„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél” dúdolgatta Endre az idézetet, amiről egyébként fogalma sem volt, honnan származott, csak még régen megmaradt benne ez a sor. Petőfinek tulajdonította, de a belőle áradó fennköltség miatt Arany Jánosra is gyanakodott, hiszen Petőfi egy egyszerű paraszt volt, nem konyított a finom dolgokhoz, ezért is hangzanak a versei olyan érzéketlennek és durvának. Hiába, a szavak megfelelő használatához tehetség, és tudás kell. Utólag belegondolva, Petőfinek talán egyik sem volt, és csak Vörösmarty miatt lett felkapva. Egy 19. századi popsztár volt ő, semmi több. Micsoda szerencse, hogy Petőfivel szemben, Endre tehetséges és még tanult is, neki nem lesz szüksége híres emberekre, hogy művei befussanak. Miközben az idézetet mormolta el újra és újra, elővett egy lapot, egy tollat, majd pedig egy novella írásához kezdett. Vörös kockás ingjét mellkasáig kigombolta, dús szőkehaján igazított egy picit, majd kitekintett az ablakon, és várta a múzsa csókját. A vonat a Tokaj fele tartott, az Alföld hatalmas rónáin keresztül. Az égen viharfelhők gyűltek, a napsugarai csak néhol tudtak áttörni a vastag felhőgomolyagon. Az eső miatt a levegő rendkívül párás lett, a vagonban levő fülledt melegtől az író homlokán vastag verejtékcseppek gördültek le. Hosszú perceken keresztül bámult kifele az ablakon, de semmi nem történt. Szívszerelme, a múzsa, nem sietett a segítségére, hogy megint olyan, vagy annál sokkalta jobb művet írjon, mint első regénye a 12+1, habár még azt se olvasta el senki, rajta kívül. 

 - Tisztelt utasaink. Tájékoztatjuk önöket, hogy vonatunk perceken belül megérkezik Tokaj déli-pályaudvarba. Köszönjük, hogy a társaságunkat választotta – Nem mintha lenne másfajta vasúti cég itt a Magyar Birodalomban a mávon kívül” morgolódott Endre. Az ilyesfajta butaságok egyszerűen teljesen leszívják. Csak most tűnt fel neki, hogy barátja, Pacsirta Mátyás, akit egyébként a háta mögött csak Matyi királynak szoktak hívni, valamerre elszublimált, amíg ő félálomban az idézeten rágódott. Leszedte a saját, és a barátja bőröndjét, majd kivitte azokat a vagon ajtajához, ahol egyébként a WC is található volt. Miközben ott állt a bőröndökkel, fura hangok szűrődtek ki a mosdóból. Halk, kéjes nyögések. Biztos valami fiatal párocska nem bírja ki egymás nélkül, és ők szórakoznak ott bent. Nem ez lenne az első esett, hogy ő fültanúja lesz egy ilyesfajta kikapcsolódásnak. Lassan fékezett a vonat, elérték a metropolisz határát. Endre szemeit forgatva vette elő a telefonját a zsebéből, hogy megkérdezze a drága jó barátját, mégis merre veri el az időt. Tárcsázott, majd kicsöngött, és legnagyobb meglepetésére a mosdóban szólalt meg a telefon. Halk szitkozódás majd, felveszik a telefont.

 - Mit akarsz már megint Endi? Épp dolgom van, próbálok egy csajt befűzni a büfés kocsin.

 - Igen… Hallom. Mindjárt beérünk a pályaudvarba, úgyhogy igazán kibújhatnál a mosdóból – kínos csend, majd megszakadt a vonal. A vonat hangosan dudálva megállt a peron mellett, a távolban pedig füttyszó hallatszott. Matyi, mint Zrínyi Szigetvárnál, úgy tört ki a mosdóból, közben nagyban gombolta a nadrágját be. A nagy sietség közepette, fel se tűnt neki, az egyébként fél méter magas bőröndje keresztezi az útját, és hasra esett benne. Endre nem szólt semmit, csak a szemeit forgatta. Megemelte a holmiját és leszállt a vonatról. Barátja picit szerencsétlenkedett még a poggyászával, de végül ő is lekászálódott a vagonról. Megérkeztek az Alföld legnagyobb metropoliszába: Tokajba, ahol mellesleg a világ legjobb borait termelik. Pénz és nő szerzés, no meg egy minimális kis alkoholizálás céljából érkeztek a településre. Az évtizedek során az apró kis városból hatalmas turisztikai és kulturális központ vált, méreteit tekintve még Budapestet is lekörözi, a tízmillió lakosával. Endre és Matyi egy óriási rendezvényszervező cégnél kaptak munkát cigaretta árusként. Egyre kell csak figyelniük, hogy 18 éven aluli ne szerezhessen bagót, különben búcsút mondhatnak a munkának. Egyébként csak a cigit korlátozza a társaság, az alkoholizálást kortól függetlenül bárki csinálhatja, hisz pia nélkül nincs jó buli, nélküle hogyan tudna bárki szórakozni. 

Endre egyszer megpróbált alkohol nélkül szórakozni. 

Azóta inkább novellákat ír. 

Elhangzott a sípszó a távolban, a vonat halk nyikorgást követően pedig továbbindult Munkács felé. A peronon néhol ismerősök, és rég nem látott rokonok borultak egymás nyakába, csókkal köszöntve egymást. Endre csak fapofával figyelte az események, miközben céltudatosan haladt az állomás kijárata fele, barátja pedig szorosan loholt mögötte.

- Endi! Endi!  Igazán lehetne benned valamicske együttérzés, különben is, hova kell így loholni? - kiáltott utána lihegve

- Francért kell állandóan a skorpiódat méregteleníteni... Tudom, hogy királyként megvannak a kötelességeid, de azért mégis csak túlzás, hogy nem bírsz ki 2-3 órát nélküle. 

- Te ezt nem értheted, nem viseled ennek a hatalomnak a súlyát.. Jééé most veszem csak észre, hogy mennyire hűvös van itt bent! De modern ez a hely... Ha tudtam volna, hogy ilyen menő Tokaj, előbb nézek le ide!Vagy legalábbis a pályaudvarára... - Matyi megállt egy pillanatra, és körültekintett a hatalmas csarnokban. Tisztasága és modern külseje teljesen lenyűgözte a Pacsirtát.A vonatok egy hatalmas csarnokba futottak be, több mint kéttucat vágány vezetett kifele, a peronokat pedig felüljárók kötötték össze egymással, melyek végeláthatatlan módon folytak egymásba, egy külön emeletet alkotva. Matyi ide-oda tekergette a fejét, szája hosszú percekig tátva maradt. Mindenhol mozgólépcsők, neonfényes kivetítők, melyekre a menetrendet írták ki, hangszórok, és emberek.

- Elég lesz mára a bámészkodásból Matyi, még el kell jutnunk a szállásig... és eszedbe ne jusson venni bármit is az emeleten - Fent egy apró plázákat is megszégyenítő bevásárlóközpont állt, a fodrásztól az éttermeken át a ruhaboltig mindent lehetett találni ami teljesen, vagy kevésbé legális.  A folyosó mentén, több helyen  padok és jegy automaták álltak, az automaták mögött  pedig kilométeres sorok. A tömeg már,már zavarba ejtő volt, a hangzavar még egy pesti számára is szokatlan, az egészre nincs jobb szó, mint a káosz…. De  matyi szavaival élve, legalább légkondicionáló volt! Matyi összeszedte magát, és továbbindultak, alig tudta megállni, hogy ne rohanjon be az egyik boltba vásárolni valami divatos cuccot. Egészen az állomás keleti kijáratáig követte barátját, ahol megállt, felvette fekete napszemüvegét,és kihúzta a farmer zsebéből  az összegyűrt Tokaj városa térképet

- Endi fiú, már megint  hova rohansz? Tán tudod, merre kell menni? – szólt oda cinikusan, majd vetett egy pillantást a papírra, aminek az értelmezése nehézkes volt számára. Tudni illik, hogy Matyi intelligencia hányadosa csak alulról súrolta az átlagot, vagy néha még azt sem. Próbálta a szellemi hiányosságait a küllemével ellensúlyozni, tonnaszámra fújta magára a különböző méregdrága parfümöket, fekete haját zselézte, és mindig a legújabb és legdrágább holmikban járkált, még ha nem is állt neki túl jól az adott stílus. Teste tömör izom, egy deka zsírt nem lehet azon felfedezni, ezen kívül még kifejezetten magasnak is számított. Karizmatikus alak, aki még a legnagyobb ostobaságra is rá tudta venni az embert, vagy legalábbis azt, akit nem ismert, nem is beszélve arról, hogy rendkívül ambiciózus. 

Egy született politikus. 

Az átlagnál kevesebb ésszel megáldva, akit barátja győzött meg arról, hogy jó lesz az a szakács szakma, és ne menjen képviselőnek, tehát ha úgy nézzük, Szilvás Endre a Magyar Birodalom hőse, aki megmentette a hazáját a pusztulástól. Nem csak a magyar irodalom leendő legnagyobb alakja ő, de még a hazájának a legnagyobb  is. Kár, hogy tettéről szinte senki nem tud. Hiába, a legnagyobb hősök az árnyak között járnak, nem kérkednek, csak teszik a dolgukat. 

- Hogyne tudnám. – felelte Endre, és barátjához fordult, aki nagyban forgatta a térképet – ha itt kimegyünk a keleti kapun, pont az ötös metró aluljárónál kötünk ki. Pont ez kell nekünk. Onnan utazunk 4 megállót, egészen a serház utcáig. Ott átszállunk a 364-es buszra, és egészen a főtérig megyünk vele. Ott lesz a hotelünk nem messze a megállótól. Bízz bennem, otthon utánajártam mindennek – Matyi bambulta még egy ideig a térképet, nagyokat bólogatott, mint aki érti is miről van szó, majd  összegyűrte a térképet és a zsebébe tette

 - Ha te mondod,– felelte közönyösen, és elindultak a kijárat fele. A városi világ kifakult és egyhangú látványa  ledöbbentette Endrét, mikor kilépett az ajtón. A főúton az autók feltorlódtak, és minden egyes apró hibáért dudáltak. Habár az utca tisztának és letisztultnak hatott elsőre, minden koszos és természetellenesnek tűnt idővel. A vasútállomással szemben a felhőkarcolók úgy törtek az ég felé, ki az alsóbb szinteket fojtogató szmogfelhő, ahogy azt az esőerdőben teszik a növények, mintha az épületeknek is szüksége volna a napfényre. Villámlott valahol a távolban. A vihar ideért. Hirtelen mindenki feltekintett egy pillanat erejéig, és sietősebbre vette a tempóját. Egy percel késöbb pedig lehullott az első kövér esőcsepp, Endre arcára. Felnézett ő is, de nem látta tisztán a felhőket. Az emberek igyekeztek behúzódni a metro aluljárókba, vagy a buszmegállókba. Ők  sem haboztak, és megindultak a metro felé. A metropolisz gyilkos gázokkal teli levegője kaparta az író torkát, néha köhintett egyet, de nem törődött vele. Majd iszik egy kis vizet, ha a szállásra megérkezik. Ha Endre röviden össze akarná foglalni idáig Tokaj városát, csak ennyit írna: nagyobb, modernebb, ocsmányabb, és még a hajléktalanból is több van, de nem abból a szánni való szerencsétlen fajtából, akire, ha ránézel megesik a szíved, és odahajítasz neki 50 koronát, hátha telik belőle egy kiflire neki. Nem, itt azok a tipikus rámenős alakok vannak. Veszel valamit? Garantált, hogy rád ugranak hárman, hogy adj nekik egy kis pénzt. A legtöbb persze csak azért kér, mert hát becsületes életet élt, csak itt kötött ki, de egyébként nagyon éhes, úgyhogy nem is mesélne többet, és különben is adjam már a pénzem. Olyan az egész, mintha egy jóval groteszkebb pestre utaztam volna. Merem remélni, hogy legalább a boruk rászolgált a nevére, mert a városuk nem! Ellenben Endrével, Matyi teljesen extázisba esett a várostól is, , ujjongott,  mindenre rácsodálkozott. Különös párt alkottak most. Az egyetlen dolog, ami jobban működött Tokajon, mint pesten, az a tömegközlekedés, kevesebb, mint 30 perc alatt érkeztek meg a hotelhez, és még jegyet se kellett váltani rájuk. Mikor Endre és Matyi leszálltak a buszról, és megpillantották a szállásukat, hirtelen, és különös módon életükben először és feltételezhetően utoljára ugyan arra gondoltak: Fotóbolt… Utállak. 

- Ez most komoly? A hirdetésben azt írták igényes, komfortos szállást biztosítanak... De ez.. ez ez 

- Végülis azt nem írták oda, hogy kinek számít ez igényesnek - fogta rövidre a beszélgetést Endre. A tér egyik kevésbé megvilágított szegletében helyezkedett el az épület, méretében jócskán alulmaradt a megszokottól, és a minőség tekintetében is. Az egész épület fából készült, ami talán egy jó 30-40 éve pofásan nézett ki, de mára teljesen szétkorhadt, a világítás néhol hiányzott, illetve a kertet is elhanyagolták. 

- Rendkívül egzotikus kis szállásunk lesz, úgy érzem – szólalt meg Endre, és kicsit körbenézett a téren, hátha talál még hasonló minőségű épületet. Nem talált.

 - Mind egy, jó lesz ez. Inkább menjünk be, és vegyük ki a szobánkat, nincs kedvem bőrig ázni. Majd máskor ámuldozunk azon, hogy milyen csúnyán átvágta minket a hirdetéssel– majd megindult a hotel felé Matyi. Hajáról az eső már teljesen lemosta a zselét, és szétesett, nem volt tartása, a hosszú vizes hajszálak finoman simogatták a fiú verejték és eső áztatta homlokát minden egyes lépésnél. A vihar tombolt, a szél antennákat és tetőcserepeket sodort el, a villámok egy, egy rövid pillanat erejéig mindent megvilágítottak. Senki nem volt az utcákon, a forgalom is megritkult. Endre sebesen szedte a lábát, cipője teljesen átázott, jóformán tocsogott a vízben. Bent a hotelben kellemes meleg, és egy idős asszony fogadta őket. Sunyin a fiúkra mosolygott, megvillantva sárga, és rothadó fogait. Már amennyi megvolt szegénynek. Endre valamiért csak arra tudott gondolni, hogy biztos a bérlők végeztek fogászati beavatkozást, különben miért lenne ilyen kevés foga. Nem tetszett neki valami azokban a haszonleső, óriási barna szemekben, ami az asszonynak volt. Aztán megpillantotta hölgy kezét: Egy hatalmas turulmadár díszelgett rajta, másik kezén pedig az etnikai Magyarország térképe egy turulos… Végülis nem vertek át minket... Az ilyen minőségű lakás tényleg csak egy turulos számára lehet igényes. 

- Adjon az úr isten szép jó napot a vitéz magyar legényeimnek, kik betértek ide! Mert hát ugye magyaroknak tetszenek lenni ugye jó urak?! – rikított egy nagyot, mitől a két srác picit megszeppent. 

- Természetesen asszonyom… Foglaltunk egy szobát jó egy héttel ezelőtt Szilvás néven. – lépett a recepciós pulthoz Endre, s közben óvatosan körbenézett. Belülről sem volt szebb látvány a ház, néhol szivárgott be a víz, a padló pedig recsegett a lába alatt. Nem volt nagy a recepciós előszoba, jóformán csak a recepciós asztal, és azzal szemben két fotel volt a szobában. A recepció mellett a lépcső vezetett fel az emeletre. 

- Á igen, meg is találtam a foglalásukat – szólalt meg az asszony a kelleténél hangosabban, Endre és Matyi pedig megint összehúzták magukat. – itt is volna a 13-as szoba kulcsa. Aztán csak okosan fiaim.Mielőtt útjukra engedném önöket, azért elárulnám: Ha bármelyiküknél cigány ku… akarom mondani lánykát látok, nézhetnek is más szálloda után! – micsoda pech lenne. Endrét különösebben nem hatotta meg a dolog, ahogy barátját se. Inkább összeszedték a cókmókjukat, és megkeresték a szobájukat. 

- Szebb jövőt az uraknak! – kiáltott utánuk a turulos, de nem figyeltek rá. Egy aprócska kis lukat kaptak, jóformán két ágy, meg egy, egy szekrény volt számukra, és nem több. Azt kifejezetten pozitívnak találták, hogy a szobában sehol nem tudott befolyni a víz, vagy legalábbis egyelőre nem talált utat magának. 

- Hogy ezeknek a turulmadár gyermekeinek, mennyi problémája van… Nem mind egy kivel szórakozunk neki? Meg aztán mit akarnak, a trianoni békeszerződés aláírásával, amivel megkaptuk a Havasalföldet, illetve az olténiai bánságot, és az Ausztriával való függetlenedést követően, Magyarország hatalmasabb, mint valaha. – szitkozódott Matyi, miközben pakolta ki az elázott ruháit. 

- Csak annyi a bajuk, hogy nem egy homogén állam vagyunk, és nem tudjuk érvényesíteni a jogainkat a kisebbségek miatt. A legutóbbi adótörvény is azért ment át, mert az etnikumokat képviselő pártok elfogadták. Más kérdés, hogy maga a császár viszont elutasította a parlament javaslatát. – Endre levette a cipőjét, majd pedig vizesen leheveredett az ágyába. Jó érzés volt vízszintesen lenni 

- De emiatt megcsonkítanák a saját hazájukat? Elpusztítanák a több mint ezeréves határokat? - Te is láttad a térképet a nő kezén. De legalább észak Erdélyt meghagynák nekünk – mosolygott el cinikusan Endre majd sóhajtott egy nagyot – azért ne aggódj.. Ha más csonkítaná meg a hazánkat, akkor az lenne a baj. Nem is érdemes az ilyen emberrel foglalkozni. Hányra kell ott lennünk a melóban? – terelte a témát Endre, közben pedig elkezdett vetkőzni, majd visszafeküdt az ágyba. Az ágyneműje finoman átázott a vizes holmiktól, de nem zavart. A célra ideális volt. Barátja teljesen kipakolt, cuccait a radiátorra terítette száradni. Az esőcseppek halk kopogását hallgatva egy pillanatig elmerengett a semmibe. 

- Este nyolcra. Aludj addig, úgy sincs jobb dolgod. Ilyen időben úgyse tudnánk szétnézni a városban. – felelte, majd Matyi is levetkőzött. Mellkasán, több helyen mély, karmolás szerű sebeket ejtettek. - Azok a bizonyos pontok, amikről meséltél – felelte pimasz mosollyal, majd ő is ledőlt, és azon nyomban elnyomta az álom. Endre kicsit még forgolódott az ágyában, de végül ő is elszenderült. Valahova egy villámcsapódott Halk morajlás fentről, mintha korogna valakinek a pocakja, a vihar nem enyhül. Valahol a város egyik szegletében beindult a riasztó, nem sokkal azt követően pedig szirénák sírnak fel. Újabb villámlás majd mennydörgés. Autósok dudálnak egymásnak, de a hangjukat teljesen elnyomja az ablaknak csapódó kövér esőcseppek kopogása. A betondzsungel életre kelt.