Na, hát ez jó! – csattant fel így, csak úgy magában. – Hogy el lettem ütve, most akkor kellhetek majd fel a földről. Aztán magyarázkodás, ki volt a hibás, meg mért ilyen meg olyan volt a helyzet. Ez szép! Mondhatom! Csak menni fog vele az idő, és ennyivel, annyival is kevesebbet lehetek a gyerekekkel. Persze ha nem lett bennem túl nagy kár okozva! Bár az is lehet, nekem kell majd csöngetnem, mert teljesen totálkárra törtem az autót. Azt már a sofőrt is úgy kellett kivágni a kocsiból. És a hibás sofőrt életmentő műtéteken keresztül tudják csak megtartani, azt engem vesznek majd elő. Mért kellett ilyen csúnyán összetörnöm azt az autót? Kérdezik majd tőlem. – Így mulattatta magát,. Közben egy újabb kürtszót hallott. Elszórva érkeztek. De ez megint közelebbről jött. – Hoppá! Lehet, valami errefelé tart, és néha nyomja a dudát időközben?  De ha mentő lenne, az a szirénáit használná. Nem, pedig kürtölne. Ha ha! Ja! Álmában meg csönget egy picit! Na de akkor az viszont gáz. Mert egyre csak közeledik. Én meg még csak nem is érzem a testem, nem ám hogy a környezetemből nem veszek semmit a hangokon kívül! – Ezzel megint felhúzta magát. – És mi van, ha ez azért van így, mert eltört a gerincem és lebénultam? Ajjaj! Az a sok segítőkész ember! Azt most futnak majd ide hozzám és elkezdenek húzni-vonni! Meg a lábaimat külön pakolják a törzsemtől! Azt annyira segítenek majd, hogy a még menthető mozgásképességet teljesen eltörlik. Mert közben a gerincemben futó idegek el lesznek nyírva. Na, aztán jön a teljes tehetetlenség. Tolókocsi meg miegymás! – Ennél a résznél hallott meg egy dudaszót. Azt nem vette észre, ez még közelebbről érkezett, mint az előzőek. Pedig ha figyelt volna, észrevette volna a különbséget az utolsó és az eddig hallottak közt. De teljesen belefeledkezett a gondolataiba.

- Ne! Ne! Neee! – ordította torka szakadtából Tag. Tisztában volt vele, csak gondolkozni tud, de talán valami hang csak kijön a torkán. Még így is, hogy nem érzi, valami csak kijön belőle. – Ne nyúljanak hozzám! Senki ne mozdítson meg! Jaj, Istenem! Remélem, van köztük legalább egy értelmes is, és az nem engedi, hogy mozgassanak! Nem fogja hagyni, hogy a közelembe jöjjenek. Remélem, az ugrik majd ide hamar, és tart távol mindenkit. – Annyira fel volt spannolva gondolataiban, hogy a most érkezett hang teljesen megrémisztette. Úgy érezte elakadt belé a lélegzete. Amit amúgy sem tudott. Mert nem tapasztalta azt. Úgy érezte, nem tud gondolkodni tovább. Mert ez a hang nem dudaszó volt. Nem egy gépjármű kürtjének a figyelmeztető hangja volt. – Nem. Nem! Ez nem lehet. – jöttek nagyon lassan egymásután a szavak belsejében. Nyugodt kényelmességgel érkező gondolatai még is zaklatottak voltak. Kimért, jól megfontolt szavak. Olyanok, mint az utolsó útjukra menők szavai. Higgadtak, kiegyensúlyozottak, melyek mondani valója igen nehéz. Melyeknek tartama igen nagy terhet hordoz, és mély, bölcs hozzászólást, igazságot valamivel kapcsolatban. – Ezt nem hiszem el! Ez egy gép volt, ami csipog. – Csip. Az újabb hang. És ebből a csipogásból tudta, valami műszer, vagy egyéb kisebb-nagyobb elektromos szerkezet az, ami így csipog. Csip! És ez az volt. Mikor teljesen ráeszmélt, jól hallja, akkor döbbent csak meg igazán. – Már valahol vagyok. Nem az utcán heverek. Csak, mert itt nem használnak ilyen, vagy ilyesmit a dokik. Csak a defibrillátort, de az fájna. Az nagyon-nagyon rossz érzés lenne. De hát én nem haltam meg, mert itt csipog mellettem valahol az! Vagy az is lehet, a mentőben vagyok már? Azért szóltak a kürtök? Csak nem érzek semmit! És most száguldoznak velem a kórházba? – Majdnem elsírta magát, mikor végig gondolta, ma már nem lesz játszás a fiával. Se lányait nem rághatja össze, mint ahogy szokta volt tenni rendszeresen azelőtt. És a középső lánya nem fog rendszeresen oda bújni hozzá mindenkor. - Ma elmarad az ilyen összebújás! És ha nem csak ma? Ha már soha nem dögönyözhetem meg őket? Ha már soha többet nem tudom használni a kezem? Lehet, nincsenek is már kezeim? Lehet, nem megmenthetőek már, és végleg elvesztek! – Csak a gyerekeit sajnálta nagyon. A munkája és megélhetése, a gyerekeinek küldött anyagi dolgok már nem is jutottak eszébe.