A

                     Szerelem

                            bajnoka

   Az elkövetkezendő napok, mintha Rudolf lelkét tükrözték volna.

 Borús felhők takarták el az égboltot, majd záporok, zivatarok áztatták Pest utcáit.   A legkellemetlenebb az volt, hogy a csapadék, kora reggeltől szinte estig tartott.  Délután felé, már csak szitált az eső, majd egy röpke időre, mintha elállt volna, ám utána még jobban rákezdte.   Rudolf, a kis konyhájában üldögélve, tekintett ki az ablakon.  Kezében egy bögre kávéval, amibe néha-néha belekortyolt.  Közel sem volt olyan finom kávé, mint amilyet édesanyja főzött Cegléden.  A keddi napja kínos unalmak között telt, bár utána a szerdai napját eltekintve, már azt kívánta, bárcsak a hét harmadik napján is kedd lett volna.  

   Reggel újból elment Vingendorf úrhoz, elmesélte neki a hétfő délutáni napját, a keddet természetesen kihagyta, mert akkor nem történt annyi sem, hogy egy legyet megzavart volna.  A pszichológus úr továbbra is gyanúsan fürkészte a fiú arcának indulatait, látta bennük a feszültséget s végül, ugyanazokkal az elégedetlen szavaival illette meg Rudolfot, mint eddig.   A fiú ekkor belátta.  Nem úgy viselkedik, ahogy azelőtt szokott, nem látszódik rajta hogy boldog, hiába is mondja.

Na, de vajon miért nem vagyok boldog?

   Persze, félig megfogadta Vingendorf őr tanácsát és elfelejtette minden egyes gondolatait, amelyek Zsófiról szóltak.  De csak ott nála.  Amint kilépett a pszichológus úr lakásából, már nyomban megváltozott körülötte minden.  Eszébe jutottak Károly szavai.   Vajon megérné adni még egy esélyt, Zsófi szívének a meghódítására?   Megérné visszamenni érte, Ceglédre?   Olyan nagyon rossz biztos nem lenne, hiszen ellátogatna, a családjához.   Arról viszont, hogy mi történne akkor, ha összefutna Zsófival, halvány fogalma sincs. Talán meg se érné visszamenni Ceglédre. 

   Vasárnap a Videoton FC focicsapata ellen készültek összecsapásra. Persze csak idézőjelben hogy, "készültek" hiszen a Fradi edzője, ellentmondást nem tűrően gyakoroltatta tovább csapatával a labdamegtartási technikákat, a szerdai, majd a pénteki edzésen. Székesfehérvárra az út, legalább alkalmas volt arra, hogy Rudolf alaposan átgondolja fejében a dolgokat.   Már egyre gyakrabban fordult meg a fejében a döntés, hogy a következő hétvégén, elutazik Ceglédre.  Azzal a gondolattal, azonban korántsem tudott megbarátkozni, hogy ha váratlanul felbukkant előtte Zsófi, mit fog tenni, mit fog mondani.  Vagy éppen amikor véletlenül szülővárosába érve, éppen hazafele úton, szembetalálkozik vele. 

  A busz időben megérkezett a Sóstói stadion elé.   A Fradisták kiszálltak, és az edzőik kíséretével elindultak a Videoton FC díszes stadionjának, hatalmas boltív alakú bejárati ajtaja felé.  Amint beléptek, egy hatalmas terem nyílt meg előttük.  A mennyezet vörös színben, míg a falak kék színben pompáztak.   Kissé zavaró színkombináció volt, legalábbis Rudolf számára, de őt inkább jobban érdekelték, a Ferencvárosi stadionhoz hasonlóan, a falakra kitett, fekete-fehér fényképek.  Egykor még a Vidinek is volt fénykora.  Hamarosan megérkezett eléjük a Klub ottani vezetősége, akik tetőtől-talpig úgy voltak öltözve, mint a Men in Black című filmben Will Smith.   Fekete nadrág, fekete zakó és nyakkendő, fehér mellény.  Plusz, lógott még a nyakukban egy szalag, melynek a végére a saját tagsági kártyájuk volt biztosítva.  A komoly öltözködésük ellenére mosollyal az arcukon fogadták a vendégcsapatot.  Az edzőket kézfogással üdvözölték, míg a játékosoknak egy egyszerű fejbólintással, azután az öltözőikbe kísérték őket. 

  Bentről már lehetett hallani, mindkét csapat szurkolótáborainak a zsinatolását.   Voltak dobok, kürtök és különféle hangszerek, no meg persze sör és szotyolás zacskó, melyek a foci nézés nélkülözhetetlen elemei.   Rudolf és csapata magára öltötte a koromfekete idegenbeli mezt, melynek csak a baloldalon lévő Ferencvárosi címer rikított zöld színben. Kisétáltak a stadion elé, ahol bevárták a Videoton csapatát.   Amikor a bírók és a hazai csapat is megjelent, elindultak szép lassan, a pálya felé. Rudolf lábai ismét remegni kezdtek.  Mint az olaj szította tűz, olyan hirtelen gyulladt fel benne a bizonyítási vágy.  Tenyereit nem győzte mezének az oldalába törölni, annyira izzadtak voltak.  Kiléptek a pályára.  Rudolf ezúttal nem nézett egyik szurkolótábornak sem a szektoraiba.

Ugyan minek? Úgysincs a szurkolók között!

  Majd egy gyors csapatkép után, mindenki elhelyezkedett a maga posztján a pályán, s a bíró nem sokkal azután, elindította a meccset. 

  A Videoton kezdeményezett.  Egy hosszan, előre ívelt labdával indították a magas, szőke, borostás támadójátékosukat, aki többször is szerepelt már a magyar válogatottban is.  Itt azonban nem sikerült pontosan átvennie a felé érkező labdát.  Egy fürge mozdulattal elhalászta előle Rudolf, majd indult vele előre.    Már hallotta edzője üvöltését.  Ilyenkor általában azért üvölt, hogy tartsák meg a labdát, ne passzoljanak hirtelen. Hiszen ez volt a baj, a legutóbbi meccsen is.  Ha passzolunk, akkor figyeljük azt is, hogy hova és kinek! Rudolf lerázta az ellenfelét, aki nem sokkal azután hogy a nála jóval fiatalabb Fradista elillant, rögtön megállt és sétálni kezdett. 

  Rudolf rakétaként tört előre a pályán.  Már túl volt a felezővonalon, s még mindig tiszta volt előtte a pálya.  Ez különös!  Majd ekkor felnézett. Megtorpant és a talpát a labda tetejére helyezte.  Látta, hogy szinte minden fekete mezes mögött, ott állt egy piros mezes Vidi játékos.  Szinte nem tudott volna senkinek sem passzolni, mindenkit fegyelmezetten fogtak.  Majd ekkor felpörgette a labdát és újból elindult befelé.  Ekkorra a Fradisták szétszéledtek a pálya mindkét oldalába, magukkal rántván ellenfeleiket, s ezzel tiszta utat teremtve Rudolfnak. Már az ellenfél kapu tizenhatos vonalánál volt, amikor váratlanul hátulról nekirontott egy Vidi védő. Fiatal srác volt, körül-belül annyi lehetett mint ő, szőke hajú, kék szemű, arca pedig komor és indulatos volt.  Egy pillanat alatt kirántotta Rudolf lábai elől a labdát és tovább passzolta az egyik csapattársának. Rudolf dühösen kiáltott fel.  Pedig már csak egy arasznyit kellett volna tolnia a labdán.

  A Videoton támadásba lendült.   Ellenfeléhez képest több passzal és gyorsabb mozdulatokkal szelték át a pályát.  A Ferencváros csapatát könnyedén szétszedték, nem engedtek nekik egyetlen pillanatnyi időt sem az emberfogásra.  Ha passzoltak, akkor rá egy-két másodpercre már küldték is tovább a labdát.  Ismét a magas Vidi csatárhoz került a labda. Rudolf mögötte springtelt, de nem tudta utolérni.  A férfi ekkor végrehajtott egy becsapós cselet, megtorpant és egy arasznyira visszább húzta a labdát, Rudolfot pedig hagyta előre csúszni.  Ezután, kiment a pálya bal oldali szögletzászlaja elé és fejét felemelve, egy íves kapu elé szánt lövésre készítette elő a lábát. Sikerült is neki, hiszen már senki sem zavarta őt ebben.  Mikorra már a Fradi kapuját ellepték a Vidi játékosok is, jött a befelé szálló labda s erre mindenki a magasba ugrott. Még a kapus is, Jova, aki eddig torka szakadtából szidta a védőjátékosokat a helytelen védekezés miatt. 

  A labda szerencsére az egyik Fradista középpályás, Andrej homlokáról vágódott ki, de ezután nem egy másik Fradistához került, hanem az egyik Vidi védőjátékoshoz.   Pont ahhoz, aki a mérkőzés elején, lecselezte Rudolfot.  Védő létére, nagyon ügyesen mozgatta jobb-bal irányba a labdát, könnyedén lefutotta a nála jóval idősebb Fradistákat is.  Rudolf ezúttal is felvette ellene a harcot. Jova, már annyira üvöltött csapattársaival, hogy még a kapu mögötti szurkolótábort is túlkiabálta.    Minden áron előre akarta küldeni a hátvédeket.  Ezúttal is a védő játékos nyert.  Egy ügyes hátrafelé kaszáló lábmozdulattal, a háta mögött álló, s éppen a kapu felé induló csapattársának passzolta le a labdát.  Rudolf nyomban elrugaszkodott ellenfelétől és a kapujukra törő, magas vékony, fekete hajú Vidi játékos nyomába eredt.  Bár ezt hiába tette, ugyanos Jova esélyt sem adott ellenfelének a lövésre.  Határozottan kifutott a kapuból, s akár az áldozatára lecsapó tigris, a labdára vetette magát, majd gombóc alakba összehúzódott.  Többségében a Vidi játékos hibázott, ugyanis túl hosszan tolta meg maga előtt a labdát, s ezáltal Jovának volt ideje megkaparintani.  Miután felállt, intett minden csapattársának, hogy húzzon előre, aztán hosszan kirúgta a labdát.  Nem sikerült eljuttatni pont a csapattársához.   Azaz sikerült, de a Vidi csatár újból megszerezte a labdát.   Ezúttal a fiatal hátvéd, Dániel rohant ellenfele után, aki gondolkodás nélkül indult el a Fradi kapuja felé, nem is figyelvén arra, hogy rajta kívül más Vidi játékos bizony, nem tartózkodott a vendégcsapat térfelén.  Amikor ezt észre vette, mozdulata lelassult, s így Dániel könnyedén szerelni tudta.  Majd megfordult s előre rúgta a labdát.    Hibázott. Nem találta el jól a játékszert, ami csak egy-két méterre pördült fel előtte, azután nem vette észre, hogy egy görbén futó, fiatal Vidi támadó játékos springelt vele szembe.  Mellkasával le tudta venni a levegőbe pördülő labdát s villámgyors léptekkel indult az Fradi üres térfelén keresztül, a kapu felé.   A Videoton szurkoló tábora üvöltözött, tomboltak, ugráltak, míg a Fradista szurkolók, minden elhajítva kezükből, a fejüket fogták. 

  A Vidi térfeléről, immár tehetetlenül nézték, ahogy a fiatal Vidi támadó és a tapasztalt, Fradista kapus éppen egymással szembe rohan.  Vajon gól lesz belőle?