Találkozásom a színházzal

           Nem mindennapi érzés azt tudni, hogy a városunknak a tizennyolcadik század vége, a tizenkilencedik század eleje óta  köszinháza van. És ha még azt is hozzágondolom hogy a magyar fővárosban szintén csak akkor öntöttek lelket bele - magyarul - akkor joggal lehetek büszke. Jelenlegi állapotában  ezernyolcszáz negyvennyolc óta van. Ma kétezer tizenhat februárjában teljesen felujitva áll a városközpontban. És én, mint megannyi  magyart a városból- vagyunk még vagy harmincnyolcezren - a boldogság tölt el.

           Talán azt is el kell mondanom, hogy anyai nagyanyám, első világháborus hadi özvegy volt,  ezért nyugdíjas állást kapott a színháznal : Jegyszedő és ültető volt. A dolga az volt, hogy a későn jövőket a helyükre igazitsa, kisérje. Ezt kapta férje helyet, aki elesett valahol a Piavénal, és talán az ő vére is festette vörösre a Piavé vizét, de az is lehet , hogy már a szomszéd faluba lelőtték. Mert hírt sohasem  kapott felőle, még azt a nyomorék dögcédulát sem.

           Elkanyarodtam pedig van ennél sokkal fontosabb mondani valóm is. Persze így, egy nagyott kell ugorjak, az időben, mert nem szándékom történelmi dokumentumot írni, felsorolásokkal, dátumokkal, csak néhány jelentősebb dátumot kiragadni a szinház életéből.

          Ezerkilencszáz hatvannyolcban, honnan honnan nem de egy kistestvért kapott, egy román társulatot. Úgyebár az épület adott volt, a magyar társulat teltházzal játszott száz és kétszázas teltházas sorozatokat. Ez a továbbiakban már megoldhatatlan volt, mert fent kellett tartani próba és előadásnapokat a testvértársulatnak.Fenn is tartottak a próba és előadásnapokat, de nem jött a közönség mert számarányukban is, és szinház szeretettükben is alulmaradtak a magyar közönséggel szemben. Jelenlétüket a törvény biztositotta, de közönséget  már nem tudta. Ennek a város és a magyar társulatot látta kárát mert, elmaradt  az évi hat de inkább  hét bemutató, és lassan kezdtek leszokni a szinházról az emberek. Viszont a másik oldal nem remekelt, igy pézügyi hátránya is volt a testvérszinház befogadásának. Jómagam is megnéztem néhány darabjukat előadásukat, de szinvonalban, mindenképpen alulmaradtak, a magyar társulatnak. Hozadéka, volt mégis az egyesülésnek, mert az egész román társulat megtanult magyarul. Mert volt bennük jóindulat, és érezték hogy itt ők a befogadottak, ennél fogva nekik kell alkalmazkodni. Igy még az is előfordult hogy román szinésznő játszott, a magyar társulatnál - különösen ha egy idegen kiejtésü nőt kellett alakitani. De ez, viszont igaz volt, hogy magyar szinésznő játszott a román darabban. Kivülről ez nagyon jól festett, és ennek okán születet egy terv, hogy egy roman rendező  megrendez egy darabot úgy a román mint a magyar társulattal. Meg történt. Hatalmas siker volt mindkét oldalon. De ez mostanában, talán az utóbbi három négy évben történt meg. A román társulat is megerősödött időközben,mert a román szinházi kultúrának is rangja van, ahol hagyománya  van a színjátszásnak. De a bérletes előadásokkal még most alul marad a magyar társulattal szemben. Viszont eltüntek a százas kétszázas sorozatok. Néha néha még egy ötvenes sorazatot tudnak játszani. De tartősan nem. És az esetek többségeében az operett, vagy musical.

           Az egykor az egész Székelyföldet körbe túrnézó társulat ma itt tart. Legfrissebb  adat nem áll rendelkezésemre, de olyan húsz évvel ezelőtt egyike volt a legjobb magyar  szinházaknak Romániában, ha nem a legjobb. Az utóbbi időben csökkentették a nagyszínházi bemutatókat, viszont kiváló tematikus estéken  mutatnak be kamara darabokat, a szinház studiótermében, és saját bábtársulatuk van, a gyerekek  legnagyobb örömére.

            A hetvenes nyolcvanas években, látvány szinházfesztivalt is rendeztek. Magyar, román, német és angol szinházak léptek fel. Cégünk is kapott meghivot , de a vezetőség nem óhajtott elmenni, ezért én elkértem az egész fesztivál idejére  szóló meghivót, és három héten keresztül egyfolytában szinházban ültem. Amikor angolnyelvü előadás volt akkor magammal vittem nagyobik lányomat a nyelvi gyengeségem megerősitésére. Akkor tudtam meg hogy a látvánnyal el lehet mondani bizonyos a dolgokat, de ugyanakkor észre lehetett venni a nyugati szinházak tagjainak felsőbbrendü képzettségét,  és  a testiségnek a nem megtagadását is. Az ilyen előadások nagy számú nézőszámot produkáltak. Talán ugyanakkor állt be egy szellemi ugrás a szinházban, amikor már nem volt szégyen meztelen női vagy férfitestet, megmutatni. Mert ami szép az szép, és azt nem kell eltakarni, még akkor sem ha az egy férfi vagy női test.

           Az egyik előadáson - már nem mondom meg hogy melyiken - jelen volt Verebes István nem tudom minőségben, de úgy tudom hogy a zsürizésben is szerepet vállalt. Másik meglepetése volt a fesztiválnak, hogy májusban volt, amikor már a szinházi szezon vége felé jár, és mégis volt közönsége, ha nem is teltházas, de "jóházas" közönsége.A magyar előadásokon mindig több volt a néző mint bármelyik előadáson.

           Ejtsük szót a társulatról - amelyikben már egyetlen egy szinész sincs az akkor ideszerződöttekből. Az ezerkilencszáz ötvenháromban végzett osztály, egy az egyben, előbb Nagybányára majd -két évad játék után átszerződtek Szatmárnémetiben. Ezerkilencszáz ötvenhatban, amikor Nagy Imre segitséget kért a Nyugattól - és nem kapott, Szatmárnémetiben magyar társulatott avattak. Való igaz hogy kiegészültek még egy-két idöseb taggal is. Mind ezek ellenére  volt dolguk a sminkeseknek, amikot huszon éves fiatalokból kellett, idős embereket varázsolni. De öröm volt nézni hogy, hogy tudod hogy hány éves, és csak biceg botladozik, és teljesen elmerül a szerepében. Persze sorolhatnám a neveket, az élőkét és a meghaltakét de az nem mondana semmit nektek. Ezért ezt nem teszem, hanem inkább  én emlékezem csendben az elhunytakról, a még életben lévőkről de már nem játszó tagokról. Ők voltak azok akikkel találkoztam sok - sok esten át,  megvigasztaltak sokesetben, néha

összekacsintottunk hogy : hogy értjük egymást, máskor gondolkodásra kényszeritettek. Ők voltak azok akik a jóból rosszat tudtak csinálni, a rosszból jót, a csúnyából szépet ,és a szépből csúnyát, rossz kellemetlen napok estéin, egy csepp vidámségot loptak a hervadozó szívekben. Abban az épületbe szerettem bele, és azokban a szinészekben, ezerkilenszáz ötvenhat őszén és szeretem a mai napig, és most már örökre. Ezerkilencszáz  kilencvenben, első rendezőjükröl Harag Györgyről nevezték el a magyar társulatot, és azon dolgoznak, hogy mielőbb szét válljanak.