John McDonald a nappaliban ült és itta a sörét, mikor a bejárati ajtó hatalmas erővel kivágódott és beviharzott rajta valaki. A férfi ijedtében félrenyelt, a szénsavas ital marni kezdte a torkát, ahogy az érkezőre nézett.

- Mi történt? – krákogta és Natashára meredt.

- Te mocskos szemét! – kiabálta a nő és John értetlenül bámult rá.

- Én is örülök, hogy látlak – vágott vissza gúnyosan, de a következő mondatnál az arcára fagyott a vigyor.

- Volt képed megvádolni engem, mikor neked a jó ég tudja, mióta van szeretőd?

- Ez… - de Natasha nem hagyta, hogy befejezze.

- Nem, John. Most az egyszer végre befogod és végighallgatsz! Felesleges tagadnod, hiszen mindent tudunk, bizonyítékaink is vannak és fel is fogjuk őket használni! Barbara Lewis? Komolyan? Ezért küldted az egyetemen a nyakamra? Vagy csak meg akart nézni magának?

- Én senkit sem küldtem a nyakadra. Ott láttam először azt a nőt – hazudott kitartóan.

- És a kisfiához sincs semmi közöd, ugye? – mosolygott gúnyosan Natasha és figyelte, ahogy John arca egyre sápadtabb lesz. – Bár, ha jobban meggondoljuk, lehetséges, hogy nincs… annak a tudatában, hogy Barbara még mindig férjnél van, akit terhesen hagyott el, bár a gyerek állítólag az akkori szeretőjétől volt… ki tudja?

John köpni-nyelni nem tudott. Miről beszél ez a nő? Még hogy Barbara férjnél van és szeretője volt? Az lehetetlen! Az ostoba szuka soha nem tenne vele ilyet! Vagy mégis? Mondjuk, furcsa is volt, hogy rögtön az első éjszaka után terhes lett és Sam koraszülött is… nem. Natasha csak össze akarja zavarni.

- Nem törődtél velem, elhidegültünk, de most már legalább tudom, hogy miért! Mindvégig magam hibáztattam, azt hittem, miattam hullott szét a családunk, az otthonunk, pedig te voltál az, aki szétzúzta! Hogy tehetted ezt John? Hogy voltál képes mindent az én nyakamba varrni? – kiabálta és a könnyek ellepték a szemét.

John nem válaszolt. Nem tudott mit mondani.

- És ez még nem volt neked elég, de hónapokig zsaroltál, megtiltottad, hogy Shane-nel legyek. Megütöttél! De én csak tűrtem, tűrtem… Lilly miatt. Aztán vele is mit tettetek? Hiszen ő nem tehet semmiről!

- Nem értem, hogy jön ide Lilly – felelte zavartan John. Nem. Azt nem tudhatják, hogy Barbara műve az egész.

- Úgy, hogy a kedves szeretőd, vagy az anyja művelték ezt vele! Miattuk fekszik a kislányom az intenzív osztályon és miattuk fogják rövidesen agyhalottnak nyilvánítani!

- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte, de nem sikerült az előadása túl meggyőzőre.

- Uramisten! Te tudtad, ezt is… hogy vagy képes tükörbe nézni? - suttogta Natasha és ez már túl sok volt neki. Lerogyott a kanapéra és az arcát a tenyerébe temetve felzokogott.

- Nem, én… - dadogta John, de legbelül érezte, hogy mindennek vége.

- Egy dolgot mondok neked, John McDonald – nézett fel a nő és egyenesen John szemébe fúrta a pillantását – Ha Lillyt le kell kapcsolni a lélegeztetőről, te leszel az, aki ezt megteszi, mert TE ölted meg őt!

Ekkor toppant be Shane. Natashához sietett és átölelte a zokogó nőt.

- Gyere kicsim, menjünk. Nem éri meg ez az egész!

- Jobb is lesz, ha elviszed – állt fel John nyugalmat színlelve, de legbelül remegett. – Elment az esze! Valótlanságokat állít.

- Tudod mit, McDonald? Bízzuk ezt a rendőrségre és a bíróságra! Ők kiderítik, ki hazudik, és ki mond igazat! Most majd elválik, milyen jó ügyvéd vagy! Arra pedig jobb, ha felkészülsz valami szép kis védőbeszéddel, mire ez kiderül, és a város a fejedet szedi! Az igazság mindig győzedelmeskedik, és az ilyen kis suttyó, hűtlen, semmit érő alakok, mint te, megkapják a méltó büntetésüket!

John McDonald földbe gyökerezett lábbal állt ott, mint akit villám sújtott. Mit tegyen most?

***

Shane Dawson belépett a vegyesboltba és elégedetten látta, hogy vannak páran azok közül, akik jelen voltak annak idején Natasha megvádolásánál. Mrs Connelly megvető pillantást küldött felé, ahogy megállt a pultnál.

- Emberek! A figyelmüket kérem – kezdte Shane és mindenki meglepve bámult rá. – Bizonyára emlékeznek rá, mikor pár hete megvádolták Natashát mindenféle ocsmányságot vágva a fejéhez. Akkor mondtam, hogy megbánják még, amit tettek. Nos, most jött el a megbánás ideje. Mindenki jól gondolja át, hogyan fog bocsánatot kérni tőle…

- Fiam, elment az eszed? – vetette oda Mrs Connelly.

- Nem, asszonyom. Az igazság mindig kiderül, utat tör magának a legsötétebb dzsungelen át is! Kedvenc ügyvédjük, John Tulok McDonald is így járt… történetesen ő az, aki szertetőt tart már hosszú évek óta, sőt mi több, gyereke is van! Értik? Egy komplett második családot rejteget Montgomeryben. Mindezek tetejébe pedig, valószínűleg az az elmebeteg, féltékeny nőszemély, John szeretője, a felelős Lilly balesetéért. És maguk mind bedőltek neki! Sajnos nem látták a fától az erdőt.

A körülötte állók, mind kikerekedett szemekkel hallgatták Shane szavait és elszégyellték magukat.

- További szép napot! – megemelte a kalapját és elindult az ajtó felé. - Oh, igen! – fordult vissza. – A bocsánatkéréseket elfogadjuk szóban és írásban is!