A

                              Szerelem

                              bajnoka

     A Fradisták mérgesen szitkozódva vonultak le a pályáról.

  A félidőben, a Ferencváros edzője bejelentette, hogy nem akar változtatni a taktikán. Rudolfot cseréli le, akinek a helyére, Konrádot küldi.  Ám ekkor a térdét fájlaló fiú, felemelte a hangját.  Senki sem tudott megszólalni a döbbenettől, de még csak az edző sem.  Rudolf a csereként beállni készülő, Konrádhoz fordult és fenyegetően mutatott az ujjával a taréjas fiúra. 

   Mindenesetre sikerült meggyőznie a Holland szakembert, aki a fiú engedetlenségét látván, a szemeit forgatta.  Majd mivel azt látta Rudolfon, hogy sérülése ellenére eltökélt s játszani szeretne, így a lecserélése helyett, a kontratámadások és a védelem csiszolására terelte a szót.   Végül mégis beküldte Konrádot, Pericet pedig lecserélte.  Így Jil, a tejföl szőke hajú középpályás helyére húzódott vissza, Konrád, Károly és Rudolf, pedig csatársoron maradtak. 

  A második félidőre kivonulva, már szinte alig lehetett látni a szurkolókat, ugyanis az általuk meggyújtott izzó szálak, annyira füstöltek, hogy már csak a drukk dobot és az alatta szóló, buzdító éneklő hangokat lehetett hallani.

   A bíró megvárta, míg a két csapat elhelyezkedett a pályán, majd elindította a második félidőt.  Károly a saját térfelére vezette a labdát, míg Konrád sebesen előre szaladt.   A csapatkapitány megvárta, míg Konrád kedvező területre futott, s mikorra lehagyta maga mögött üldözőit, már kapta is előre a labdát.  Átvennie azonban nem sikerült pontosan, ugyanis a mellkasáról előrepattanva, túl hosszan gurult előre a játékszer.  Hiába érte utol, nem sikerült lövőhelyzetet kialakítania, mert a vele szembe jövő Újpesti kapus, azonnal elrúgta a labdát.  Ezzel a helyzettel, pedig nagyon közel voltak az egyenlítéshez. 

  Az Újpestiek nem kontráztak, hanem folytatták az egymással való passzolgatós játékukat.  A mérkőzés ötvenedik percében, a Fradisták edzője cserélt.  Mégpedig egy friss hátvédet és egy középpályást hozott be, akik Milos és Andrej helyére léptek pályára.

   Úgy tűnt, a csere frissített a Ferencváros játékán, ugyanis egyre több kiugratásokat tudtak végrehajtani.   Könnyebben vitték el a labdát az ellenfél mellett, szinte megállíthatatlanul törtek át a felezővonalon, ám a kapu előtti befejezéssel, mindig adódtak problémák.  Hol hosszan tolták meg a labdát, hol pedig már korábban lőttek, ami messze elkerülte a kaput. Labdabirtoklásban és lövőhelyzetekben már nagyívben felülmúlták az Újpestet.   Az újabb helyzetüknél, azonban Károlynak sikerült kiharcolnia egy szögletet.  Horn sietett elvégezni, mint mindig.  A tejfölszőke hajú fiú, ujjaival feltúrta hosszú tincseit a feje tetejére, majd másik karját a magasba emelve intett Konrádnak.  A magas, kakas taréjas csatár, a kapu lehető legkedvezőbb területén állt, ahol éppen nem vette észre senki. Horn, a sípszó után betekerte a labdát.   Konrád a magasba ugrott és gyorsaságának köszönhetően, zavartalanul tudott fejelni.  A labda azonban a kapufa felső lécéről vágódott vissza.  Ezután többen, kapkodva, hirtelen mozdulatokkal próbálták eltávolítani a játékszert a kapu elől.

 Ekkor érkezett Rudolf.

Ez sikerülni fog!

  A fiú, éppen a tizenhatos vonal mögött állt, ahová most a több lábat is megjárt labda, éppen kigurult.   Rudolf teljes erőből futott a labdának, s amikor elérte, egy becsapós cselet végrahajtott, de nem lőlt.  Elhúzta baloldalra, majd közelebb tolta a kapuhoz és a bal, rövid sarokba pofozta a labdát.  Ezzel nem csak a Fradi szurkolókat, hanem csapattársait is lenyűgözte, hihetetlen nyugodt és magabiztos góljával.

                          Ferencvárosi TC   -     Újpest FC

                                     1               :               1

                                             II. Félidő   57'perc

  Rudolfot körbeugrálták csapattársai, örömükben.   Még ő maga se tudta elhinni, hogy több Újpesti játékoson és még a kapus mellett is higgadtan el tudta vezetni a labdát.  A pálya széléről, látta, hogy edzője mindkét karját a magasba emelve, éppen neki tapsolt a szép gólért. 

  Végre, megszerezték az egyenlítő gólt.   A mérkőzésből még bőven van idő, bár az Újpestiek minden bizonnyal már intenzívebb játékot fognak a gól után produkálni.  Ez így is lett.

     A kezdősípszó után, a lilák már támadtak is.   Eddig, szinte mást sem csináltak a pályán, csak passzoltak.  Mivel az eredmény kiegyenlítődött, így önző módon, egyedül vezették át a labdát a Fradisták kapuja elé, úgy hogy még csak a széleken futó, csapattársaiknak sem passzoltak.  Vezették előre, egészen addig, ameddig el nem akadtak a zöldek védelmében. Ezúttal a Ferencváros sem tudott több helyzetet kialakítani.  Rettentő erős és fegyelmezett védelemmel zárt vissza az Újpest.  Károly, Konrád és Rudolf hiába helyezkedett jól a kapu tizenhatosán belül, Horn már nem tudta úgy betekerni a szögletből adott labdát, hogy azt ne egy Újpesti játékos fejelhesse kifelé. 

   Végül ebből, az ellenfél csapatnak adódott lehetősége a támadásra, amit ki is használtak, ám ugyanazokkal a hibákkal.  Továbbra sem passzoltak egymásnak, pedig legalább annyian támadtak, mint ahányan a zöldek hátul védekeztek.   Így nem tudtak komolyabb helyzetet kialakítani, s a labda, egy ügyes szerelés révén, már került is vissza a Fradistákhoz. 

Rudolf kapott egy jó kiugratós passzt Horntól.    Védőjátékosok már nem zavarhatták őt, mivel a tejföl szőke frizurájú középpályásnak, roppant kiszemelt passza, hosszan átsiklott rajtuk. 

Ezt már nem szabad elrontanom! Kapura kell vinnem! Sikerülnie kell!

    Rudolt minden erejét összeszedte erre a támadásra.   Már nem volt ott mellette se Konrád sem pedig Károly, akik esetleg segíteni tudtak volna neki ebben az akcióban.   Csak egyedül ő volt és a lilák kapusa - aki már szinte harcra készen állt és várta Rudolfot.  A fiúnak azonban a futása közben, rettenetesen szúró fájdalom hasított a műtött térdébe.   Pont olyan kellemetlen fájdalom, mint amikot két évvel ezelőtt, Kriszta belevágott a baseball ütővel.   Így mozgása lassulni kezdett, s hiába ért közel a kapuhoz, már azt sem tudta, hogy mit csináljon, lőljön, vagy cselezzen, míg ide nem ér a segítség.

   A fájdalom, borzasztóan lelassította és nem engedte tovább támadni. Már csak néhány lépésnyire volt a kapu tizenhatosától.  Hirtelen mintha valaki átvette volna teste felett az uralmat.  Kihúzta magát, s tovább rohant.  Nem törődött sem a térd fájdalmával, sem azzal, hogy mi lesz ennek a következménye. 

  Ezt érted teszem! Remélem, minden rendben van és jól vagy!

   Rudolfot hiába öntötte el a váratlan önbizalma, egyszerűen még mindig érezte, lelkében azt az aggódást, azt a félelmet, ami a mérkőzés elején töltötte el.  Mi van akkor, ha Zsófival tényleg történt valami?  Mi van, ha érte olyan valami, ami meggátolja őket abban, hogy találkozzanak egymással?

  Míg gondolatai elködösítették a tekintetét, már csak azt érezte, hogy a vele szembe futó kapus elvetődik előtte, és ledönti őt a lábairól.  Rudolf elesett és ösztönösen a térdéhez kapott.  Közben, hallani lehetett, hogy a bíró a sípjába fúj.   Tizenegyes!

    Mindkettő szurkolótábor üvöltözve állt fel a helyéről.   Újabb izzó szálat gyújtottak meg, amiből most jócskán került a pályára is, ahol pillanatok alatt akkora füstfelhő keletkezett, hogy a játékosok még az orrukig sem tudtak ellátni.    Őrjöngés, kiabálás és szitkozódás hallatszódott le a lelátókról.    Időbe tartott, mire a biztonságiak eltávolították a ledobott izzó szálat a pályáról, a füstfelhők elvonulása, pedig elhúzódott egészen a meccs hajrájáig. 

   Rudolfot egyszerre ketten is felsegítették.   A fiú érezte, hogy térde még rosszabb állapotban van, alig tudott rendesen ráállni.   A fájdalomtól szédült és hiába locsolták az arcát vízzel, mindent homályosan látott maga előtt.   Csapattársai próbálták rábeszélni a cserére, hogy a meccs hátralévő tíz percét pihenje át . Rudolf azonban a fejét rázta s akárki, akármit mondott neki, nem vette komolyan.   Ragaszkodott a pályán maradáshoz.

   A szurkolók nagyjából lecsillapodtak, azaz néhányan visszaültek a helyükre, néhol pedig még őrjöngtek.   A füstfelhő elvonult s már be lehetett látni teljesen a pályát is.  A bíró intett a zöldeknek, hogy elvégezhetik a tizenegyes rúgást.    Károly vette fel a kezébe a labdát, majd a kapu tizenegyes pontján állva, merengve figyelte a játékszert. Aztán elfordult és magához hívta Rudolfot.   A fiú odabicegett, már ahogy tudott, majd mikor csapattársa mellé ért, Károly felé nyújtotta a labdát és bizakodva rámosolygott.

 - Barátom! - kezdte. - Egyszer, pont egy ehhez hasonló hangulatú meccsen, de nem végezted el a tizenegyes rúgást, hanem nagylelkűen átadtad a labdát, az öcsémnek! Megbíztál benne és tudtad hogy be fogja tudni lőlni a tizenegyest! Én ott voltam, láttam mindent a lelátóról. S amit akkor láttam, sosem felejtettem el! Most én adom oda neked ezt a labdát! Arra kérlek, szerezd meg te, a rangadó győztes gólját! Hiszek benned!

    Rudolf azt sem tudta, hogy mit mondjon.  Károly olyannyira bizalmasan és mélyre hatóan beszélt hozzá, hogy közben még a térdének a fájdalma sem tudta kizökkenteni, a csapatkapitányra való figyelme közben.  Jól esett neki, hogy megkaphatta ezt a labdát.  S amikor átvette a kezeibe, érezte azt az energiát, ami akkor átjárta a testét, amit a labdával együtt kapott Károlytól. 

 - Köszönöm, Károly! - bólintott neki udvariasan Rudolf.

Károly megveregette barátja vállát, majd az ellenfél kapusra bökött a fejével.

 - Esélyt se adj neki!

 Rudolf a csapatkapitányra mosolygott.

 - Nem fogok!

  Azzal letette a fehér tizenegyest jelző ponthoz a labdát, Károly pedig kihátrált tőle.   Amikor Rudolf felegyenesedett, fejében mintha megszólította volna valaki.   Bizonyára csak képzelődött, hiszen már olyan sokszor merengett a fejében, hogy már azon sem csodálkozott volna, ha gondolatai egyszer csak megszólaltak volna.

Én is hiszek benned, Rudolf!

    Nem tudta, hogyan, nem tudta miként, de abban biztos volt, hogy nyomban felismerte a hangot, ami az imént csengett a fejében.  Ez a kedves, tapintatos, női hang, ami mindig kellemes, nyári szellőként simogatta füleit.    Fogadni mert volna, hogy most Zsófi éppen ő rá gondolt és ezért hallhatta meg most a lányt.   Hiszen ez csodálatos!   Zsófi éppen ebben a pillanatban ott volt és üzent neki!

   A bíró ekkor belefújt a sípjába, amivel engedélyt adott, a tizenegyes rúgás elvégzésére.   Rudolf pedig behunyta szemeit.   Ha sikerül, akkor sikerül, ha pedig nem, akkor nem, de az biztos, hogy ez a gól, akkor is gól lesz, még ha szemeit nem is fogja használni hozzá.  Nekifutott a labdának s mielőtt belerúgott volna, behunyta szemeit és gondolatban visszaüzent Zsófinak.

 Én is hiszek bennünk, Szerelmem!