***

Natasha McDonald gyorsan magára kapta a kedvenc kopott farmerét és begombolta az inge utolsó gombjait, és a szájában a slusszkulccsal igyekezett a rozzant furgon felé, mialatt a fülbevalóját próbálta bekapcsolni. Gyorsan odakiabált az anyjának, hogy indul a találkozóra és már útban is volt Shane farmjára. Izgatottságtól piroslott az arca és nem bírta felfogni, ami az elmúlt néhány hónapban történt vele. Mint valami tornádó, úgy ragadta magával az Élet, amit addig igyekezett figyelmen kívül hagyni. Sokáig azt hitte, mindene megvan és az egyetlen dolog, amire hivatott, hogy felnevelje a lányát és engedelmes feleség legyen, de aztán valami csoda folytán Shane, a férfi, aki kivezette a sötét alagútból, felnyitotta a szemét. Utána pedig már nem volt megállás a lejtőn.

 A fák leveleit színesre festette a november és a szokottnál hűvösebb is volt. Meglátott egy almafát az út szélén. Az ágai lógtak a nem is olyan rég leszedett bőséges termés után, s mindössze néhány elárvult falevél képviselte az egykor gyönyörű zöld koronát… megjegyezte a látványt és arra gondolt, néhány napon belül visszatér ide az állvánnyal és az ecsetekkel és fest egy képet róla. Elmúlás… ez lesz a címe.

Nem sokkal lemaradva utána araszolt a Mercedes benne Johnnal, aki ugyan nem hitt Barbara szavainak, mégis követte a feleségét, persze csak megfelelő távolságból. Ha ma délután bármi furát lát, rögtön közbelép, és ezek ketten megbánják még azt is, hogy megszületettek. Belőle senki se csinál hülyét. Azt a kérdést azonban nem tette fel magának, hogy ő vajon milyen jogon csinál bolondot másokból. Dehát neki ez természetes volt. Amit egy férfi megtehet, ahhoz egy nőnek nincs joga.

Natasha leparkolt és kiszállt az autóból. Shane elé sietett és megölelte és szájon csókolta. John McDonaldnek leszakadt az álla. Szóval mégis igaz? Vagy talán rosszul látta? Nem. Natasha nem tehet ilyet… de mégis. Megcsókolta. A száján… nem egy baráti puszi volt. Egy csók! Az ócska ribanc! Dühöngött magából kikelve és épp készült kitörni, mint egy ezer éve szunnyadó vulkán, mikor beparkolt a másik autó. Egy öregedő úr szállt ki belőle és egy vörös hajú asszony. Nem lehettek többek, mint 55 éves, de megviseltnek tűntek. Kezet ráztak Natashával és elindultak a házba. John várt még néhány percet, miután azok négyen eltűntek a házban, de aztán nem bírta magát visszafogni. Kiugrott az autójából, és mint egy gőzmozdony csörtetett a feleségéért. Ahogy a házba robbant, meglepett csend fogadta. Senki se értette honnan került elő ez a fújtató bika, aki szó nélkül megragadta Natasha karját és felrántotta a kanapéról Sarah mellől. Cseppet sem volt gyengéd, a nő biztos volt benne, hogy belilul a szorítása helye.

- John… suttogta rémülten, a szíve úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről.

- Most azonnal hazajössz velem! – üvöltötte magából kikelve. – Azt hiszem, eleget szórakoztatok a hátam mögött. Indíts! – azzal lökött rajta egy hatalmasat, majd a megkövült Shane felé fordult: - Te pedig jól jegyzed meg, amit most hallasz: SOHA TÖBBÉ NE GYERE A FELESÉGEM ÉS A CSALÁDOM KÖZELÉBE!

Azzal, ahogy jött, úgy távozott is.