A konyhába ment, ahol halomban állt a piszkos edény. Feltűrte az inge ujját s nekilátott mosogatni. Pár perc múlva megjelent a nővére, Faye. Szép nő volt, magas, fekete hajú, kék szemű, az édesanyjuk mása. De csak külsőre hasonlított rá, jegyezte meg magában Tess. Belülről semmi sem volt benne Helen kedvességéből, nagy szívéből. Önző volt és csak saját maga érdekelte. New York egyik legmenőbb divatlapjának volt a főszerkesztője, a családjával jóformán csak telefonon tartotta a kapcsolatot. Mikor felhívták, hogy az anyjuk kórházban van, kelletlenül utazott oda, mondván neki nincs felesleges dolgokra ideje. Aztán mikor éjjel Helen eltávozott, ő is teljesen összetört. De sokáig mégsem búsult, már másnap visszautazott New Yorkba és csak a temetésre ment vissza Huntsville-be. Azóta is a telefonjára volt gyógyulva, s mint a világ legfontosabb üzletasszonya járkált a házban. Tess tudta, hogy nem fog sokáig maradni. Sosem tette.

- Este visszamegyek – jelentette ki köntörfalazás nélkül.

- Faye, - fordult felé Tess és megtörölte a mosogatástól vizes kezét. – Nem teheted, mikor a család széthullóban van. Nézz rá apára! Szüksége van ránk.

- Sajnálom, hugi. De nekem van fontosabb dolgom is, mint azt a vén bolondot ajnározni, aki nem lát túl az önsajnálaton.

Theresa azt hitte, rosszul hall. Ennyire nem ismeri a nővérét? Ennyire kegyetlen volna?

- Az a „vén bolond” az apánk, aki felnevelt minket. Akinek mindent köszönhetünk – kezdte, bár tudta, hogy valószínűleg a szavai nem fognak célt érni. – Elvesztette a társát, akivel leélte a fél életét. Az a dolgunk, hogy itt legyünk és segítsünk neki.

- Neked mindegy, hisz neked nincs saját életed San Franciscóban. A te óráid akárki megtarthatja, doktornő. Az én munkámat viszont senki sem tudja helyettem megcsinálni.

- Oh, bocsáss meg – hajbókolt gúnyosan Tess. – mindig elfelejtem, hogy én csak egy egyetemi tanárnőcske vagyok, aki semmilyen fontos munkát nem végez. Mindig az én dolgom, hogy feladjak mindent, és ha bármi gond van, itthon legyek.

- Nem én mondtam – kacsintott Faye.

- Hogy tudsz ilyen lenni? – kiabálta Tess. – Meghalt az anyánk és ez is hidegen hagy? Valaki megölte őt, Faye! Hát nem érted?

- De igen, Tessa, pontosan értem – sóhajtotta s egy pillanatra őszintének tűnt. – Én ebből ki akarok maradni. Bármiben is volt bent anya, nem akarok róla tudni. Szerintem nem véletlenül ölték meg! Az utóbbi időben, mint valami megszállott kutakodott a múlt után a levéltárban.

- Történész volt, és könyvet írt a város alapításáról. Ezt a munkát máshogy aligha lehet elvégezni.

- Mondj, amit akarsz. Higgy, amit akarsz. Van itt valami, amiről senki sem beszél. Olvasd el az orvosi jelentést. Valahányszor belenézek, rágondolok, a hideg futkos a hátamon. Ha neked ez kell, hát maradj, de én lelépek.