezetni így, hiába bír el viszonylag könnyedén, nagyon észnél kell lenni, ráadásul nem is kényelmes. Észérvek szerint minden ellene szólna, de tudod az az érzés, amikor alászíjazom magam és megemel, fantasztikus.
- Én is szeretem a Kolibriket. Károly utál repülni, de én néha kiülök a „csőrére”, és lebegek egy kicsit. Aztán kapom a csípős megjegyzéseit. De ha az ember madár akar lenni, miért nincsenek inkább szárnyai?

Egy pillanat alatt odébb lökte egy gesztussal a levegőben a problémás, kibelezett karbantartószoftvert, és elővett egy másikat. Egy 3D modellező alkalmazás, amivel akár szabad kézzel is lehetett a levegőbe rajzolni, a gép pedig rögzítette.

- Ööö. Te Dávid, most már biztos nem a rajztehetségedért járok veled dumálni, és sört se ihatok ha repülök. Szóval mi ez? Egy nagyon elcseszett angyal fémszárnyakkal ez pedig egy turista ritka nagy hátizsákkal?
- Kösz hogy cikizel, 5 perc alatt firkáltam. Akartam egy vektoros ábrát, de kénytelen voltam azzal a vacak ütemezővel bíbelődni. A lényeg, hogy a hátizsák és a szárnyas muki ugyanaz, két állapottal. Bebújsz a motorosruhádba, felkapod ezt a hátizsákot, szaladgálsz vele, és ha nem tetszik a járkálás, kinyitod a szárnyakat és huss...
- Hát, fantáziád az van. De...
- Nincs de. Kiszámoltam, meg lehet csinálni. Mármint nem értek annyira az aerodinamikához, de utánanézem a CN-ben pár dolognak. A te koptered gyárilag kb. 65 kiló, igaz?
- Ja. És 120-130 kiló körül van a teherbírásának felső határa.
- De annak folyamatosan tartania kell a súlyod. Egy merevszárnyas gép hatékonyabban „kapaszkodik” a levegőbe. Ha ügyesek vagyunk, akár jóval a fele súly alatt életképes lehet.
- Akkor is elég science fiction. Vagy mitológia. Daidalosz rémlik?
- Nem teljesen az. Egy Yves Rossy nevű tag egy kevesebb mint 2,5 méteres szárnyfesztávolságú, sugárhajtású lélekvesztővel vagy 70 éve már röpködött. Pontosabban alig többet csinált, mint nagyon gyorsan menve nagyon lassan zuhant, de ez most mindegy. Szerintem, de te vagy a szaki, olyan 3-5 méter körül lenne az ideális fesztáv, attól függ, mennyivel akarsz repülni. A szárny kemény dió, de a meghajtás a koptermotorokkal szerintem nem lenne már akkora probléma.
- Egy csomó sokkal veszélytelenebb módja van a repülésnek, ehhez képest az én mutatványom is egy életbiztosításnak tűnik.
- Lásd a szépségét. Ennél magárszerűbben nem lehet a levegőben lenni.
- Ez igaz. De mégis hogy képzeled el pontosabban?
- Van egy kis időd? Megmutatom hogy rajzol egy mérnök ha tényleg... Vedd légyszi vissza a sisakod, meg a ruhát, addig firkálgatok.

2 perc múlva Tamás már néhány kamera előtt mozgott egy keveset. Dávid varázsolt, kézmozdulatokkal vezérelt, egyeneseket húzott, görbéket paraméterezett...

- Ez te vagy - mutatta a 3D modellt a holografikus kivetítőn. - Eddig semmi extra. Most itt ez a szárnyprofil, szépen felfújjuk. Néhány pánt, így... Valahol a CN-ben keresd meg a koptermotor modelljét, ha nem fáradtság.

Tamás úgy lépett be az egészbe, mint amikor egy ügyes szólistának egy jó zenekarnak improvizál. Máris kezdett tetszeni neki.
- A karbantartó file-ok között nekem megvan. Mi kell még?
Elővette a kézi terminálját, és leült a szoba közepére.
- Jó volna egy akku is. Szerintem 4-es méret elég lesz. Azért 3-5-ös jöhet, paraméterezve súlyadatokkal. A motoroknak szintén van?
- Persze. Kikeresem a sisakom és a ruhám is, hogy precízebb legyen a modelled.

Égett a kezük alatt a munka, csillogó szemekkel, gesztikulálva született a modell. Mindketten elkezdtek hinni benne, és felerősödött az alkotás izgalmának lelkesítő gondolata.

- Basszus, de rég volt az az aerodinamika... A súlypontok, a sebességadatok... Szinte biztos hogy instabil lesz az egész az elején, sok szimuláció és kísérletezés lesz vele.

Alig egy félórába telt, mire a vázlat összeállt. A szárnyak nyitható megoldása volt a legnagyobb kihívás.

- Szerintem a KCZ - 60 modell 4 rotorja legyen a „hátizsák” tetején. Azok elvileg négyen 60 kilót emelnek. Gondolom fontos a súly és a méret is - mondta Tamás.
- Oké, de akkor hogy száll fel az ember? Annyi tolóerővel maximum egy magas tetőről tudsz leugrani.
- Minden koptermotor túlvezérelhető. Ez nem tartós szállítási képesség, csak egy rövid időre szóló emelési vagy vészmanőveri lehetőség. Ilyenkor túlárammal akár 3-4x-es, de hosszú másodpercekig legalább kétszeres teljesítmény kérhető le. A legtöbb kopterben van egy kondenzátor, ami nagyon nagy áramot képes kipréselni magából és egy töltőrendszer, ami nem teljes terhelés mellett az akkuból telepumpálja. Maga az áramforrás nem bírná ezt kiszolgálni. Valami ehhez hasonlót kell szerelni ebbe is. Talán egy az egyben átemelhető a KCZ - 60 elektronikája. De lehet hogy abból erősebb kell, a kondenzátorból mindenképp. Ez tehát akár megoldott is lehet. Valószínűleg ha csak felugrassz izomból, már fent fog tartani, de lehet hogy tornáznod se kell. Hívhatjuk ugróműnek, egyelőre jobb nem jut eszembe.
- Legyen. Az elektronikát megoldom, ha megadod a paramétereket. Viszont a szárnyak tervezését át kell vállalnod jórészt. Mennyire konyítasz ehhez a CAD programhoz?
- Rég volt hogy tanultam, és korábbi verziót, de elboldogulok. Élmény lesz újra! Legalább 15 éve nem volt a kezemben merev szárny tulajdonságainak leírása.

Még bütykölték a vonalakat egy darabig, aztán megálltak előtte.

- Te Dávid, mindez szép és jó, de hogy lesz ebből valóság? Még ha kész is lesznek a pontos tervek...
- Egyet se félj míg engem látsz... Meg Károlyt. Főleg. Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy körbevezessünk az Erőműben! - mosolygott Dávid.
- Mikor érsz rá?

Miután elbúcsúztak, Dávid alig tudott elaludni. Órákig forgolódott, fel-felkelt és az erősen elnagyolt, de formát öltött modellt nézegette. Utoljára ilyen izgatott egy új dolog miatt tizenévesen volt, amikor először csókolt meg egy hús-vér lányt, és ez a tapasztalat vetítette elő a további felfedezések lehetőségét.

Három napot kellett várni a találkozóra. Dávid, bár minden pillanatában legszívesebben a tervükön agyalt volna, még mindig a bithuszárokkal kellett veszekedjen, és Tamás is épp elfoglalt volt, bár ő nem nagyon jelentette be, hogy mit csinál. Csak mindig elkérte Dávidtól a módosított terveket, ha haladt valahová.

Ahogy a mérnök szolgálati járművével elhagyták a város határát, és beléptek az Erőmű védőterületére, Tamásnak hirtelen rengeteg kérdeznivalója lett.
- Olvastam róla egy csomót, itt élek és dolgozom mellette, de mégis lenyűgöz. Még sosem jártam hozzá ilyen közel.
- A puszta látványa is bizsergető, mi? Megszoktam az évek során. Iszonyatos mérnöki teljesítmény, pedig messze nem tartozik a legnagyobb reaktorkomplexumok közé. Ezzel együtt Magyarország áramexportőrré vált vele, és a felfuttatott mezőgazdaságával a világtérképen tudott maradni. A budapesti, szegedi és pécsi szerverparkokon kívül ez hazánk legkomolyabb elektronikai létesítménye, és e nélkül azok sem lennének.
- Sosem néztem utána, miért ide épült?
- Több oka van, de itt ugye volt korábban egy hőerőmű. A külszíni fejtés gödreiből kiváló hűtőtavak és vízbázis lett, a hűtőtornyok pedig szintén állnak még, bár csak nyáron használjuk őket, ősztől tavaszig általában Nagykál és a mezőgazdaság a hulladékhőt felveszi. Néhány régi épületet is inkább újrahasznosítottak költséghatékonyságból, ahhoz tervezték hozzá a funkciót. Ráadásul a nyugati országrészt olcsóbb volt Ausztria felől árammal ellátni, és inkább innen észak és kelet felé eladni a felesleget.

Pár perc múlva már ott álltak az erőmű szervizhangárjában, és egy gyors bemutatkozás után Dávid elő is jött a farbával, majd kettejük érdeklődő arckifejezésének kereszttüzében Károly fejvakarását figyelték.

- Hát fiúk, ez kemény dió lesz. Ezt tényleg ti csináltátok?
- Ehem. Én se tudtam, hogy Tamás ennyire kidolgozta az elmúlt napokban, mert titkolózott.

Károly még nem látta ennyire lelkesnek a munkatársát, ahogy egymás gondolatait folytatva magyaráztak a kivetített ábra fölött.

- Dávid, azt hiszem itt az ideje hogy újdonsült barátunknak megmutassuk a műhelyt! -  Pattant fel az idősebb mérnök, akire hamar ráragadt a lelkesedés. Ellentmondást nem tűrően elindult kifelé.

Tamás hirtelen nem tudta mire számítson, amíg át nem mentek az Erőmű egyik roppant melléképületébe. Az öreg gyaloglás közben mesélt:

- Talán tudod, hogy az Erőmű építésekor úgy volt a helyzet, ahogy mindig is. Kevés volt a pénz. Ezért a rendelkezésre álló kihasználható szürkeállományt és a lehetőségeket mérlegelve a minisztériumban azt a bölcs döntést hozták, hogy nem kész elemeket vásárolnak, hanem amit lehet, legyártanak. A 19 reaktorblokk milliónyi apró fém, műanyag és egyéb kompozit elemét, ami nem igényelt túlzóan drága anyagmegmunkálást, a helyszíni gyártással oldottak meg.

Amikor odaértek, egy elegáns, bár kissé büszkeségtől fűtött színpadiassággal nyomta meg a megfelelő gombot:
- Üdv az Erőmű Bölcsőjében!

A hatalmas ajtó kinyílt, és Tamásnak egy pillanatra elakadt a lélegzete. Hatalmas, precíziós számítógép vezérelt marógépek, még hatalmasabb 3D nyomtatók, minden mi szem-szájnak ingere.

- Ez itt áll azóta parlagon?
- Nem egészen. Amikor elkészült az első 3 blokk, az Erőmű már itt termelt árammal építette saját magát, és azóta is minden csereérett elemet amit lehet, itt gyártunk. Bár kevesen tudják, de az összes mezőgazdasági gépünk pótalkatrészei, sőt rendfenntartói és katonai gépek sérült karosszériaelemei is készültek itt. Mint azt tudod, azért is létesült ide az Erőmű, mert Kelet-Szlovákiát és valamelyest Dél-Lengyelországot is ellátja. No meg itt fut a kelet-nyugati vasútvonallal sok helyen nagyjából együtt az elektromos gerinchálózat, ami a régi 400kV-os réz helyett már grafénszálas. Ennek az építésénél, ugyanúgy ahogy az őrtornyokénál szintén ezek a gépek vállalták a főszerepet. A „Bölcső” lengyel barátaink két létesítményben még pár tucat blokk elemeinél is bábáskodott, ami már akkor tervben volt, és különféle nemzetközi egyezmények alapján a beszerzésében nyújtott segítségért folyt az alkatrészkészítés. A berendezések egy részét már akkor használtan vették, néhány kisebb méretű, nagy szilárdságú kompozit anyagokból alkotó 3D printer kivételével mind nagyjából 30-40 éves, de minden szépen működik.
- Leginkább Károly szentélye. Néha be se enged, mondván ő a gépészmérnök, ezek meg valódi gépek - tette hozzá Dávid.

Az előbbi kijelentés címzettje kihúzta magát:
- Ha csináltok egy nagyjából épkézláb tervet, én megvalósítom nektek azt az őrült, gyilkos hátizsákot!
Károlynak valami ősi tűz égett a szemében:
- Végre valami olyat csinálhatok, ami még nem volt! Egész eddig csak toldoztam és foldoztam, maximum kényszer-módosítottam vagy mások által kitalált, már működő gépek alkatrészeit gyártottam. Ez igazi mérnöki munka lesz! Mennyire álltok készen a tervekkel?
- Hát, pár napja kezdtük el. Kéne egy csomó szimuláció, mert ugyan Tamás valamit konyít a repülő szerkezetekhez, lesz még mit kitalálnunk. Ezen kívül valahogy ki kell kísérletezni a vezérlést, hogy készségszinten tudjon működni, ki kell gondolni mi mozgatja a szárnyakat, és hogy férnek el a háton. Van vele munka...

Késő este lett, mire feleszméltek. A három ember olyan hévvel állt neki a tervezésnek, hogy csak azt vették észre, hogy sötét van. Addigra minden fontosabb dologban megegyeztek. A „Szárny”, kezdett „papíron” működőképes formát ölteni. Tamás végül bevallotta, hogy három napja a CN bejegyzéseit és régi tankönyveit bújja, és jelentősen kicombozta szürkeállományát aerodinamikából. Dávid elővette minden programozói tudását, és az Erőmű védőterületének belső használatra kreált, végtelenül pontos meteorológiai szimulációhoz próbálta illeszteni a modelljüket. Ez annyira részletes program volt, hogy ha minden paramétert a valósághoz lehetett volna igazítani, egy tomboló tavaszi viharban ugyanoda esett egy eldobott digitális papírrepülő, mint amit kézzel hajtogatnak. Tökéletes terep egy kis virtuális teszteléshez. Károly anyagszükségletet számolt, precíz alkatrészeket tervezett, Tamástól kért tanácsokat.

Végül mindhárman farkaséhesen és hullafáradtan kullogtak aludni. Károly a hangárban maradt, Dávid hazavitte a barátját és cinkostársát. Eldöntötték, hogy óvatosabbak és megfontoltabbak lesznek, nem mehet rá a munkájuk és a feladataik. Tamás felajánlotta, hogy sérült kopterek javításához félretett működőképes alkatrészekből, vezérlő elektronikákból és motorokból egy platónyit Károly rendelkezésére bocsát, Dávid pedig hozzáférést biztosított neki a szimulációs programhoz és beregisztrált neki egy földi járművet, hogy megközelíthesse a szervizhangárt.

A Szárny tervezésének egyre fokozódó öröme és a nehézségeinek inspirációja mellett nehéz volt felvenniük a napi munkát. Ebben Károly volt a legjózanabb. Amikor a két mániákus már órák óta a programozást és a tervezőszoftvert nyüstölte, időnként egyszerűen kikapcsolta alóluk. Kitalálta, hogy a régóta esedékes szivattyút megrendeli és kicseréli Dáviddal, ami napokig lekötötte őket. Erőfeszítései nélkül a Szi-Fly összezuhant, az Erőmű pedig megállt volna.