A következőkben csak pár érzésvilágot megjelenítő kis, szimbolikus szösszeneteket szeretnék megosztani Veletek, várva a véleményezést és az észrevételeket, vagy csak pár gondolatot...
Különösebb célja nincs neki, inkább csak kíváncsiság, hogy mennyire változhatnak az emberek tárgyakhoz köthető gondolataik (milyen szimólumokat gyárt magának minden más emberi elme - elvileg vannak egyénenként változók is). 
Köszönöm a türelmet/figyelmet! :) 

___________________________________________

1. 

Fény és világosság árad szét a szobában,

mert ki lett cserélve az égö a szívem padlásán. 

Meglazultak a parketták, s felkavarodott a por,

fuldokolva vesződöm, s bolyongok sorsom káoszában. 

Emlékszikrák fel-fel villannak az egyik sarokban,

de az elmúlás hamva elrejti őket előlem újra.

Mire meglelem az ablakot, hogy szellőztethessek,

már csendben elbújtak vissza, a parketta alá. 

A villanykörte pislákolni kezd ismét

és lassan, rezegve terjed szét a fénye.

Mire szemem ismét megszokja a világost,

több, mint valószínű, hogy visszajön a sötét. 

___________________________________________

2.

Egy kagylóhéj. Belül fekete. Kívül játszik a lila fényű kedély. Gyémántos bujasággal szikrázik a fény rajta, olykor áttöri, s a feketéből fehér lesz. A lilából zöld és sárga. Majd kék és piros. Játszik rajta, mint angyalka a lanton, és a hullámok ölelésében érzésekre duzzasztja. A kagyló tétován ámul egy sort, s a színhez mérten, egy beolvadni jó helyet keres. És ezalatt élvezi a földöntúli fény meleg játékát.

___________________________________________

3.

Mint az őz, kit a farkas üldöz. Sűrű erdő mélyén, rikoltozva bolyong. Liheg, zihál, szeme tikkelve keresi a kiutat, de nem leli. Felteszi magának a kérdést, vajon túléli? Vajon lesz-e ennek terméke, s a farkas átalakul-e valaha egy szelíd pásztorkutyává, csakhogy terelni tudja az erdőn keresztül, vad, értelmetlen hajsza helyett?

___________________________________________