Amatőrök vagyunk

           - 6. -

Szegény Tibor. Nem elég, hogy Sándor, aljas módon elárulta őket, de még a három talpú sárkány közelében sem járnak. A küldetésre kapott 1 nap, pedig hamarosan véget ér. Ugyanis már dél múlt.  Most bizony nem lennék hőseink helyében. Még nem is sejtik, mi vár rájuk, ha magukhoz térnek. Jujj, kihagytam volna valamit? Kómában vannak! Félreértés ne essék, nem abban a kómában, amiről mindenki beszél, hanem egy elhagyatott kis szigeten, amit a földrajz órákon, még az atlaszban sem találni. Koma, a kicsiny sziget, a varázs barlang mögött húzódott.
 Tehát ott tartottam, Tibor és társai, a gonosz Kate Pilloy fogságába estek, ami nem tartott túl sokáig, mivel jött néhány szárnyas lény és kiszabadították hőseinket. Kiderült, hogy ezek a lényeg, igazából zombik. Így hát, kár is volt megnyitni a hatodik részt elolvasásra, mert most bizony Horváth Tibor és társai, hamarosan zombi ebéddé válik. Véget ért a történet, köszönjük hogy velünk tartottatok.

Majdneeeeeem! Majdnem bevettétek, szinte éreztem azokat a kétségbe esett tekinteteket a monitoron, mintha azt mondtátok volna: Nemááááá! Most tényleg? Na ez neeee! Aztán már rándult is az ujjatok, egy igen verejtékes kritika írására mi? Na jól kiszórakoztam magam, fogjunk is hozzá a hatodik résznek.
A mély kábulat, nem tartotta sokáig fogva Tibort, aki nem sokára, kellemes hangokra lesz figyelmes.
 - Te szerinted él még ez a faszi?
 - Honnan tudjam, úgy nézek én ki mint egy ember?
 - Jolvanna, csak érted, úgy néz ki mint mi, de mégse hasonlít ránk!
 - Talán mert ő is Emdár! Csak lerágták a szárnyait!
 - Lerágták? Miket beszélsz, itt nincsenek zombik, ez Kóma!
Tibor, lassan kinyitotta a szemeit majd az előtte ülő, két félmeztelen férfi láttán, azonnal kétségbe esett. Ennek következtében lerántotta magát az ágyról, melyen eddig feküdt, és négy kézláb menekülni próbált. Az egyik férfi azonban elé állt. Tibor, ekkor látta meg, hogy feltartóztatója hátából, két hatalmas szárny ágaskodik ki. Mintha azokat is feltartás szerűen alkalmazta volna.
 - Kik vagytok ti? - dadogta Tibor. - Mit akartok tőlem?   
 - Nyugi, nem loptuk el a sörödet! - tartotta maga elé mindkét kezét, a fiatalabb  kinézetű férfi.
Ekkor a másik félmeztelen férfi is társához csatlakozott, majd nem sokkal utána egymásra néztek és hangosan felnevettek. Tibor addig időt nyert, hogy menekülő utat találjon, de ekkor jött rá, hogy egy egyszerű sátorban van. Akár egy családi nappali, itt is asztalok, székek voltak berendezve. A sátor mentén  peddig egyszerű csokoládébarna bútorok sorakoztak, volt amelyik tükrös szekrény ablakon, még családi fotók is ki voltak ragasztva. Tibort azonnal megnyugtatta a sátor családias hangulata, már nem is akart ki menekülni.
 - Kedves Tibor! - szólalt meg az alacsonyabbik, szárnyas férfi. - A nevem,  Kovács András! Ő pedig itt a barátom, Trubadúr  Titusz! Mi Emdárok vagyunk! A vezetőnk, Balogh Zoltán küldött utánatok, mert tudta, hogy nagy veszélyben vagytok! Éppen időben találtunk meg titeket, Kate Pilloy elől nem sokan menekültek meg!
Tibor próbálta összerakni a fejébe a szavakat, majd nem sokkal később, András és Titusz átvezette őt egy sokkal nagyobb sátorba. Itt bizony, nem csak egy egyszerű nappalis berendezésű látvány fogadta fő hősünket. Ugyanis amikor Tibor belépett, a látszólag 3 személyes sátorba, odabent egy hatalmas királyi folyosó nyílt meg előtte. Nem akart hinni a szemének. Közben András, mókásan megjegyezte a társának, hogy Tibor még csak először láthat ilyet, mert nevetségesen döbbent arcot vág.
Hamarosan megérkeztek, egy sokkal tágasabb terembe, ami minden bizonnyal egy trón terem lehetett. Tibor, egy 15 méteres, hosszú fekete asztalnál pillantotta meg társait, akik mindenféle finomságot tömtek magukba. El is felejtettem említeni, hogy az asztalon sak úgy hemzsegtek a finom frissen sültek és gyümölcsök, értitek, olyan középkori ihaj-csuhaj, sztájlos kaják, mint ma a girosz pita meg a pizza. Nevenincs városban lett volna alkalmuk utoljára enni, de mivel ott megborzongtak az eléjük tálalt étel láttán, így addig koplalniuk kellett.Az asztalnál,. ott ült Balogh Zoltán, aki azonnal felállt, amikor megpillantotta Tibort.
 Barátságosan üdvözölte, majd őt is asztalhoz hívta, hogy egyen, amennyi csak belé fér. Tibor nem tudott de nem is akart ellen állni a finomságoknak. Miközben hőseink esznek, addig megkeresném a telóm! Az előbb vettem le a töltőjéről, ide raktam a fotelba magam mellé, de itt nincs. Nem láttátok? Jajj, hogy is láttátok volnam hiszen nem láttok engem. Most sem? Kár, pedig vicces fejet vágtam. Olyat, mint Rémszem Mordon, Mcgalagony tanárnő háta mögött a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben.
 - Meg van a telefonod? - kérdezte tőlem, gyakorló türelemmel Zoltán.
Igen, itt volt a zsebemben, csak gondoltam elhúzom az időt, hogy Tibornak is legyen ideje enni.
 - Rendben - bólintott engedelmesen Zoltán. - Te nem vagy éhes?
 Köszönöm, az előbb ettem túrós tésztát, most még emésztődik bennem, de azért köszönöm! Milyet kedves! Eddig még soha sem kínát meg senki engem! Zoltánról állíttatok a történet végén egy szobrot! Elismerő erkölcsű úri ember!
 - Tibor, beszélni szeretnék veled, ha lehet négyszem közt - hívta félre Zoltán, már a lakoma után.
A trón teremből,  a kifelé vezető folyosón át, tartott a beszélgetésük, amelyben Zoltán, mindent elmesélt Tibornak, Kate-ről és az amatőr írókról. Hősünk, még azt is megtudta, hogy Kate, ugyanolyan kritikus  küldetésen vett részt, még tavaly, de neki nem sikerült, ugyanis a sárkány legyőzte. Kiderült, Kate Pilloy azért is veszélyes, mert a jobb tenyerén, egy mérgező Turin pecsét rejtőzik. Ilyen pecsétet azon kudarcot vallott írók kapnak, akiknek nem sikerült kritikát írniuk, a sárkány tollával. A pecsét, nem csupán egy jel, hanem egy hatalmas fegyver. Ugyanis akit azzal Kate megérint, azonnal kővé dermed, s megszűnik létezni ebben a világban.
 - Ezt jól jegyezd meg! - mutatta fel Zoltán, a mutatóujját, a beszélgetésük végén. - Amatőr vagyok, de nem kezdő! Már pedig felemelkedem, s ez bekövetkezendő! Ami körül vesz, a misztika, fegyverem, a kritika!
Tibor tudomásul vette Zoltán tanácsait, megköszönte a lakomát és elbúcsúzott a társaival. András és Titusz, Tiborékkal tartott, így ismét bővült a csapatuk. Ami azonban még ennél is furcsább, az hogy Eszter és Titusz között, hirtelen kölcsönös szimpátia alakult ki. Már az első pillanattól fogva, amikor egymásra néztek, a tekinteteük egymáséba fagyott. A lakoma közben, Eszter arra törekedett, hogy mindél tisztább legyen az ajka, még csak véletlenül se legyen étel maradékos. Titusz azonban nem esett kétségbe, de levenni se  tudta király kék szemét a lányról.
Koma, ha az alacsony lakossági létszámáról nem is, de hatalmas fáriól, biztos nevezetes volt. A levegő is sokkal tisztább volt,  a Nap sugarai is elfértek a fa törzsei között, így utat világítottak Tiboréknak.
 - Már csak az Üveghegy áll előttünk és a sárkány barlangjához érünk! - mutatta fel, Eszter boldogan a térképet.
 - Remélem, Sándor előtt érkezünk - sóhajtozta Tibor.
 - Én meg, azt remélem, hogy találkozunk vele, mert akkor lesz hozzá egy-két szavam! - ropogtatta az ujját László. Mindenkivel ellentétben, László volt az, akit nem töltött fel teljesen, a komai lakoma. Valóban az tenné őt boldoggá, ha jó alaposan bemoshatna egyet Sándornak. Egész úton, olyan volt, mint Grafi, a Gumi macik című rajfzilmben. Mindig csak morgott és...
 - Rendben Krisztián, elég volt!!!! - csattant fel László.
Befejeztem. A gyaloglás során, Eszter egyre többet és többet kérdezett Titusztól, de azt mindenki tudta, hogy a lányt, nem az emdárok története érdekli, hanem maga a férfi. Másrészt, folyton arról áradozott az emdárnak, hogy olyan szívesen repülne ő is, de sajnos, neki nincsenek szárnyai. William odasúgott ekkor valamit Titusznak, aki erre elpirult és játékosan vállba bokszolta a férfit.
Hamarosan egy hatalmas, tátongó lyukhoz érkeztek, ami keresztezte a tovább haladásukat. Szerencséjükre, András mindent tudott erről a lyukról. Elmesélte, hogy csak ezen keresztül folytathatják az útjukat, márpedig aki ebbe beleugrik, annak le kell győznie minden félelmét.
 - Ez mekkora baromság - zsörtölődött László. - Ennek semmi értelme!
  - Miért van erre szükség? - kérdezte Tibor.
András azonban mókásan kuncogott az orra alatt, majd egy egyszerű váll vonogatással adoitt választ a kérdésre.
 - Ne legyél már ennyire laza, elvégre egy küldetésen vagyunk! - kiabált vele László.
 András azonban neki támaszkodott Williamnek, és a dühtől eltorzult arcú, Lászlóra mutatott.
 - Figyelj Oz, tedd már meg nekem, hogy piros paprikát varázsolsz Grafi szájába, külömben bele rajzolom a Zizi Zombik Zúzós Zuhéja képregényembe!
 - Oz?????? - fordult hozzá értetlenül William.
Tibor elsőként ugrott bele a lyukba. Szerencsére, sikerült legyőznie minden félelmét,. így nem történt vele semmi. Eszter következett, majd William, azután András és Titusz. Mindannyian ép bőrren landoltak egy másik szigeten. Majd ekkor érkezett le melléjük László. Mindenki kiváncsian nézett rá, majd amikor meglátták, hogy a férfinak, nyaktól felfelé, szabályos szürke csacsi feje van, nem tudták eldönteni, most sírjanak, vagy nevessenek.
 - Csak ezért mondtam, hogy rejtsétek el a félelmeiteket! - vihogta András. - Ugyanis ha a lyuk megérzi hogy valaki aki rajta keresztül át halad, és fél valamitől, akkor azzá változtatja őt! Most komolyan egy csacsitól félsz?
Ekkor László, erősen bele harapott András hajába, aki jajveszékelve próbált kiszabadulni a hatalmas fogak közül.
 - Milyen szép, ha együtt nevet, a csapat.
Kate Pilloy bukkant fel mögöttük, hét köpenyes amatőr íróval.
  - Már megint! - vicsorogta László.
Mielőtt még tehettek volna akármit is, Kate azonnal átváltozott sassá és magával ragadta Esztert. A lány, tehetetlen volt, ugyanis két hatalmas sas karom fogta össze a testét és a fellegekbe emelte őt. William utána urgott, de két köpenyes író, azonnal elkapta a lábát és a földre szorították. Tibort és Lászlót, hátulról támadták meg és nyomták tele, sokkolóval. András viszont ügyesen tért ki 3 köpenyes író támadásából, de amikor a háta mögül előugrott egy negyedik, már harcképtelenné tették.
 - Engedd el!!!! - üvöltötte Titusz, az óriás sasnak.
 - Gyere és vedd el! - mosolyogta Kate.
Titusz, abban a pillanatban. vagy tíz apró golyócskát szórt szét, amiből kellemetlen szagú, zöld színű füst áradt, ami csak a köpenyes íróknak ártott, de Tiboréknak nem. Így mindannyian kiszabadultak és el kergették ellenségeiket. Kate azonban még mindig nem engedte el Esztert.
Titusz a magasba emelkedett és szembe szállt Kate-el. A dulakodás közben, Eszter lezuhant, de András felröppent érte és elkapta. Most már csak Titusz és kate párharcát tudták lentről figyelni. A küzdelem, egy lefelé tartó zuhanással s egy hatamas puffanással ért véget.

  A becsapódás után, gurultak még egy pár métert a földön, majd lassan próbáltak felállni.
Kate eléggé elfáradhatott, ugyanis nem tudott teljesen kiegyenesedni és tépett volt. mégis diadalittasan mosolygott, amikor a többiekhez fordult.      Magasba emelte jobb tenyerét, melyen a Turin pecsét csillogott.
Titusz, elkesedet arccal hullt térdre, a komlokán, pedig a pecsét, feketén csillogó alakja látszódott.

Eszter felsikoltott és rohanni kezdett a férfihoz, de mire odaért, már csak egy halom kőszobrot ölelgetett. Könnyei eláztatták Titusz dermedt testét.
András, Tibor, William és László rohanva mentek neki Kate-nek, aki azonban nem várta meg a támadást. Átváltozott sassá, azzal a magasba emelkedett és elmenekült.

          " -Na de nagypapa! Hiszen ennek a mesének, nincs is jó vége!

            - Azért, mert nem minden mese éri meg a boldog befejezést"