(Igen, visszatértem! :) Innentől fogva bőven lesz időm, hogy részt vegyek a játékban, és meglepő módon milyen tökéletes feladvány akadt a kezembe, hogy így lépjek újra színre! Terra-9-en vagyunk, itt kap szerepet az én utazásom, és bár eredetileg a Tornádó Völgyre gondoltam, mint legszebb hely a bolygón, de azzal a tereppel az Első Év eseményei alatt már páran megismerkedtek. Tehát kelet helyett most a Déli Régió felé fordítottam a figyelmemet :)  )



      Vakáció. Milyen ritkán is jut nekem hasonló. Még mindig nehéz elképzelni, hogy itt állok, Lumen városában, készen arra, hogy átlépjek a portálon, s ezzel végre megkezdődjön az új valóságom. Hátradőlök, a gondokat magam mögött hagyom. Vár a Déli Régió, vár a tenger, vár az egzotikum. Kihagyni semmiként sem fogom!

      A portál, mint hatalmas boltív emelkedik a magasba, ha innen próbálnám meglesni a tetejét, még a nyakamat is kiszegném. Félelmetes, tekintélyt parancsoló látvány, ahogy a fém szerkezet a település fölé emelkedik, mégis, ez lenne az út a jövőm felé. A busz hirtelen elindul, tovább gördül a papírvékony, vízszerű hártyához, melyet az ív fogott közre, majd azon áthaladva máris egy számomra eddig ismeretlen élménnyel gazdagodtam. A "váróban" vagyunk. A világok közötti tér. Általában az utazás azonnali, én is erre számítottam, viszont ha ezt a szűrőt bekapcsolták, akkor bizonyára nagyon nagy forgalom van. Kinézek az ablakon, csupán a kéken hullámzó teret látom. Olyan élmény, mintha az óceán fenekére süllyedtünk volna, örökre elveszve a mélyben, csendben várva, míg a nyomás összeroppant minket. Nyugtalanító, de körülöttem senki mást nem aggaszt. Ők hozzászoktak. Pár perc volt csupán a feltartóztatás, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Soha nem akarom újra átélni, ezt a szálkát nem fogom még egyszer lenyelni!

      Megérkeztem. Mindannyian megérkeztünk. Nem, itt még nem akarom látni a világot, nem egy busz ablakából akarom megismerni ezt a csodálatos helyet. Szemeimet becsukom, izgatottan várom a következő megállót. Alig haladtunk talán száz métert, a portállal máris átkeltünk az egész tengeren, hogy új kontinens porára emelhessük a lábainkat. Ignis városa fogadott minket, óvó üveggömbbe rejtőzve, hogy a nap sugaraitól a lakosokat megvédje. Tudomásom szerint nem veszélyes a déli fény, mégis, az itteniek szeretik ezzel magyarázni a dóm létezését. A városba csalogatja a gyanútlan turistákat, ez nem kérdés.

      A busz leparkol, én pedig az elsők között vagyok, aki az ajtókhoz tolakodik. Kinyílnak, és mint az éhező csorda, tömegesen rohanunk ki a nagyvilágba, felkészülve arra, hogy belekóstolunk minden ittlévő finomságba. Homok. Homok van a lábam alatt. Laza szerkezetű, kellemesem meleg, selymes. Azonnal leveszem, elrakom a cipőmet, hogy közvetlenül legyek tanúja ennek az élvezetnek. Energiatartalékaim fellángolnak, pont úgy, mint heves lelkem, hiszen tudom, hogy a cél nincsen messze. Csomagjaimmal a kézben sietős rohanásba kezdek, hogy mihamarabb a szállásra érjek, lepakoljak. Egy másodperc sem mehet pocsékba!

      Az üvegdóm mögött lélegzetelállító világ vár engemet. Különböző színű homokkőből faragott csodaszép, formás épületek százai, talán ezer, tízezer, nem tudom, s nem is fogom megszámolni. Mindegyik olyan, mintha egy-egy királyi palota lenne. Nincs két egyforma, mindegyik más és más jellegzetességeknek az otthona. Az utca, amelyen állok, és amelyen a szálló is fogadni fog majd, talán a legnagyobb, amelyet eddig láttam. Két oldalon virágokkal feldíszített épületek és járdák, melyek változatos, élénk színeivel rendkívül kitűnnek a homokszín környezetből, középen azonban az a folyó fut, mely az egész települést élettel ellátja. Felette több tucatnyi keskeny, átívelő híd ékeskedik, amely összeköti az oldalakat. Letekintek az egyikről, a víztükör elbűvölő csillogása közt saját magam tükörképével találkozok. Integetünk egymásnak, végre találkoztunk, majd továbbállok, hiszen sok a dolgom.

      A szállás nem olcsó, kifejezetten borsos ára először még megtántorít, de be kell látnom, hogy ennyi pénzt ez a kaland megér. Nem is húzom tovább az időt, mihelyst megszabadulok minden felesleges tehertől, azonnal városnézésre indulok. A piactér az első állomásom, habár véletlen szerencséből. Körülnézek, minden egyes árushoz odalépek. Balzsamok, tekercsek; italok, ételek. Minden van, amivel vakációmat még tökéletesebbé tehetem. Ekkor hirtelen beötlik az egy úti cél, amelyet halasztani sokáig nem lehet. Irány a tenger!