Csibész végnapjai

          Elmúlt már tizenkét éves, és mindig hiven ellátta feladatát. Aki neki nem volt szimpatikus,  azt ugatással és fogvicsoritással,  messze szalajtotta. Ezen tetteit csak a ház körül bizonyitotta, mert amikor kimentünk az utcára vagy horgászni mentünk, akkor kezes báránnyá vált és senkit meg nem sértett volna. A vadász ösztöne is rendben volt, pontosan tudta mi  az ő feladata  és  mi nem az. Egy alkalommal ,amikor a  Szamosközeli szántó földön vadnyulat mutattam neki - előbb kérdően rám nézet, majd mondta volna - ha tudott volna beszélni - hogy az ő dolga nem az élő nyúl megfogása , hanem csak a már lelőtt nyulat kell a gazdinak odavinni, és a lába elé letenni. Tudomásul vettem- hogy neki van igaza.

         De azt sem hallgathatom el , hogy idős korára nagyon érzékeny lett,  mindenért megsértődött, és elvonult a házikójába , és nem volt hajlandó senkivel sem "szóba állni", hosszú órákig.

         Rám is nagyon megharagudott egyszer. Késő ősz volt, én már nem fürödtem , de ő még mindig szivesen megmártózott a Szamos vizében. Lehetőleg pontosan ott ahol horgásztam, vagy ahol ahorgászni akartam. Ugyanis, olyan is előfordult, hogy hamarabb ért le a vizhez mint én, és mire én leértem már alaposan felkavarta a vizet a kiszemelt helyen.

         Egy ilyen  alkalommal amikor már a második horgászhelyemet is "tönkretette"- haragra gerjedtem.  Keményen összesszidtam. Rámnézett mélybarna, majdnem fekete szemével majd gyakran visszavisszanézve elsomfordált. Mivel, hogy ez nem volt egyedi eset, nem csináltam nagy dolgot belőle , még egy kicsit örültem is hogy nyugodtan horgászhatok.

          Közben eljött az est, hüvös szél kezdett fújdogálni, és idejét láttam annak , hogy készülődjek hazafelé. Egyre gyakrabban néztem jobbra balra, arra várva , hogy valahonnan előbujjon , mint azt már máskor is számtalanszor megtette. Most viszont füttyentgetésem ellenére sem bújt elő sehonnan. Félteni nem féltettem mert az idők folyamaán számtalanszor megjártuk azt az utat és biztos voltam benne, hogy előbb -utóbb hazatalál. Mikor láttam , hogy sehogysem akar előkerülni felpattantam a kerékpáromra és hazaindultam. Hazaérkezésemkor, legnagyobb meglepetésemre , már otthon volt, és kajánul leskelődött kifelé a házából. Megnyugodtam, hiszen vele minden rendben volt, csak akkor kaptam észbe, amikor a feleségem leckéztetni kezdett , hogy mit csinálok , hol voltam , hogy ő már inditani akarta a gyerekeket utánam, mert már mindent eltudott képzelni - minden rosszat, mivelhogy a kutya legalább két órája már otthon volt.Elmeséltem a történetet és elcsitúltak a kedélyek. Csibész még mindig kárörvendően, de farkát csóválva hallgatta végig az elbeszélésemet - a vele kapcsolatos  történetről.

            Év végére Csibész állapota rosszabra fordult, Orvoshoz vittük. A doktor laboratóriumi vizsgálatot írt elő. A vizsgálat eredménye lesujtó volt. Halálos daganatot fedeztek fel nála.Nem volt szivünk elaltatni. Gyógyszeres kezelést kapott, fájdalmai enyhültek , de már soha nem volt olyan vidám , olyan játékos, mint akár az elmúlt nyáron. Gyakran nézett ránk bánatos szemével mintha  mondani akart volna  valamit , valami olyasmit , hogy ő ki akar már lépni ebből a földi életből. Egyre erősebb fájdalmak gyötörték, nehezitették az életét. Rossz volt szembenézni vele, mert csak úgy sugárzott belőle az elviselhetetlen fájdalom. 

             Februárban, Mátyás napján sétálni mentem vele. A szokott utvonalon mentünk. Egy kis parkban megfetrengőzött a hóban, és nem volt hajlandó tovább menni. Viszafordult. egész uton kereste a tekintetemet, és nekem nagyon nehezemre esett szembe nézni vele. Ez délelőtt volt - szikrázott a nap és olvadni kezdett a hó. Csibésznek délután nagy fájdalmai voltak fájdalmában nyüszitett, és mindig el akart bujni. Csak nagy nehezen tudtuk kiszedni a házikójából. Kocsibaraktuk és elvittüka z orvoshoz. Rövid vizsgálat után az orvos kijelentette,  nincs tovább halogatás  - elkell altatni! Belegyezésünket adtuk. Az injeció beadása után még egyszer ránkemelte  láthatóan elboruló tekintetét.

              Azon a délutánon senki nem szólt senkihez mert ha valaki megszólalt akkor az egész család siratni kezdte Csibészt.Sok éve már ennek - de emlékeinkben a mai napig élénken él.