Rosszul hiszik a tanárok, hogy a hierarchiát tanulni kell. Ez egy olyan fojtó rendszer, amibe többen haltak bele mint a világégések ínségébe. Senki sem veszi észre. Illetve ­– mégis. De szólni már mindenki fél.

A bicikli tolvajok miatt az iskola egy dilettáns biztonsági lépéssel lépett elő: háromnegyed nyolc után senki nem léphet be az épületbe, hacsak nem kér engedélyt a kaputelefonon. Mintha egy garzonlakásba mennének a bejáró diákok vendégségbe hétköznapokon.

Borsos Billy a bőrkabátos fiúbandák legtiszteletreméltóbb példánya volt, előszeretettel nevezték Szekátornak. Az ő keze alatt szegrekálták a szamárpadnyergelőket és a közönséges nebulónépséget. Reggeli legénypacsijai után – az aurákat átlyukasztva motozta meg a lányokat. Átnyalábolva végigpörgette őket, a nyakukba kóstolt – csak úgy fogak nélkül. Az egész bioszféra megbiccent az orra előtt. Természetesen a bizonyítvány nem ezt állította ki róla. Már négyszer elballaghatott volna, de mindig akadt elég felelési lehetősége a történelem órákon, hogy ugyanúgy karókkal tintáztassa tele oldalát az osztálynaplóban. Valódi neve szerint a 26 fős osztályban ő állt a 13. helyen. A tornasorban utolsó előtti volt.

A szülői értekezleteken az anyja mindig kiázott szemekkel, hisztérikus hanglejtéssel szólalt meg. Senki nem akart hallanni semmiféle osztálykirándulásról; csak az számított, amit Borsos Billy elkövetett. Volt azonban a szorító másik oldalán egy ugyanilyen ikonikus srác, Talpig Jimmy becenévvel. Azt suttogták egymásnak, hogy még sose mosolygott. Mindig lekonyuló szájvégekkel végzi a kötelességét érkezéstől távozásig. A szünetekben a játszótér mászókáját trónolja, ahol nihil, álmatag kirándulásainak él. Bárki megközelíti, azt rugdosni kezdi vagy lelöki mint tavaly Szeplős Sziszit a második B-ből. A lány azóta is azt hazudja, hogy beakadt a lába fokba. Valami meleget érzett a fiú iránt.

Borsos Billy ökle azután érte el, mihelyt az anyja – aki a városi múzeum igazgatója volt – elbocsátotta annak apját miután az iszákosan kezdte meg az éjszakai őrségi szolgálatot. Egy ügyetlen mozdulattal tette a földdel ekvivalenssé a Ford T-modell makettjét.

Billy is Jimmy napjai egyoldalú háborúzással teltek. Billy az erőltetett barackjaival fájlaltatta a különc fiú fejét. Nagy eső után összehozott neki a társaival egy randevút a töltés pocsolyájával, az inggombok lettek a megyei gombfocitorna új befutója.

Talpig Jimmy sosem szólalt meg. Órákon is csak a tollába rágták az anyagot. A történelem tanár nem tudott mit kezdeni vele: írásban úgy adja vissza a tankönyvi szöveget, mint a papagáj, de szóban meg se mukkan. Miért nem teszik ki akkor az ilyet? Egyszerű: Jimmy nem akart elmenni, Billy pedig a testület léhűtője volt. Órakon glóriát rajzolt maga fölé – bár ettől még fogalma sem volt arról, miről tartanak neki előadást – ült. Aztán a kicsöngetés után máris hobbijának élt. Talpig Jimmy ott volt a mászóka tetején. Borsos Billy az alagútkigyókkal – így hívták a bőrkabátos fiúkat – a fiú mögé settenkedett. A hecc egy határozott lökésből állt volna, amitől a földre esik. Az ügyeletes azonban közbesípolt, a mutatóujjával fenyegetőzött. Jimmy hátranézett, barátságos tekintettel – egyenest a Szekátorra.

– Szevasz, Jimmy! – örvendezett – Gyere csak! Hallod? Gyere már!

Szinte odafutott hozzá. Már csak annyi kellett volna, hogy a nyelvével lihegjen egy kicsit, a karjait pedig pitizésre fogja.

– Te szóltál a postásnak, hogy apám ma ne kapjon végkielégítést?

Jimmy felvette a favágók eszközével kísértetiesen hasonlatos maszkját, s a napi rutinmunkára felkészülve megforgatta a fejét. Nyakon fogták, s hanyatt tiporták a földön, teljes testhosszában. Ekkora ütésre senki sem számított. ÉS talán most először Jimmy nedves arccal reagált, de ezt is csak az első csepp talajra buggyanása után vette észre.

– Asszed szórakozhatsz velem, fafej? – mondta Billy, s bemosott neki egyet.

– Igen

És ezt Jimmy mondta.

Ennyi évi betonnal való szimbiózis után csak ennyire futotta a szókincse. Billy felvonta a szemöldökét, valamit megkérdezett magától. Aztán megint bevert neki egyet az öklével, de ezúttal orrvérzésig ment. Társa, Pénzes Tommy már a kezét tördelte, a kishitűség múzeumi ereklyéjévé vált.

– Billy, ne csináld már, ez úgyse jár a postára!

– Hallgass, te gyáva nyúl! Nem miattad nem kapok kenyeret már megin' egy...jó két napja! – nagy levegőt vett – a kamerát!

– Billy, hallod, nem kéne--

– Add már a kamerát, seggarc! Mi van, tán nem akarsz te is egy horgot az orrodba?

A harmadik, Jámbor Jeffrey már a telefonján rögzítette a történéseket.

– Hagyjad, hadd kamerázzon – mondta haláli nyugodtsággal Jimmy.

Borsos Billy próbált saját sorsára gondolni, hogy még jobban elöntse a méreg. Nehéz volt viszont az Alagútkígyók hebegését kiszűrni. Végül csak rugdosta a szolgát, csak rúgta és rúgta.

Aztán hirtelen túl könnyű lett rúgni. Ekkor rántotta el a Szekátort az igazgató. Az ügyeletes hívta – ő túl gyenge volt, hogy hozzájuk érjen.

– Mit műveltetek? – üvöltözött torka szakadtából, míg hátul a mentőket tárcsázták – Hát az biztos, hogy ezért mind kirepültök innen!

A meghallgatáskor Pénzes Tommy épp úgy vallotta magát bűnösnek mint társai. Terjengett belőle a kevert vizelet- és székletszag. Így is hagyta el az iskolát – örökre.

És hogy mi lett Talpig Jimmy-vel? Legyen annyi elég, hogy a mászóka tetején emléktáblát avattak. Azóta is minden évben lelkesen koszorúzzák.