***

Néhány nap múlva Shane Dawson ugyanezzel az elbűvölő ábrázattal bámulta Deidre képét. Visszagondolt a születésnapjára és arra az érzésre, mikor meglátta a Natasha szemében csillogó vágyat. Még mindig nem bírta felfogni, ami történt. Natasha szereti és az övé… egy ilyen csodálatos, nem mindennapi ajándékot nem is érdemel meg. Ki ő, hogy ekkora kincset birtokoljon? Mivel érdemelte ki Isten jóságát? Ő csak egy egyszerű farmer volt, és vele ellentétben Natasha egy művész, aki hamarosan elismert lesz… Vajon ha majd kinyílik a világ előtte, ha híres lesz és ezreket adnak a képeiért, akkor is ő kell majd neki? Akkor is Shane Dawsonba lesz szerelmes? Hirtelen elfogta a félelem, de csitítani próbálta magát. Hiszen neki mindenben támogatnia kell a nőt… ha ellenkezően tenne, akkor ugyanolyan lenne, mint az önző McDonald, aki évekre megfosztotta Natashát a szenvedélyétől. Nem, ő nem tehet ilyet. Nem, ő nem lesz önző. Ránézett a fa mögött rejtőző nőre és a kísérteties pillantásra, és hinni akart a szerelem erejében. Deidre az életét áldozta szerelméért… nem bírt élni nélküle… igenis van! Létezik ilyen mindent elsöprő érzés. És igenis ha egyszer az ember megtalálja, küzdeni kell érte… mindegy mi áron! John „Tulok” McDonald nem lehet akadály a számukra. Sem pedig a hírnév. Ahogy Johnra gondolt hirtelen eszébe jutott a nő, akivel az iskolában találkozott. Barbara… valahonnan annyira ismerős volt neki, de nem bírt rájönni hol láthatta korábban… fogalma sem volt. De az érzés, ami a hatalmába kerítette valahányszor Barbarára gondolt, nem tetszett neki. Nem volt szimpatikus. Nem értette miért, de valahogy volt egy rossz megérzése. Fogalma sincs, ki ez a nő és honnan bukkant elő, de érezte, egy belső hang súgta neki, hogy még sok bajt fog okozni. A teste összerándult, ahogy megszólalt a telefon. Hármat csörgött, mire nagy nehezen felvette:

- Shane Dawson – szólt bele és kényszeríteni kellett magát, hogy visszatérjen a valóságba.

- Hello Shane, Ray vagyok – felelte a hang a vonal túloldalán és Shane rögtön visszatért.

- Hello, Ray! Hogy van? Minden rendben?

- Persze, fiam – válaszolta a jóságos és kissé atyáskodó hang. – Emlékszik a képre, amit elvittem? Nos, Sarah teljesen magánkívül van a gyönyörtől és minden nap azzal nyaggat, mikor találkozhat a művésznővel és mikor láthatja a többi munkáját… természetesen, ha most Önöknek nem alkalmas…

- Ne vicceljen, Ray – mosolyodott el Shane és az izgalomtól hevesebben kezdett verni a szíve. Hirtelen az összes sötét gondolat semmivé foszlott és a helyüket átvette a lelkesedés… - Felhívom Natashát és ő itt lesz, amikor Önöknek megfelel.

- Ez igazán jó hír! – lekendezett az idős férfi és úgy érezte, valami elkezdődött.

Mintha elindult volna egy lejtőn, ami annyi szenvedés és fájdalom után a boldogság völgyébe vezet. Persze tudta jól, hogy ez az út még hosszú, de ha Sarah szemébe nézett az utóbbi pár napban, mintha a remény gyémántjának apró szikrái csillantak volna meg ott… talán… és ez a talán most számára a mindent jelentette. Elveszítette a fiát és szörnyű éveket tudhat a háta mögött… de nem! Nem hagyja, hogy elveszítse a feleségét is. Talán… talán Shane Dawson és az ismeretlen művésznő, ez a Natasha segít. Talán újra közelebb kerülnek egymáshoz. Talán… a szívét újra eltöltötte a reménykedés talánja.

- Itt van még, Ray? – zökkentette ki Shane hangja ugyanúgy, mint az övé az imént Shane-t.

- Ne haragudjon, kicsit elkalandoztam – mosolyodott el. – Tudja, én már csak egy ostoba vénember vagyok és annyira örülök, hogy a feleségemet újra lelkesnek látom valamiért.

- Megértem – válaszolta és eszébe jutott a nap, mikor Natasha és ő lementek horgászni a tóhoz Lilly-vel és a nő annyi idő után festeni kezdett.

Elmesélte az emléket Raynek, aki lelkesen hallgatta a fiú beszámolóját és szinte nem is akarta letenni a kagylót. Megbeszélték, hogy másnap délután ellátogatnak Shane farmjára és mindketten alig várták már a találkozást. Miután letették, Shane lelkesen hívta a nőt és sokáig beszélgettek a késő őszi napsütésben a jövőt tervezgetve. A fiú szinte maga előtt látta, hogy Natasha elmosolyodik és a mosoly apró redőket rajzol a szája mellé. A hajtincsei göndörön keretezik nap barnította arcát és kék szemeiben is ott bujkál a boldogság és nevetés gyémántja. Nála szerencsésebb férfi nincs a világon!