Kettő

Minden ízében remegett már akkor, amikor felkelt. Igazából alig aludt, férje mellkasán nyugtatta magát. Félt a másnaptól, a lebbenő fátylak útjától, a tömeg lesújtó tekintetétől. Féltette a férjét és féltette a gyermekét, egyszerre gyűlölte magát és érezte magát hősnek.

Kurva leszel, hogy talán megments a gyermeked – és mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha a Lebbenő Fátylak Útja nem vezet sehová? Vagy épp elég, ha nem jut hozzá a hebrencsfűhöz... pihentnek és üdének kellene lennie, ehelyett hogy néz ki...

A reggeli munkafelvételre sorban álltak a Völgy lakói a hatalmas termőföld előtt, a Botosok kiosztották a szerszámokat. Egy idegesebb völgylakó nem kapkodta elég gyorsan magát, a Botos belerúgott, amitől rögtön a földre zuhant. Az megtört öregember nyöszörögni kezdett, a Botos – fiatal suhanc, vékony,  nyurga vörös, tenyérbe mászó arccal – csak úgy élvezetből ráköpött, még egyszer belérúgott és megvető hangon megszólalt:

-       Állj fel, vénember, s irány a munka, különben a fejedre is pisálok!

Röhögése megtöltötte a völgyet.

Az öregember halkan sírni kezdett, s rettenetes erőfeszítések árán feltápászkodott. A vörös suhanc újra kirúgta a lábait, egész teste remegett a röhögéstől és a kínzások okozta beteg kéjtől.

A nő következett, szerszámot kellett volna  kézbe vennie. Egy pillanata úgy érezte, nem tudja megtenni, de aztán átvette valami különleges fölötte az irányítást. Szinte kívülről látta magát, ahogy elmondta a rituális sorokat:

-Ma reggel nem veszem fel a munkát. Úgy döntöttem, hogy itt hagyom a Völgyet és a Lebbenő Fátylak Útján távozok.

Hirtelen mindenki néma csöndben maradt. Bár a Völgy lakóinak három út is a rendelkezésére áll, hogy elhagyják a a völgyet, és valami mást válasszanak a szolgaság helyett, csak nagyon ritkán történt meg, hogy valaki élni is akart a jogával. Az egyetlen joggal, amivel egy völgylakó rendelkezett: nem felvenni reggel a munkát, hanem bejelenteni, hogy melyik utat válassza.

A Botos úgy meglepődött a kijelentésen, hogy láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egy öregembert rugdosni egyszerű volt, de egy ilyen  helyzethez feltétlenül szükséges egy parancsnok bevonása – gondolta végig. A közvetlen parancsnoka, aki kalapot és a kalapba messziről jól látható fácántollat hordott, hogy mindenki lássa messziről, milyen fontos ember – szintén tanácstalannak bizonyult.  A munkát felvevő völgylakók legtöbbje még soha nem látott ilyet, rabőreik nem tudták, mitévők legyenek.

Végül egy Főparancsnokot hívtak  a rendkívüli helyzet kezelésére. Személyesen ilyen rangú katona a völgylakók közé soha nem is keveredik. Lóháton érkezett, vörös ruhája messziről hirdette, hogy ő a legmagasabb rangú mindegyik közül.

-          Nézd, te asszony – kezdte emelt hangon – az egyetlen jogod itt, ebben a völgyben az, hogy reggel megtagadod a munkát és elindulsz valamelyik úton.  Ezt még maga az Uralkodó sem tilthatja meg neked. De tudod-e, mi az az út, amit válaszoltál?

-          Kegyelmes uram, csak vigyen engem ahhoz az úthoz. Ez az egyetlen, amit kérek.

-          Odaviszlek szívesen, bár ha a kurvák útján érzed jól magad, miért nem fekszel össze velem előtte?

A  Botosok és a völgylakók egyszerre nevettek fel. Férje megsemmisülve lesütött szemmel nézett maga elé.

- Csak vigyen az Úthoz, Nagyuram...

- Naaa, mi a baj, feküdj össze velem, ott minden lépcsőfokon meg fog baszni valaki!

A tömeg megalázó röhögése megtöltötte a Völgyet.

- Na gyere, te kis szuka, tudom, hogy kívánsz! – hörgött a vörös hajú Botos, ám a  következő pillanatban a Főparancsnok botja csapta háton.

-Hallgass, patkány, gyerünk, kísérd az Úthoz! De csak a nő jöhet, a többi mars dolgozni!

Jó negyed óra séta volt, mire  odaértek a völgy északi részébe. Az út felfelé valóban márványlépcsőkön vezettet.

Ők mélyen voltak, nagyon-nagyon mélyen. Az út gyönyörű fehér márványlépcsőin végeláthatatlan hosszban vezettek felfelé, a fénybe, a magasba. Két szélén ritkás erdő terült el. A nő torka elszorult – életében először látott kivezető utat, el sem akarta hinni, hogy ez valóban létezik és ő itt állhat előtte. Akármi is lesz, a gyermekemért érdemes megpróbálni – gondolta. De titkon, a szíve mélyén most kicsit magára is gondolt, hogy hátha sikerülne neki is elérni valamit az életben, hogy ne egy völgylakóként kelljen idelent elpusztulnia. Erről sokat álmodott, amikor hajadon volt és most elöntötték a tizenéves emlékek.  Ábrándozásából egy érces férfihang zökkentette ki.

Egy alacsony, bibircsókos, elhízott alak állt az Út előtt. A nő nem is értette, honnan bukkant elő, mintha valami varázs segítségével került volna ide. A köpcös intett, mire minden katona eltűnt a színről. Az út fehér márványán játékosan törtek meg a napsugarak.

Kerekded. hájas arca visszataszító grimaszokat vágott. Úgy mérte végig a nőt, mintha egy darab hús lenne, Kidugta vörös nyelvét,  végignyalta a szája szélét, és beszélni kezdett:

-Szólíts csak nyugodtan Köpcösnek, mindenki így hív odafent. A feladatom komoly, nekem kell megmondanom, hogy aki a Lebbenő Fátylak Útjára akar lépni, elég kívánatos-e ahhoz, hogy az Udvar férfi tagjainak is megfeleljen, Felelősségteljes, nehéz döntéseket kell hozzak, egyrészt az Uralkodó a nyakamat veszi, ha olyanokat engedek fel, akik nem elég szépek, másrészt biztosítanom kell, hogy az Udvarban mindig legyenek friss, üde, szép nők, akik azét jöttek, hogy ágyasai legyenek a nemes uraknak. Ugye belátod, hogy nem egyszerű a munkám?

A nő belátta – szíve rémülten elkezdett hevesen dobogni, arca elpirult.

-Előlről már láttalak eleget. Fordulj meg, szépségem.

A nő engedelmeskedett.

-Most pedig, dobd le a ruháidat, hadd lássam, elég szépek-e a melleid.

A nő itt érezte úgy, hogy most legszívesebben elszaladna vagy elsüllyedne a föld alá. remegő kézzel próbálta kigombolni a ruháját,de nem haladt vele.

-Na, gyerünk, mi lesz már, hogy fogod így széttenni a lábaid a nemeseknek, ha már a ruha levétele gondot okoz? Meg hát hogy adnám rád a lebbenő fátyolruhát?

Belül megsemmisült benne valami, ahogy levette a ruhákat. Anyaszült meztelen állt egy undorító, kövér hájpacni előtt, és ez még csak az első lépés volt a Lebbenő Fátylak Útján.

A köpcös remegő szájal bámulta a meztelen testét. Szemeit lesütve várta, hogy véget érjen élete eddigi legmegalázóbb pillanata.

A Köpcös kéjsóvár tekintete szinte felfalta őt. Hosszasan bámulta, majd remegő hangon ezt mondta a nőnek:

-Nem vagy elég szép hozzá.

Először fel sem fogta a mondatot. Kellett egy kis idő, amíg megértette, hogy ez azt jelenti, nem indulhat el az úton. Minden, amiben reménykedett, egy csapásra összeomlott!

-Hogy miii?

-Nem vagy elég szép hozzá. Öltözz fel, és menj vissza dolgozni.

Ez egyszerűen nem lehet igaz... Felkészült rá, hogy azt hallja, ez a kéjsóvár disznó azt akarja, bújjon az ágyába. fel volt készülve a legvadabb vágyakra is, fel volt készülve, hogy további férfiak mustrálják őt., de hogy nem elég szép... ezt nem tudta elviselni.

Könnyei csendben csorogni kezdtek. Összeszedte utolsó erejét is, és megkérdezte:

-De hisz még csak 24 éves vagyok, fiatal, szép a fenekem, szépek a melleim, sudár a testem.. mi nem tetszik, Köpcös?

-Rosszul látod magad. Menj.

A nő Köpcösre nézett, majd magára, aztán megint Köpcösre. A zavarodottság még erősebb lett benne, aztán látva, hogy Köpcös nem mozdul, támadt egy ötlete.  Menjen talán vissza, szégyenszemre a faluba, miután felvállalta, hogy erre az útra lép? Gyakorolni kell, még hs új neked is – kurva vagy – mondta egy belső hang gúnyosan. Jobban utálta magát, mint valaha. De mi lesz a lányával?  Nem volt más lehetőség.

-Te Köpcös, szerintem kössünk alkut. Én lefekszem veled, te pedig továbbengedsz az Úton. Gyere, megmutatom, milyen egy asszony tüzes ölelése...

Próbált olyan csábító és kívánatos lenni, amennyire csak lehetséges.

A Köpcös némi további noszogatás után belement a dologba. Az út mellett egy jól takaró bokorban esett neki, minden mozdulata tömény, kínzó fájdalom és megalázás volt. Minden egyes döfés megölt benne valamit, a végére nem maradt belőle más, csak egy kikopott, elhasznált  rongycsomó. A gyermekünkért teszem... most eszébe jutott férje intelme, miszerint a tegnapi éjszaka volt az utolsó, amikor olyan férfi öleli, aki szereti is.

Gyűlölte a völgyet, gyűlölte a lánya betegségét, gyűlölte a köpcöst, amiért ezt tette vele, de a legjobban magát gyűlölte, amiért ezt megtette.

-Te is élvezted, drágaságom? – kérdezte Köpcös.

-Még soha nem volt olyan jó, mint most -hazudta. Legszívesebben leköpte volna magát azért, amit mondott, ehelyett kacéran a Köpcösre mosolygott.

-Én teljesítettem, amit ígértem, most te következel – mondta pajkosan.

Mi lesz velem, ha már most ilyen szakadt, megalázott kurvának érzem magam – gondolta magában.

A Köpcös válasza hallatán megfagyott az ereiben a vér.

-Hazudtam. Nem vagy elég szép, hogy felmehess. De biztos voltam benne , hogy felajánlkozol, és ez ilyet mindennél jobban élvezem.

A nő ájultan csuklott össze.