1. fejezet

                    Christian

Öles léptekkel haladtam a klub irányába, ahonnan már kilométerekről hallani lehetett a dübörgő basszust. A bejárati ajtón keresztül kiszűrődő neonfények sorra megvilágították a szemközti falakat, különböző alakokat vetítve ezzel a téglákra. Hosszú, embertelen tömeg kígyózott a bejárattól egészen a legközelebbi sarokig, ami kábé kétszáz méterre lehetett.

Mielőtt a járdáról az úttestre léphettem volna, kénytelen voltam két gyors mozdulattal szétnézni. Persze errefelé a forgalom csapnivaló volt – már ami az autósokat jelentette -, de azért sosem árt elég óvatosnak lenni. Előfordult már, hogy néhány csont részeg fazon elütött valakit. Igazából nem mondhatnám, hogy túl sok dolog van ezen a világon, ami különösebben foglalkoztat, de azért a szánalmas életemet nem adnám olyan könnyen.

Amikor a sor elejére értem, megálltam a két méteres biztonsági őr előtt, aki éppen egy srácot faggatott. Mielőtt rám figyelt volna, egy utolsó, mély slukkot szívtam a cigimből, majd a betonra hajítottam és rátapostam. Amikor végre végig mért, biccentett, majd beengedett. Hallottam, ahogy néhányan felháborodnak mögöttem, de valahogy cseppet sem izgatott a dolog.

Tulajdonképpen már törzsvendégnek számítottam a Palma bárban. Azóta ide járunk a haverokkal, mióta betöltöttük a 18-at. A legtöbb ismerősünk ide jár, a tulajt gyerekkorom óta ismerem, és persze ide járnak a legdögösebb csajok is, ami nyilván nem utolsó szempont egy 21 éves srác számára.

Miután leadtam a dzsekim, beléptem az óriási helyiségbe. A legtöbben már javában túl voltak a harmadik pohár italukon, ami teljesen megszokott volt errefelé szombat este. A hatalmas tánctér tömve volt emberekkel, szinte tapintani lehetett a pia és az enyhe izzadtság intenzív keverékét.

Normális esetben a bandával jövök el szórakozni, de a mai este kivételes volt. Egyedül Dylannek, a lakótársamnak engedtem meg, hogy végig nézze, milyen rohadtul szét voltam csúszva egész nap. A fejem lüktetett, a gyomromba mintha egy kőszikla telepedett volna le és morcosabb képet vágtam, mint egy felhergelt oroszlán. Valójában meg se mert szólítani, sőt, még csak rám sem nézett, de amikor leült egy üveg sörrel a TV elé és a meccsre kapcsolt, nyilvánvalóvá vált számomra, mire készül (vagy éppen mire nem) és ragadozó énem rögtön kiéleződött.

- Hé Öreg! Mi a francot csinálsz?

Meglepetten nézett rám a válla fölött és olyan ártatlan képet vágott, mint aki nem is sejti, miért akadtam ki.

- Meccset nézek a TV-ben – mondta olyan nyilvánvalóan, mintha én nem látnám.

- Azt látom, de nem nézheted a meccset ma este – fakadtam ki.

- Miért ne nézhetném a meccset a saját lakásomban, a saját fotelemből szombat este?

Tökéletesen átláttam rajta.

- Talán azért, mert szombat este van és napok óta ezt az estét várod. Tudom, mire megy ki a játék, de nem hagyom, hogy te is belefulladj a nyomorúságomba és a sajnálkozásodba.

A tekintetét szigorúan a képernyőre szegezte. Mindketten tudjuk, hogy fején találtam a szöget és komolyan nem hiszem el, hogy azt gondolta, nem veszem észre, amit művel.

- Dylan Shafer! – idegesen felpattantam a saját fotelemből, és két hosszú lépéssel átszelve a nappalit a távirányítóért kaptam, majd kikapcsoltam a készüléket. – Ne tedd itt nekem a hülyét! Te tudod a legjobban, mennyire rühellem a sajnálkozó köcsögöket, úgyhogy ne akarj az ellenséges oldalra besorozni. Jobban jársz, ha felemeled a szőrös segged és mozgósítod magad!

Néhány másodpercig farkasszemet néztünk, aztán megadta magát és szitkozódva bement a fürdőszobába. Tudtam, mennyire akarja ezt a bulit és akkor sem hagytam volna, hogy itthon maradjon velem, ha fizetnek érte. (Valójában szerettem volna, ha mellettem marad és eltereli a figyelmem az idióta próbálkozásaival, de ezt akkor sem vallottam volna be neki, ha égő parázsra fektetnek.) Én voltam a jéghegy, aki nem engedhette meg magának, hogy bárki is megismerje az emberi oldalát, bár Dylan mindent tudott rólam.

Úgyhogy egy órányi magány és őrlődés után úgy döntöttem, nem maradhatok egyedül a sötét gondolataimmal, ezért írtam Dylannek egy SMS-t, hogy fél óra múlva a bárban leszek. Nem is kell mondanom, mekkora örömhír volt ez számára.

Ezért itt vagyok, és éppen a srácokat pásztáznám a tömegben, amikor Bobby Jenkinsbe, a hely tulajdonosába ütközöm. Apró termetű, kopaszodó, barátságos fickó. Neki köszönhetem, hogy ingyenes bejárásom van a bárba. Mint mindig, most is vigyorogva üdvözöl:

- Szevasz, haver!

- Szevasz Bobby! – veregetem meg a vállát. – Mi újság?

- Semmi extra. Tudod, csak a szokásos viták az asszonnyal. Ma muszáj volt bejönnöm, mert nem bírtam az otthoni légkört.

Bobbynál ez elég gyakori indok volt arra, miért tartózkodik éppen a bárban.

- Jól tetted, haver. Úgy látom, ma elég jó a felhozatal – intek a fejemmel egy csapat viháncoló csaj felé.

- Az biztos, de kettőnk közül nem én vagyok a szingli – kacsintott rám mindent tudóan. Nem csináltam titkot belőle, mennyire vonzott az ellenkező nem. – Nekem ez tabu téma.

- Te tudod, de azért gondold csak át! – egy arasznyival közelebb hajoltam hozzá és olyan halkan mondtam a következő mondatot, hogy éppen hallható legyen a zene mellett. – Tudod, hogy én sosem köpnélek be.

Erre olyan hangosan nevetett fel, hogy a körülöttünk állók mind ránk figyeltek egy pillanatra.

- Erre akár mérget is innék, Christian – mondta olyan vidáman, mintha az égvilágon semmi problémája nem lenne. Örültem, hogy felvidíthattam, de Dylan már biztosan tűkön ülve várja, hogy épségben megjelenjek.

- Na jól van, nekem meg kell keresnem a haverokat. Ma este leiszom magam a sárga földig. Ha csatlakoznál.. - bátorítóan rávigyorgok, de Bobby csak a fejét rázza. – Gyerünk, mondj már igent!

- Nem lehet. Ha nem engesztelem ki Ginát, kénytelen leszek itt élni és hidd el nekem, az nem lenne túl kellemes élmény – fintorog, hiszen nyilván tudja, milyen disznóól van itt zárás után.

- Igazad van – értek egyet, és mielőtt elindulnék, még egy utolsó tanácsra feltartom. – És figyelj csak, Bobby! Ne legyél papucs!

Újra felnevetett és eltűnt a kijárat felé vezető labirintusban.

Nem sokkal később feltűnik egy újabb ismerős. Egy üresfejű bombázó, akit pár hónapja ismertem meg a bárban. Brittany azóta olyan lelkes velem szemben, mióta először smároltunk az ismerkedésünk napján. Aznap este szolgálatkészen kielégítette minden férfias szükségletemet, ami már szokássá vált, de mégsem tudom őt komolyan venni. Soha semmit nem erőltettem rá, egyszerűen csak hülye lettem volna lebeszélni azokról a dolgokról, amiket önként felajánlott.

- Szia, Chris! – néha túlzásba vitte a flörtölést, ugyanis nem ismertem még egy olyan lányt, aki egy egyszerű üdvözlésbe is ennyi szexualitást csempészett volna bele, de hát ő volt Brittany, a környezetemben mindenki csak a cicababát látta benne.

- Helló baby! – üdvözöltem egy elismerő pillantással. Lehet, hogy néha úgy rám tapadt, mint egy pióca, de a teste kimagaslóan sok figyelmet igényelt.

- Jössz velem táncolni?  - kérdezte az arcomba hajolva.

- Persze, csak előbb el kell intéznem valamit. Itt várj meg! - érintettem meg a vállát és elindultam egy csapat sráccal körülvett asztal felé.

Felesleges volt megvárnom a válaszát, hiszen tudtam, pontosan azon a helyen fog várni rám, ahol hagytam. Időközben megtaláltam a többieket is egy pulthoz közeli asztalnál. Dylan pillantott meg először, és megkönnyebbülve állt fel a helyéről, hogy üdvözöljön.

- Minden oké? – súgta gyorsan a fülembe, hogy úgy tűnjön, mintha csak éppen megölelt volna. Hálásan megveregettem a hátát.

- Persze.

Nem hiszem, hogy megelégedett volna a válasszal, de a többiek előtt úgysem erőltette volna a témát. Amikor a két ütődött is észrevett, mindkettejüknek széles vigyorba szaladt a szája. Lehetetlenség volt kitérni a fanatikus fogadtatásuk elől. Persze állandóan szurkáljuk egymást minden apróság miatt, azért mindannyiunkat hiányérzet fog el, ha valaki kimarad a bandából. Eddy és Spencer is érezték, hogy valami nincs rendben velem mostanában, amiért olyan furcsán viselkedtem és nem vettem részt a közös programokban. De senkit sem avatok be a magánéletembe, ha nem muszáj, így egyedül Dylan ismeri az okát szokatlan viselkedésemnek. És nekem néha még ez is sok.

- Hé, na ki van itt? A jó öreg Christi – üdvözölt Spencer egy jókora öklössel. Dylan már valószínűleg felvázolta nekik a nagy visszatérésemet, hogy még csak véletlenül se kérdezősködjenek vagy illessenek gyanakvó pillantásokkal.

- Hülye barom! – vetettem oda neki még mindig vigyorogva. Hasonlóképpen üdvözöltem Eddyt is, aki foltot hagyott a pajzsán, ezért láttam egy kis kíváncsiságot a tekintetében, ami nyíltan megkérdezte, vajon miért is voltam mostanában olyan zárkózott. Szerencsére Dylan nem vette észre, különben kinyírta volna Eddyt.

- Na mi lesz? Leülsz, vagy egész este a seggedet mutogatod a jobbnál jobb nőknek? – kérdezte könnyedén Dylan és örültem, hogy végre felhagy az aggódó báty szerepével. Felkaptam egy mogyorót az asztalról és szórakozottan rágcsálni kezdtem.

- Táncolni megyek Brittanyvel.

Ahogy ezt kimondtam, a srácok huhogni kezdtek és Eddy elfojtott vigyorral a képén megszólalt:

- Tüzes kis csajszi! Azok a formás mellecskék..

- Álmodozz csak, fiam! Te maximum újságokban láthatsz ilyet – rákacsintottam és bekaptam még egy szem mogyorót. – Ti pedig el ne felejtsetek éjfélre haza érni! A pizsi nem vár meg.

- Húzzál már – mondták szinte kórusba.

- Nem kell kétszer mondani! – vetettem oda és felhajtottam egy feles piát az asztalról. Nem is néztem, hogy pontosan mit iszok, de igazából csak az számított, hogy alkohol. Spencer tiltakozni kezdett.

- Hé, az az enyém volt!

- Ahogy mondod! Csak volt – felnevettem és faképnél hagyva őket, benyomakodtam a tömegbe.

Brittany csábító mozdulatokkal jelezte, hogy türelmetlen, miközben felé igyekeztem az izzadt testek között. Elém sietett és megragadta a kezem, mintha csakis az övé lennék, de igazából sosem zavartak az efféle gesztusai. Mindketten tudtuk, hol tart a kapcsolatunk és azt is, hogy ez így is marad. Behúzott a tömeg közepébe és formás testét az enyémhez préselte. Minden egyes porcikám érzékelte a domborulatait, amiket már olyan jól ismertem, mégsem bírtam betelni vele. Pontosan tudta, hogyan csábítson el újra és újra és én mindig beadtam a derekam.

A zene dübörgése a mellkasomban és Brittany mozgása megőrjített. Ez az este is - mint oly sok az utóbbi években – fontos szerepet töltött be az életemben. Az emberek őrjöngése, a barátaim jelenléte, a hangzavar, az alkohol bódító hatása és a nők nyújtotta élvezet elég feltűnőek voltak ahhoz, hogy háttérbe szorítsák a feltörő szorongásaimat. Már elég régóta hagyatkozok rájuk, így megtanultam; képesek kirángatni a sötét gödörből, így nem meglepő, hogy ilyenkor teljesen átadom magam az őrületnek.

Miközben ütemesen mozgunk a zenére, észreveszem, hogy egy dögös barna engem pásztáz a tömegből. Lila bőrszoknyát visel, kék pántos topot és egy dögös fehér csizmát, ami lehetővé teszi, hogy magasabbnak látsszon az átlagnál. Éppen közelebb merészkednék hozzá, amikor Brittany visszaránt és a két kezemet a fenekére teszi. Utálom, ha rátör a birtoklási vágy, de ezúttal nem szólok semmit. Inkább megmarkolom feszes fenekét és feltűnően bámulom a melleit. Szemmel láthatóan nem zavarja a dolog, sőt, amint észreveszi, kacéran rám pillant a szempillái alól.

- Dögös a felsőd – kiabálom túl a zenét és megnyalom a számat.

- Csak a felsőm dögös? – kérdezte megbántottságot színlelve és próbált ártatlan képet vágni. Ehelyett úgy nézett ki, mint egy prosti, aki nem kapott elég borravalót.

- Hm.. Felsőt mondtam? – folytattam az ártatlan játékot. – Igazából cickókat akartam.

Felnevetett, és a vállamba bokszolt.

- Hülye!

Bár valójában imponált neki a „bók”. Minden olyan bók imponált neki, ami a nőies pontjait fényezte.

- Tegnap nem jöttél át Spencerékhez.. – mondta, majd összepréselte a száját. Pontosan tudtam, hova fog kilyukadni ez a beszélgetés. Igazából már amúgy is túl sokat ivott, valószínűleg a buli előtt leitták magukat valami olcsó kocsmában a szokásos baráti társaságával és a szemfestéke is elkenődött, ami csak még tovább rontotta a helyzetet. Egy ilyen csaj csak arra jó, hogy kitöltse a helyet az ágyamban, nem pedig arra, hogy részegen kioktasson.

- Dolgom volt – vetettem oda abban a reményben, hogy leakad a témáról.

- Tényleg? Mi lehetett fontosabb annál, hogy végignézd, ahogy Spencer felgyújtja a konyharuhát grillezés közben?

Az nyilván szórakoztató látvány lehetett, de sokkal fontosabb dolgom is akadt a hülye grillpartijuk helyett. Tulajdonképpen még egy ilyen összejövetelt sem hagytam ki, de a tegnapi más volt.

Brittany egyre idegesítőbbé vált, de mivel kibaszottul szükségem volt a mai estére, csak ennyit mondtam:

- Na, azt tényleg kár volt kihagyni.

- Én megmondtam.. Ugye nem valami csajjal voltál?

És végül győzedelmeskedett a düh, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy magától nem fog leállni. A bomba egyenesen a képébe robbant.

- Ide figyelj, Brittany! Szerintem rohadtul nem vagy a csajom, úgyhogy ne tegyél úgy, mintha rád tartoznának a dolgaim. Te csak egy vagy a sok ribanc közül, akik ebben a bárban vannak és annyiban különbözöl a többségtől, hogy többször megfordulsz az ágyamban, mint az átlag. Szóval vegyél vissza, különben elhúzhatsz a picsába. Nem azért jöttem, hogy a nyafogásodat hallgassam.

Teljesen kiakadtam és faképnél hagytam a tömegben, míg ő mozdulatlanul bámulta a helyet, ahol néhány másodperce álltam. Ő volt az egyetlen olyan személy, aki képes volt pillanatok alatt kihozni a sodromból. Kezdtem ráébredni, hogy talán mindenki jobban járt volna, ha otthon maradok, de még mindig úgy érzem, nincs veszve az este. Veszettül próbálok valami értelmes személyt találni a tömegbe, mivel már egy másik baráti társaság ül annál az asztalnál, ahol korábban a srácok ültek.

Éppen feladnám a keresést és rágyújtanék egy cigire, amikor valaki megrángatja a pólóm. Spencer rögtön egy pohár whiskyt nyom a kezembe és valószínűleg elfelejtette, hogy így is lógok neki egy körrel. Nem volt szükség különösebb győzködésre, így elvettem tőle az italt.

- Merre vannak a többiek? – kérdeztem kiabálva és közben hálás voltam, hogy nem hagyott magamra.

- Én is ezt akartam kérdezni. Kimentem a klotyóra, aztán egyszerűen felszívódtak. A szemetek! – miközben beszélt, mindvégig éreztem alkoholittas leheletét és rájöttem, hogy nekem is pontosan erre van szükségem.

Felhajtottam a piát, majd egy mély levegővétel után Spencre vigyorogtam.

- Spencer! Annyira sápadtnak tűnsz. Azt hiszem, rád férne még egy ital.

Meglepetten bámult rám, aztán mikor leesett neki, mit is mondtam, boldogan előhúzott egy bankjegyet a zsebéből.

- Gyere Chris, meghívlak!

- Szó sem lehet róla! Már két kört így is rám vertél.

- Majd legközelebb! Ma este ünneplünk.

Lázasan gondolkodtam, hátha megfeledkeztem valami fontos eseményről, születésnapról, de Spencer csak megveregette a vállam. Értetlenül bámulhattam rá, mert csak annyit mondott:

- Mindannyian örülünk, hogy újra a régi vagy.

Ledermedtem a szavaitól, mert soha egyikőnk sem beszélt nyíltan a másik lelki állapotáról. Persze tudtam, hogy nem hülyék, de íratlan szabály volt, hogy ne hozzák szóba a mélypontjaimat. Mire magamhoz tértem, már egy bárszéken ült a pultnál és a piáját kortyolgatta. Tudta, mennyire meglepett a dolog, ezért nem sürgetett, csak lazán üldögélt, míg leülepednek a dolgok az agyamban.

Felhúztam magam a mellette lévő bárszékre, és kóstolgatás nélkül, húzóra kiittam a pohár tartalmát. Az enyhe égető érzés a torkomban csak még inkább visszarángatott a jelenbe.

- Ezt nevezem! – mondta, majd egy elismerő bólintás után ő is felhajtotta a piáját.

Mire Eddy visszatalált hozzánk, már jócskán fejünkbe szállt az alkohol és az egész szórakozóhely homályba borult körülöttünk. Kiderült, hogy Dylan valami nővel találkozott a buliban, ami megmagyarázza, miért várta ennyire a ma estét. Kárt volt tagadnom, mennyire zavart, hogy Dylan nem mesélt nekem a csajról, azzal ellentétben, hogy Eddy mennyire jól informált volt. De elhatároztam, hogy nem rágódom ezen. Ha el akarja mondani, akkor úgyis megteszi, ha pedig nem, akkor ne csodálkozzon, ha ezen túl még zárkózottabbá válok.

- Hé, azt nézzétek!

Spencer nyála majd’ kicsordult, annyira bámulta a pultnál álldogáló magányos csajt, aki nem tűnt túl feldobottnak, ahogy egykedvűen kavargatta az italát egy fekete szívószállal. De nem feltétlenül ez volt az oka annak, hogy egyáltalán nem illett ide.

Volt benne valami kimondhatatlan, ami megkülönböztette a többi tyúktól a bárban. Iszonyúan szexi volt abban a vörös, tapadós ruhában, ami kihívóan, mégis szolidan eltakarta a fenekét. Barna, göndör haja a háta közepét cirógatta. Ékszert nem viselt, viszont az a dögös – szintén vörös – tűsarkú mindent elfeledtetett velem. Úgyhogy követtem Spencer példáját és kábán bámultam a csajt, attól függetlenül, hogy normális esetben egyszerűen csak oda sétálok és megszerzem, amit akarok.

- Hamupipőke megérkezett a bálba – nyögte Eddy magán kívül.

- Azt hiszem, szerelmes vagyok – jelentette ki Spencer.

Nevetséges volt, mennyire elvesztették az eszüket, bár én is nehezen türtőztettem magam, ezt be kellett látnom.

- Menj már oda hozzá! – lökte meg hirtelen Ed Spencert.

- Mi van? Menj oda te! Ehhez még nem vagyok elég részeg.

- Hát én sem.

Hihetetlen, hogy ennyire beszariak, ha a nőkről van szó. Bár az őszintét megvallva féltékenységgel töltött volna el, ha valamelyikük megszerzi magának a csajt. Úgyhogy nem tétlenkedhettem tovább.

- Majd én oda megyek – jelentettem ki, mire mindketten felém fordultak.

Hitetlenkedve bámultak, mintha azt próbálnák eldönteni, komolyan beszélek-e. Aztán Spencer hirtelen megvonta a vállát és kinyögte:

- Sok sikert, Öreg! Kösd fel a gatyád!

Felálltam a bárszékről, majd elindultam vörös ruhás istennőnk felé, és az orrom alatt elmotyogtam az egyetlen mondatot, ami a fejemben kavargott:

- Azt hiszem, megtaláltam a ma esti áldozatot.

Más volt, én viszont pontosan ugyanarra akartam használni, mint a többi csajt. Megálltam mögötte és mielőtt megszólítottam volna, vetettem egy utolsó pillantást két buzgó szemtanúmra, akik bátorítóan vigyorogtak rám. Az agyamat kissé eltompította az alkohol, de attól még pontosan átláttam a helyzetet és tudtam, mit akarok.

- Szia, Angyalka!

Ledermedt, amikor a két csípője mellett megfogtam a pultot, ezzel fogságban tartva csinos kis testét. Vártam, mikor néz a szemembe és mosolyodik el, de amit helyette kaptam, nem igazán az a reakció volt, amit megszoktam a nőktől. Megfordult ugyan, de az arckifejezése tartózkodó volt és olyan messze próbált húzódni tőlem, hogy az sem érdekelte, ahogy a pult széle keményen a hátának nyomódik.

- Nem vagyok az angyalkád. Egyébként, szia! – a hangja jeges volt és felháborodott. Nagyon kellett igyekeznem, hogy leplezni tudjam, mennyire elbizonytalanítottak a szavai.

- Ha korábban odajössz hozzám, akkor nem kellett volna ennyit várnod rám – mondtam azzal a féloldalas mosollyal, amit Brittany annyira szexinek tartott.

Felsóhajtott, és még csak véletlenül sem mosolyodott el. Mélybarna szemei szikrákat szórtak felém.

- A barátnőmet várom, aki felszívódott egy magadfajta tuskóval – volt valami vonzó abban, ahogy játszotta az elérhetetlent.

- Tuskó. Ez tetszik. Sosem árt egy kis változatosság. A seggfej már úgyis unalmas – kacsintottam rá és elhatároztam, hogy belemegyek a játékba.

- Én a helyedbe nem lennék büszke erre, de a hozzád hasonlóktól nem is vártam mást – forgatta a szemeit, miközben a fejét ingatta.

- Miért, milyenek a hozzám hasonlók, Angyalka? – őszintén érdekelt a válasza. Kíváncsi voltam, milyennek lát egy idegen. Aki történetesen nem olyan csaj, aki rögtön elolvad, ha ránézek. Nem lehetek mindenkinek az esete, de azért bevallom iszonyúan féltem az elutasítástól. Lelki szemeim előtt megjelent meztelen teste, ahogy a nevemet kiabálva vonaglik alattam.

- Beképzelt seggfejek, akik azt gondolják, bármit elérhetnek egy cuki becenévvel, amit csak azért mondanak, hogy megfektessenek egy csajt. Nem bukok az ilyenekre, szóval kopogtass másik ajtón! – fordult vissza indulatosan a pulthoz, hátat fordítva nekem.

- Csalódtam benned, kimondtad a seggfej szót. Szóval te is olyan vagy, mint a többi – vigyorogtam a göndör hajának, még mindig a pultot markolászva.

- Igazán sajnálom, hogy csalódást okoztam. Azt hiszem, ez örökre kísérteni fog – szűrte a fogai között a szavakat.

-  Ne aggódj, neked elnézem.

- Nem szükséges – vágott vissza reflexből.

Közelebb húzódtam hozzá, hogy egyenesen a fülébe suttogjam a következő szavakat. Meglepett a hajából áradó vanília illat, ami visszafogott volt, mégis lüktetni kezdett az ágyékom.

- Van egy édes kis háziállatom, amit a lakásomban szívesen megmutatok.

Megpördült, ami azt eredményezte, hogy újra felvegye velem a szemkontaktust.

- Honnan veszed, hogy érdekel a háziállatod? – vonta fel kérdőn szépen ívelt szemöldökét.

- Minden csaj szereti az állatokat. Még az olyan vadócok is, mint te! – mondtam olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legnyilvánvalóbb dolga.

Összeszűkült szemmel nézett el a vállam felett. Olyan erővel figyelte azt a pontot a tömegben, hogy kíváncsivá tett, de nem bírtam levenni róla a szemem. Az állával finoman intett és kénytelen voltam követni a pillantását.

- Látod azt a csajt a kurvás csizmában? – a táncoló emberek között állt a fehér csizmás, bőrszoknyás csaj és zavartan bámulta a kis jelenetet. - Talán olyannak kéne mutogatnod a farkad, akit érdekel.

Mire magamhoz tértem a döbbenettől, már a táskáját vette a vállára és kifizette azt a furcsa rózsaszínű löttyöt, ami szinte érintetlenül állt előtte a pulton.

- Sok sikert hozzá! – villantott rám egy hamis mosolyt és úgy ment el mellettem, hogy még csak véletlenül se érjen hozzám.

Odament egy csajhoz – aki minden bizonnyal a barátnője – és le mertem volna fogadni, hogy leszidja, amiért olyan sokáig magára hagyta egy magamfajta vadbarommal. Váltottak néhány szót, aztán a barátnője nyomott egy puszit az arcára, nyilván azért, hogy megbocsásson neki, amitől a csaj szemmel láthatóan megenyhült. Végül kisétáltak a kijáraton anélkül, hogy egy utolsó pillantást vetett volna rám. Én viszont még percek múlva is dermedtem álltam és azt a pontot bámultam, ahol utoljára láttam.

A srácok még akkor is rajtam röhögtek, amikor már boldogan túltettem volna magam a visszautasítás keserű utóízén. Valahányszor eszükbe jutott az eset, eszeveszett röhögésben törtek ki. És akkor még finoman is fogalmaztam, ugyanis az egyik ilyen roham alkalmával Eddy annyira elvetette a sulykot, hogy a nevetéstől szó szerint lefordult a székről. Kezdett betelni a pohár, amikor körülbelül harmadjára hallgattam végig ugyanazt a beszélgetést. Ám most annyiban különbözött a helyzet, hogy (titkolózós) Dylan is kivette a részét a gúnyolódásban, aki most hallotta először a történetet.

- Komolyan azt mondtad a farkadra, hogy a házi állatod? – kérdezte Dylan, miközben kitörölte a könnyeket a szeméből, amik a röhögés hatására keletkeztek.

Vállat vontam.

- Egy filmben hallottam. Jó kis film volt – motyogtam bosszankodva és beleittam a sörömbe.

- Öregem! – kacagott fel Spencer.

Természetesen Eddy sem állhatta meg szó nélkül:

- Talán ő is látta azt a filmet és nem tetszett neki.

Erre még vadabbul nevettek, már amennyire ez egyáltalán lehetséges volt.

Az este hátralevő részében folytattuk az ivászatot és együtt maradtunk. Brittany nem jelentkezett, viszont néhányszor elkaptam a pillantását, ahogy bosszúsan méreget a tömegből. Nyilván megsértettem, de a viselkedése azt sugallja, hogy nem hajlandó lezárni a dolgokat kettőnk között. Hogy őszinte legyek; kezdtem elveszíteni az érdeklődésem iránta, ami gáz, ugyanis nem az a fajta, akit csak úgy le lehet koptatni. Azt hiszem, emiatt még fájni fog a fejem.

De most egészen más dolgokra koncentrálok. A csaj a kurvás csizmában – ahogy házsártos Hamupipőke mondaná -, nemrég csatlakozott a csapatunkhoz. Csodáltam a bátorságáért, amiért egyedül oda mert menni egy csapat hangoskodó részeg pasihoz. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ugyanolyan szajha, mint a többi, mivel nem félt a túlerőben levő férfiaktól, akik akár el is hurcolhatták volna innen. De lényegében csak egy dolog számított. Engem akart.

Ez már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor tánc közbe kinézett magának, csak azóta annyi minden történt, ő pedig folyton háttérbe szorult.

- Az a két lotyó; a táncparketten és a pultnál, kik voltak?

Tessék. Már ő is kezdi a számon kérős dumát. Mi ez a nőknél? Talán valami berögzült hülyeség? Legszívesebben őt is elküldtem volna a picsába, de kefélni akartam és úgy tűnt, ma este ez az utolsó esélyem.

- Ők nem számítanak. Most csakis te számítasz.

És olyan erővel csaptam le rá, hogy először meglepődött, de aztán vadul viszonozta a csókot. Mire végre elértünk idáig, már tényleg forgott velem a világ, de elhatároztam, hogy akarom a csajt, így nem hagyom, hogy a bénaságommal elbasszam az esélyem. A jobb kezemmel végig simítottam a combján és megmarkoltam a fenekét. Erre felnyögött és még közelebb húzódott hozzám. Teljesen begerjedtem, legszívesebben itt helyben letepertem volna, de megpróbáltam visszafogni magam. A helyzet az, hogy ő is hasonlóképpen gondolkodott.

    - Mit szólnál, ha a lakásomban folytatnánk ezt? – suttogta kacéran a fülembe. A válaszom persze egyértelmű volt. Rövid és lényegre törő.

- Menjünk.

A friss levegő elméletileg józanító hatással van a részegekre, de ezt a kijelentést cáfolom. Azt hiszem, az az utolsó pohárka ital már igazán felesleges volt, de mégis mit tehettem volna? Ma este nem akartam gondolkodni, csak a férfiasságomra hagyatkozni. És hogy őszinte legyek, az a vörös ruhás picsa csorbát hagyott az egómon, úgyhogy kénytelen voltam eltűrni, hogy a csizmás maca végig cipeljen az utcán. Elméletileg nekem kellett volna lennem az ő támasztékának, hiszen én vagyok a férfi, de egészen máshogy telt az a kis út a lakásáig. Mindketten próbáltunk abban a hitben élni, hogy jól érzem magam, meg minden, de mindvégig a hányásomat próbáltam visszanyelni.

A következő dolog, amire élesen emlékszem, ahogy az ajtózárral bajlódik. Viháncolva próbálta beleilleszteni a kulcsot a lyukba, én pedig pislogás nélkül az egyik takarosra nyírt tuját bámulom és azon gondolkodtam, hogy a csajnak segítsek, vagy könnyítsek magamon. Aztán ahogy végre kattant a zár, érzéketlenül benyomakodtam a lakásába. Mindenhol sötét volt, de igazság szerint magasról tettem rá, hogy milyen dizájnosan van berendezve. Kellett néhány perc, mire megtaláltam a hálószobát. Inkább essünk túl rajta.

- Nem is akarsz körbenézni? – kérdezte vigyorogva az ajtóból, miközben levetettem magam az ágyra. Még mit nem? Egy romantikus vacsorára ne vigyem el előtte?

- Nem – nyögöm türelmetlenül.

Közelebb merészkedik és elkezdi lehámozni magáról a ruhát. Lassan és érzékien, pontosan úgy, ahogy a filmekben szokás. Talán értékeltem volna, ha nem csont részegen fekszem az ágyában és nem küzdök még mindig a hányingerrel. A fülem zúgott, a gyomrom háborgott. A francba! Már javában álló zászlóval kellene csorgatnom a nyálam, erre ez történik.

- Na, mit gondolsz?

Csak most veszem észre, hogy anyaszült meztelen. Sajnos ez sem hoz lázba különösebben. Komolyan ennyire vak, hogy észre sem veszi, mennyire nem vagyok képbe? Elkezdi lehámozni rólam a cipőm. Csak akkor veszem észre, hogy cipőstül fekszem az ágyába. Nahát, milyen tapintatlan vagyok! Még szerencse, hogy leszarja az egészet. Mély levegőt veszek, és minden megmaradt erőmmel rá koncentrálok.

Amikor a nadrágom szíjával szarakodik, lenyúlok és kicsatolom neki. Hálásan rám vigyorog és felkúszik, hogy jutalomból megnyalja a számat. Ez aztán a kitüntetés! Visszaereszkedik és letolja a nadrágom. Én végig a plafont bámulom és próbálok valami nagyon erotikusra gondolni. Nagy nehézségek árán lehámozza rólam a zoknimmal együtt, majd megragadja a pólóm és ülő helyzetbe ránt. Pontosan oda ereszkedik, ahol a merevedésemnek kéne lennie és áthúzza a pólóm a fejemen. Most már én is majdnem pucér vagyok, leszámítva a fekete bokszert, ami még rajtam maradt.

- Örülök, hogy itt vagy.

- Én meg annak örülnék, ha végre benned lehetnék.

Valószínűleg valami csábító szövegnek fogta fel, amit mondtam, de valójában érzéketlenség volt tőlem. Vagy tíz percig smároltunk ugyanabban a pózban, míg végre újra nekilátott a dolgának. Lekerült az az átkozott bokszer is. Na végre! Csakhogy volt egy kis bökkenő. A farkam olyan ernyedt állapotban volt, mint még soha. Talán gúnyolódott velem, ugyanis totál szánalmasnak éreztem magam. Reméltem, hogy a csaj nem tart impotensnek. Ha ezt elmondja valakinek, a hírnevemnek annyi.

Látszólag meglepődött, sőt már kevésbé lelkesedett az ötletért, hogy felhozzon engem ide, de talán ő is feledni akart. Vagy egyszerűen csak férfira volt szüksége. Úgy tűnik, rossz emberre pazarolta a csáberejét.

Lehet, hogy rosszul hallottam, de mintha lemondóan sóhajtott volna, bár nem voltam biztos benne, ugyanis a fejembe visszatért az őrült dobolás. Talán fel kellene adnom és haza mennem, de alighanem az utcára sem jutnék ki ilyen állapotban. Már biztos vagyok benne, hogy kudarcot vallottam.

A nyelve éppen lesújtott testem legérzékenyebb pontjára, amikor váratlanul megszólalt bennem valami. Talán a hasam korgott vagy a torkom, fogalmam sincs, de tudhattam volna, hogy ez egy figyelmeztető jel volt. Mert az utórengés, ami a korgást követte, nem nyújtott túl szép látványt. Sikerült (majdnem) időben lelógatni a fejem az ágyról, így a hányás (nagy része) a szőnyegre ment. Bassza meg! Nem lennék itt, amikor ezt takarítja. Égett a pofám, mert túl messzire mentem. Ha jobban belegondolok, figyelmeztethettem volna a csajt. Mi van, ha olyan ideges lesz, hogy leharapja a szerszámom? Szerencsére sokkot kapott, úgyhogy minden oké. A másik jó hír pedig, hogy a gyomrom végre megkönnyebbült. Győzelem!

A csaj torkaszakadtából visítani kezdett. Pedig nem tűnt házisárkánynak, de azt hiszem, kihoztam belőle.

- Te hülye fasz!

Olyan gyorsan pattant le rólam és húzott ki a szobából, hogy bottal üthettem a nyomát. Amikor visszatért, már volt rajta valami rongy és próbálta feltakarítani a mocskomat. Közben olyan választékos jelzőkkel illetett, hogy neki is járt volna valami jutalom. Ami pedig engem illet, a lehető leggyorsabban felszívódtam volna, ha képes vagyok rá.

- Segít-sek? – Na jó, ezt nem két szótagban akartam elmondani.

- Már eleget segítettél! Hogy lehetsz ekkora seggfej? Én odadobtam volna magam neked, erre ezt csinálod? Ethannek igaza volt. Semmit sem ér a külső, ha nincs teljesítmény.

Ki a tököm az az Ethan?

- Nyilván nem bírsz így haza menni, úgyhogy jobban jársz, ha azonnal becsukod szépen a szemed és befogod a szád! Reggel pedig feltakarítod a mocskodat, aztán eltakarodsz a lakásomból..

Már alig hallottam, amit mondott, mert miután sikerült megállítanom a forgó szobát, végre elaludtam.

Az első dolog, ami reggel magamhoz térít, nem más, mint a fejfájás. Nem is egy egyszerű fejfájás, hanem valami kínzó, embertelen valami, ami a fejemben dörömböl. A következő tény, amivel kénytelen vagyok szembe nézni, hogy még ha akarnék, akkor sem lehetnék ennél meztelenebb. Fogalmam sincs, hol vannak a ruháim, sőt, igazából azt sem tudom, melyik földrészen vagyok, amikor hirtelen beugrik. A csizmás maca. A fenébe!

Beugrik a kép, ahogy kétségbeesetten próbál valamit kezdeni alvó házi állatommal, de az makacsul henyél tovább. Ennyit arról, milyen klassz estét hozok össze magamnak. Legközelebb kénytelen leszek megismerkedni a mérték szóval.

Nagy nehezen összeszedem magam és felülök az ágyon. A lábam a szőnyeghez érve valami hideg és nedves cucchoz ér. Eszembe jut, hogy telibe okádtam és rájövök, hogy az ágyára is jutott belőle egy kevés. Bűzlöttem és a tény, hogy esetleg a saját hányásomban aludtam, nem könnyítette meg a dolgokat. Olyan gyorsan le kellett lépnem, amennyire csak tudtam. Magamra kapkodtam a ruháimat – utólag feltűnt, hogy a pólómat kifordítva vettem fel –, majd a fülemet szorosan az ajtóhoz nyomtam hangok után kutatva. Semmi kedvem a reggeli prédikációhoz és takarítani sem vagyok hajlandó, szóval igyekszem elkerülni a csajt. Amikor úgy tűnik, tiszta a levegő, kiosonok a szobából.

Jó volt a megérzésem, hiszen a csaj még javában aludt. A kanapén. Az ágya helyett. Mert azt elfoglalta egy részeg fazon, aki összehányta a szobáját. Hurrá.

Ahogy végignéztem rajta, már cseppet sem találtam vonzónak a kócos hajával és szétfolyó sminkjével, bár talán nem voltam olyan helyzetben, hogy ítélkezzek felette. Elosontam a jól ismert csizmája mellett és végre kijutottam az ajtón. Pedig már épp elképzeltem, ahogy közel hajolok hozzá, ő meg hirtelen megragadja a nyakam, mint valami horrorfilmben, és amúgy is elég nagy adrenalin löketet adott ez a kis reggeli magánakcióm, úgyhogy önelégülten sóhajtok fel. Örülök, hogy végre szabad vagyok, és magam mögött tudhatom ezt az éjszakát, mert még egyszer biztosan nem csinálnám végig.

Szerencsére képbe vagyok az utcákat illetően, így tudom, hogy nem lakom túl messze innen. Amúgy is rám fér egy kis séta, hogy kiszellőztethessem magam, és hogy felkészüljek Dylan hegyi beszédjére. Jut eszembe, Dylan is elmehet a búsba, amiért nekem nem mesélt a titkos találkozójáról a titkos csajjal. Általában az az első, hogy nekem mondja el a dolgait és a tudat, hogy Eddy hamarabb tudott róla, mint én, felbosszantott.

Fogalmam sincs, mennyit gyalogoltam vagy hogy mennyi az idő, mivel a mobilomat a szobámban hagytam, karórát pedig nem hordok, de örültem, mikor megláttam az ismerős épületet, amelyben már két éve béreljük a lakást. Dylan néha egy idegesítő fasz, de valójában olyan nekem, mint egy báty. Mindent tud rólam, olyan dolgokat is, amelyekről nem beszélek szívesen, szóval nála jobb lakótársat keresve sem találhatnék. Azért költöztünk ide, hogy új életet kezdjünk és mindent tiszta lappal indíthassunk. Bár néha úgy érzem, ennél emberibb életet is választhattam volna magamnak, ha már az újrakezdésről beszélünk.

Ahogy belépek a lakásba, rögtön megcsap az erős rántotta szag, ami nem éppen az, amire most vágyom. Újra felkavarodik a gyomrom, ha az ételre gondolok. Mégis egyenesen a konyhába indulok, hogy megihassam a napi koffein adagomat, mielőtt bármit is kezdenék magammal.

- A kávéd a konyhában van, a pulton! – Dylan hangja enyhén visszhangzott, tehát feltételeztem, hogy a fürdőben tartózkodik.

- Kösz – motyogtam, bár tudtam, hogy úgyse hallja meg. Pontosan ez az, amit a leginkább bírok benne. Hogy akkor is tudja, mit akarok, amikor meg sem szólalok.

A kávémat kortyolgattam, amikor besétált egy szál törölközőbe, amit a derekára csavart. Lazán helyet foglalt a velem szemben lévő székre és elmélyülten bámult. Ennek nem lesz jó vége.

- Van valami az arcomon? – kérdezem, csakhogy rámutassak, mennyire idegesítő, amit csinál.

- Nincs. Viszont úgy nézel ki, mint aki épp most mászott ki a föld alól.

- Nem elég a kávé, most még bókolsz is. Ez a reggel igazán felülmúlja az elvárásaimat – bólintok elismerően.

- Az enyéimet sajnos nem – vágja rá szúrós szemmel. Erről eszembe jut a tegnapi Hamupipőke. Úgy tűnik, mindenkinek baja van velem.

Néhány percig kínos csöndben ültünk, míg újra meg nem szólalt.

- Milyen volt az éjszakád?

Ez az utolsó dolog a világon, amiről most beszélni akarok, úgyhogy itt az ideje, hogy ő is bűnhődjön.

- Na és neked?

- Egész jól éreztem magam – láttam, hogy egy tizedmásodpercre elfordítja a tekintetét. Egyértelmű jele annak, hogy valamit titkol. Most meg vagy, Dylan Shafer.

- Nem a hangulatról beszélek. Hanem arról a titokzatos csajról, akivel találkoztál.

- Milyen csajról? – kérdezte ártatlanul egy kis meglepődöttséggel a hangjában.

- Áhh, szóval Eddy méltó arra, hogy elmeséld neki, én viszont nem – újabbat kortyoltam a kávémból. - Értem én.

- Mollyra gondolsz?

- Fogalmam sincs. Hiszen én semmiről sem tudok – mondtam, szándékosan nyomatékosítva az „én” szót.

- Jaj, Chris, ne csináld már! Elmondtam volna, de még úgy éreztem, nem jött el az ideje – mentegetőzött és tudtam, hogy most pocsékul érzi magát miatta. Nem is baj, hiszen megérdemli.

- Aha - ennél épeszűbb válaszra nem telt tőlem.

- Ednek csak azért mondtam el, mert nem bírt lekopni. Még a vécére is elkísért, pedig szándékosan azért húztam az időt, hogy megunja és megkeressen téged vagy Spencert, de folyton koslatott utánam. Aztán végül benyögtem, hogy találkozóm van egy lánnyal, mire csak pislogott és mentegetőzött, aztán végre elhúzta a csíkot.

Magam elé képzeltem a jelenetet és nagyon kellett igyekeznem, hogy visszafojtsak egy vigyort. Tegyük fel, hogy elfogadom a magyarázatot. Megenyhültem és már nem éreztem szükségesnek, hogy tovább duzzogjak.

- Na és mennyire komoly a dolog?

- Egyre komolyabb. Azt hiszem, tegnap este óta hivatalosan is egy pár vagyunk – mondja Dylan óvatosan, de látom, mennyire izgatott lett a témától.

- Gratulálok. Azért remélem értesítesz, mielőtt kölyköket csinálnátok.

Erre felszabadultan nevetni kezd. Még a kávém is beleremeg.

- Feltétlenül – kacsint rám. És ő is magához veszi a saját kávéját.

- Mióta ismered? – kérdeztem.

- Három hónapja – vágja rá gondolkodás nélkül. Nagyon úgy tűnik, hogy a csaj fontos neki.

- Volt cuki ismerkedés is, meg minden? – húzom az agyát, de valójában érdekel a válasz.

- Az M&M-ben találkoztunk először. Reggel meló előtt beültem reggelizni, és amikor indulni készültem, véletlenül rám borította a kávéját. Képzelheted, mennyire bepipultam. Aztán amikor megláttam az arcát, azt is elfelejtettem, ki vagyok. Gyönyörű lány. Teljesen elvarázsolt – nyögi álmodozó képpel.

- Teljesen elvarázsolt? Mi vagy te, tündér keresztanya?  - horkantok fel.

- Csak féltékeny vagy, amiért nekem jobb is akad egy szexmacánál.

- Nekem ne siránkozz, ha elhagy egy gazdag paliért! – vetem oda felháborodva.

Talán ezzel szíven ütöttem. Néha annyira bunkó tudok lenni, hogy egy képzeletbeli ütéssel figyelmeztetnem kell magam, mennyire elszállt velem a ló. Különösen, ha Dylanről van szó.

- Na látod, ezért nem beszéltem róla! Tudtam, hogy te úgysem értenéd meg – feláll az asztaltól és a mosogatóba teszi a kávés bögréjét. – Tudod mi a te bajod? Az, hogy félsz!

Meg se várta, hogy megfontolhassam a kérdést. Visszaül az asztalhoz és rám mered.

- Ugyan mitől félnék? – kérdezem lazán, de igazából nem akarok a félelmeimről beszélni.

- Figyelj, tudom, hogy ami történt, teljesen padlóra küldött. De egyszer muszáj lesz összekaparnod magad. Tudod, hogy én mindig melletted álltam és ez így is marad – mély levegőt vesz, a szívem a torkomban dobog. – Nem menekülhetsz egész életedben a kötődés elől és nem áshatod bele magad a piába és a szexbe. Szükséged van valakire, aki figyel rád és fogja a kezed, amikor arra van szükséged. Én mindig itt leszek neked, de az nem ugyanaz. Látom, ahogy győzködöd magad és a környezeted, hogy mennyire boldog vagy, de tudom, hogy ez hazugság. A francba, Christian! Állj meg a lejtőn és próbálj meg keresni valakit, aki megért..

A székem fülsüketítő nyikorgással szántja fel a követ, ahogy felpattanok az asztaltól. Megfogom a saját bögrém és a mosogató fölé hajolva vizet engedek rá. Ahhoz képest, hogy milyen trehány vagyok, és hogy rendszerint Dylanre hárul ez a feladat, most olyan szorgosan végzem a feladatom, mint még soha a két év alatt. Úgy érzem, hogy a beszélgetésnek itt kell véget érnie. Amikor végzek, hagyom, hogy kicsepegjen belőle a felesleges víz.

- Elmegyek zuhanyozni – motyogom az orrom alatt. Dylan elállja az utam.

- Tenni fogok valamit azért, hogy megváltozzon a véleményed az életről. És nem kell a beleegyezésed – mondja olyan komolysággal a hangjában, ami megrémiszt.

Végre félreáll az útból és hagyja, hogy kimenjek a konyhából. Utam egyenesen a fürdőbe vezet.

- Ja, és a pólód ki van fordítva! – kiabálja utánam.

A zuhany alatt végre fellélegezhetek. Csak remélni tudom, hogy Dylan nem koslat utánam és hogy ad néhány percnyi magányt. Amit öt perccel ezelőtt a fejemhez vágott, mind igaz volt. Amikor az utolsó embert is elveszítettem, akire felnéztem, és aki törődött velem, elvesztettem a boldogságba vetett hitem – mindazt, ami még megmaradt. Egyedül Dylan állt mellettem életem legnehezebb időszakában és ezért örökre hálás leszek neki. Csakhogy sosem voltam valami jó abban, hogy kifejezzem a hálámat, vagy hogy egyáltalán érzelmeket mutassak bárki felé. Abban a minutumban, ahogy összeszedtem magam a tragédia után, beültem egy kocsmába és seggrészegre ittam magam, azután pedig fogtam egy csajt, aki elég hülye volt, hogy szóba álljon egy magamfajta szétcsúszott alakkal és megdugtam. A pillanatnyi öröm elnyomta a fájdalmam. És akkor döbbentem rá, hogy ha hajszolom az élet apró örömeit, akkor enyhíthetek a sebeimen. Mindenki máshogy dolgozza fel az élet nehézségeit. Hát nekem ez a megoldás maradt.

Az olyan estéken, amikor ébren fekszem az ágyamban, gyakran eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne valaki olyan mellett feküdni, akinek igazán fontos vagyok. Aki álmosan rám mosolyogna, aztán a vállamra hajtaná a fejét és álomba zuhanna ahelyett, hogy alkoholittas lehelettel a fülembe suttogná, mennyire kíván.

De mindig gyűlölöm magam, ha ilyen lehetetlen szarságok járnak a fejemben. Ugyanis a tény, hogy a csalódás veszélyének tegyem ki magam, visszaránt a valóságba. Bármennyire is szomjazom a törődést, nem élnék túl még egy veszteséget..