A Toldi utcán laktunk, akkor már Jorgának hivták hivatalosan, de senki sem ismerte igy , és sokan azt sem tudták ki is volt az a Jorga. A levél is megérkezett, még tiz év útán is ha a Toldira cimezték. Az akkor nem volt fontos, akkor fontosabb volt a Miatyánk-ból ismert mindennapi kenyerünk megszerzése, a szó legszorosabb értelmében.  Igen a kenyér --akkor akár nagybetüvel kellett volna írni.

           Apám, nagyon alapos, előrelátó ember volt, olyan "rögeszméi" voltak--amit ki is vitelezett--hogy tavaszal amikor elolvadt a hó és felszáradt a sár akkor fát kell venni , de malacot is kell venni , hogy karácsonyra  legalább százhúszkilós legyen, mert nagy a család ,három mindig éhes fiú gyereknek kell ennivalót adni. Csak alig néhány éve jött haza a fogságból,a mühelyét bezárták a főldjét elvették. De az élet ment tovább , csak ők tudták , hogyan csinálták. Csak később mondta el , hogy ha valaki tudja , mi a hideg , a fagyhalál, az éhség az éhhalál. akkor ő tudja . Ezért tartotta fontosnak--talán a legfontosabbnak a fabeszerzést és a disznóvágást. Nem éheztünk és nem fáztúnk, és cipőnket is addig javitotta javitgatta --az volt a mestersége-- amig kihúztunk vele még egy telet.

          Én voltam a legkisseb. Nekem új ruhám  csak valamikor tizennégyéves korom táján volt , de akkor mindjárt kettő, két vadonatúj rend ruha. Az egyik a mindennapi  azaz a hétköznapi , a másikat pedig a konfirmálásom alkalmára kaptam. Itt jegyzem meg , hogy az azt megelőző tizennégyévben  a csokoládét csak hallomásból ismertem. De voltak egyéb  dolgok is amit nem ismertem. Ezt anyám elbeszéléséből tudtam meg. A háború útáni nyomorúságot még  néhány éves aszály is súlyosbitotta vidékünkön. Évekig búza alig termett , csak kukorica . Ezért kukorica kenyeret ettünk --mi egyszerüen csak málé durcinak hivtuk, mert jobb napokon  némi cukorral is izesitette anyám. És ez igy ment évekig , úgyannyira, hogy amikor újra  búzához és buzakenyérhez lehetett jutni , akkor én egyszerüen nem akartam megenni , mert annnyira megszoktam a kukorica kenyeret , és búzakenyér ízét elfelejtettem.   

          A kenyérbolt épületében volt egy agitátor iroda is ahol mindennap este hat órakor megjelent Gombos Tercsi a maga százhusz kilójával hogy megagitálja az olyan embereket akik talán kiváncsiak voltak  az új kommunista világ  lehetőségeire , a nagy Szovjetunió eredményeire. És képzeljük el voltak akik önkéntesen, minden rábeszélés nélkül  beültek a propaganda ülésre , persze nem azért , mert kiváncsiak voltak , vagy hittek volna a kommunizmusban, hanem egyszerüen azért, mert ott volt némi fűtés és jobb volt bent lenni, mint kinn ácsorogni órákig ameddig a kenyér megérkezik, ugyanis a kenyeresbolt ajtaja kulcsra volt zárva, csak egy harmincszor harminc centis  lyuk tátogott a falon ahol a kenyeret kiadták , jegyre és pénzért.  Akkor az  olyan ötvenezres lélekszámú város szinte minden lakosa tudta , hogy Gombos Tercsi  analfabéta , és annak előtte a téglagyárba rakta a téglát csak a kommunizmus szülte fel félanalfabétává, és agitátorrá.

         Amikor Gombos Tercsit elkapta a hév akkor olyanokat mondott, "elvtársak, banikért fogunk vásárolni , olyan olcsóság lesz amilyen soha nem volt , mert mi  kommunisták ha akarjuk , a napot is megtudjuk állitani az  égen". Apám erre csak annyit mondott -- persze évekkel később -- mikor szóba került Gombos Tercsi , hogy ha a napot nem is állitották meg a kommunisták de az időt, igen, sőt vissza is tekerték néhány évtizedet itt napkeleten

         De hát így van ez, ha vak vezet világtalant!