A

                              Szerelem

                              bajnoka

    A pszichológus úrtól való távozása óta, szinte másra sem tudott gondolni, csak a pillanatra, amikor összetalálkozik Zsófival.  Biztosan csodálatos lesz.   Bár a gyomra már most veti a hátra szaltókat, hiszen a két év, az mégis csak két év, ki tudja, mi változott addig,még az sem kizárt, hogy Zsófit már eljegyezték, vagy akár az is lehet, hogy terhes.

   Minél mélyebbre hatolt kétkedő gondolataiban, érezte, hogy a pszichológussal való beszélgetés közben benne felszabadult önbizalma, egyre jobban kezd szivárogni belőle.   Innentől kezdve, pedig már nincs visszaút. Felszáll a vonatra, visszamegy Ceglédre és bátran, Zsófi elé áll. Károlynak van igaza! Most ez csak félidő volt. A második félidő, még csak ezután kezdődik.

   Szombaton, az Üllői úti stadionban, viszonylag telt ház volt. Már a helyszínen sem lehetett kapni jegyeket, olyan sokan elkapkodták a jegyirodákban.   A Stadion pályája mentén, a lelátók egyik felét lilára, míg a másik oldalán, zöld színűre festett arcú szurkolók dörzsölték a tenyerüket, várva a szezon talán egyik legfontosabb bajnoki mérkőzésére:

Ferencváros - Újpest. 

  Rudolf az öltözőben ücsörögve, merengett.  Már átöltözött fehér alapon, zöld csíkokkal teli mezébe, gyorsabb is volt, mint csapattársai, de esze ágában sem volt egyhelyben ugrándozni s készülni a meccsre. 

Holnap már a tiéd leszek, Szerelmem! Itt az ideje, hogy kezed, a kezembe fogjam és soha el ne engedjem! Én mellettem biztonságban leszel, mert tudom, mi ránk, odafent a csillagok is vigyáznak! Hiszen te angyal vagy! Az angyalok pedig a csillagokon keresztül óvják gyermekeiket! 

Károly, óvatos vállveregetéssel igyekezte kizökkenteni Rudolfot a koncentrálásából. Mire barátja rá nézett, barátságosan rá mosolygott.

 - Gyere, te hős szerelmes, kezdődik a rangadó!

  Rudolf fejbólintással válaszolt és felállt a padról.

  Csapattársai is készen voltak már.  Mindenki szinte tombolt, látszott rajtuk a bizonyítási vágy.  Elvégre, ehhez a rangadóhoz, mindig másként állt hozzá a csapat, mint egy átlagos bajnoki meccshez.  Mintha ez nem is egy bajnoki tétmeccs, hanem egy vérre menő háború lett volna.  Mielőtt kiléptek volna a stadionból, a szurkolók teli üvöltötte pályára, szokásukhoz híven, bevárták maguk mellett az ellenfél csapatot. 

  Hamarosan, egy csapatnyi, lila mezes focista zárkózott fel mellettük. Indulatos arcuk, pont ugyanazt árulta el céljaikról, mint a Fradistáknak. Küzdeni akarnak.  S győzni!  Míg a zöldek és a lilák sorából, szinte mindenki kinézte magának az ádáz ellenfelét, Rudolf senkire sem tekintve, behunyta szemeit.  Hosszú fekete hajtincsei már most izzadtan lógtak le szeme elé, bár ez nem mintha zavarta volna a koncentrálásban.  Nem tudott, nem Zsófira gondolni. Vajon most hogy lehet? Mit csinálhat?

   Váratlanul, fogai összekoccantak.   Hirtelen föleszmélt, de hiába nézett jobbra-balra, a hosszú sorokra tekintve, senkit sem látott, aki bántotta volna.   Magától ijedt meg.  Rettentő rossz előérzete támadt.  Mintha valaki azt súgta volna a fülébe, hogy Zsófi nincs jól. Ez a hang s a mondat, olyannyira vészjóslóan hatolt be a tudatába, hogy a kínos tehetetlenségtől, kezei és lábai zsibbadni kezdtek. Ne történjen semmi baja!

   A rangadót vezető bíró, ekkor megérkezett és kivezette a pályára a két csapatot. Mindkét szurkolótábor immár türelmetlenül kiabálva szurkoltak a saját csapatuknak, míg a rivális csapatot artikulátlan trágár szövegekkel illették meg. 

   A pálya szélén állva, edzőjük csapat mindegyik tagjának a vállára csapott és az öklét emelve, buzdította őket a küzdeni akarásra.  Majd mindenki elhelyezkedett a pályán, a bíró pedig felsétált a felező vonalhoz. Károly sokkal erőteljesebb volt, a héten ő is nagyon keményen edzett erre a napra.   Bátran nézett az Újpestiek csapatkapitányának a szemébe. 

   A kezdő sípszó elhangzott.   Károly magához húzta a labdát és hátra passzolta Hornnak.  A tejföl szőke fiú intett a csatároknak, hogy menjenek előre, ő pedig bátran vitte előre.   Persze, csak ameddig tehette.   Az Újpesti játékosokról annyit tudniillik, hogy közel sem olyan finoman és technikásan fociztak, mint a többi más magyar csapatok a bajnokságban.    A lilák sajátos technikái az agresszivitás, a szabálytalankodás és a sportszerűtlenség volt.   Akár egy egész csapatnyi bandita, akik soha semmit nem hagytak talpon, ami az útjukba állt.

   Rudolf, időben futott Horn mellé, még mielőtt a középpályás, egyszerre két Újpesti játékosba préselődött volna.   Egy ügyes passzal a csatárnak passzolta a játékszert.   Rudolfot sem hagyták üresen.   Egyszerre ketten is rámentek, de közel sem hagyták úgy szabadon futni, mint ahogy azt múlthéten, Székesfehérváron.   Lökdösték, a sarkát taposták, egészen addig, míg el nem esett.   A bíró ezek után nem fújt, tovább engedte a játékot és az Újpestiek törhettek előre. 

     A Fradi védelme ádáz harcot vívott a lilákkal.   Itt már valóban nem focimeccs, hanem kemény csata zajlott.   Rudolf és Károly is hátrament védekezni, Jil pedig elöl maradt a felezővonalnál.   Az Újpestiek szép, több passzos játék helyett, egymásnak magasra ívelt labdákkal próbáltak túljutni a Fradi védelmen.   Átadásaik ponttalanságának hála, akciójuk sikertelen volt.   Jova keményen vetette magát a labda elé és szemeivel keresve a brazil csapattársát, mikor megtalálta, tiszta erejéből rúgta előre.

Hiába volt jó kirúgás, hiába helyezkedett Jil kedvező helyen, két Újpesti remek ütemben futott vissza és csípték el a pontosnak bizonyuló labdát.  Jil nem adta fel, hol szabályosan, hol pedig szabálytalanul próbálta visszaszerezni a labdát. Ám, mivel ez egyik módon sem sikerült neki, már csak reménykedni tudott, hogy a vendégcsapat újabb kontrája is csődöt mond. 

  Az újabb Újpesti támadásnál, Rudolf megpróbált labdát szerezni, még pedig a vele szembe futó lila mezes játékos ellen, egy ügyes becsúszós mozdulattal.   Sikerrel járt.  Talpra állása után is még meg tudta tartani a labdát, de az ezt követő mozdulatánál,  elgáncsolták.  A földre zuhant és a bal térdéhez kapott.  Pont a műtött térdét találták el cipőtalppal.  Égetően szúrós fájdalmat érzett a térdében, ami nem akart csillapodni.   Hallotta, ahogy többen is odafutnak hozzá majd leguggolva, az állapotáról faggatják.   Ez idő alatt, a bíró kiosztott az Újpestieknek két sárga lapot is. Egyet kapott a Rudolfot szabálytalanul elgáncsoló, egyet pedig az egyik indulatos csatár, reklamálásért. 

  Károly és Jil segített Rudolfnak a talpra állásban, aki ezután megnyugtatóan intett a Klub elsősegélyt nyújtó embereinek, hogy minden rendben van.   A Ferencváros szabadrúgást végezhetett el, méghozzá kifelé.   Horn végezte el.   A fiú ezúttal Jovához hasonló pontossággal ívelte előre Jilnek.  A brazil csatár átvette a labdát és ezúttal nagyobb figyelmet fordított a labda megtartására.  Jobbra-balra kerülte ki az ellenfeleit, majd mindkét szélen várta, érkező csapattársait.  Károly és Andrej, aki középpályás létére, Rudolf helyett vette át a támadó posztot, tekintettel a csatáruk korábbi sérülésére.   Rudolf nem is nagyon tudott volna még futni, ugyanis borzalmasan lüktetett a térde a fájdalomtól.   Hiába próbálta kinyújtani, vagy behajlítani, a fájdalom nem akart szűnni.  Így hátul maradt s várt, míg a fájdalom csillapodik.

   Eközben viszont a Fradi hatalmas helyzetet hagyott ki.  Andrej, ügyesen verekedte be magát a lilák tizenhatosán belülre, majd rögtön lőtt.  A kapus hárított, a kipattanóra azonban Károly csapott le, aki fejelve igyekezte volna a kapuba helyezni a felpördülő labdát.  Hajszál híján ment mellé.  A labda az oldalsó kapufáról pattant vissza, melyet már egy Újpesti hátvéd csípett el. 

  A vendégcsapat lendülhetett támadásba. Csapatkapitányuk, egy ideig önzően vitte egyedül a labdát. Tekintetében a küzdeni akarás izzott. Hrtelen mozdulattal kicselezte az ellenfeleit és zavartalanul lódult tovább. Jöttek segítségei is bőven.  A lila mezesek már javában felzárkóztak a  Fradi térfelére.  Félelmetesen gyorsan kezdeményezték a kontratámadást.    Majd a Fradisták kapuja elé érve, újfent magas átadásokat szántak egymásnak.  Ezúttal a labdáik, pontosabbak voltak és egyre csak közelebb kerültek vele a kapuhoz.   Jova üvöltözése már felülmúlta a szurkolók hangját. 

   Rudolf nem tehetett mást.   Be kellett avatkoznia az akcióba, nem maradhatott veszteg, mert akkor a vendégcsapat gólt szerez.  Elindult, ezúttal az Újpesti csapatkapitány felé. Még ha alig volt esélye a fürge lila mezes férfi ellen, de próbált rátapadni.  Segítségül érkezett Horn is, ám ez sajnos csak rontott a helyzetükön.   Az Újpesti csapatkapitány, kihasználva a két Fradista figyelmetlenségét, egy hirtelen mozdulattal átlendült kettejük teste között és máris kapura tört.  Lőtt is. 

   Jova ügyesen vetődött a lövés irányába és kivédte a rúgást, ám a kipattanó, itt is az ellenfélnek kedvezett.  Az egyik vékony, - de szinte már betegesen vékony - testalkatú Újpesti csatár nyomban lecsapott rá és jobb talpával a kapuba pofozta a labdát.  Ezután minden vendégjátékos úgy viselkedett, mintha tűzvész ütött volna ki a pályán és fejvesztve menekültek a kapu elől.   Persze, katasztrófának még csak nyoma sem volt, az Újpestiek csupán a gólszerzőjüket kergették, majd ugrottak rá egyenként. 

                           Ferencvárosi TC      -        Újpest FC

                                        0                :                  1

                                                  I. Félifő     17' perc

  Tehát korán megszerezte az ellenfél csapat a vezetést.   A lila csapat szurkolótáborában már több helyen is izzó szálakat gyújtottak meg, melynek hatalmas füstfelhője terjedésétől, alig lehetett látni a szektorokat.

A felezővonalhoz való felállás után, a bíró elindította a meccset.  Az Újpestiek már nem kezdeményeztek támadást, látszólag megelégelték azt az egy gólt is.  Mintha azt képzelnék, hogy ezzel simán megnyerik a rangadót.  A Ferencváros azonban nem adta fel.   A csatárok ide-oda ugrálva, próbálták elcsípni az Újpestiek labdáját, ám ez koránt sem volt könnyű feladat.  A vendégcsapat a pálya egyik feléről, a másikra passzolgatott.  Persze, a saját térfelükön, még egy arasznyit sem haladtak előre.   Ez türelmetlenséget váltott ki a Fradistákban, majd nem sokára sikerült is megállítaniuk az idétlen passz adogatásokat, ám szabálytalanul.   Jil nagy lendülettel csúszott rá az éppen labdát vezetgető Újpesti srác lábára, aki ezután, eljátszva a hattyúk halálát, ordítozva zuhant a földre.

  Jil sárga lapott kapott.  Az Újpestiek szabadrúgást végezhettek el, de taktikájukon ezután sem változtattak.  Nem engedték, hogy ellenfelük megszerezze a labdát, továbbra is tanácstalanul passzolgattak egymásnak.   Az egyik passzt követően, azonban az Újpesti játékos lecsúszott a kései átadásról, a labda pedig szépen kigurult a pályáról.  Ez már a Fradinak kedvezett.   Bedobást hajthattak végre, méghozzá az Újpestiek térfelén.

  Rudolf, akinek még mindig szúrt a térde a fájdalomtól, a bedobás elvégzésére sietett, ám előbb felnézett a hatalmas eredmény jelzőre, ahol azt látta, hogy már csak öt perc van hátra az első félidőből.   Ennek elégnek kell lennie, az egyenlítéshez!

Hamar el is végezte a bedobást, Károly pedig mellkassal levéve, a lábai között gurította a háta mögé a játékszert.   A labda Andrejhoz, majd utána nem sokkal később, Hornhoz került, aki remek ütemben futott ki a pálya szélére, a szögletzászló irányába.  Majd egy szép, kifli alakú beadást hajtott végre.   Az Újpesti kapu előtt, mindenki a magasba ugrott.  Ám csak egy valaki tudott a labdába fejelni.   Mégpedig Károly.

Gól azonban nem született.   A jól irányzott beadást, egy csodaszép kapura pattanó fejelés követte, amely hangosan csattant, ezúttal a kapu felső lécén.   S mivel kipattanó sem volt, mert a kapus elkapta, így kirúgás következett.  Hamarosan le is járt az első félidő, a bíró pedig nem hosszabbított.