Jó húsz éve voltunk már szomszédok, jó szomszédok.Közös volt udvarunk , közös volt pincénk, sőt sportszeretetünk is közös volt.Meghitt jóbarátság, kölcsönös tisztelet  jellemezte kapcsolatunkat. Eleinte a labdát rúgtuk a gyerekekkel kirándulni mentünk együtt, és ahogy teltek az évek és fogyott az erő váltottuk a sportokat , elöbb ping-pongra majd, sakkra. Sakkozás közben  fesztelenül beszélgettünk, a világ dolgairól, és a politikai helyzetről. Ez utóbbi abból állt, hogy elmeséltük egymásnak , hogyan fogyatkoznak a magyar vezetők  cégeinknél.És persze nem mulasztottuk el megállapitani hogy mindezért ki a hibás. Mindezeket , csak úgy félszájjal, suttogva mondogattuk egymásnak, hogy előbb -utóbb  változni kell ennek az egész rohadt rendszernek , mert ez már nem türhető , nem tolerálható tovább, mert egyszer már ki kell pukkania , ennek a visszafejlődésre itélt vörös kommunista léggömbnek, és el kell fujja a szél az egész hazugság lavinát , és ki kell derüljön az ég, mert a sötétség után a világosságnak kell jönnie, éppen úgy mint eső után a napfénynek . És ez nem lehet csak a természetre igaz.

         Egyszerű paraszti ésszel reménykedtünk , hogy egyszer  a kommunizmus , döcögő, pöfögő, füstölgő vonata ki ér a sötét alagutból , a fényre , felrobban és semmivé válik, elenyész. De az elmélkedésen túl sohasem jutottunk. Bizonyára meghaladta képességeinket! És nem csak a mienket.

         A nyolcvanas évek második felében, szomszédom feleségestől gyorstalpaló német tanfolyamra kezdett járni, és egyre többször kapacitált , hogy beszéljek vele németül. Úgyanezt tette fiammal is aki akkor már német iskolába járt , és egyáltalán nem okozott neki  gondot , sőt élvezte , hogy ő a szomszéd bácsit németül tanitja.Eleinte nem tudtam mire vélni a dolgot, ezért arra gondoltam , hogy biztos a munkájához van szüksége némi nyelvismeretere. Felhivtam figyelmét , hogy  igy ötven körül, már nem olyan könnyü a nyelvtanulás, minden alap nélkül. De figyembe kellett vennem azt is  hogy szomszédom akaratereje határtalan, céltudatos és kitartó.Olyan ember aki nem ismer lehetetlent . Irodai munkáján túl , bármit megcsinál, legyen az kőmüves, ács, vagy lakatos munka.

         Egy idő után a Kálvária templomba kezdtek járni, a német misére.Így teltek hetek hónapok , és nekem az volt az érzésem , hogy szomszédom el is akar, meg nem is akar valamit elmondani , csak valami ismeretlen okból , valami miatt. késlelteti azt, talán azért , mert a dolog még nem ért meg a közlésre, de az is megfordulta fejembe , hogy az én érzéseim csalnak. Pedig nem csaltak . Egy szombat esti duma és sakk parti alkalmából , már látni lehetett szomszédomon , hogy valami kikivánkozik belőle. Előbb hosszan hallgatott , majd mély lélegzetet vett és kimondta :-- Mi kivándorolunk Németországba! Ha magamnak nem is, de a családomnak biztos jót teszek. Sokan gondolkodtak így akkoriban , ezért nem is nagyon lepődtem meg. Ő viszont kérdően nézett rám , arra várt , hogy megerősitsem szándékában , vagy eltántoritsam tőle. Semmi nem jutott eszembe, csak valami közhelyfélét tudtam mondani , valami olyasmit , hogy senkinek sincs jogába beleszólni a mások döntésébe, és mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.

          A továbbiakban meg viccel próbáltam elütni, a szerintem minden ok nélkül fellépő kinos, feszült hangulatot. Legfenneb többet nem versz  meg sakkban, és én sem verlek laposra ping-pongban.

          Amikor a hivatalos papirokat kezdte intézni--a kivándorlást illetően--azonnal kirugták a pártból és az irodából,  fizikai állományba helyezték. Emiatt nem bánkódott komolyabban , annál inkább , hogy megkell válljon barátaitól , bútoraitól , könyveitől. Becsületére legyen mondva , hogy könyveiből--jelképes áron ,nekem is juttatott.

          Eljött az indulás napja, házunk előtt egy konténer állt meg.Szomszédasszonyom  megkért , hogy segitenék nekik bepakolni. Szomorú rakodás volt ez, alig szóltunk egymáshoz, csak a legfontosabb dolgokkról beszéltünk, a pakolással kapcsolatban.

          Felpakoltunk mindent. A konténer félig volt.

          Szomszédasszonyom tekintete elborult, szemei könnyekkel teltek meg és sirva csak ennyit mondott :Ötven év munkája öröme, bánata van ebbe a félig rakott konténerben--és bevonult az üres , puszta hideg lakásba.

          Öt év múltán látogattak meg bennünket, csak jót és szépet meséltek, ám amikor távoztak és búcsúztunk, szemük fájdalmas könnyekkel teltek meg , amint az ócska  fakapura visszanéztek.