Amatőrök vagyunk

           - 5. -

         Halkan lépked, mint a kámfor

         Bár azt sem tudom, mi az a kámfor.

         A lényeg a lényeg, nem vagyok egy Toljsztoj,

         Úgyhogy bukkanjon fel Kate Pilloy!

-          Így szerintem, sokkal jobban nézel ki! – vihogta Merlin.

Majd a következő pillanatban, egy kisebbfajta vasrácsot varázsolt Tibor köré, amiből még kisegér termetének segítségével sem bírt kiszabadulni.

-          Engedd el! Nincs időnk erre a baromságra, nekünk véghez kell vinnünk Tibor célját! – könyörögte Eszter.

-          Pont az ő célját? – mutatott Merlin, az imént elvarázsolt Tiborra. – Hiszen ő már örökké egér marad!

A csapat, hirtelen elnémult, majd remegő tekintettel néztek maguk elé. Merlin ismét felnevetett, ezúttal sokkal hangosabban.

-          Csak vicceltem! Na jó, visszaváltoztatom, de csak akkor, ha legyőztök egy találós kérdésben!

Azzal megdörzsölte a tenyereit, s miután kigondolta a megfelelő kérdést, konokul mosolyogni kezdett.

-          Kedvelem a tollamat, írok is de nem borzalmasat! Nem voltam én habókos, de tudom, ki a bérgyilkos!

Hosszas találgatások után, Eszter végül felkiáltott.

-          Erica Tailor!

Merlin bosszús arccal bólintott.

-          Kitaláltad…

Majd biccentett egyet az ujjával, melynek következtében a kisegérből, egy pillanat alatt ismét emberi alak lett. Tibor feltápászkodott, majd csúnyán beintett Merlinnek.

-          Tudd, sokkal jobban kedvelem Ózt!

Váratlanul, egy fiatal, szőke fiú jelent meg, aki még csak észre sem vette a többieket, vagy éppen ha észrevette is, de nem foglalkozott velük, hanem erősen fültövön szorította Merlint.

-          Ide figyelj, te idióta! Azt mondtam, pucold ki a ló istállót, nem pedig, hogy megint eljátszd a varázsbarlang tulajdonosát! Na és mit keres már megint bent, az az átkozott részeg varázsló? Nem  megmondtam, hogy nem hívhatod el a rokonaidat?

Azzal erőseb fenékbe rúgta Merlint, aki szégyellve önmagát, gyorsan bemenekült a legközelebbi kifelé vezető nyílásba.

-          Te ki vagy? – kérdezte, mindenkinek meglepetésére William, aki az imént térhetett magához.

-          Arthur herceg vagyok. – tette karba a kezeit a fiú. – Ő pedig a szolgám volt. Ha veletek is be etette ezt az értelmetlen kis tréfát, akkor ne higgyetek neki!

-          Szóval ez csak tréfa volt? – döbbent meg Tibor. – Ismét van képességünk?

Arthur ekkor kardot rántott, amit Tibor nyakához szorított.

-          Tehát  te is varázsló vagy! Gyűlölöm a fajtádat, tudd meg!

Eszter azonban hátrahúzta Tibort, s egy erős rúgást mért le, méghozzá Arthur lábai közé. A herceg feje abban a pillanatban el lilult, és úgy esett hanyatt, mint egy nagy krumplis zsák.

-          Köszönöm. – mosolygott rá Tibor.

-          Szívesen. – kacsintott Eszter.

A térkép segítségével, hamar meg is találták, a barlangból, kifelé vezető utat. William és Tibor azonnal megpróbálták használni a képességüket, majd egymásba ölelkeztek, amikor sikerült.

Az öröm, nem tartott sokáig, mivel tíz, fekete köpenyeg alak ugrott elő váratlanul s körbe kerítették őket. Mindannyiójuknál volt egy sokkoló fegyver, amit bele is nyomtak, mind az öt kalandorba, s ezzel térdre is kényszerítették őket.

-          Remek munka barátaim, remek munka. – hallatszott Sándor, elégedett hangja, amint tapsolva, kisétált a társai közül és a köpenyesekhez csatlakozott. – Most pedig, hogy túljártam az eszeteken, a sárkány toll, engem illet!

Sem László, sem Eszter, sem William, de legfőképpen Tibor nem akart hinni a szemeinek. Sándor, mindvégig elárulta őket. Ezek szerint csak megjátszotta, a szerencsétlen kis viccelni igyekező csapat tagot, hogy végül át ejthesse társait.

-          Ezt nem úszod meg, te mocsok! – sziszegte bosszúsan László, aki erre azonnal kapott még egy löket sokkolást a nyakába.

-          Vigyétek őket vissza, oda ahová valók! – intett a mellette lévő köpenyesnek, Sándor. – A többiekkel pedig, elindulok az Üveghegyre és megszerzem a sárkány tollat! Éljenek az amatőr írók!

Azzal Sándor hátat fordított egykori társainak, és hat köpenyes kíséretében, elhagyta a szigetet. Upssz, nem is említettem, hogy hová lyukadtak ki Tiborék? Akkor bepótolom! Nos, mivel sikeresen maguk mögött hagyták a kamu varázsló barlangot, - s ami benne történt – egy gyönyörű szép szigeten találták magukat. Oly könnyű elképzelni, még annak is, aki életében nem volt szigeten, ugyanis csak vissza kell gondolni, a régi Bounti csokoládés reklámra.

A természet adta, csodás látvány, azonban nem segítette ki Tibort és társait a bajból. Sándor csúnyán elárulta őket és egér utat nyert, a sárkányhoz. A többi köpenyes, azonban megkötözte az egykori csapat társakat, majd várni kezdtek.

Hamarosan, egy sas szállt le közéjük. A madár, majdnem akkora volt, mint egy ember, bizonyára ezt is az én dús fantáziám találta ki. No, de most figyeljetek! A látszatra, nem is éppen szimpatikus sasból, hirtelen egy csodaszép, fekete hajú nő lett. A tekintete, azonban megmaradt ugyanolyan szigorúnak, mint amilyen sasként volt neki. Ruhája, a köpenyesekhez hasonlóan, korom fekete színű volt, oldalán pedig egy kard ékeskedett. Amikor közelebb sétált, hosszú köpenye, rémisztően lobogott mögötte.

-          A nevem, Kate Pilloy! – mutatkozott be a nő, majd utána elégedetten fordult, a köpenyesekhez. – Remek munkát végeztetek! Jutalmatokat, megkapjátok! Sándor ugyebár elindult a sárkányhoz, ha jól gondolom.

A köpenyesek, erre csak némán bólintottak. Kate ismét a fogjul ejtettekhez fordult. Tibort azonnal felismerte. Természetesen a férfi is, Kate-et. Régen ugyanabba a közép iskolába jártak, de nem fűzték kettejüket össze, baráti szálak. Egyszerűen, csak nem tudták elviselni egymást, amiért mindketten ugyanazt szerették volna elérni: hogy írók lehessenek. Emiatt Kate nem kedvelte Tibort, ő pedig Kate-et.

-          Már annyira vártam erre a pillanatra. – sziszegte Kate.

-          Sejtem mennyire. –préselte ki nagy nehezen a hangot a torkán, Tibor. – Ha jól emlékszem, mindig is a riválisom akartál lenni!

Kate, büszkén forgatta a szemeit, talán éppen ekkor gondolt vissza iskolás éveire, mégpedig a Tibor mögötti , arc vágásokra és csúnya beintésekre. Végül, mégis a fejét csóválta.

-          Nem rivalizálni akartam veled, hanem legyőzni téged! Úgy érzem, most egész közel kerülök hozzá!

-          Tévedsz! – vicsorogta László, aki még csak most kezdett ébredezni, a sokkoló okozta kábultból. – Tibort soha sem győzöd le! Mert mi mellette állunk!

Azzal William, egy erős és pontos gondolattal, kibogozta a köteleket, - nem csak a saját csuklójáról, hanem társaiéról is – majd menekülni kezdtek. A köpenyesek, nyomban utánuk eredtek. Olyan hangosan dobbantottak lábukkal, mintha ló hadsereg üldözné őket. Kate azonnal átváltozott sassá, és a fellegekbe röppent. Gyorsabb volt mint a köpenyesek, de még Tiboréknál is. William, futás közben, minden cserje bokrot kiszaggatott a földből, - persze puszta gondolattal – majd a feléjük közeledő sashoz vágta. Kate azonban ügyesen kitért minden támadásból, s rávetette magát Tiborra. A férfi hasra esett, a nagy termetű sas, pedig teljes súlyával ránehezedett.

A többiek megtorpantak Kate előtt, a köpenyesek pedig ahogy odaértek, ájulásig nyomták őket sokkolóval.

Tibor nem volt egészen eszméleténél, arra azonban figyelmes lett, hogy egy másik szárnyas lény, lekapja a hátáról Kate-et. Ezután több szárnyas lény is megjelent, akik felkapták a társait és őt is, utána már mély kábulatba zuhant.

              Szaladj Tibor, repülni tudnál,

              Mégsem vagy te turul madár.

              Bár bűnnek tartják, de szerintem áldás,

              Hiszen következik KOVÁCS ANDRÁS!

folytatjuk ( azaz folytatom )