A

                           Szerelem

                            bajnoka

     Rudolf azt kívánta, hogy soha ne teljen el ez a gyönyörű nap.

   Blanka csodálatossá varázsolta neki, minden percét.  Felöltöztek és tettek egy jó hosszú sétát a stadion körül, ahol jobban megismerték egymást. Többet beszélgettek s emellett, ráébredtek arra, hogy sok közös vonásuk van a focizáson kívül.

   Ezután pedig szépen fokozatosan jött, aminek jönnie kellett.  Beültek egy étterembe, elfogyasztottak közösen egy pizzát, majd azután kiültek a csendes és nyugodt parkba, ahol senki, de senki nem zavarta őket.

   Rudolf hanyatt dőlt, Blanka pedig fejét a fiú vállára hajtotta.  S néma csendben, egymás mellett ültek és nézték a gyönyörű szép kék eget. 

Késő délután felé, Rudolf felajánlotta, hogy menjenek fel az ő lakásába. Blanka ellentmondás nélkül, vidáman beleegyezett.   Már amikor az emeletes ház lépcsőházába beértek, még az első lépést sem tették meg a lépcsőn, de máris egymásnak borultak.   Blanka a falhoz szorította Rudolfot s vadul az ajkába harapott.  Mint ahogy általában egy jó egy-két percbe szokott telni, mire Rudolf felért a lakásába, ez most kitartott vagy tíz percig. 

   A kis lakásba beérve, le sem dobták lábaikról a cipőt, szinte repültek az ágyba.   Blanka kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, majd megfogta erősen Rudolf grabancát és magához húzta.   Összecsókolóztak.   Majd a fiú magukra húzta a vékony takarót és kapkodó mozdulatokkal lerúgta magáról a farmernadrágot.  

  Már nagyon hiányzott neki ez az élet. 

A szeretkezés azonban alaposan kiszívta belőle az energiát, s miután összeölelkezve élvezték az utolsó pillanatokat, utána Rudolf kimerülten hanyatlott Blanka mellé az ágyra.  Nagyokat lihegett és a sötét plafont nézte.  Majd behunyta a szemeit s hagyta, hogy az álom, idővel elnyomja.    Nem kellett hozzá sok idő.  Körül-belül tíz-húsz másodperc.

Egy vagy két órával később, Blanka öltözködésének zajára nyitotta ki a szemeit. A lány éppen a farmernadrágját húzta magára, s mikor észrevette Rudolf ébredését, elégedetten rámosolygott.

 - Jó reggelt! -biccentett, neki. - Vagy köszönjek inkább úgy, hogy viszlát?

Rudolf alig volt képben, kissé fájt a feje a kevés alvástól, s mivel nem is tudta teljesen kipihenni magát, ezért nem is ébredt éppen a legjobb hangulattal.

 - Miket beszélsz?

Blanka megállt az öltözködésben és kigúnyolva a fiút, ismételte meg a mondatát.

 - Mit, miket beszélsz? Arról, hogy megyek!

Rudolf pislogott párat, majd megpróbálta előhozni magából a tőle telhető legkedvesebbik hangnemét.  Ám közben támadt egy furcsa érzése, hogy itt valami nincs minden rendben.

- Megkérdezhetném, hogy most éppen miért készülsz elmenni?

Blanka azonban nem válaszolt neki úgy vissza, ahogy a fiú szerette volna. Nem csak hogy ki gyúnyolta a fiút, de még a hangját is eltorzította erre.

 - Megkérdezheted, hogy miért akarok elmenni! Azért akarok elmenni, mert vége a fordított napnak! Már nem vagyunk egy pár! Vagy neked még nem dereng az ápilis elsejének az értelme? Mivel vége a fordított napnak, így kettőnk románcának is vége! 

Rudolf alig tudott megszólalni a döbbenettől. Amit érzett, az majdnem még felülmúlta azt a kellemetlen érzést is, melyet a Krisztáék támadásakor tapasztalt.

 - Te most szórakozol velem? - dadogta a fiú.

Blanka befejezte az öltözködést, ám a fiú kérdésére, ingerülten a saját combjára csapott.

 - Ez nem igaz, te most tényleg ennyire értetlen vagy? Mintha az alvás közben meghaltak volna az agysejtjeid, úgy viselkedsz!

 Rudolf erre nyomban kipattant az ágyból.  Egyszer már hagytam, hogy megszégyenítsen egy lány! Még egyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát!

Azzal megfogta Blanka válltáskáját és kiment a szobából.  A lány kiabálva követte, de mire kiért az előszobába, már csak azt látta, hogy Rudolf a lépcsőházba kiérve, lehajítja legalulra a táskát.  Még lehetett is hallani, hogy a mobiltelefon, napszemüveg és egyéb törékeny tárgyak még zuhanás közben kihullottak belőle és hangosan csapódva, szétestek a talajon.

 - Mi van? - fordult felé határozottan Rudolf. - Úgy viselkedsz, mint akinek a szobából az előszobába való kijövetel alatt, meghaltak volna az agysejtjei!

Blanka csak állt és jéggé fagyott arccal pislogott a fiúra.   Rudolf a lefelé vezető lépcső felé mutatott és hangosan a lányra pirított.

 - Na, nyomás, mielőtt te is ilyen nagyot csattansz!

Megvárta míg Blanka, aki szinte gyilkos szemeit, mérges kígyóként szegezte rá, elhaladt mellette, azután a küszöböt átlépve, hangosan becsapta maga mögött az ajtót.   Rudolf pedig egyedül maradt a kis lakásban.   Hatalmas fájdalmat érzett a szívében, ami kiterjedt szinte minden porcikájára.  Visszafeküdt az ágyába és könnyekkel áztatott arcába temette tenyereit. Fájdalom hátán, fájdalom! Vissza kell mennem Ceglédre!