Csússzmássz és Nyálkatalp, a két csiga egymás szomszédságában laktak egy öreg lapulevél árnyékadó rejtekében. Érdekes volt a kapcsolatuk, mert több is lehetett volna köztük, mint barátság, de mivel hímnősök voltak, nem tudtak megegyezni, hogy ki a fiú, és ki a lány. Nyálkatalp szerint természetesen ő a férfi, mert szerinte neki menőbb a háza. Csússzmássz ezt vitatta, mivel ő sokkal sportosabb alkatú, ezért neki kellene viselni a nadrágot. A napokig tartó vita, végül is, közös megegyezéssel zárult: maradtak örök barátok, vagy barátnők attól függően, hogy páros vagy páratlan nap volt.

Ma különleges, lányos napra virradtak. Tegnap elhatározták, hogy ma korán kelnek, mert salátabár nyílik az erdőben, és a tíz órai nyitásra mindenféleképpen oda akartak érni. Mivel csak Nyálkatalp birtokolt ébresztőórát, az ő felelőssége volt a hajnali ötórás ébresztés. Amikor megszólalt a vekker, Csússzmássz már ott toporgott az ajtóban, mert az izgalomtól, órák óta nem tudott aludni. Nem is sokat vesztegették az időt, nekiindultak. Az erdőben, amerre mentek mindenhol óriásfeliratok hirdették az újdonságot:

„Ma nyit Pocok Vendel világraszóló salátabárja!”

„Csak bio zöldség, egyenesen Nyúl Béla termelőtől!”

Természetesen ínycsiklandó rajzok is kiegészítették a plakátokat, amely látványtól a két csiga szájában összefutott a nyál. Már kopogott a szemük az éhségtől, amikor ráfordultak a célegyenesre. Ahogy közelebb értek, látták, hogy Vendel, kedvenc rajzfilmfiguráját Gombóc Artúrt választotta reklámarcának, sőt még egy esetlen szlogent is fabrikált:

„Nem lesz Önből dagadt madár, ha a kedvence a salátabár!”

A két csiga ezen még túltette volna magát, de azon már nem, hogy tíz percet késtek a nyitásról. Hiába volt a korai kelés, a reggeli erdei, forgalmi csúcs lelassította őket. Összeszorult gyomorral csúsztak be a friss, festékszagú helységbe. Félelmük nem volt alaptalan. A pulton ott virított a tábla: „Minden elfogyott”. Teljes letargiában csusszantak a sarki asztalhoz. Körülnéztek. A helység közepén összetoltak néhány asztalt, ahol Káposztalepke Elemér, valamint üzlettársai, teli szájjal habzsolták a finomságokat. Harsányak, és gyűlöletesek voltak a két hoppon maradt szemében. Annyira lefoglalta őket a látvány, hogy észre sem vették, amint Vendel odasomfordált az asztalukhoz:

- Helló, srácok!  Nagyon sajnálom, hogy lemaradtatok a salikról. Ha tegnap ideszóltok telefonon, tettem volna nektek félre, a közös iskolaélményekre való tekintettel.

- Na, de mindjárt kárpótollak benneteket - mondta, és amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt.

Kisvártatva újra ott volt, egy hatalmas tállal, amelyen egy piros gömb alakú valami tartózkodott, a közepéből kiállt egy zöld tartozék és a végén egy levél. A két csiga megrökönyödve nézte a soha nem látottat, majd szinte egyszerre kérdezték:

- Ez meg mi a csuda..?

- Cseresznyének hívják, külföldi. – mondta bizalmasan Vendel. Nem régen kóstoltam meg én is, azóta rabja vagyok. Egyétek meg gyorsan, mert illegális.

Azzal Vendel ment a dolgára, a két éhenkórász ott maradt az újdonsággal. Körbenézték, megszaglászgatták, végül a tetején biggyeszkedő levelet osztották meg testvériesen. Már éppen a zöld szárat rágcsálták, amikor visszatért Vendel.

- Elfelejtettem mondani, hogy a piros gömböc az, amit meg kell enni, a többi igazán csak díszítés.

Felkapta a tányéron lévő kést, két nagy szeletet kanyarintott a csemegéből és a csigák elé tolta. Nyálkatalp, elsőként beleharapott, mivel látta, hogy nem kámpicsorodott el az arca, a másik is felbátorodott. Vendel a jó gazda örömével figyelte az eseményeket. Nem telt bele sok idő, már csak a kemény mag árválkodott a tányéron. A két pákosztos, elnehezülten ücsörgött az asztalnál, széles vigyorral az arcán. Vendel elégedetten dörzsölte a mellső lábait. Amikor leszedte az asztalt Csússzmássz megjegyezte:

- Drága Vendelem, ez valami fenomenális volt!

- Igazán örülök. Szerencsések voltatok, hogy olyant fogtatok ki, amelyben hibernált kukaccsalád is volt, így az igazi!

 

A két csiga állandó törzsvendég lett a salátabárban, és ma már csak cseresznyét esznek, beépített kukacokkal. Hiába, ha valaki ráérez a hús ízére, azt többé nem felejti…