Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Élt egyszer egy híres mesemondó. Arról volt híres, hogy akárhányszor mesélt valakinek, az biztos, hogy miután az illető távozott, sokkal jobban érezte magát, mint előtte, s betegsége, ha volt, garantáltan elmúlt.
Világhírre tett szert ez a mesemondó, a Föld minden részéről eljöttek hozzá, hogy meghallgathassák őt.
Ám azt senki sem tudta róla, hogy minden este, mielőtt nyugovóra tért, szobájának ablakán át az eget kémlelve, így fohászkodott:
- Istenem! Nagyon hálás vagyok neked ezért az adományért, és örülök, hogy szolgálhatom vele az emberiséget. Tudom, hogy gonosz dolog ilyet mondani, de néha bizony azt kívánom, bárcsak kevesebbet adtál volna ebből a tehetségből! Így ugyanis nincs a világon egyetlenegy ember, aki ugyanolyan embernek tartana, mint saját maga.
***
Élt a faluban egy házaspár, melynek tagjai soha egyetlen szót nem beszéltek egymással. Nem volt rá szükségük. Egész egyszerűen mindent meg tudtak úgy vitatni, hogy ne kelljen hozzá beszélniük. Egyetlen mozdulatból, egyetlen pillantásból már azonnal tudták, mire gondol a másik.
Egy nap aztán az asszony nagyon megbetegedett. Ezután már nem tudta úgy ellátni a ház körüli teendőit, ahogy addig, s bár az ura igyekezett megoldani egyedül a problémát, már ő sem bírt annyi mindent, mint egykoron. Megöregedett.
A férfi tehát úgy döntött, segítséget kér a környékbeliektől.
Mivel azonban nem csak egymással, de velük sem kommunikált a házaspár, a környékbeliek ódzkodtak segíteni. Rendre találtak valami kifogást arra, miért nem tudnak éppen segíteni most, és a közeljövőben egyáltalán.
Felesége látta, mennyire bántja urát a dolog, ezért egy este magához hívta, s szavak nélkül megnyugtatta, nincs mitől tartania, minden rendben van.
A férfi pedig megnyugodott, s nehézkesen bár, de elvégezte egyedül a rá váró munkát.
Az asszony annyira beteg volt már, hogy érezte halála közeledtét. Mielőtt elment, valamit mindenképpen közölni szeretett volna a férjével. Mivel nem akarta megszegni a kettejük közti íratlan szabályt, nem szóban, hanem írásban tette ezt meg.
"Drága szerelmem! Kérlek, ha meghalok, ez a mondat legyen rávésve a sírkövemre: Messze vagyunk még azoktól az időktől, amikor az ember szavak nélkül is szót ért..."
Ezt a mondatot ma is bárki elolvashatja azon a bizonyos sírkövön, ha éppen arra visz az útja.
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Ham István
A madárleány és a madárfiú
Elmúlásszagú reggelek
Egy kicsit még szenvedek...