Ha végigtekintek egy térképen - legyen az kicsi, vagy nagy -, milliónyi helyet találok, ahova szívesen elmennék. Az egyszerű erdők is lehetnek szépek a maguk nemében, de egy domb, vagy hegy maga a csoda. Viszont akárhogy is gondolkodtam, nem sikerült egyre leszűkítenem ezt. Hisz a világ hatalmas, és akkor még nem is vettem számításba a mások képzelete szülte helyeket. A Roxfort, a Kapitólium, Skyrim és tucatnyi más. Mindet szeretném megnézni, végigjárni, esetleg oda költözni.

Hosszú-hosszú idő kellett, hogy rájöjjek: vannak helyek, ahova még ezeknél is jobban vágyom. A saját világaimba. Mint minden fantáziával bíró ember, én is világok tucatjait építettem fel elmémben, hogy néhányat kiemeljek, és évek munkájával egy történet otthonává tegyek. Azt hiszem, ezek a helyek állnak legközelebb hozzám. A feladat, hogy kiválasszam közülük azt, amelyikről írni fogok, kegyetlennek bizonyult. Mind ugyanúgy vágyamat képezik! Sodródásom a lehetősségek közt odáig fajult, hogy egy üveggömböt kerítettem, majd cetliket, hogy sorsolással döntsek, de végül mégsem tettem meg. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs kedvencem a világaim között. Van egy, ami legélénkebben él az elmémben: mindig a pillanatnyi. A terv, amit foltozgatok, igazítok, szépítgetek, míg egyszer talán saját mércémmel nézve is elfogadható lesz.

Péntek Este. Ez egy szállást ígérő fogadó, és egy kocsma házasságából született intézmény neve. A Búzavirág város szélén, a paraszti házak között található két szintes épület jelenti a helyet, ahova pillanatnyilag vágyaim vezetnek. No, nem az alkohol miatt, ne tessék félreérteni. Habár, az való igaz, hogy sörtől kesernyés szájízzel, mámoros fejjel a legszórakoztatóbb ez a hely, de józanon is megéri erre tévedni.

A kocsma neve évek alatt ragadt rá, a gúnyolódásoknak hála, de mostanra csak kevesen tudnának másképp hivatkozni eme épületre. Talán csak a tulajdonos - és egyben csapos - emlékszik az eredeti megnevezésre, amiben kedves feleségének ajánlotta keletiesen berendezett sörcsapolóját. Akkoriban még csak egy egyszerű épület volt néhány asztallal, székekkel, és harminc hordónyi sörrel. Mostanra viszont az ország leghíresebb kocsmái közé tartozik.

A hely különlegessége, amivel vetekedni senki nem tud, hogy péntek este a sör ingyenes, és a nőknek ruhátlanul illik megjelenni. Persze nem egy sztriptíz bárra kell gondolni, hisz itt az asztalon táncoló mezítelen hölgyek egy része maga is a vendégek közül való. Ilyen a Sára is, aki visszatérő jelensége ennek a helynek. Ő alak tekintetében leginkább egy gömbbel vethető össze, de odaadó jellemének köszönhetően egyértelműen a hely hangulátank önjelölt felelőse!

Ha ez még nem lenne elég, hogy turisztikai központtá varázsoljuk ezt a sörszagtól, és izzadt emberektől egyedi légkörű helyet, hozzá kell venni a tényt, miszerint néhány éve az ajtóban megállt az idő. Az órák legalábbis hiába működnek, hisz ki ide betér, az minden nap, és órában péntek este érezheti magát. Az ital ugyanis folyton ingyenes, így az árak után érdeklődni egyenesen nevetséges, a nők pedig, nos sokuk évek óta nem viselt ruhát. A helyi nemesek szemében nem véletlenül jelenti a folytonos, és egyre mélyebbre hatoló szálkát ez a kocsma, de talán pont ennek köszönheti országos hírnevét. Pedig annyi más is van ebben a koszos kis csehóban. A törzsvendégek, akik nagyrésze többet van itt, mint a földeken, már önmagukban különlegesek! Bárhol, bármikor kaphatóak egy kiadós bunyóra, vagy bármire, csak Sára ne üljön az ölükbe.

A város vezetősége nem érzi át, mennyire hasznos is egy ilyen bentlakásos ivó településük életében. Gondoljunk csak bele, ha esetleg Sára nem itt rázná balzsam helyett sörrel ápolt fenekét, hanem az utcán! Micsoda káosz lenne, ha a Sánta Kázmér nem a Péntek Este falain belül énekelné sokszor egzotikumnak is beillő hanglejtésben az italozással kapcsolatos nótáit, hanem a piactéren próbálkozna? Ezek az egyének összezárva rendkívül szórakoztatóak, de csak addig, míg az ember észben tartja: bármikor távozhat közülük - ha csak a Sára szemet nem vetett rá.