Beígért jutalom

Az öreg minden nap elsőként érkezett, és elfoglalta a legkényelmesebb füles fotelt. Micsoda önzés, mondták a többiek, akik egyszer sem próbálhatták ki, milyen fölemelő érzés, amikor a fejüket egy fülhöz támaszthatják. Hét még ha kettőnek! Sajnos ez egyszerre nem lehetséges. Mindig megfogadták: Holnap előbb érkezem! Aztán persze minden közbejött, például buszkimaradás, sűrű elnézések az óramutató irányában, kétoldali lustaság, és hasonlók. Az öreg már ott trónolt a füles fotelben, és zárásig nem is lehetett kirobbantani.

És ha csak trónolt volna, de mesélt is, a gyerekkoráról, amikor még minden szép volt és tökéletes. Különben az emlékezettel nagyon kell vigyázni, mert nincs az a szörnyűség, ami sok év elteltével ne szépülne meg, ha úgy akarja a jó öreg Mnemoszüné. Ronthat is persze a hajdani szépségeken, ám azt ritkán meséljük el nyilvánosan.

Az öreg éppen ott tartott, hogy még csak hét éves volt, és pontosan tudta, hogy a világ tele van tündérekkel. Mint az köztudomású, a tündér kicsi, aranyhajú, varázspálcája van, és lepkék húzzák a hintóját, vagy ő maga repül lepkeszárnyakon. Nem mindig rokonszenvesek. Néha gyerekeket lopnak, és ott hagyják helyettük a maguk beteges vagy félresikerült porontyait, elapasztják a tehenek tejét, vagy olyan szorosra húzzák a ló kötőfékjét, hogy a szegény pára majdnem megfullad. Ezeket csínytevéseknek szokás nevezni, nehogy a tündérek megsértődjenek, és még gonoszabb dolgokat is kipróbáljanak. Ez azonban nem a hétéves kisfiúk dolga. A hétévesek, amennyiben egyáltalán hisznek a tündérekben, megmaradnak a viktoriánus változat mellett. A lepkeszárnyú hölgyek nagy gombákon üldögélnek, törpékkel társalognak, és főleg száz évesnél régebbi mesekönyvekben fordulnak elő.

Megvesztegethető népség: ajándékokért cserébe szívesen varázsolnak. Amikor az öreg még Béluska volt, és nemcsak simán hé maga, vagy hallja kend, mindig letört egy kis darabkát a csokoládéjából, vagy egy kis süteményt rejtett el a bokrok alatt, hogy ezzel is segítsen az éhező tündéreken. Alkalmasint a bokor alatt végezte a nemszeretem spenót vagy grízes tészta is, de erről most nem beszélünk.

Tündéretető Béluska egyszer súlyosan megbetegedett, a halálán volt. Ez a bejelentés egyáltalán nem rendítette meg a nyugdíjas klub tagjaiból álló közönséget. 70-80 év is eltelt azóta, és egészen nyilvánvaló, hogy a köhögéssel súlyosbított nátha nem volt halálos. Persze nagyon kellemetlen tud lenni, és senki sem kételkedett, amikor az öreg megosztotta velük a páratlanul értékes információt, miszerint nem tudott elaludni, mert fájt a feje. Vagy azért fájt a feje, mert nem tudott elaludni, ennyi év után ez már nem világos. Tény, hogy a fejfájás és az álmatlanság gyakran együtt járnak, mint a csalódás és az első lottószelvény. Az öreg hosszasan elidőzött azon a rendkívüli helyzeten, amelyben a fejfájás, nátha és köhögés együtt fordulnak elő, és a kedves klubtársak is boldogan fejtették ki a véleményüket. Csapkay bácsi elismerte, hogy neki is voltak efféle élményei, Csizmadia úr nagy derültséget kellett, amikor a Fagifort összekeverte a Flóraszepttel, és mindenki Ottókáha úgy vélte, nincs jobb a mézes pálinkánál. Az még a gyereknek se árt, csak nem szabad túlzásba vinni. Maximum két deci, hogy maradjon az agyonhajszolt apukának is.

A klub hölgytagjai nem háborodtak fel, mert oda se figyeltek. Szaporán csattogtatták a kötőtűiket. Ember nem hord manapság kézzel kötött pulóvert, de a nyugdíjas akkor is megköti, mert csak. Jó lesz az majd a farkasordító hidegben, a radiátor mellett.

Örömmel jelenthetem, hogy az öreg, a szörnyű fájdalmak ellenére, mégiscsak elaludt, mert Béluska ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy az ablak felé forduljon, és ott állt a párkányon egy tündér, arasznyi magasságban, lepkeszárnyasan. Intett a pici kezével: Gyere csak ki, te buta gyerek – mire Béluska magára kapkodta a kabátját, belebújt a cipőjébe, és kibattyogott az udvarra. A tündérke még mindig ott állt az ablakpárkányon, és most megszólalt azon a csilingelő üveghangon, ami egészen úgy hangzott, mint amikor egy labda, tisztára véletlenül, magától betöri az ablakot:

Légy jó hozzánk, és megjutalmazunk.

Béluska körülnézett, hol van itt a légy, de egyet sem látott. Csak az anyja loholt utána, sokkal kócosabban, mint amilyen kétségbeesetten, hogy a halálos beteget visszaparancsolja az ágyba.

Sajnos a későbbi eseményeket a füles fotel kisajátítója nem a kellő részletességgel mondta el. Kurtán, szinte kedvetlenül említette meg, hogy azóta csak a kamionparkolóban látott tündéreket, ők azonban csak a török sofőrökkel üzleteltek. A többiek nagy egyetértésben bólogattak. Rasszista népség! Pedig a törökök mennyit keménykednek velük, különösen a valutájuk nagyon kemény. Csend lett, de éppen csak annyi, hogy elmerenghessenek, hogy is volt, amikor ezek a tündérek számítottak a legfontosabbaknak az életükben. Mindenki Ottókája tudni akarta, mi lett a beígért jutalommal. Az öreg lehunyta a szemét, mint mindenki, aki meg akarja látni a végtelenül távoli jövőt.

Még semmi, felelte vonakodva, de minden reggel arra gondolok, hátha ez lesz az a nap.