Bejelentkezés

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Amatőr Írók Klubja

Egyedül

12 éve | N. Sýmur | 7 hozzászólás

Süvít a szél, az eső megint szakad...

A buszváró tele, arctalan, szürke, zsúfolt emberek...

Olvasztó nyarak, fagyasztó telek

De én mindig egyformán szenvedek,

Hiába a hulló levelek, s a múló idő,

mely egy sebemet se gyógyítja be

Hazugság, rágalom, még mindig vérzik...

a mellettem álló emberek miért nem érzik?

Távolba merednek, zenét hallgatnak,

És sosem szólnak, mindig csak hallgatnak -

Elég ebből az ordító csendből!

Elég ebből a mindenható rendből!

Megjött a busz.

Megállok egy unalmas kis sarokban,

ahova nem ér el a plafonlámpák fénye...

Félhomály, tolongás... mind a Volán erénye,

de én most örülök, a homály eltakar, belep,

s nem zavar, ha végig folyik egy-két-pár könnycsepp

az arcomon... mellettem hangos zaj,

az üveget felszántja egy park fája...

a mennyezeti lámpák tompa ibolyája

a szívemet püföli, hiába ezer szerzetes imája,

egyszer mégis véget ér a dal...

Hiába a tánc, hiába a zene,

ha az ember kedvét megette a fene,

Hiába az idő, tér, és hiába az élet,

ha már úgyis ki van mondva az ítélet,

Miért ez az örökös, szürke suhanás?

A végén úgyse marad már más,

mint az ember, egyedül...

Robog a busz és robog a minden,

de csak a kerék forog, én

nem jutok sehova innen,

s a két abroncs csak a szívemet töri,

ízzé-porrá, béke s por rá,

eltört, elromlott, a fiók mélyére,

s be ne merészkedj mégegyszer az éjébe...

Megállunk.

Leszállok, utolsóként. Üres tér centruma.

A busz tudhatja, hogy az utolsó nap dátuma

most jön el - mint sietős úrinő

vágtázva körbeszalad, csikorog a kerülő

kavicsa - s a járat, az utolsó, hunyorít, otthagy,

kívül-belül hidegen, hogy megöljön a néma fagy

s a néma kérdés: hol vagy? hol vagy?

Nem emlékszem, az életem

talán egy orbitális véletlen,

De fáj minden nyaram és telem,

a pokolból jön a szerelem -

forró, s a vasvillája a szívemet döfi át...

s megírja az utolsó nap dátumát.

Elég volt. Eldobom mindenem,

mindent itt hagyok

áldozati jégszoborrá fagyok

Egyedül... egyedül vagyok.

Címkék: symur

Kapcsolódó hírek:

Hát, igen

Kedves Naplóm! (Játékra fel!)

A mélypont (Játékra fel!)

Non est currentis (Játékra fel!)

Kommentáld!

Hozzászólások

. . üzente 12 éve

Általában nem tetszenek azok a versek, amiknek kicsit összevisszás, szabadabb a ritmusuk. Ez most kivétel volt, nagyon tetszett!

Válasz

Tövisi Eszter üzente 12 éve

Egyszavas hozzászólást írok: tyűha... :) Ez milyen hülye szó, akkor inkább így: azta. :)))

Válasz

G. P. Smith üzente 12 éve

A többiek előttem már elmondtak mindent, amit lehet. Ismét tetszett.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Szomorú, kiábrándult hangulatú vers. Nekem nagyon tetszett, hogy a valóságról írsz, szerintem sokan éreznek így sokszor.

Válasz

Balogh Zoltan üzente 12 éve

Majd versed kiolvaszt,
mert olvasva ragyog!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Szép, szép, de milyenek azok a "zsúfolt emberek"? :-)
Egyébként tényleg tetszik, bírom a fogalmazásodat, a stílusodat, és ezt a félig lázadó, félig lemondó hangulatot. Nem is tudom, mit mondhatnék még. Valahol ilyen a férfisors, mint amit ábrázolsz. Kemény, küzdelmes, néha reménytelennek tűnő, de a buszra minden nap fel kell szállni, és menni kell, bármerre is visz.

Válasz

N. Sýmur üzente 12 éve

Elolvastam még egyszer, sosincs véleményem a saját versemről, szerintem borzalmas :) na de jöhetnek a kommentek

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben