Ekkor felgyorsultak az események, s mielőtt Barbara bármit is tehetett volna, Shane rávetette magát. A pisztoly eldördült, Natasha felsikoltott, a biztonságiak pedig leszerelték a nőt.

- Shane! – sikította Natasha, ám legnagyobb megkönnyebbülésére a férfinek semmi baja nem volt.

Az őrjöngő Barbarát elvitték a közben kiérkező rendőrök. Mindent bevallott, tanúk is voltak rá, innen már nem létezett visszaút.

- Natasha, - lépett oda John, miután picit csitultak a kedélyek.  – sajnálom az egészet. Nem akartam, hogy ilyen szörnyűségek történjenek. Tudom, hogy csakis az én hibán, hogy idáig jutottunk és megérdemlem, bármi is jöjjön ezután.

Natasha nem érzett már haragot, nem akart többé gyűlölködni sem, békét akart csupán, most hogy rendeződni látszott minden.

- John, én nem haragszom rád, nem is gyűlöllek. Te vagy Lilly apja, ezen nem tudunk változtatni. Sokat bántottál, szörnyű dolgokat tettél ellenem, amikre nem szolgáltam rá és nem érdemeltem meg…

- Én… - vágott közbe a férfi, de Natasha csendre intette.

- De mindezek ellenére nem kívánok neked semmi rosszat. Nekem már csak Lilly gyógyulása számít, és hogy boldoggá tegyem azt az embert, aki bármit képes lett volna feláldozni értem, akár még az életét is… - nézett közben Shane-re.

- Igen – sóhajtotta John. – Őt is félreismertem. Szerencsések vagytok, hogy egymásra találtatok. Én nem értékeltem, amim volt, és most nincs semmim.

- Van egy lányod.

- Tudod, mire gondolok!

- Majd rendbe hozod a dolgaid – próbálta vigasztalni a nő.

- Ezeket itt sosem tudom. Légy őszinte, Nat! Ki az, aki ezek után rám bízná a jogi ügyeit? Nem csak Evergreenben nem, de még a környéken sem. Nekem itt nincs többé maradásom!

- És akkor mit akarsz tenni?

- Azt gondolom, nincs más választásom, mint beismerni, hogy tévedtem, rossz döntéseket hoztam és vállalom ezeknek a következményét. Felpakolom az irodám, és jó messzire elmegyek innét. – mintha más ember lett volna. Natasha nem ismert rá.

- Ennyi? John McDonald ilyen könnyen feladja?

- Nem feladja, Natasha, de átértékeli az életét. Nagyképű, öntelt voltam, aki azt hitte, bármit megtehet. Játszhat emberek érzéseivel, sorsával. Nézd meg, mi lett eredménye! – azzal lerogyott a váró egyik székére, kezébe temette az arcát és sírni kezdett. – Lilly majdnem meghalt! Ez a legnagyobb bűnöm. Barbara bedilizett, ez is az én lelkemen szárad. Téged évekig csaltalak, semmibe vettelek, kirúgattalak a munkádból… hova vezetne ez az út? Most kell megállni, mielőtt tényleg tragédia lesz a vége.

- Mi lesz most Barbarával? – kérdezte pár percnyi csend után Natasha.

- Mivel mindent bevallott, elítélik, börtönbe megy jó hosszú időre. Bár amilyen állapotban most elvitték, az elmegyógyintézet sem kizárt…

- És a fia? – szándékosan nem mondott fiadat.

- Nem tudom – sóhajtotta. – Lehet, nekem kéne vállalnom Samért a felelősséget, még ha nem is biztos, hogy az enyém. Rendes életet érdemelne szegény gyerek, nem olyat, amilyen eddig volt neki.

Most jutott eszébe ez a lehetőség először. Végül is ő a felelős azért, hogy Barbara idáig süllyedt. Sam azt hiszi, ő az apja, így elvihetné magával és együtt új életet kezdhetnének. Talán jóvátehetné a bűneit, ha esélyt adna a kisfiúnak.