Barbara Lewis kétségbeesetten tette le a telefont, pár perc gondolkozás után tárcsázta John számát. Nem beszéltek a kórházban történt incidens óta, ám most muszáj volt felhívnia.

- Mit akarsz? – szólt bele a barátságtalan hang.

- Baj van, John – kezdte. – Most hívtak a rendőrségtől és berendeltek kihallgatásra. Anyámat is idehozzák New Jerseyből…

- És nekem mi közöm hozzá? – vetette oda lekezelően a férfi. Közben persze az ő szíve is eszeveszetten kalimpált. – Velem akarod elsimíttatni a szart, amit kavartál?

- Te ügyvéd vagy, mondd meg, mit tegyek?

John érezte a hangján, hogy közel van az összeomláshoz és nem sajnálatból, vagy együttérzésből, csupán saját maga védelmének érdekében, felajánlotta, hogy átmegy hozzá.

Egy óra elteltével kopogott az ajtón. Barbara kisírt szemekkel fogadta, a leheletén érződött, hogy leküldött pár pohár erősebb italt.

- Gratulálok! – lökte félre John az ajtóból. – Ilyen a helyzet és te leiszod magad!

- Nem vagyok részeg – mentegetőzött. – Muszáj volt innom egy kortyot.

- Mikorra kell bemenned?

- Reggel nyolcra.

- Miért vagy így berezelve? – kérdezte John és elhatározta, hogy ezúttal kiszedi az igazságot a nőből. – Nem azt mondtad, hogy ártatlan vagy?

- Az is vagyok – szipogta. Érezte, hogy a hullámok összecsapnak a feje felett. Már arra sem emlékezett, kinek mit hazudott.

- Tehát anyád tette? A múltkor a kórházban ezt állítottad.

- Igen, ő volt!

- Bizonyítani is tudod? – kíváncsi volt a nő válaszára. Nem hitt neki.

- Állítólag látták a kocsiját.

- Barbara, - sóhajtotta John és leült a kanapéra. – az még semmire sem bizonyíték. Látták a kocsiját, de azt az autót vezethetted akár te is!

- De nem én voltam – tagadott kitartóan.

- Neki milyen indítékai lettek volna elkövetni ezt a szörnyűséget?

- A lánya vagyok, szeret engem. Azért tette, hogy nekem segítsen, de ez nem volt helyes!

- Aki ismeri az anyád, tudja jól, ő magán kívül mást nem szeret. Ezzel nem győzöl meg senkit, főleg, ha ő az ellenkezőjét fogja állítani.

- Miért állítana mást? – John nem hitte el, hogy ezt komolyan kérdezi Barbara. Ennyire nem lehet ostoba!

- Miért állítana mást? Miért vinné el helyetted a balhét? Ez itt a megfelelő kérdés!

- A rohadt életbe, John! – ugrott fel és kiabált. – Nem én voltam, mondtam már!

- Sajnálom, Barbie, de nem hiszek neked! És ezt a bugyuta mesét a rendőrök, a bíró és az ügyész sem fogja bevenni! Anyád egy agyalágyult alkoholista, de nem szeret téged annyira, hogy helyetted börtönbe menjen. Figyelmeztettelek, hogy túl messzire mész.

- John, én… - dadogta. Sarokba szorított kiscicának érezte magát. Ez lenne a vég?

- Miért nem volt elég neked, amit adtam? Egy ház, anyagi biztonság, néhány velem töltött kellemes óra… miért kellett mindent szépen lassan tönkre tenned? Ezzel nem csak magadnak ártottál, de nekem is! Az én biztonságomat is leromboltad a saját önzőséged miatt!

- Egyedül akarsz hagyni? – kétségbeesett, ledöbbent volt a hangja.

- Igen, egyedül foglak hagyni! Te mindvégig csak szórakozás voltál számomra, különösebb érzelmi kötelék nélkül. Sosem szerettelek, nem akartam miattad felrúgni a házasságom, de a butaságod miatt most én is mindent elveszíthetek!

- És mi lesz Sammel? – ez volt az utolsó fogódzó, amibe kapaszkodhatott.

- Sammel? – nevetett fel gúnyosan John. – Sammel, akinek lehet, hogy a férjed vagy a másik szeretőd az apja?

Barbara szemei kikerekedtek. Nem akart hinni a fülének. Ezt honnan…?

- Nem is értem, hogyan lehettem ennyire ostoba, hogy bevettem a meséd! Igaz, hogy a férfiakat a farkuk vezérli, de hogy ez velem, egy ilyen zseniális alakkal is megtörténhetett? – ingatta a fejét. Barbara nem bírta tovább, felzokogott.

- Ő tényleg a te fiad…

- Azért inkább DNS tesztet ne kérjünk – vágott vissza a férfi. - Jól játszottál Barbie, gratulálok hozzá! Ám ennek a történetnek itt és most van vége. Rám ne számíts. Kellemes éveket a börtönben!

Azzal sarkon fordult és kiviharzott a házból. Barbara maga elé bámulva ült a kanapén és az agyát teljesen elhomályosította a bosszú köde.