Revans

              Kedves bátyám Sándor.

           Most hogy  már a másik bátyánk nincs   itt közöttünk - mert magához szólitotta az Úr - elég furcsa körülmények között, most már bevallom azt amit soha sem mondtam el neked,mert nem szeretném magammal vinni a sírba. Te csak  azt  tapasztaltad , hogy nagyon feszült volt a legkör közöttünk azokban az időkben. Persze annak is megvolt az oka - amiről szintén nem tudsz. Nem szívesen részletezem, talán már nem is emlékszem rá pontosan , de néhány kép nagyon élénken él bennem. Erről, szeretném ha te is tudnál, még mielőtt végleg be adom a kulcsot.

           Én tíz, te tizenöt, bátyánk tizennyolc éves volt. Egy délelőtt csak ketten voltunk otthon - te iskolába voltál. Valamit mondott nekem bátyánk, és én vonakodtam azt megcsinálni , mert nem tartottam olyan sürgősnek. Ezért vitatkoztunk egy kicsit, de nem sokáig mert  Kálmán , lekevert nekem két nagy pofont. Erre én sírni kezdtem , ő meg vigasztalni , hogy nem akarta , meg hogy ideges lett hírtelen, meg ilyesmi. Én már csak arra emlékszem, hogy sírva bömbölve azt mondtam , várjál csak! - leszek én még nagy is. Aztán megbékéltünk , legalább is látszólag. Én viszont magamba hordoztam annak a két igazságtalan  pofonnak a súlyát  jó ideig. Néha még álmodtam is felőle.  

             Igen ezt akartam neked megírni, mert nem hagy a lelkiismeret nyugodni, hogy te ezt nem tudtad . Főleg a kiváltó okot nem.

               Sokszor én is megpróbáltam magam mérsékelni megmagyarázni , hogy az csak egy gyerekes összekapás volt, és nem bír semmi jelentőséggel, de ilyenkor mindig, mint egy vezényszóra érezni kezdtem az ütés nyomát az arcomon. Ezért nem  feledkeztem el róla soha - rossz perceimben még az arcomon éreztem a két pofon fájdalmát. Néha még az is eszembe jutott, hogy mit mondtam akkor - bömbölve.

              Igen Sándor te is a  bátyám vagy , de te sohasem bántottál, de azután az ominozús eset után napokig nem álltál velem szóba, csak azért mert nem mondtam meg  neked , hogy miért tettem.  Persze te még nem tudod , hogy  hogyan történt  a revans. Nehezen fogok hozzá, pedig soha még igy nem voltam elszánva, hogy megirom neked, hogy tudjad te is , hogyan történt. De akárhányszor nekifogok mindig valami eltereli a figyelmemet -veled kapcsolatba mindig más vidámabb dolgok jutnak eszembe .  Most például az ugrott be, hogyan bámultad  a rácsos keritésen keresztül, ahogy a szomszéd felesége bikiniben napozik a saját udvarán, és azt vártad , hogy mikor csúszik le a melltartója, hogy legalább az egyik mellbimbóját megpillantsd. Ők kecskét is tartottak, mert kisfiuk tüdőbeteg, vagy porallergiás volt, és az mondták , hogy a kecsketej jót tesz neki. Az meg ott, a füves udvaron szabályosan körbelegelte  gazdasszonyát. Lehet , hogy igaz volt, a kecsketejjel való "kezelés" mert a gyereknek később nem volt semmi baja, és a Katinak nevezett kecskét el is adták.

              Sándor, látod megint elkanyarodtam mert még mindig nehezemre esik erről beszélni , írni. De mostmár kimondom  - volt egy másik eset, amiről szintén senkisem tud, csak én meg Kálmán, pontosabban most már csak  én, meg te is megfogod tudni. Legalább tiz évvel később történt.

               Egy nap én hamarabb , ő később érkezett haza - valószínű hogy ivott is valamit , mert újfent kötekedni kezdett - előbb csak finoman szúrkálódott, aztán egyre durvábban beszélt, s végül megemlitette, hogy mit mondtam tíz évvel korábban -sőt utánzott is, hogyan sírtam és beszéltem.

              Amikor ídézte tőlem , hogy: leszek én még nagy is- egy olyan elemi harag dűh keritett hatalmába , hogy felálltam az asztaltól, és kegyetlenűl pofozni kezdtem majd öklözéssel folytattam, majd egy rugással fejeztem be, ami olyan erősre sikerült , hogy lábújjam is kificamodott. Erre egyáltalán nem volt felkészülve,  ezért nem maradt ideje védekeznie sem, mert látta rajtam , hogy úgy elöntött a méreg , hogy jobbnak látta visszakozni.

               Ahogy ő megszünt ellenállni, én azonnal befejeztem a támadást. Én is mondtam, hogy nem akartam, de ő csalta ki belőlem az állatot, azt vadat, amelyik már legalább tíz éve lappangot bennem. Bünösnek éreztem magam, mert anélkül , hogy Ludas Matyira gondoltam volna legalább háromszorosan vettem revansot bátyámtól. Mea culpa, mea maxima culpa!

               Hát ezzel tartoztam neked Sándor bátyám - ezt még elkellett mondanom , írnom, hamár olyan messzesodort innen a nyugatra tartó szél.