Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy részekre szedem a prológust is, hogy olvashatóbb állapotban legyen. További kellemes olvasást!

Olvasás előtt tanácsos megismerkedni a nem e világi nevekkel (balra) és kiejtésükkel (jobbra):

Alzeiron – Álzéjrun

Atroenix – Etrűniksz

Darannos – Darannosz (vagy Dáránnosz)

Dniwrien – Néjrüen

Dréonia – Dréjonyja

Dréon – Dréjon

Eldreona – u.a.

Eldreon – u.a.

Etarianus – Étárjanusz

Exator – Ekzátor

Geldryenn – Geldrüen

Ilderona (=fény istennője) – Ilderóna vagy Ilderónáh (keményen ejtett h-val a végén)

Ilderonia (=Ilderona által teremtett világ) – Ilderónja

Kletoria – Klétorja

Klexor-Klekszor

Letarion (sziget) – Letárijon

Letharius – Letáriusz

Lodérius – Lodérjusz

Manderyon – Mándérüon

Mitrix – Mitriksz

Nesorus – Nizórusz

Pryexor – Prüjekszor

Qatyeren – Kvatüéren

Sethorius – Szedóriusz

Teirammur – Térámmúr (az á-t röviden ejtjük)

Tharémius – Tárémjusz

Traemius – Trémiusz(ae=é)

Trienorix – Triénoriksz

Trisalia – Trizálja

Trisalion – trizálion (eredetileg trisaliai lenne, de azt kiejtve kicsit sok lenne a j hang egymás mögött, úgyhogy megváltoztatták)

Tyerra – Tüjérrá(h)

Wazoria – u.a.

Wazorius – Wazoriusz

Wenderius – Wendérjusz

Werglanius – Werglániusz

Zateria – Zátéria (az á-t röviden ejtjük)

Zaterius – Zátériusz (az á-t röviden ejtjük)

Prológus: A dréoniai leány (1. rész)

Mint minden nagy hősnek, az enyémnek is akkor ragyogott csillaga a legfényesebben, mikor a gonosz fájó sötétje hullt Ilderonia varázslatos világára. Ilderona, a Fények Anyja, a fény istennője teremtette meg e világot, hol hét évezreden, kilenc évszázadon s még hét évtizeden át óvta, vigyázta gyermekeit. Ő békét teremtett, hol háború dúlt, ám a szeretet, igazság és szabadság korának (bár évezredekig tartott) most eljött fájó, keserű alkonya. Minden az egyesült emberiség hazájában kezdődött.

Trisalia hajdan egyet jelentett az emberiség becses s virágzó birodalmával, hol mindig győzött a jó a gonosz felett, hol a zsarnokokat a nép igaz hősei taszították le trónjukról, hol évezredek óta egységben az erő. Tharémius volt első királya e nemzetnek. Négy zsarnok fejedelemre mért vereséget, birtokaikat a magáéhoz csatolta, szolgáikat maga mellé állította, így az emberek egy nemzetben egyesültek. E nemzet a szereteté, békéé, erkölcsé és gazdagságé volt. Becses halandó hírében járt az ember, noha nem Tharémius népe volt az egyetlen.

Trisalia délen egy kicsiny országot ölelt át: Dréoniát, a sárkányok otthonát. Nemsokára barátságot kötött az emberiség a sárkányok (nem kevésbé becsületes) népével. Hogy a megköttetett szövetségért járó háláját kifejezze, Trisalia nemzete egy hatalmas s pompázatos várossal, Kletoriával ajándékozta meg Dréonia azelőtt barlangokban élő lakóit. Több ezer ember szakadt el Trisaliától, s a határon túlra költözött, hol nomád életmódot folytatott, hogy közelebb kerüljön hőn szeretett barátaihoz: a sárkányokhoz. Nyolcezer esztendő múlt el a világ teremtése óta, amikor mindez megváltozott.

A sárkányok királya véres hadjáratot indított a Dréonia peremvidékén élő nomádok ellen, s pusztító hadainak élén ötből három falujukat égette porrá. E mészárlásnak hamar híre ment, ahogy a falvak vezetői Trisalia nemzetéhez fordultak. Remélték, hogy a népes és gazdag ország rettentő hadereje megóvja majd a határon túli nomádokat Exator érthetetlen haragjától.

Zaterius volt ekkor Trisalia királya, de minden tekintélye s hatalma Nesorus kezében nyugodott. Nesorus főtanácsnok volt (a király legfőbb tanácsadója s „jobb keze”). Sokan emberi mivoltát sem hitték, olyannyira elvetemült gazember hírében járt, Zaterius mégis vakon bízott főtanácsnokában. Az ő javaslatára üzent hadat Exatornak a trisalion király, s indította útnak Trisalia gigászi seregeit, hogy azok legyenek a nomádok segedelmére.

Azóta néhány nap telt el csupán, s hírnökök indultak útnak, hogy háborúba hívjanak minden harcképes trisalion férfit. A király parancsa szerint kellett cselekednie mindannak, ki megkapta a futárok üzenetét. Ki a parancsot megtagadta, arra Trisalia bíráinak halálos ítélete várt.

Milliók indultak meg Dréonia felé, csak néhány százan tértek vissza, Trisalia mégsem hagyott fel a vérfürdőkbe torkolló küzdelmekkel. Hatalmas embertömegek indultak útnak újra meg újra, hogy a nomádok védelmében tengernyi vérükkel áztassák Dréonia háborútól gyötört peremvidékét.

Parancsot kaptak a nagy becsben tartott kapitányok is. Ők egy fokozattal lejjebb helyezkedtek el, mint a tábornokok. Ők vezették a zászlóaljakat, míg az utóbb említett tisztek újra meg újra kudarcba fúló haditerveket szövögettek, és sátraikban bujkáltak a harcok közepette.

Darannos egyike volt a kapitányoknak. Vitéz harcos és kiváló vezér hírében járt. Barna szemeiben az ifjú vitézek lángja nem aludt ki még, pedig már a harmincadik esztendejét is maga mögött hagyta. Darannost testén néhány büszkén viselt sebhely emlékeztette a múltra, a dicső múltra, mikor zsiványokra vadászott, mikor ártatlanokat óvott meg a gaztévőktől. Édes volt akkor minden küzdelem, minden győzelem, s édes minden emlék, de a kapitány most hiába indul rohamra az elsők közt, dicsőségre nem lel e kíméletlen vérfürdőben. Katonáit tűz emészti, vagy épp karmok hasítják át hős szívüket. Hiába foglalják el az ellenséges harcálláspontot hatalmas áldozatok árán, azt másnap újra elvesztik, s harmadnap kezdődik minden elölről.

A borzalmas küzdelem hetekig, hónapokig, évekig tartott. A katonák az istenekhez imádkoztak, hogy kegyelmezzenek, de a háború vadul vicsorgó szörnyeteg, nem ismer kegyelmet. Ezrek vesztek oda az első napokban, százezrek követték őket a második hónapban, a négy elmúló esztendő pedig több millió katona életét követelte, s ez még csak a kezdet. Nagyobb véráldozatot kívánt e háború, mint azt bárki is gondolta volna. Senki sem remélt győzelmet, még Darannos is csak a gyors halálban reménykedett.

Négyévi véres, ámde eredménytelen küzdelem után végül magához hívatta a kapitányt tábornoka, Wenderius, s új feladattal látta el Darannost. Wenderius nem csak tábornokként, de a főváros, Tharémius bírájaként s Werglanius félreeső falvának kormányzójaként is szolgálta hazáját.

Díszes páncéljában tiszteletet, alázatot követelt, noha ő csak keveseket méltatott annak megadására. Ráncos arcát hegek torzították, hosszú ősz haja már csak hátul oly sűrű, mint ifjúkorában, s két szeme kék, akár az ég, de nem árad belőlük más, csak rideg gyűlölet.

E szempár találkozott Darannos szelíd, sötétbarna szemeinek párosával, mikor a kapitány belépett a tábornok sátrába. Darannos tisztelgett, majd a tőle elvárt odafigyeléssel hallgatta végig Wenderius mondandóját.

– Kapitány, ma is remekül küzdött. A maga hiányában seregünk bizony sokat veszít páratlan erejéből, de most kénytelen leszek új feladattal ellátni önt. Bizonyára emlékszik még a közeli nomád falura, hisz elhaladtunk mellette néhány hónappal ezelőtt. Most az a hír járja, hogy a sárkányok támadása fenyegeti. Menjen oda katonáival, s menekítse Trisaliába az ottaniakat! Ha sor kerülne a sárkányok támadására, verjék vissza őket mindenáron! Értette, kapitány? – szólt hidegen Wenderius.

– Igen, uram – felelte Darannos.

– Rendben. Most vigye katonáit, s terelje a nomádokat Trisalia határain belülre! Lelépni! – utasította a kapitányt a tábornok.

– Értettem – tisztelgett Darannos ismét, majd elhagyta a sátort.

Nyeregbe is szállt hamar, s útnak indult az említett falu felé. Hetvenezer harcosa követte. A trisalion lovak patái vészjóslón dobogtak a hófödte ösvényen, mely a nomádok utolsó menedékéhez vezetett. A negyedik falu a múlt éjjel esett áldozatul a sárkányoknak, így már csak ez az egy maradt. Asszonyok, gyermekek és öregek élete forgott kockán. Dicső dolog volna megmenteni őket, így Darannos tán büszke lehet majd a mai napon szerzett sebeire, ha idejében eléri a falut. Szerencsére jól tudta, merre kell mennie. Vágtatott fehér lován a cél felé, míg mögötte nem sokkal hetvenezer lovas harcosa robogott.

Folyt. köv.