Horváth Tibor üzente 8 éve
Sade Lia üzente 8 éve
Érdekes a gondolat, hogy míg a mesemondó bajával senki sem törődik, mert mindenki a meséje gyógyító erejét keresi (feltételezem, ezért mondja, hogy senki sem tekinti ugyanolyan embernek, hisz a orvostól gyógymódot várunk, nem nyújtunk neki lelki támaszt), addig az asszony ugyanígy jár, pont a szótlanság miatt (kivéve, hogy neki azért van valakije).
Lényegében mind a ketten szavak nélkül maradnak. Ugyanúgy magányos, aki beszél, segít, mint aki szótlan, és nem tesz semmit.
Egyedül jövünk, és egyedül megyünk...
Horváth Tibor üzente 8 éve
Horváth Tibor üzente 8 éve
G. P. Smith üzente 8 éve
Kozma Norbert üzente 8 éve
Elolvastam mindkét történetet, és mindkettő másféle képpen gondolkodtatott el. Az elsőnél valami hasonlót éreztem, mint Roland, nagyon sok mindenre rá lehet vonatkoztatni mai világunkban. Akár a celebek életére, akár egy egyszerű, átlagos ember mindennapjaira is, aki tud valamit, azaz jobban tud valamit, mint az átlag. Az az ember addig érdekes, amíg ezt a képességét kihasználhatják, amíg hajlandó mások rendelkezésére bocsátani tudását.
A második hozzám is közelebb ál, mert az azt mondja nekem, hogy az ember makacs. Olyan makacs és büszke, hogy gyakran arra sem képes rávenni magát, hogy belássa, tévedett, bocsánatot kérjen. Hogy korlátok nélkül tudja szeretni azt, akit kellene, aki megérdemelné. Ezek a saját magunk szabta korlátok pedig oda vezetnek, hogy önhibánkból kifolyólag eveszítünk valamit. Valamit aminek elvesztését talán megelőzhettük volna, ha kommunikálunk, megbeszéljük a gondokat, és megpróbáljuk meoldani, ahelyett hogy makacsul tartanánk magunkat elveinkhez.
Egyébként tetszett minkét rövid történet.
Légrádi Eloise üzente 8 éve
Egyoldalú alatt azt értem, hogy nem kétesélyes a dolog. Azaz rendben, van amit írtál, semmi kérdőjel. Nekem olyasmi szál hiányzott, ami ebből kizökkentett volna. Amúgy mind a két írás tetszett, főleg annak függvényében, ahogy keletkeztek.
Horváth Tibor üzente 8 éve
G. P. Smith üzente 8 éve
Horváth Tibor üzente 8 éve
Fejes Roland üzente 8 éve
G.P.Smith szerintem nekem sikerült megfejtenem az első szöveg értelmét. Kicsit csöbörből vödörbe történet. A maga módján szép és szomorú, nekem tetszik nagyon, mert - nem is tudom honnan - ismerős. Van, hogy az embernek van egy képessége, ami másoknak nem adatott meg. Általában ilyenkor felnézlek rá, tisztelik, akár zaklatják is, hogy mutassa be a tudományát. Persze jól esik ez a figyelem az embernek, de egy idő után már belecsömörlik és egyet kíván: Bár lenne ő is néha egy a sok közül.
Horváth Tibor üzente 8 éve
Köszönöm, hogy olvastátok!
Eloise: Ez a szösszenet például úgy keletkezett, hogy álmodtam valamit. Már nem emlékszem, hogy mit, de azt tudom, hogy az utolsó mondat ez volt, mielőtt felébredtem volna: "Messze vagyunk még azoktól az időktől, amikor az ember szavak nélkül is szót ért..." Nap közben pedig azon ötleteltem, miképpen lehetne ezt a mondatot történetbe foglalni, s ez a két rövid jutott eszembe.
Mit értesz azon, hogy egyoldalú?
Balogh Zoltan üzente 8 éve
A hosszú együttélés sokmindenre megtanitja az embert, akár szavak nélkül is - ez viszont unikum, de mindenképpen tanulságos!
Légrádi Eloise üzente 8 éve
Nekem az lenne a kérdésem, hogy ezek a szösszenetek csak úgy kipattannak a fejedből, vagy valamiféle hatás eredményei. (Olvasott, beszélt, ilyesmikre gondolok.) Bármelyikről is lehet szó, a kis történetek roppant tanulságosak, ez tetszik bennük, viszont kicsit egyoldalúnak érzem őket.
G. P. Smith üzente 8 éve
Elolvastam mindkét történetet. nem ismétlem magam. A második jobban tetszett, az első utolsó mondatát nem is értem.