Csak egy ici-picit pszichopata

I.

Egy igazi, meleg, nyári napra virradt, mikor is Billy üzlete végleg befuccsolt. Tényleg végleg, ugyanis az egész épület a levegőbe repült. Nem képletesen, valóban. Egyik éjjel valakik aláaknázták, és felrobbantották az egészet, nem törődve a környező házakkal, vagy a benn tartózkodó emberekkel. Hajnali három óra, csend és nyugalom honolt a környéken. Itt-ott lézengett egy-egy részeg ember, vagy csöves, aki az éttermek kukáiban kotorászott.

Aztán egyszer csak BUMM. A ház borult, mint egy kártyavár, a zajra emberek özönlötték el az utcát, a romok hatalmas porfelhő kíséretében omlottak egymásra. Sikítozás, por-és vérszag lepett be mindent, tűzoltó autók és mentők zaja visszhangzott a környéken. Mint egy megbolydult hangyaboly, úgy nézett ki a városrész.

- Álljon már félre a fenébe is! – üvöltött az egyik rendőr – Maguk mind bolondok?! – terelgette odébb a népet, akik a tiltás ellenére is csak bámészkodtak.

A romok alatt nagy erőkkel ment a keresgélés, túlélőket húztak ki a romok alól, volt akinek a fél karja hiányzott, ki volt fordulva a lába, vagy éktelen sebek tátongtak rajta mindenütt. Nem sok esélyük volt szegényeknek a túlélésre.

Istenigazából, aki ezt tette, nem akarta, hogy bárki is túlélje.

II.

- Határozottan szép munka volt srácok – mondta a férfi, majd elröhögte magát.

- Köszönjük Mr. Ed, igyekeztünk – közölték szinte sztereóban, majd közelebb léptek, hisz busás pénzjutalom reményében vállalták csak el azt a kicsit bizarr feladatot.

- Természetesen nem marad el az sem, amit ígértem. Ti is betartottátok, én is betartom… -húzott elő négy darab aktatáskát a az íróasztala alól. Fejenként négy milla, az összesen húsz. Szétszedtem nektek, nehogy később vitáitok támadjanak az elosztást illetően. Kölykök vagytok még, köztetek megesik az ilyen. Parancsoljatok! – adta oda a táskákat.

- Álljunk csak meg fater! – nézett rá az egyik alacsonyabb, rapper cuccot viselő srác. Pár másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd Mr. Ed elröhögte magát.

- Akkor nézd meg kölyök róka, ha nem hiszel nekem! – nevetett.

Kinyitotta a táskát, és egyenként kivette a pénzkötegeket. Majd néhány köteget is szétszedett, és a fiú orra alá tolta egy pisztoly kíséretében. – Ne kételkedj Mr. Ed szavában, mert megjárod! Ezt jól jegyezd meg! – a srác nyelt egy nagyot, majd lassan visszapakolta a lóvét.

Mindezek után illedelmesen köszöntek, és elsomfordáltak. Síri csöndben vonultak végig az irodaház nyolcadik emeletének folyosóján. Este tíz óra volt, csönd és kietlenség uralta az épületet.

- Mi az istenverte lófaszt képzelsz te magadról?! – lökte neki a lift falának a rappersrácot az egyik magasabbik.

- Én csak biztos akartam lenni benne – nyögte.

- Baszki, tudod, hogy ezzel a fickóval nem szabad baszakodni. Ezt mindenki megmondta. Sosem bocsátottam volna meg neked, ha ott helyben szétlövik az én fejemet is – ezen a mondaton kicsit elgondolkozott, aztán folytatni akarta kéretlen monológját, de a legmagasabb fickó közéjük állt.

- A rohadt életbe, nyugi már! Mi a faszomért veszekedtek? Nem lett belőle baj, Joey pedig csak biztosra akart menni. Ne legyetek már ennyire gyerekesek…

Erre egyikük a lift egyik sarkába, míg másikuk egy másikba orientálódott, de végig éles pillantásokat vetettek egymásra, míg le nem értek az alaksori parkolóba.

III.

Dante tudta, hogy ebből lesz a tuti biznisz. Autók, és azok alkatrészei. Így öt évvel a harmadik világháború után ismét nagy kincs lett a luxusautó, a legtöbb ilyen gyárat lebombázták anno, és még nem indult újra a termelés. Nagyon sok milliót megér egy-egy darab ezekből. Lamborghinik, Ferrarik, Maseratik, Rolls-Royce-ok, a legdurvább luxusgépek, amiket valaha kapni lehetett. Dante nem értett hozzájuk, viszont tudott valakit, aki igen. És aki képes lesz megszerezni is őket neki, hiszen van már elég befolyása a gengszterek és az éjszakai élet világában.

- Ezt még a főnökömmel is meg kell beszélnem – tette fel a vörös hajú lány a lábát az asztalra. –Neki is tudnia kell róla, hogy én kocsikat fogok lopkodni az ő címere alatt.

- Neki is jó biznisz lesz ez… - tett le a pasi egy pohár whiskyt Baby elé.

A csaj nem habozott sokáig, egy húzásra megitta az italt, majd elrúgta magát az asztaltól, jobb lábát a magasba emelve hintázott egy kicsit a széken, majd lassan visszatette a széklábakat a földre. Dante megelégedve nézte a tűsarkú platformcipőt, amely formás vádliban és izmos combokban folytatódott. A lány aprócska sortja, és bőrdzsekije alig takart valamit. Közelebb lépet a lányhoz, az ültében felnézett a magas férfira. Baby belekapaszkodott a pasi övébe és óvatosan elkezdte kicsatolni.

- Na, na, na… - tolta el a két kezet magától. – Előbb mutatok valamit!

Karon fogta a lányt, aztán egy ponyvával letakart autóhoz vezette.

- Mi a fene ez? – kérdezte Baby meglepődve.

Erre a férfi még egyszer végignézett a csajon, aztán egy mozdulattal kitakarta a kocsit. A lány kicsit hunyorgott, hiszen a félhomályban elég rosszul látott. Szinte éveknek tűnt, mire végre előbukkant a jármű. Aztán mikor végre meglátta, elállt a szava. Bármire számított, csak erre nem.

- Tetszik? – kérdezte Dante.

- Ez egy ’67-es V8-as Mustang… - nézett végig a matt fényezésű, néhol kicsit rozsdás jószágon.

- A külsején még van mit javítani… Én mondtam, ha lesz elég pénzem, kapsz tőlem egy Mustangot. Most lett elég…

Anyád? Jól volt?

I.

Bunyó volt az aluljáróban. Megint a szokásos. Míg a felnőttek a harmadik világháború néven emlegetett afrikai olajháború által okozott világméretű válságot nyögték, addig a fiatalok elkanászodva, bandákba verődve, egész városrészeket foglaltak el maguknak. És itt most fiatalok alatt nem a huszonéves korosztályt értem, hanem a 14-15-16 éves vagy annál fiatalabb kiskamaszokat. Este nyolckor a környék megbolydult, az aluljárókat ellepték a graffitis, gördeszkás, BMX-es bandák.

- Húzzatok a területünkről… - szállt le Alex a sárga-fekete, halálfejes díszítésű bicikliről.

Ő volt az egyik legfiatalabb a bandában, mégis neki volt a legnagyobb hatalma. Valamint ő dicsekedhetett a nyugati aluljáró legtöbb graffitijével. Nem volt különösebben tehetséges, de volt valami azokban a rajzokban. Valami fanyar társadalomkritika, valami olyan, amit az ember nem várna egy 14 évestől.

- Mert ha nem? – lépett közelebb a srác.

- Akkor beleállítom a szemedbe a vadiúj karbon kilépőmet – mondta haláli nyugalommal, közben mindvégig ellenfele szemébe nézett. A másik idősebb és magasabb is volt nála, de Alex nem rémült meg. Nem volt szokása. Mióta meghalt az édesapja, és mostohaanyját az új férje egyfolytában verte, már nem félt semmitől. Ő is kapta otthon bőven a pofonokat, mégis újra és újra szembeszállt a férfival. Úgy érezte meg kell, hogy védje az édesanyját.

- Nem igazán ijesztesz meg… - mondta a másik.

- Nem? Hát én sem igazán félek tőled. Valamint még mindig nem tudom mit szeretnél…- igazította meg a fullcap alá kötött fekete kendőjét.

- Kell ez az aluljáró! – mondta határozottan.

- Nekünk is… - villant a szeme.

- Rendezzük el, mint férfi a férfival – vette elő a bicskáját a zsebéből, és messzire hajította.

Alex elmosolyodott, majd ő is megtette ugyanezt a saját fegyverével. Mindketten körbenéztek, egy- egy támogató pillantást vártak a banda többi tagjától. Szabály volt, hogy az ilyen dolgokat mindig csak és kizárólag a bandafőnökök rendezik el. A csapat többi tagja nem szállhat be a harcba, valamint nem lehet tömegverekedés. A vesztes bandavezért pedig még azzal is büntetik, hogy ha a többi tag úgy gondolja, leválhatják. Hiszen már nem elég tökös megvédeni a többieket. A háttérben valaki visszaszámolt, majd miután az egyhez ért a két harci kakas egymásnak ugrott.

Gyerekek voltak még, de úgy püfölték egymást, akár a felnőttek. Ütéseik erősek és gyakorlottak voltak, valamint általában célba találtak. Fröccsent a vér, és potyogtak a fogak, a két alak pedig egyre sebesebb és egyre koszosabb lett a fetrengéstől. Végül a másik a földön maradt, Alex pedig felállt, és győzedelmesen rálépett ellenfele torkára.

- Azt hiszem itt a vége… - nézett rá monoklii mögül.

Aztán csapattársaira nézett, majd egy iszonyatos fájdalmat érzett a bokájában. Egy piros nyelű bicska állt ki a vádlijából. Valaki odarúgta neki, amíg ő nem figyelt. Te mocskos, rúgott bele a földön fekvőbe. Aztán összerogyott.

A levegő meghűlt, mivel Alex csak lihegett, ellenfele pedig nem mozdult, csak orrából patakzott a vér.

- Mi van ezzel? – lépett közelebb végül egy vékony srác a földön, mozdulatlanul fekvő fiúhoz.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy kihívjuk a mentőt… - vette elő a mobilját Alex. – Még a végén megmurdel ez itt, aztán azért is én leszek a hibás.

II.

- Mellory! Mi a fene volt ez már megint? – nyitotta ki a rendőrautó ajtaját a férfi, majd szépen beültette a törött orrát borogató 15 éves fiút.

Körben megbotránkozott arcú anyukák figyelték a jelenetet. A srác a rendőrautó ablakából pedig még integetett is nekik. Azok pedig összesúgtak, és nekiláttak újabb tévhiteket és pletykákat terjeszteni a városban.

- Legalább jól elagyabugyáltad? – kérdezte aztán a rendőr, miután eltávolodtak.

- Mint annak a rendje… - nyelt egyet a srác, majd az apjára nézett.

- Bocs, hogy úgy beszéltem veled, de tudod tartani kell a látszatot – mosolyodott el.

Mellory apja már marha jó volt ebben, hiszen gyakorlatilag egyfolytában pengeélen táncolt. Minden alvilági figurát ismert. Ők pedig úgy tartották számon, mint a legkorruptabb zsarut a környéken.

- Sebbi baj… - mosolyodott el.

- Gyere, beviszlek a kórházba, ott rendbe teszik az orrod. De legközelebb ne a suliban verekedj. Ez túl nyilvános…

A srác bólogatott, és úgy tett, mintha hallgatná apja okoskodását, de közben az elsuhanó épületeket figyelte. Kizárta a külvilágot, valahol máshol járt.

Csak akkor eszmélt fel, mikor apja megállt egy megállni tilos tábla alatt a kórház előtt, majd kisegítette a kocsiból. Besétáltak az épületbe. Mellory most az egyszer örült, hogy nem érez semmi szagot, ugyanis irtózott a kórházaktól. Főleg azok szagától.

Kis várakozás után egy nővér a balesetire tessékelte. A váró szinte tele volt, törött lábú, betört fejű emberekkel. Míg apaj elment intézkedni a gyorsabb bejutás érdekében, ő helyet foglalt egy rapper cuccot viselő kamasz mellett, akinek jobb bokáján egy baromi nagy kötés éktelenkedett, arcát pedig duzzanatok borították.

Pár másodpercig csak bambán néztek egymásra, majd Mellory végül megszólalt.

- Te is verekedtél mi?

- Ja… Belém vágott egy bicskát a kisköcsög. De még tegnap este. De reggel nem tudtam lábra állni – motyogta – Amúgy Alex vagyok.

- Engem mindenki csak Mellorynak hív – fogtak kezet.

- Örvendek. Szépen elrendeztek téged is, hallod-e… - mosolyodott el.

- Jajaja… - aztán kezdett volna mesélni, de közben megérkezett Alex mostohaapja, aki hatalmas jelenet mellett szinte kiráncigálta a gyereket a váróból. Mellory akkor mindennél jobban szerette az apját…

III.

Pár órával később Alex egy véres kést szorongatva ült a konyha közepén. Keze remegett, ajkai szárazak, szemei könnyesek voltak. Kinyújtotta a lábát, majd a plafont kezdte el bámulni. Visszagondolt az elmúlt néhány órára.

Az egész ott kezdődött mikor az a mocsok közölte, h az édesanyját kórházba kellett szállítani, mert nem érezte jól magát. Belső vérzése van, az intenzíven küzdenek az életéért.

- Bemegyek! Elmondok nekik mindent! – üvöltötte.

- Nem mész te sehova, te kis vakarcs! – ragadta meg a csuklóját, és nekilökte a konyhaszekrénynek. – Anyád leesett a lépcsőn, világos! A végén még rám kenik, hogy téged is én vertelek össze!

- Az biztos, hogy azt mondanám, ha megkérdezik! – tápászkodott fel, a bokájába egy éles fájdalom szúrt bele. Tapogatott, a háta mögött, mígnem rámarkolt egy otthagyott konyhakésre. Lassan magához húzta.

- Mindjárt elrendezlek én, úgy, hogy nem lesz kedved hazudozni! – emelete a kezét, amellyel egy sörösüveggel készült lesújtani a gyerekre.

De az üveg nem érte el Alexet, a férfi megmerevedett egy pillanatra, mikor a kés belefúródott a hasfalába. A kölyök érezte, ahogy a vér végigfolyik a kezén, erre reflexből csavarintott egyet a késen. A sörösüveg a konyhakőre zuhant, a pasas pedig összerogyott.

- Te kis, te… kis… - nyögte.

Erre Alex, kihúzta a kést, majd csapkodott, csapkodott, és ismét, mígnem a férfiből nem maradt más, csak egy felismerhetetlen paca a konyha közepén. Aztán a falhoz húzódott, és csak bámult maga elé.

Arra lett csak figyelmes, hogy a minden lében kanál szomszédasszony elfehéredve sikítozik a konyhaajtóban.

- Kussolj nyanya! – dobta elé oda a kést.

Aztán megérkeztek a rendőrök.

Csak, hogy tudd

I.

Nagyon bejött ez az autóbiznisz. Mivel alvilági figuráktól loptak, és alvilági figuráknak adtak el, így nem igazán zavartak senkit. Elég volt néhány zsaruval lebeszélni, hogy szemet hunyjanak a kis üzlet fölött. Azt meg szintén nem volt nehéz, hiszen a rendőrfőnök maga, a valaha volt legkorruptabb kopó volt.

- Kicsilány, még pár kocsi, elhúzunk innen! Félretettem egy csomó lóvét, abból bárhol vígan meglehetünk… - mondta Dante, majd átkarolta kedvesét, aki épp világosszőke tincseit bontogatta a tükör előtt.

- Hm… - bújt oda Baby kedveséhez. - Még van egy kis dolgom, szívem, utána oda megyünk, ahová csak szeretnénk. De mindenképp messze, és valami meleg helyre – nevetett.

II.

Billy LaRock győzedelmesen sétált ki Alex lakásából. Úgy érezte, az ő csodás egyénisége meg persze a felajánlott pénz segített meggyőzni barátját, hogy elvállalja a munkát. Holott ez korántsem volt így. Alexnek megvoltak a saját okai, arra, hogy miért teszi. Olyan okok, amikről soha nem beszélt senkinek. Egyébként is tervezte, de így, hogy még pénzt is kap érte…

III.

Kis Ed nem tudta mit vegyen fel a mai buliba. Először kiválasztott egy fehér öltönyt, de az nem tetszett neki. Aztán egy elegáns, de lazább összeállítást. Végül egy egyszerű ing és sötét farmer mellett döntött. Úgy gondolta inkább nem akar kilógni a tömegből. Nem volna az jó, egy ilyesfajta rendezvényen…

Végjáték

I.

Az Opel begördült a ház elé, a magával roppantmód megelégedett Ed pedig peckesen odasétált, majd beszállt az autóba.

- A partra, ha kérhetném, ma egy hajón tartandó buliba megyek… - közölte fennhéjázva.

- De jó neked… - morogta Alex.

- Tessék? – kérdezett vissza a srác.

- Semmi, már indulok is… - lépett rá a gázra.

Egy ideig a normális úton mentek, aztán Alex egyszer csak lefordult, és egy zötykölődős mellékúton folytatta az útján. Ed kissé meglepődve nézett ki az ablakon, ezt a részt nem is ismerte. Félig összeburult házak, az út szélén strichelő fogatlan kurvák látványa megrémítette.

- Ho… Ho… Hova megyünk? – kérdezte félve.

- A partra, ahogy kérted! – válaszolt élesen.

- De az nem erre van… - háborodott fel a gyerek.

- Nekem igen! – mondta Alex.

- Azonnal állj meg! – rimánkodott.

Megérezte, hogy valami baj van. Ki akarta nyitni az ajtót, de nem tudta, elektronikusan volt lezárva az egész. Ugyanígy az ablakok.

Az autó lassított, és Alex megállt. Kiszállt. Ed csendben kuksolt a hátsó ülésen, és várta, mi fog történni. Alex feltépte az ajtót, és egy pisztolyt nyomott az ijedt srác fejéhez.

- Végállomás kisköcsög! – hajolt közel hozzá. – Kiszállás!

Ed egy szó nélkül teljesítette a parancsot, közben remegett, mint a nyárfalevél. Viszont arra volt ideje, hogy megfigyelje az öltönyös, sofőrsapkát viselő támadóját, aki legalább tíz centivel alacsonyabb volt nála. Pedig ő sem volt egy dalia a maga 172 centis magasságával.

- Üzentem apámnak… - mondta harciasan.

- Te azzal a telefonnal még saját magadnak sem tudnál üzenni, baszod! – röhögött – Azt hiszed ennyire hülye vagyok? Megtervezem a kivégzésedet, de arra nem figyelek oda, hogy ne tudj telefonálni. Istenem, te annyira naív vagy kicsifiú… Hogy lehet egy olyan kaliberű rosszfiúnak, mint az apád egy ilyen nyámnyila kölyke. Félelmetes…

- Én nem vagyok nyám… - mondta, aztán érezte, hogy a pisztoly jobban a hátának szorul.

- Nem szép itt? – kérdezte Alex.

A látvány valóban gyönyörű volt, a lemenő nap fénye visszatükröződött a végtelennek látszó vízen. Néhol egy-egy hajó ringatózott.

- Térdelj le! – parancsolt a neki még mindig háttal álló fiúnak.

- Utolsó kívánság? – kérdezte Alex.

- Kérlek, ne ölj meg! - nézett le a körülbelül hat emelet magasból a hullámzó vízre. – Mit ártottam én neked?

- Sokszor nem azon áll az ember bosszút, aki valóban bántotta őt. Mert az sokkal jobban fáj az embernek, ha egy neki fontos személyt bántanak – halkult el a hangja.

- Az apám, ugye az apám volt?! Figyelj bármit megkapsz kárpótlásul, csak ne bánts! – sírt.

- Ez nem ilyen egyszerű, Ed… Az apád tönkretette az egyik barátomat, aztán pedig kicseszett velem is. Sosem tudom ezt megbocsájtani. Kisemmizett… Pedig amúgy sem volt túl sok mindenem… Ígérgetett, aztán pedig nem tartotta be! Arany életet ígért nekem, sok pénzzel, ehelyett kilökött az utcára! Pedig segítettem neki, segítettem benne, hogy tönkretegye azt, akinek az életemet köszönhettem… - kicsit elgondolkozott – Sok a duma, mindent tudsz, egyéb óhaj, sóhaj, búbánat panasz?

- Kérleeeek! Ne ölj meg! – fordult hátra, Alex abban a szent minutumban meghúzta a ravaszt. Utálta a rimánkodást, és utálta, ha valaki nem bír uralkodni magán, és tisztességgel viselni a sorsot. A srác nyitott szemmel, és szétfröccsent aggyal feküdt félig lelógva a szikláról.

Alex eltette a pisztolyt, majd a kocsihoz sétált. Elővett a csomagtartóból egy kanna benzint, majd végiglocsolta vele az autót. Ezután a holttesthez sétált, karon fogta, és maga után húzva a véres cafatot, a járműhöz vonszolta, és szépen beleültette, a vezetőülésbe. Ezután az autót a sziklához tolta, és kitámasztotta egy fadarabbal.

Alex úgy érezte, most mindenféle pszichopata vágyát kiélheti. Gyújthat fel autót, és lökheti le egy szikláról.  Óvatosan meggyújtott egy gyufát, és az autóra dobta, az szinte egyből belobbant. A kitámasztás pár perc alatt elégett, a kocsi pedig megindult lefele a sziklán. Ennél szebb látvány rég látott, egy égő, zuhanó autó. Szinte a könnye is kicsordult. A szikla tetejéről nézte, ahogy földet ér az autó, és egy kisebbet robban. Az égő roncsot  enyhítőleg néha el-el áztatta egy-egy nagyobb hullám.

Alex még pár percig állt ott, majd egy nagyobb bokorhoz sétált, és beszállt a fekete Mustangba. Elhajtott.

II.

Billy meg volt elégedve, és fizetett. Végre úgy érezte elégtételt vehetett. Már csak az volt hátra, hogy megkeresse Mr. Ed azon segítőit, akik végrehajtottál ellene azt a merényletet…

III.

Sandy és Dante már messze jártak, most már tényleg volt elég pénzük. Egy hete mentek el se szó, se beszéd otthonról, most pedig egy gyönyörű tengerparti városka kápolnájában ültek. Várták a papot. Sandy rövid, egyszerű szoknyát viselt, hosszú szőke haja csigákban lógott a dekoltázsára, zöld szemei vidáman csillogtak. Dante megelégedve szorongatta leendő felesége kezét. Boldogok voltak, és úgy érezték, mostantól minden rendben lesz, már senki nem fogja őket zaklatni többé, és maguk mögött hagyhatják az egész eddigi életüket. Dante leginkább azt a melót, amikor egy örömlányokkal teli bordélyházat kellett felrobbantania, Sandy pedig azt, hogy hátba támadta egyik segítőjét, aki ugyan kurvaként foglalkoztatta, de jó életet biztosított neki.

Egymásra mosolyodtak, tudták, hogy vannak titkaik egymás előtt. Ez is egy ilyen titok volt.

- Még egyszer kérhetném a nevüket? –totyogott oda az öreg pap hozzájuk.

- Persze… - állt fel a lány. – Én Alexandra „Baby” Higgins vagyok, az úr pedig Dante Mellory…

Lágyan megcsókolták egymást.

Vége