Fel kell adjam az időrendi sorrendet, mert hiába erőltetem, az időbe való előrehaladást, minduntalan vissza kell kanyarodjak néhány évtizedet. Okát nem találom , néha már az az érzésem , hogy az emberrel  , emlitésre méltó  dolog csak fiatal korában történik , és később már  az emberi agy csak azzal van elfoglalva ,hogy mindazt elraktározza, néha elmesélje,, esetleg lejegyezze. Sőt azt is feltételezem , hogy az emberi agy  válogatós , nem jegyez meg mindent , különbséget tesz a jó és a rossz a kellemes és a kellemetlen között, sőt a rosszból mintha szándékosan  kitörölné a még rosszabbat, és a rosszba is  belecsempészne valami jót.Ezzel a történettel elébe megyek a dolognak , mert ezt egyszerüen nincs jogom elhallgatni, mert nagyon sokan tudnak róla , és jó ideig nevetés tárgya voltam cégünknél , mert naivan elmeséltem  soffőrkollégáknak ,akik majd a feleségeiknek ,innen tovább meg már úgy terjedt a hir mintha a rádió három napig egyebet sem mondott volna. De ne vágjunk a dolgok elébe, mert ameddig a szégyenletes eset megesett, sok viz lefolyt a Szamoson , és annak nem csak szatmári szakaszán , hanem a szamosujvárin is.

            A dolog  úgy kezdődött , hogy kiszállásra kellett mennem Szamosujvárra, furnirért. Ott kiválogatok tizezer lapméter  furnirt, telefonálok haza , és küldik az autót, a furnirért és utánam. Ez volt az elméleti rész. A gyakorlati rész is szépen alakult, megérkeztem Szamosujvárra, megkerestem a céget, válogattam a furnirt, és haverkodtam az ottani kollégákkal. Még meglepetésben is volt részem mert találkoztam , egykor volt igazgatómmal , aki  most éppen itt egyengette a szocialista termelés göröngyös utját, és akinek a felesége korábban közvetlen főnököm volt. Megismert, kikérdezett, kávéval kinált , és legalább egy félórát szánt szerény személyemnek.

            Számomra a szamosujvári kombinátban , minden akadály elhárult, mert segitséget kaptam , és legrövidebb időn belül kész voltam a rámbizott feladattal. De az ördög  nem alszik -- már miért is aludna ?--azért ördög , hogy ne aludjon. Veszem a telefont --a drótost , mert ez a szabaduszós még nem volt--hogy jelentsem , az árú szállitásra vár. A telefon tök süket. Telex, fax , akkor még nem integrálódott tájainkon.Egy órai próbálkozás útán feladom , de megkérem helybeli kollégáimat ,hogy probálkozzanak még , hátha nekik   sikerül, én meg vettem a betyárbatyut --mármint őblös táskámat--és elindultam szétnézni a városban. Először is kerestem egy templomot ahova be ültem, és elmondtam imáimat , ezuttal belefoglaltam azt is hogy mi előbb sikerüljön kapcsolatot teremtenem , városommal , cégemmel. Azután megnéztem a hires szamosujvári  börtönt , kizárólag kivülről, ami a templommal ellentétben egyáltalán nem tünt impozánsnak.

Belülre meg egyáltalán nem  vágyakoztam.Innen aztán vettem az irányt a Szamosnak, na nem mintha valami butaságot akartam volna elkövetni, csak éppen kiváncsi voltam , hogy mutat az "én " Szamosom , olyan kétszáz kilóméterrel fennebb.

            Ahogy caplattam a Szamos felé, egy liba csapattal találkoztam , amelyek éppen az országúton mentek keresztül , sajnos kevesebb ért át , mint ahány elindult , mert valami elgázolt egyet--számszerüsiteni nem tudtam őket, igy egyszerüen úgy emlitem , hogy legalább egy fél futballpályányi  liba volt ott. Nem tulajdonitottam,  komolyabb jelentőséget a dolognak, hanem inkább leültem a pataknyi  Szamospartra, és bámultam , a vizet , meg a nagy semmit. Néha -néha azért eszembe jutott , hogy anyagi helyzetem sivatagjában sehol  egy pálmaliget , aminek egyetlen oka , hogy kiszállásom rajtam kivülálló okból elnyulik, ezért kiszámoltam , hogy az a kis összeg  mire is elég. Aztán megállapitottam , hogy beosztás kérdése az egész , és nyugodtan megengedhetek magamnak egy féldecit , a nem is olyan messze lévő kocsmába. 

            Ahogy igy elmélkedtem, egy csiga bújt ki egy utilapu alól. --Na várj csak, most megmérem a sebességedet, úgyis régen kiváncsi vagyok, milyen sebességgel közlekedik egy csiga! Ránéztem az órámra , és mozdulatlanul figyeltem  ahogy "nekilendül", a csiga  keleti irányba--gondoltam azért keleti irányba , hogy ne süssön a nap a szemébe.

            Közben azon gondolkodtam , hogy a csigának miért nem sürgős , hogy valahová eljusson, és nekünk embereknek , mért kell mindig rohannunk, és hogy minden csigának azonos a sebessége , vagy esetleg vannak egyedek , vagy fajok amelyek tudják egy kicsit jobban szaporázni csuszkálásukat. Még  kérdésként az is megfogalmazódott bennem , hogy  csigáéknak ,a jégen  könnyebb , vagy nehezebb a közlekedés.Hiába ha az embernek ideje van, akkor meglódul a fantáziája.Közben lejárt a csigának szánt egy óra. Elővettem colostokomat,és megmértem a csigaáltal megtett távot. Ott , és akkor, az a csiga  kétméter húszon egy centi óránkénti sebességgel , vagy lassusággal közlekedett. Ekkor már csak egy kérdés maradt, hogy  ez a sebesség sok vagy , kevés? Mert közben pihent is.

Ez az óra csendben telt el, de hamar ráébredtem ez a nyugalom törékeny , mert  még mindig nem sikerült kapcsolatot teremtenem gyárammal. Magamat vigasztalandó, betértem a kocsmába és leöntöttem egy féldecit.

             Délután négyóra volt, ezért ennek a napnak  a még használható része--ami a kapcsolatteremtést illetti --elszállt. Megkellett várnom a másnapot,hogy ujra próbálkozzam . Reggel hétkor sikerült. Mondom a főnökömnek: minden lerendezve, várom az autót. Megigéri. Megnyugszom.

Teljesen fölöslegesen mert  az autó nem jön --pedig normális körülmények között  ez az út egy autónak nem több négy óránál. Ujabb telefon , azt mondják , az autó elindult, de motorhiba miatt visszafordult , de a következő nap , bizos megérkezik.Ekkor egy kicsit elkámpicsorodtam mert akkor már csak egy szép piros tizlejes volta zsebembe, ami nem volt többre elegendő, mint egy kiló kenyér és egy félkiló abárolt szalonna. Ezt sürgősen meg is vettem, és mindjárt el is osztottam négy adagra , mert a legszerényebb számitások szerint is legalább még négyszer illett volna ennem. A választék, most nem játszott meghatározó szerepet, az egészséges táplálkozás meg még kevésbé. De amikor az embernek nincs valamije , akkor kivánja a legjobban ezért gyomrom és értelmem , óriási csatát vivott, a következő reggelire eltett  adag miatt --gyomrom követelte azonnal ,értelmem a reggelire szavazott . Győzött az értelem.

            Ezek után esti sétára indultam, nem annyira a séta miatt , hanem hogy feledjem az éhséget. Bár lett volna kitől kölcsönkérnem , de büszkeségem , nem engedte  ezt meg. Aztán büszkeségem elaludt , eltunyult , megszünt,  és olyat tettem amire azóta sem vagyok büszke.

             Ahogy mentem a város felé, a liba csapat éppen hazafelé tartott a Szamosról , alig gyorsabban mint a kronometrált csigám. OLyan szelidek , olyan kezesek voltak , hogy egyszerüen, nem birtam ki ,hogy nehajoljak le ,és ne csusztassak egyet a táskámba. Valószinü fáradt volt , nem ellenkezett, csak ahhoz ragaszkodott , hogy a csőre meg a feje kinn legyen a táskából. Ezt engedélyezem neki , mert még egyáltalán nem döntöttem el , hogy mi legyen a liba sorsa, egyelőre  megelégedtem  a társaságával . Néha- néha azért hátranéztem , hogy nem -e követ valaki , netán pont a tulajdonos, mert ha igen akkor meg kell mutassam , hogy hány másodperc alatt futom azt két -háromszáz métert, de erre nem került sor mert ahol a legnagyobb a szükség ott van legközelebb a segitség.

             Éppen a kocsma elé értem --zárora lehetett--mert tömegesen jöttek kifelé emberek--és két fickó  jó kapatos állapotban érdeklődni kezdett" libám " iránt, már hogy nem adom-e el? Előbb hinodáltam egy kicsit,-- nem mintha nem lett volna eladó,-- hanem azért mert egyáltalán nem voltam tisztába az élőliba  szamosujvári árfolyamával, de sürgetett az idő, ezért  ugy foghegyről odavetettem , hogy nekem megér negyven lejt.

--Nekem is!-- mondta a vevő, és még hozzátette , hogy fog örülni az asszony ! A liba elkelt. A negyven lej sütötte egy kicsit a zsebemet , bizonyára el is pirultam , de ez a sötétben nem látszott. Szégyeltem magam , magamtól!, de vigasztalódni próbáltam azzal , hogy bár mindenki csak ennyivel kárositaná meg felebarátját, és csak ennyivel szegné meg a tizparancsolatot. Mindettől eltekintve ,a mai napig álmodom néha-néha ,  országúton sétáló libákról.