24. fejezet

Natasha az ágy mellett ült és figyelte Lilly mozdulatlan arcát. A mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt a gépnek köszönhetően. Végignézett a horzsolásokkal teli okos pofin, a kislány fejét borító kötésen és a szíve majd meghasadt! Egy ostoba őrült miatt történt mindez! John az az egoista disznó képes volt a lányát is feláldozni? Pedig annyi terve volt Lilly számára, olyan fényes jövőt álmodott meg neki, és most mindez veszni látszik? El sem tudta képzelni, hogy többé nem hallja a csengő nevetést, hogy az apró kezek nem kulcsolódnak a nyakába, az arcán nem csattan lucskos puszi… tudta, hogy ezekkel a gondolatokkal csak kínozza magát, de nem tudta kikapcsolni az agyát. Az idő egyre fogyott, Lilly pedig nem volt jobban.

- Lilly, hallasz engem? – kérdezte és megsimogatta a kedves arcot. – A mama van itt. Kérlek, kicsikém, nyisd ki a szemed, harcolj, ne add fel, szükségünk van rád! – sírta. – Nem hagyhatsz itt!

Ekkor, alig érezhetően, mintha Lilly megszorította volna a kezét.

- Lilly – folytatta, a szíve oly hevesen kezdett kalimpálni, hogy szinte hallani lehetett. – Ha hallod, amit mondok, szorítsd meg újra a kezem! – csodák csodájára ismét érezte az erőtlen kezeket.

Felugrott és kiviharzott a szobából egyenesen a nővérszobába ment.

- Azonnal hívják Dr. Lovellt! – kiáltotta.

- Mi történt? – kérdezte ijedten a nővér.

- Lilly megfogta a kezem – suttogta könnyei fátyolán át.

Nemsokára megérkezett az orvos és kérdően meredt Natashára.

- Itt ültem az ágya mellett, beszéltem hozzá és megfogta a kezem.

- Úgy érti, hogy odanyúlt és megfogta?

- Nem, megszorította – javította ki magát a nő.

- Lehet, csak az idegek – felelte Dr. Lovell.  – Nem akarom hiú ábrándokba ringatni. Sajnos előfordulhat, hogy csak az idegek hatására mozdult meg.

- Lehet – felelte csüggedten, de nem reményvesztetten. – de mikor utána mondtam neki, hogy ha hall, szorítsa meg újra, ő megtette. Ezt mivel magyarázza?

- Nézze, Natasha, a baleset óta eltelt idő túl hosszú, hogy reménykedni kezdjünk, ha őszinte akarok lenni Önnel. Ha most Lilly visszatérne ebből az állapotból, az maga lenne a csoda. Én azonban sosem adom fel, szeretek hinni a lehetetlenben is, ezért most elvisszük egy újabb CT vizsgálatra. Meglátjuk, változott-e valami.

- Köszönöm – nézett hálásan az orvosra.

 Felhívta Shane-t és elmondta, mi történt. A férfi olyan gyorsan, amennyire lehetett besietett hozzá a kórházba. A várakozás végtelennek tűnt.

- Megmondtam neked! – ölelte át Shane. – Higgyünk és Lilly visszatér hozzánk.

- Bár így lenne… bárcsak megtörténne a csoda! Ennél jobban semmit sem szeretnék!

Órák teltek el, mire Dr. Lovell újra megjelent.

- Nos? – kérdezte Natasha könnyei fátyolán át.

- Jól érezhette, amit érzett – kezdte az orvos. – A CT szerint a vérrög kezd feloszlani. Lassan elkezdjük felébreszteni az altatásból és meglátjuk. Az állapotáról azonban semmit sem tudunk. Emlékezzen, mit mondtam. Lehet, hogy nem fog tudni többé, járni, beszélni… lehetetlen megmondani a következményeket.

- Ha lehet, csak lépésről lépésre haladjunk! – vágott közbe Shane. – Először térjen magához, a többin ráérünk aggódni utána is.

***

- Hagyjál most békén, Sam! – ripakodott a fiára Barbara, majd megfogta a telefonját és a megnyomta a hívás gombot.

- Mi van? – szólt bele az ismerős hang szokásához híven „kedvesen”.

- Mit mondtál a rendőröknek? – vágott a közepébe Barbara.

- Az igazat – jött a felelet. – Nem én tettem. Így is volt.

- Hát, ki tette?

- Nem tudom. Talán te – a nő hangja gúnyosan csengett a lánya számára. Ez volt Maude szándéka. Ki akarta hozni Barbarát a sodrából. Mert ő biztosan nem fogja elvinni helyette a balhét.

- Micsoda? – kiáltott fel. – Besároztál nekik? Rám terelted a gyanút?

- Nézd, kislányom. Nem kell rád terelni a gyanút, mert te azt már megtetted. Óvatlan és ostoba voltál, elhamarkodottan cselekedtél, pedig megmondtam, hogy gondolkozz! És ha már gyanúba keverésről beszélünk, nem éppen te akartál engem bemártani? Azért vitted el a kocsim, hogy aztán később rám foghasd!

- Az anyám vagy! – folytatta hisztérikusan. – Az a dolgod, hogy megvédj! Soha életedben nem álltál mellettem, mikor kellett volna!

- Azt hitted, te ostoba, hogy helyetted börtönbe vonulok, hogy te élhesd az életed a fiúkáddal? – nevetett fel Maude. – Ezt hitted? Akkor te még nálam is butább vagy!

- Ezt megkeserülöd! Mindannyian megkeserülitek! – azzal lecsapta a telefont és nagyot kortyolt a félig már üres whiskeys üvegből. A gondolatok villámként cikáztak át az agyán, hirtelen ötlettől vezérelve kikapta a fegyverét az asztalfiókból, beletette a táskájába és az ajtó felé indult. Sam a szobájába somfordált és lefeküdt az ágyára.