Amikor elolvastam először az jutott eszembe talán én rontom a színvonalat, sajnos nincs túl sok önbecsülésem az írás terén, de aztán eszembe jutott, hogy ez egy amatőr írók klubja, ahol segítik egymást az emberek, támogatják, véleményezik az írásaikat. Nekem többek közt a helyesírással vannak gondjaim, próbálom kiküszöbölni de nem mindig sikerül megtalálni a vesszők helyét. Rengeteg segítséget kaptam itt mindig, ezt mégegyszer köszönöm tagtársaimnak. Nos a véleményem a fenti gondolatra az, hogy nem szabad elfelejteni alázatosnak lenni, ez alatt nem azt értem, hogy meghunyászkodni, kisebbnek érezni magunkat, hanem azt, hogy minden emberi kapcsolat legyen az valós, virtuális, lényege, hogy tisztelettel és kiváncsisággal hallgassuk meg a másik fél véleményét, ha pedig nem vagyunk hajlandóak elfogadni a mi véleményünkkel ellentétes álláspontot akkor meg ne kérdezzünk, ne keressük a lehetőséget arra, hogy véleményt alkossanak rólunk vagy az általunk alkotott müveinkről.
Nem sértésképpen de második gondolatom meg ez a kis írásom volt:
Lelkünk bugyrai : Hiúság.
 Fölötte állok mindenkinek. Tudom!  Csak haladok saját kis világomban, felfelé az úton és lenézek rátok, barbár népség. Sajnállak titeket tudatlanok.  Ki máshol ül, mást néz  elítélem , mert nagyságom nem enged másra  törekedni.  Mily magasztos gondolatok születnek elmémben. Kegyetlen világ, nem rajong körül, nem érti szellemem nagyságát.  Az alakom, az a magas sudár, arcom szépsége, büszke nézésem ,oly csodás. Ti nem ezt látjátok? Akkor vakok vagytok, az irigység elhomályosítja ítélő képességetek. 
Sokszor ereszkedtem a por nép közé, próbáltam megértetni mi igaz és való, de csak feldühítettek, arcátlanul ellenkeztek.
 Mondjátok mit ér az a megalkuvás, a szeretet jegyében a megértés? Nem értem! Mindig csak magad lásd, a tiszteletet ne elérd, hanem várd! Ez az én bibliám, s ti nem értitek, ezért mindig kevesebbek lesztek.  Másokat hallgattok, dicsértek, ők semmik hozzám képest.  Hiába próbálkoztok, hiába mondjátok, nem jó mit teszek, tudom, ahogy én csinálom úgy a legtökéletesebb. Azt mondjátok vagyonom kevés, munkám alantas, ízlésem gyenge. Ez nem igaz, csak nem engednek kibontakozni. Nincsenek még megfelelő  körülmények. Eljön az én időm, tudom. Itt ülök és várok rá, addig is elütve az időt, csodálom magam.

Válasz

Olvastam ezt az intelmed felénk Bence, erre első felindultságomban visszakerestem a legutóbbi versedet, amit nem igazán veséztem ki első olvasás után, ezért valamicskét pótoltam, ott megtalálod. Ide viszont csak röviden reagálok, annak ellenére, hogy úgy érzem, kár minden szóért, felesleges és nem is ildomos befejezni azt, ami már a kezdetektől fogva romlott. De romlok veled, ennyi belefér. Nem találom, nem megy, még nekem sem, hiába keresem Parainesisedben azt a fajta bölcsességet, amit a témához csapódó burjánzó elégedetlenség növeszthetne ki magából - és szokott is - hogy elérhessen téged, és így engem vagy másokat.... most átaludta viszont az éjszakát. Valahogy nem áll össze a kép a fejemben, hogy mi is a te igazi bajod velünk. Vagy addig jó? Kinek? Azt vágni a fejünkhöz, többek között, hogy romlott a színvonal? Mihez képest? Mindig is lesznek önjelölt írók, vagy istenadta tehetségek, ezt nem mi, te vagy én fogjuk eldönteni. Nemhogy idősebbnek gondollak most, hanem mindinkább egy hisztis kisfiúnak, aki egyszer-kétszer véletlenségből nagyot kaszált a négyes villamoson irgalmasan fájdalmas nézésével, de míg ott pár forint volt a tét, itt tapsot koldulsz magadnak. Aztán azt nézed a síri csöndben, ahogy a lovak a saját szarjukban fetrengenek. Mégis ők happolják el az elismerést. Mert a szar orvosság is egyben. Bence. Akard a sikert, ezzel nem vagy egyedül, de tiszteld az odavezető utat. Ne másokat korholj, mert arra mindig lesz vevő vagy aki lovat tesz alád, inkább arra koncentrálj, akivé válnál. Aki most vagy, azzal össze ne törd az álmod. Mert most szép lassan megölöd magad, anélkül, hogy észrevennéd, merre tartod csőre töltött fegyvered. Megéri? Én már leszoktam arról, hogy másokban keressem a hibát. Nem mondom, hogy nincs bennem kétely, de jobb, hidd el jobb nem vádolni másokat. Enélkül is megtalál a rossz. Meg kell tanulni nem a gonosszal harcolni ,mert olyanná formál, ami ellen küzdünk. Ha nagyon akarod, íróvá válsz majdan, jönnek majd az elismerések de nem mindegy, hogy honnan és kiktől. A közönség, az olvasó, legyenek a legegyszerűbb emberek, a legfontosabb visszajelzésnek kell számítson, és akkor sem szabad ezt másképpen gondolni, ha időnként becsúszik egy-két szakmaibb elismerés. Bár még hátravan a szakmaiságodból kábé kilencvennyolc százalék ki nem töltött idő. Tőled függ, hogy hogyan emlékeznek majd rád.

Válasz

Igaza van Katenek, és talán illő lenne reagálni is, ha már bedobtad a témát a keverőbe! Engem igazából a facebook-os kiírás bosszantott fel, amiben úgy állítottad be a dolgot, mintha eddig itt mindenki dicsőített volna, és most hogy visszatértél, kritikával mertek illetni...de végignéztem a feltöltött írásaid és korántsem ez volt a helyzet! Az az általad novellának minősített írás, amire hivatkozol...egyetlen ember szólt hozzá és ő sem negatívan! Szóval Bence, itt az idő, hogy reagálj, ha már vitát generáltál! Szerintem mindenki kíváncsian várja a válaszod!

Válasz

Egy egész regényt írtam volna válaszul, mert bántod a barátaimat, de valahol igazat adok neked, nulla ez a csapat, köztük én is. Hiszen a szórakoztató irodalom elfajzott műveit gyarapítom, kevés a szókincsem, nem bölcselkedem és nem nyertem egy pályázatot sem. Ráadásul fáradt vagy inkább lusta vagyok az elvonatkoztatáshoz, tök egyszerű gondolkodásmódom van és élvezem az írást. Gondolkodás nélkül jön a szöveg, semmi tervezés, alakítgatás, morfondírozás. Ennek a klubnak vagyok a tagja, jól érzem itt magam. Ezt te is megtehetnéd, akár jól is érezhetnéd köztünk magad, elfogadva, hogy különbözőek vagyunk, és igen, véleményt is írunk, jót vagy rosszat, ahogy érezzük.
Jobb most, hogy kiadtad minden bánatodat? Látod, sokan reagáltak az írásodra. Szerintem ez azt jelenti, hogy számítasz nekik, mert egyébként egy komment sem jött volna. Ezen is érdemes talán elgondolkoznod!

Válasz

Egy másik közösségben vált szállóigévé, hogy csak a flamewar tartja életben.

Adatlapod szerint 19 évesen beszélsz generációváltásról? Mármint melyik irányban? Én ugyan új vagyok és 36, de nálam idősebbek és fiatalabbak is voltak itt, és lesznek. Átlagban a 19 inkább a Gauss görbe bal oldali ellaposodsa az oldalon, nem? Vagy szerinted ugrássszerűen elszaporodtak itt a 9 évesek?

Alapvetően nem érdekel, ki hány éves, csak az, hogy a karakterét mennyi idősnek állítja be, és azt képes elhitetni velünk. De azért fel kell tennem a kérdést. Nem veszed magad egy kicsit túl komolyan? Nem túl erősek a kritikáid?

Ja, de. Ez életkori sajátosság. Én is ilyen voltam úgy 2000 környékén... Hidd el, ugyanezt a szösszenetet ciki lesz saját amgadnak visszaolvasni 10-15 év múlva.

Kinek milyen a szókincse? "Több milliónyi telefonszámot tudok fejből, csak sejtésem sincs, melyik kihez tartozik."

Generációváltás. Javaslom nézz utána a jelentésének.

Vagy trollkodjunk tovább! Ne félj, legyőzlek a rutinommal :)

Válasz

Miről beszélsz, Bence?

Előzmény

Válasz

Na, és az ominózus novella miért hibás?

Válasz

Ezt mondjuk felpakolni Facebookra, mi értelme?

Válasz

Átérzem a fájdalmadat, én is átéltem hasonló korszakokat (és még gyakran ma is rám törnek ezek a démonok). A helyzet az, hogy önismereti hiányosság lappang a háttérben. Nem ismered, ezért aztán nem szereted önmagad eléggé, na meg persze ebből kifolyólag azt sem, amit csinálsz. Ha szeretnéd, nem keresnéd aktívan az emberek érdeklődését, csak hagynád, hogy jöjjön magától. Persze, az ember szeretné, ha szeretnék a művét, és nem mint magányos, kirekesztett gyermek, önmagában állna, lebegne a világmindenségben, ezt a részét viszont rá kell bízni az időre.
A tehetség (ha van) úgyis megmutatkozik, utat tör magának. Ha meg nincs, vagy nem igazi, így is, úgy is belebukik az ember. Ezt is az időre kell bízni.
Amit nem feltétlen kell az időre bízni, az például az ilyen művek megírása, amelyek egy kicsit felkavarják az állóvizet, megmozgatják az agytekervényeket. Ez szerintem sosem árt. :)

Válasz

A teljes érdektelenség ellen a végső fegyver a vita generálása. A siker garantált, de kétes.

Elkeseredésed háttere valós probléma, de a fölösleges, indulatkeltő szócséplés nem oldja meg, mert talán nincs is megoldás.

Válasz