Apró hősök

Egy kis faluban tanított Ukrajnában, a harcok alatt a front egészen közel került az iskolához. Mivel a tanítókat is kivitték a frontra, az iskola úgy működött mint hajdanában, az alsósokat az igazgató tanította, az összes felsős pedig hozzá tartozott. Szíve szerint ő is a frontra vágyott, de erre a minimális oktatói létszámra szükség volt, őt választották, így maradt otthon a gyerekekkel. Mindössze negyvennyolc felsős volt,könnyen boldogult velük, a stratégia pedig az volt hogy ha hallatszott az ágyúdörgés a tanulóknak otthon kellett maradni, ha nem, be kellett menni az iskolába.

A tanár úr azt forgatta a fejében, hogy valahogy ő is eljut a frontra. Jutott eszébe számtalan gondolat, de olyan megoldást keresett, ami nagyjából törvényes, nem akarta börtönben végezni. Először felderített, mivel ő is tartalékos főhadnagy volt nem esett nehezére eligazodni katonai berkekben. Kérdezősködései nyomán kiderült hogy már 11 önkéntes század működik, ezeket zömében zsoldosok alkotják. Volt régebbről egy nyílt parancsa, örült hogy még megvan, némi szkenneléssel, lefedéssel csinált néhány új nyílt parancsot. Egyet kitöltött, amely a 12. önkéntes századról szólt, és utasította a raktárt hogy szereljék fel az új alakulatot, az aláírás még Sztrugonov tábornoktól volt, aki már más beosztásban volt, de ezt kevesen tudták a seregben. Már csak egy kéttonnás Gaz66-ot kellett szereznie platós változatban, ilyenekkel szerelték fel az önkénteseket. A sereg jármű elosztójában talált is leadottakat, az egyikre rámutatva közölte hogy az az övék volt, csak valaki meglovasította. Másnap igazolta a rendszámot egy nyílt paranccsal, így már kocsija is volt. Beöltözött a tartalékosként kapott főhadnagyi egyenruhájába és megjelent a kocsival a központi hadianyag raktárban, közölte hogy az új alakulat felszerelését vételezi. A raktárparancsnok ügybuzgó volt, telefonon felhívta a hadtáp főnököt. Az éppen el volt foglalva a tervezéssel, tudta hogy eddig tizenegy század létesült, logikusnak tünt hogy a tizenkettedik következik, rábólintott, kiadhatja a felszerelést.

Kapott negyvenöt felszerelést egyenruháktól a fegyverekig, lőszerrel együtt. Az ott dolgozók fel is málházták a szerzett kocsira, a tanár úr főhadnagyként elhajtott vele. Otthon a következő napra osztálykirándulást hirdetett a közeli erdőbe mennek, ott is főznek, mindenki hozzon valamit az ételhez. Másnap negyvenhatan jelentek meg az iskolába, az egyik vézna gyerekre ránézett és megállapította hogy beteg,menjen haza és kúráltassa magát. A maradék negyvenötöt egy tisztásra vezette, ahol már ott állt a teherautó a felszereléssel. Lelkesítő beszédet tartott, melynek végén közölte, hogy a kevésbé bátrak, akik nem merik vállalni a harcot, még hazamehetnek. Senki nem jelentkezett, mindenki védeni akarta a hazát. Beöltöztek a felszerelésbe, egészen rövid kiképzést tartott a fegyverekből, szerencsére könnyű fegyvereket kaptak, mind Uzi volt. Megindultak a front irányába, valódi csapatban alakzatként. Jelentkezett az ukrán parancsnokságon, szerencsére nem vették alaposan szemügyre az ifjú csapatot és beosztották a jobb szárnyra őket elég hosszú védelmi szakaszon. Az oroszok is észlelték, hogy friss erő érkezett a szárnyra, csillogtak a vadi új egyenruhák. A kiküldött felderítők egy fogollyal tértek vissza, aki egy hetedik osztályos tanuló volt, és beszámolt arról hogy a többi is fiatalkorú. Szerencséjükre az orosz zászlóaljparancsnok nem lövetett feléjük, inkább a középső frontszakaszon támadott, és amikor visszaszorították az ukrán erőket, a szárnyon lévő gyerekeket bekerítették. Egy mesterlövész elintézte a főhadnagy-tanár urat, a többi gyerek belátta tarthatatlan helyzetüket, letették a fegyvert. A negyvenöt gyereket elfogták, nem keresgélték hogy ki hova való, egyszerűen átszállították őket egy orosz nevelőotthonba Moszkva mellé, majd ők kiderítik ki hol lakik és oda toloncolják őket.

Az eset mégis kiszivárgott, a nyugati ujságok feltupírozták az adatokat és azt állították, hogy a gyerekeket egyszerűen elrabolták az oroszok. Amikor kiderült hogy visszaadják őket, az eset elvesztette hír értékét, már senkit nem érdekelt az orosz „gaztett”.